A fleurus-i csata 1794-ben

A puskagyártás felfuttatása

Ahhoz, hogy a forradalmi hadsereg felfegyverezhető legyen, át kellett alakítani az állami beszállítások rendszerét. Tarthatatlan volt a kereskedők szerepe, így szükségessé vált, hogy az állam közvetlenül a gyártókkal álljon kapcsolatban. Azokat a kapacitásokat, melyek a hadi beszállítás helyett a civil piacra helyezték a hangsúlyt, vissza kellett hozni az állam szolgálatába. Az átvevők rugalmasnak mutatkoztak: emelték az alkatrészekre és kész fegyverekre vonatkozó árakat, csökkentették az átvételi feltételeket, a fegyverkészítők azonban mégsem pártoltak vissza a hadi beszállítások mellé.¹ 1793 katonai katasztrófával fenyegetett, miközben a hadiipar is romokban állt s hiába a gribeauvalisták erőfeszítései, a katonák még mindig változatos kaliberű és típusú fegyverekkel voltak felszerelve, már akinek egyáltalán jutott még fegyver.

Kétségtelen, hogy az elvárt kapacitás nem volt megteremthető egy olyan rendszerben, ahol a gyártók és kereskedők szabadon nemet mondhatnak az államnak. A jakobinus diktatúra hónapjaiban a rendszer teljes mértékben az összeomlás szélére sodródott. Az észak-keleti gyártóhelyek az ellenség kezére kerültek, miközben Saint-Etienne felett sem gyakorolhatott kontrollt a kormány, mivel azt a lyoni felkelők tartották irányításuk alatt. Teljesen új koncepcióra volt szükség.

A totális háború hírnökei

A felvilágosult hadmérnökök által indukált problémák megoldása is a felvilágosult hadmérnökökre várt. A hadsereg és az azt kiszolgáló hadiipar megszervezésének két ikonja Lazarus Carnot és Claude-Antoine Prieur voltak. Energikus, 30-as, 40-es éveikben járó fiatal, gribeauvalista, modernista tisztek voltak mindketten, akik a forradalom szolgálatába állították az ancient regime gribeauvalista eszméit. Kiteljesítették, megvalósították azt az állami befolyást, melyre a régi rend képtelen volt. A levée en masse nem egyszerűen a hadsereg átszervezéséről szólt. Az állam összes erőforrását felsorakoztatta a hadsereg mögé. Az állam nem csak az erőszak monopóliumával rendelkezett 1793. augusztus 23-a után, hanem a teljes erőszakot kiszolgáló logosztikai háttér felügyeletével, irányításával is:

„Ettől a pillanattól kezdve egészen addig, amíg az ellenséget ki nem űzzük a Köztársaság földjéről, minden francia a hadsereg szolgálatának állandó igénybevétele alatt áll. A fiatal férfiak harcolni fognak, a házas férfiak fegyvereket kovácsolnak, és a szállításban vesznek részt; a nők sátrakat, ruhákat készítenek, és a kórházakban szolgálnak majd, a gyerekek használt gyapotból vásznat készítenek, az öregek kimennek a közterekre, hogy bátorítsák a harcosokat és a királyok gyűlöletéről és a Köztársaság egységéről szónokoljanak.”

Sans Culotte: a párizsi barrikádokra elegendő lehetett a lándzsa, a külső ellenséggel szemben viszont puska kellett.

A rendelkezés értelmében minden 18-25 év közötti férfi állampolgár egyben katonává is vált. Ez a francia forradalmi hadsereg expanziójának igazi időszaka, és ez a rendelkezés teremti meg egyben a lehetőséget, hogy a logisztikai háttér végre élhessen a gribeauvalista tisztek több évtizedes álmával: a polgári tömeghadsereg igényeit elégítse ki az állami tömeggyártásra épülő logisztikai rendszer. A fegyverkészítés központjává Párizs vált, ahol 258 különböző méretű frissen létrehozott állami fegyverkészítő műhelyben 5000 főt alkalmaztak.² Fegyverműhelyek létesültek a köztereken, parkokban, s minden állami célra lefoglalható közterületen Párizsban. A legnagyobb üzem 1794 szeptemberében a versailles-i palota falai között működött. A cél napi 1000 puska előállítása volt, amely ha nem is valósult meg, de a termelés nagyságrendekkel nagyobb volt, mint az ancient regime utolsó évtizedében. A Carnot, Prieur és Gaspar Monge³ által megszervezett hadiipar évi 120000 db – gyenge minőségű, durva kivitelű – kézilőfegyver előállítására volt immáron képes.⁴ A gyártásban dolgozó polgárok katonai szolgálatot végeztek, katonai rezsim alatt működtek, vagyis ők a munkapadok mellett harcoltak a köztársaságért, míg fiatalabb társaik a harctéren küzdöttek.

A hadiiparban dolgozni kezdő párizsi munkások azonban nem képeztek egységes réteget. A Carnot és Prieur által vezérelt rendszer megtartott egy részt a régi hagyományokból. A fegyveralkatrészek gyártásával foglalkozó dolgozók alapvetően három csoportra voltak oszthatóak: az első csoportba tartoztak a magán műhelyekkel rendelkező gyártók, akik az állami beszállításokért munkadarabonkénti árat kaptak. A második és harmadik csoportba az állami fegyverkészítő műhelyekben dolgozó, elkészített munkadarabok után fizetett és napidíjban fizetett munkások tartoztak. Carnot számára megfelelőbb volt így szegmentálni a termelést, a teljes állami vezérlés alatti egységesítés számára azt a veszélyt rejtette magában, hogy az így kialakuló állami központ kiszolgáltatottá teheti a hatalmat antidemokratikus volta miatt.⁵ 

A korai köztársaság katonája

A termelés soha nem látott tempóban kezdett növekedni. 1793. november 3-án Carnot még csak hat frissen elkészült puskát mutathatott be a Konventnek, de november-decemberben már napi kétszáz puskát termelt Párizs. Az 5000 munkást foglalkoztató állami fegyverműhelyek alapvetően megosztották egymás között a részfeladatokat: 17 gyár foglalkozott lakatok készítésével és a puskák összeszerelésével, miközben 14 műhely végezte a csövek gyártásának különböző műveleteit. Több műhelyt a Szajnán úszó hajókra telepítettek, hogy a víz energiáját közvetlen módon használhassák fel a gépek meghajtására.⁶ A Párizsban ez időben készült fegyverek igen nagy minőségi szórást mutatnak. A mennyiség igénye mindenképpen megelőzte a minőség igényét. A gribeauvalisták elveiből vissza kellett lépni, hogy a csapatok felszerelése egyáltalán lehetséges legyen, így a párizsi gyártási eljárások sem sokban különböztek az 1777 előtti munkamenettől.

1794. februárban további fontos lépést jelentett, amikor a vidéki fegyverkészítő műhelyekre is kiterjesztette befolyását a Fegyver és Lőpor Bizottság. Azonnal leállították a polgári és amerikai exportra készített fegyverek gyártását.⁷ Ahhoz, hogy a tervezett napi 1000 darabos termelés elérhetővé váljon, további radikális lépésekre volt szükség. Hiányzott az alkalmas, szakképzett munkaerő és Párizs kereteit már kimerítette az 5000 munkás kisajátítása. A termelés fokozása csak a gyártási eljárások modernizálásával, nagyobb fokú gépesítésével volt lehetséges. Prieur ezért 1794. áprilisban létrehozott egy olyan műhelyt, mely kizárólag a lakatok szabványszerű gyártásához szükséges szerszámok készítésével foglalkozott. Az Atelier de Perfectionnement feladata nem csak specifikus szerszámkészlet, géppark megtervezése és gyártása volt, hanem a munkafázisok megszervezésében is aktívan részt vett. Az új műhelytípus egyben ismét elkezdett idomszereket is készíteni, hogy a termelés alapja újra a csereszabatosság lehessen. Az alapelvek immár visszatértek a gribeauvalisták által meghatározott eszmerendszerhez.⁸

A műhely két évet élt meg, de el nem tűnt sosem. Bázisán hozták létre a Conservatoire National des Arts et Métiers-t⁹, mely feladata a széles értelemben vett ipari termelés modernizálása és gépesítése volt.¹⁰ A párizsi puskagyártás igazi sikertörténetnek bizonyult: 1795. februárig 13 hónap alatt 145600 puskát sikerült legyártani, mely önmagában több mint a köztársaság összes többi műhelyének együttes termelése.¹¹

A párizsi puskagyártás bár sikeresnek bizonyult, nem volt mentes a politikai harcoktól. Az állami keretek közt történő fegyvergyártás jóval költségesebbnek bizonyult, mint a vidéken működő, magánkézben lévő műhelyek esetében. A párizsi állami műhelyek dolgozói folyamatosan protestáltak magasabb bérért, átfogóbb jogokért. 1794. decemberben felkelések törtek ki, melynek eredménye az állami műhelyek felszámolása lett. A képzett dolgozók egy részét a visszafoglalt maubege-i termelésbe irányították vissza, a maradékot pedig az eredeti munkájukhoz.¹²

Németh Balázs

(folytatjuk!)

A sorozat korábbi részei:

A cikksorozat I. részének megtekintéséhez kattintson ide!

A cikksorozat II. részének megtekintéséhez kattintson ide!

A cikksorozat IV. részének megtekintéséhez kattintson ide!