A leggyakoribb kérdés a Hnry puskával kapcsolatosan valószínűleg az, hogy ha már rendelkezésre állt 1860-ban egy ilyen kitűnő fegyver, miért nem rendszeresítette azt hivatalosan sem az északi, sem a déli hadsereg. A történész nem szereti alapvetően a „mi lett volna ha” szcenáriókat, ezért inkább hagyatkozzunk arra, hogy a szakirodalom alapján körbejárjuk a tényeket. A déli hadsereg esetében a képlet viszonylag egyszerű: fel sem merült a lehetősége, hiszen nem fértek hozzá hivatalosan, csak egyéni beszerzések és hadizsákmány formájában.

Az északi oldal már izgalmasabb, hiszen annak ellenére, hogy körülbelül 10000 db Henry puska került északi katonák kezébe, hivatalosan a hadsereg nem rendszeresítette a típust. Mi lehetett az oka? Ennek járunk most utána.

Az állami lőpróbák

Alig telt el egy hónap a polgárháború kitörése után, amikor Oliver Winchester felkereste James W. Ripley dandártábornokot, az északi hadsereg tüzérfőnökét, aki felelős volt új típuzok rendszeresítéséért, hogy bemutassa neki az 1860 Henry puskát. Ripley nem mutatott érdeklődést a fegyver iránt, valószínűleg volt elég baja, hogy hagyományos elöltöltő puskákat szerezzen katonáinak, nem, hogy egy lőszerpazarló, bonyolult ismétlőpuskát emeljen hadrendbe.

Winchester ezért egyenesen Simon Cameron hadügyminiszterhez fordult támogatásért levélben, kiemelve, hogy „a fegyver csőtára 48 másodperc alatt tölthető meg 15 lőszerrel és 15 másodperc alatt ki is lőhető” anélkül, hogy vállából leeresztené azt a katona, vagyis tűzgyorsasága eléri a percenkénti 15 lövést. Az elöltöltő puskák ennyi idő alatt 2-3-szor voltak kilőhetőek, így ez igen nagy lépésként volt értelmezhető. Akkoriban a cég 200 puska gyártására volt képes havonta, de ez duplázható volt szükség szerint.

A politikus érdeklődőbbnek bizonyult, mint a tüzérfőnök, így 1861 novemberében Charles P. Kingsbury ezredes, a Potomac hadsereg tüzérfőnöke és Henry J. Hunt ezredes jelenlétében végre megtörténtek az első hivatalos lőpróbák. Az eredmény kedvező volt, de Ripley a jelentés elolvasása után sem volt nyitott az új típus rendszeresítésére. December 11-én – a Spencer puskával egyetemben – elutasította a Henry-t.

Winchester csalódott volt, de nem csüggedett. 1862 májusában a haditengerészet is próbára tette az alsókulcsost. Az eredmény itt is kedvező volt, de a várt rendelések mégsem érkeztek. Nem maradt más lehetőség, mint a szabadpiac: Winchester kiépített egy viszonteladói hálózatot fegyvereire, és megpróbálta a lehető legnagyobb disztribúciót elérni. Ami a hadseregnek nem kellett, az rendkívül sikeres lett a polgári piacon: civilek és katonák vásárolták az új fegyvert, pedig ára 42-80 dollár között mozgott, ami sokszorosa volt az elöltöltő fegyverek árának.

Bár hivatalosan a fegyvert nem rendszeresítették, ugyanakkor néhány állami beszerzés mégiscsak történt. Az 1. Columbia kerületi lovasezred engedélyt kapott arra, hogy a teljes egységet Henry puskákkal szereljék fel. A fegyverek ára 36 amerikai dollár volt, vagyis jóval olcsóbb, mint a kereskedők esetében. Ripley e célból összesen 1731 puskát rendelt Winchestertől, melyből 1104-et szállítottak le a fegyverletételig, a maradék ez után érkezett a raktárakba.

1864 márciusában Henry ismét próbát tett a hadsereggel. Egy rövid, 10 lövetű Henry karabélyt nyújtott be hivatalos próbákra. A fegyvertípust A. B. Dyer őrnagy tesztelt a springfieldi állami hadszertárban, de egyáltalán nem volt elkápráztatva az eredménytől. 167 lövést tett a fegyverrel, mely során három komoly elakadás történt: egyiket rugótörés okozta, másikat a szerkezet nem várt akadása, harmadikat pedig tárrobbanás.

Rövid csövű, 10 lövetű Henry karabély (forrás: Rock Island Auction Company)

1864 augusztusában még egy esélyt kapott a fegyver: emelt töltetű (36 grain feketelőpor, 324 grain kúpos lövedék) lőszert tüzelő változatát a washingtoni hadszertárban tesztelték, hasonlóan rossz eredményekkel. A lőszerek közül többre kétszer kellett sütni, mert elsőre elcsettentek, néhány lőszer ürítéskor egyszerűen szétesett, a szennyeződés elakasztotta a rendszert. A jelentés szerint „a fegyver elkoszolódott, rosszul kezdett működni, és végül teljesen használhatatlanná vált.”

A polgári beszerzések

Az északi hadsereg nem rendelt több Henry puskát az 1864. évi lőpróbák után, a lovasság számára a Spencert választották ki. A döntésben közrejátszhatott az is, hogy míg a Henry esetében a lőszerek gyártása szűk keresztmetszet volt, addig a Spencer esetében több vállalat is felszerszámozott a lőszer gyártására.

A Henry puskák nagy többsége tehát magánbeszerzések útján jutott a katonákhoz. Ebben nagy segítséget jelentett az 1864. évi veterán önkéntes törvény, mely azt igyekezett elérni, hogy a kiszolgált katonák visszatérjenek a hadseregbe. Ennek érdekében 30 napos eltávozást és 400 dolláros egyszeri juttatást kínáltak a katonáknak. Ez komoly összeg volt, három éves fizetésnek felelt meg, mely megalapozhatta a háború utáni életet. Igen sok katona döntött úgy, hogy ennek egy részét olyan puskára költi, mely megmenthette életét.

A legismertebb alakulat, mely Henry puskákkal látta el magát a 7. illinois-i veterán önkéntes gyalogezred volt, mely 500 db Henry-t hajtott fel magának 52,5 USD áron. Az ismétlőpuskának nagy hasznát is vették: részben ennek volt köszönhető, hogy 1864. október 4-én az Altoona-szorosnál visszaverték a tábori erődítéseiket nagy túlerővel támadó déli csapatokat. Ez volt arányaiban az egyik legvéresebb összecsapás a polgárháborúban, mindkét fél 30% körüli veszteséget könyvelt el a nap végére, de a harctér az északiak birtokában maradt.

A 7. illinois-i gyalogezred zászlóőrsége Henry puskákkal

Henry puskák a déli katonák kezében

Nincs arról adat, hogy a déli kormány valaha is vásárolt hivatalosan Henry puskákat, ugyanakkor számos Henry került déli kezekbe. Ezek érkezhettek magán beszerzésekből is, de főleg hadizsákmányként kerültek a szürkékhez. A legnagyobb szállító éppen az 1. Columbia kerületi lovasezred volt, mely több összecsapás során több száz Henry-t vesztett el. fegyvereik jó részével a déli 7. virginiai lovasezredet szerelték fel.

Henry puskákkal szerelték fel Jefferson Davis elnök testőrségét is. Az egységet 1864-ben szervezték meg az elnöki rezidencia védelmére egy gyújtogatás után. A testőrség tisztjeit sérült katonákból válogatták ki, akik az első vonalban már nem teljesíthettek szolgálatot. Napi rendszerességgel egy tiszt, két altiszt és 12 közlegény védte az elnököt.

Ezen felül megjelent Henry kis mennyiségben számos más déli alakulatnál is, de hogy pontosan mennyi, ez valószínűleg nem állapítható ma már meg.

A Henry puska harcászati előnyei

Sokan gondolják úgy, hogy a huzagolt elöltöltő puska megváltoztatta a hadművészetet, de jelen sorok szerzője ezt nem így gondolja. Az elöltöltő fegyverek korában nem változott jelentősen a harcászat, nem emelkedtek a huzagolt csappantyús puskák általános rendszeresítése után drasztikusan a veszteség arányok. A zárt harcrendek felbontásához, az új harcászat bevezetéséhez szükség volt a tűzerő jelentős növekedése, mely a hátultöltő, és hátultöltő ismétlő fegyvereknek köszönhetően történt meg.

A nagy tűzgyorsaság mindig a védő félnek kedvez. Ez különösen igaz abban az esetben, ha a támadó még mindig elöltöltő fegyverekkel van felszerelve, és minden lövés után meg kell álljon fegyverét újratölteni 20-30 másodpercre, melyet elsősorban állva lehet megtenni. A probléma még súlyosabb, ha a támadó a napóleoni harcászat zárt harcrendjeit alkalmazza. A fejlődött vonal, rohamoszlop, tömeg mind erősen kitett a pontos puskatűznek, hiszen nem egyetlen ellenséges katonát kell célozni, hanem a zárt harcrend kiterjedt frontját.

Jó bizonyítja ezt a 10. michigani önkéntes lovas ezred hét katonájának esete, akik 1864. augusztus 24-én azt a parancsot kapták, hogy tartsák a McMillan gázlót. A megfelelő fedezék mögött védekező Henry puskával felszerelt katonák több órán át feltartottak egy teljes déli gyalogdandárt, mely csak úgy tudta felszámolni az ellenállást, hogy a gázló felett és alatt átúszták a folyót, és bekerítették a védekezőket. Az északi lovasok ugyan fogságba estek, de egy fő sebesülése mellett 40 fős veszteséget és több óra időveszteséget okoztak a délieknek.

Az ismétlőpuska kiválóan alkalmas volt nyitott harcrendekben történő csatározásra. A nagy tűzgyorsaságú fegyver ügyesen rejtette el a csatárláncot alkotó egység tényleges erejét. A csatárláncban küzdő katona számára különösen előnyös volt a hátultöltő fegyver, hiszen akár fekve, ülve, fedezék mögött is könnyen betölthette azt.

A Henry nagyszerűen alkalmas volt lefogó vagy fedező tűz alkalmazásához. A nagy tűzgyorsaságnak köszönhetően hatékonyan zavarhatta a csatárlánc akár ellenséges lövegek kezelőszemélyzetének munkáját is.

Elvben az ismétlőpuska előnyt jelenthetett zárt harcrendben történő támadás esetén is, hiszen nem kellett előre nyomulás közben megállni megtölteni a fegyvert minden lövés után. Ugyanakkor a Henry nem rendelkezett szuronnyal, így közelharcra nem volt alkalmas. A korabeli harcászati felfogás szerint pedig a zárt harcrendű támadásnak szükségszerűen közelharcban kellett befejeződnie.

A 44-40 lőszer újratöltése feketelőporral

Az Uberti 44-40-es űrméretű csöveket régóta megtanultam tisztelni. 1873 M Winchester Sporting puskám is ebben a kaliberben készült, úgyhogy volt időm kikísérletezni az elmúlt másfél évtizedben a tökéletes feketelőporos töltetet. A Henry puskát – ahogy a összes többi Uberti szerelt lőszeres fegyvert – füstnélküli lőporhoz tervezik természetesen, de én meghazudtolni nem tudom magam, ezért csak füstös porral etetem fegyvereim lőszereit.

Az Uberti Henry puska szórása a feketelőporos lőszerrel 100 méteren

Uberti Henry 1860 puska szórása feketelőporos lőszerrel 200 méteren

A 44-40 receptje rendkívül egyszerű. Winchester hüvelyeket használok, melyek feketelőporral örökéletűek, még trimmelni sem kell őket, mert a kis gáznyomás miatt nem igazán nyúlnak. A hüvelyeket Lee matricával formázom újra teljes hosszában, majd mosószeres vízben tisztítom, utána szárítom, majd rezgős tisztítóban polírozom. Újratöltés előtt a csappantyúfészket is megtisztítom természetesen. A visszaformázás után megnyitom a hüvelyszájat, hogy a lövedék beültetése majd könnyű legyen.

A lőszerhez tapasztalatom szerint bármely márkájú nagy pisztoly csappantyú tökéletes, arra kell csak figyelmünk, hogy a beültetési mélysége megfelelő legyen, semmiképpen sem lóghat ki a hüvelytalp síkjából. Ha kilóg, fokozódik a tárrobbanás veszélye.

A lőport térfogatra mérem, teljesen feleslegesnek látom, hogy tömegre ellenőrizzem. A 30 grain 3Fg lőporra beállított kanállal tized-grain pontossággal adagolom a Swiss lőport a hüvelybe. A hüvelyeket ezután megkocogtatom, hogy a lőpor egyenletesen ülepedjen.

A lövedéket 1:16 ón-ólom ötvözetből öntöm Lyman 429667 számú 240 graines öntőformával. A lövedékeket 0,427” átmérőre kaliberezem zsírozás után. A kenőanyag 4 rész méhviasz, 6 rész marhafaggyú és kis szintetikus motorolaj keverékre.

A lövedéket olyan mélységbe ültetem be, hogy a teljes hossz ne haladja meg az 1,588”-et. Ha ennél hosszabb a lőszer, a lift nem tudja majd feladni a csőfarhoz, fegyverünk elakad majd. Peremezéshez Lee gyári peremező matricát használok, mely tapasztalataim alapján egységesebb kihúzóerőt, nagyobb pontosságot biztosít, mint a hagyományos peremezőmatricák.

Folytatjuk!

Németh Balázs, 2024. április

1. rész: A .44 Henry peremgyújtású lőszer

Felhasznált irodalom:

Merwyn Carey: American Firearms Makers. Thomas Y. Crowell, 1953.

Dean S. Thomas: Round ball to rimfire. Part II. Thomas Publications, 2002.

Earl J. Coates, Dean S. Thomas: An Introduction to Civil War Arms. Thomas Publications, 1990.

George A Hoyem: The History and Dedvelopment of Small Arms Ammunition. Armoury Publications, 2005.

John L. Plaster: Szahrpshooting in the Civil War. Paladin Press, 2009.

Joseph Bilby: Small Arms at Gettysburg. Westholm Publishing, 2008.

R. L. Wilson: Winchester an American Legend. Chartwell Books, 1991.