Olimpiai párbaj!?
“Vértelen párbaj az olimpián – az Olimpiai Játékok legkülönösebb versengése”
A fenti mondat egy képaláírás egy londoni magazin, a Sketch 1908. júliusi számából. A tény, hogy egy pisztolypárbajt szimuláló versenyszám szerepelhetett az olimpián, ma már hihetetlennek tűnik, de a XIX.-XX. század fordulóján úgy látták, hogy ez egy sok nézőt vonzó, értékes sportág lehet.
Széles körben elterjedt nézet, hogy a sportpárbaj helyet kapott a IV., 1908-ban Londonban megrendezett olimpián. Ez – sajnos – tévhit – mint azt később látni fogjuk. Az viszont kétségtelen, hogy rendeztek azidőtájt sportpárbajt, ami, ahogy az ünnepelt sportlövő és szakíró Walter Winans az 1908 májusában a Daily Expressben megjelent interjújában jellemezte: “Pont annyira kockázatos, hogy izgalmas legyen, ugyanakkor nem jelent komoly veszélyt”.
De hogyan kivitelezhető a sérülést nem okozó lövés?
A századfordulós Párizsban alakult ki és fejlődött e sportág, ám teljesen más irányban, mint az 1896-os vagy az 1900-as olimpián lőtt versenyszámok. 1901-ben Dr. Paul Devillers – aki orvos, céllövő, és lelkes párbajozó volt – újfajta lövedéket tervezett a „sportpárbaj”-hoz. E lövedék elég kemény volt hozzá, hogy töltés, illetve lövés során ne essen szét, ugyanakkor elég puha ahhoz, hogy ne okozzon sérülést az „ellenfél”-nek. A gömblövedék faggyú és bárium-szulfát elegyéből készült, az összetétel biztosította, hogy nyomot hagyjon a célponton, de ne okozzon sérülést. A találmány Franciaországban 1901-ben no.312320 számon kapott szabadalmi oltalmat. Viszont e lövedékek nagy melegben – mint amilyenek a párizsi nyarak is – könnyen deformálódhattak, ezért hermetikusan záródó fiolákban tárolták őket, melyeket nagy víztartályokban helyeztek el. Walter Winans is megemlítette a magas hőmérsékletre érzékeny lövedékek problematikáját az 1919-ben megjelent, A modern pisztoly és használata című könyvében:
“A pisztoly csövét hidegen kell tartani. Amint néhány lövést követően felmelegszik, megolvad, illetve felpuhul a viaszlövedék, így a huzagolás nem vezeti meg. A hűtést rendszerint pezsgősvödörben végezték, lövés előtt néhány percig jegelve a pisztolyokat.”
Ehhez az újfajta lövedékhez ugyanakkor új pisztolyra is szökség volt, azonban erre még várni kellett: Devillersnek csak 1903-ra sikerült meggyőznie a párizsi Piot-Lepage céget, hogy készítsenek párbajpisztoly-szetteket e sporthoz.
“Sportpárbaj”-pisztoly a Piot-Lepagetól
A Piot-Lepage aztán a Deviller által létrehozott szövetség hivatalos fegyverszállítója lett. Az 1904-ben alapított „Societie L’Assaut au Pistolet” fő célja a sportpárbaj gyakorlása és népszerűsítése volt: megalkották a szabályrendszert, meghatározták a védőfelszereléseket és versenyeket szerveztek péntekenként a Champs Elysee-n, amik számos érdeklődőt vonzottak. Devillers elképzelése szerint így készítették fel az úriembereket arra az esetre, ha fegyverrel kellene becsületük védelmére kelniük – a párbaj tehát ezidőtájt még elfogadott volt Franciaországban.
Edzés közben
1905-re a társaság több mint száz tagot számlált, köztük a francia exelnökkel, Casimir Perierrel, a különc angol Sir Cosmo Duff Gordonnal, az angol-amerikai sportlövővel, Walter Winansszel, aki e sportág bajnoka is lett, és központi szerepet játszott a sportpárbaj elfogadtatásában az 1908-as londoni olimpián.
A sportpárbajhoz szükség volt néhány speciális kellékre. A pisztolyokat nem csak a Piot-Lepage készítette, de olyan cégek is, mint a ManuFance és az Ancion-Marx Belgiumban. E rendszerint párban árult pisztolyok egylövetűek, .44’’ öbnagyságúak voltak, központi gyújtással, de küllemükben a hagyományos, elöltöltő párbajpisztolyokra emlékeztettek azzal a látható különbséggel, hogy a sátorvasra egy kézvédő pajzs került. A fegyver egy speciális, acélból készült „lőszerrel”, vagyis inkább adapterrel működött. Az adapter elülső részén található nyílásba kellett behelyezni a lövedéket. A töltet szükségszerűen nagyon alacsony volt, és egy speciális, az adapter fenékrészéban elhelyezett .22-es csappantyú indította. Hogy ez a – kialakításában elöltöltős – csappantyú központi gyújtást szolgáljon, az adapter anyagából két nyúlványt munkáltak ki, amik a csappanytú belsejébe nyúltak, mintegy üllőt képezve. Az így előkészített „lőszert” kellett a fegyverbe helyezni. A fegyverkatalógusok tanúsága szerint akkoriban 150 frankért lehetett hozzájutni egy ilyen pisztolyhoz, ami 1908-ban szép summát jelentett.
Teljes védőfelszerelésben
A fegyveren túl speciális védőfelszerelésre is szükség volt. A pisztolyra szerelt kézvédőn kívül egy hosszú, viaszosvászonból vagy bőrből szabott kabátra, vastag védőszemüvegre, és sűrű drótfonatból készült arcmaszkra. Habár a viaszlövedék súlyos sérülést nem tudott okozni, ahhoz elegendő energiával rendelkezett, hogy védőfelszerelés hiányában szerencsétlen esetben ujjtörést, vagy egyéb kellemetlenséget idézzen elő. Bőrből készült torokvédő használata szintén ajánlott volt, Walter Winans is mindig viselte. A korabeli katalógusok szerint a maszk és a kabát 60 frankba került 1906-ban.
Tehát akkor a párbaj olimpiai sportág volt az 1908-as londoni olimpián? Nos, nem volt olimpiai sportág, viszont hivatalos bemutatót tartottak belőle. Ennek pedig a következő a története:
Walter Winans, aki a megelőző három évben szinte fanatikus lelkesedéssel dolgozott a L’Assaut au Pistolet’ kötelékében, elérkezettnek látta az időt arra, hogy az egész világ figyelmét a sportpárbajra irányítsa. Ezért aztán 1908-ban számos híres sportlövőt és más fegyverforgatót beszélt rá arra, hogy jöjjenek Londonba, hogy széles körben népszerűsíthessék az új sportágat.
Az olimpiához való kapcsolódás majdnem pusztán véletlen volt: ezidőtájt tartották a Francia-Brit Nemzetközi Kiállítás és Vásárt, és Winans eredetileg erre az eseményre, nem pedig (ahogy sokan hiszik) az olimpiára szervezte a bemutatót. A Francia-Brit Nemzetközi Kiállítás és Vásárt egyébiránt egyrészt az olimpia, másrészt az Entente Cordiale megkötésének négyéves évfordulója alkalmából rendezték meg.
Ekkorra már Londonba sereglett jópár „duellista”, a brit Sir Cosmo Duff Gordon, a francia Jacques Rouvcanachi, Joseph Marais, M. Gustave Voulquin, és természetesen Walter Winans is. A kitűzött napon, 1908. július 13-án, az olimpiai vívósport-események számára készült téren gyűltek össze a sportpárbajozók. Ezt követően pedig tették, amit tennük kellett: teljes védőfelszerelésben egymásra lőttek, demonstrálva e sportág biztonságosságát és látványos mivoltát a meghívott vendégek, valamint a helyi és nemzetközi sajtó izgatott képviselőinkek szeme láttára.
A sportpárbaj világháború előtti időkben elért, rövid ideig tartó népszerűsége aztán a tengerentúlra is átterjedt: a Carnegie Kard és Pisztoly Klub New Yorkban, és különösen a New Yorki Atlétikai Klub szintén szervezett megmérettetéseket.
Sajnos a sportág nem volt hosszú életű, a Nagy Háború derékba törte karrierjét, ahogy más kedvtelések, időtöltések sem élték túl a történelem viharait. Mintegy utóiratként megemlítjük, hogy a 2000-es sydneyi olimpián végzett közvéleménykutatás során a válaszadók 32%-a nyilatkozott úgy, hogy helyeselné, ha a pisztolypárbaj újra olimpiai sportág lenne. Sajnos a kérdés félrevezető volt, hiszen a pisztolypárbaj soha nem volt hivatalos olimpiai sportág. Egy bemutató, demonstráció volt csupán, de olyan lelkes és elhivatott embereknek köszönhetően, akik még hittek a becsületkódexben, amit aztán a háború söpört el végképp.
Forrás: Royal Armouries
