Vaddisznó vadászat a J.P. Sauer und Sohn billenőcsövű puskával (film)
Sokat sétáltam az erdőben, amíg sikerült a nagy terv: az 1892-ben készült J. P. Sauer und Sohn billenőcsövű puskával, nyílt irányzékkal vaddisznót elejteni. A történet tavasszal kezdődött: a puska és a töltet összeállt, így akadálya nem volt, hogy élesben is bizonyítson a fegyver. A lőszer 11x60R kaliber, töltete 60 grain 1,5Fg Swiss feketelőpor, valamint egy 23 g tömegű tiszta ólom kúpos lövedék. A torkolati energia 2550 J, vagyis bármely nagyvadunk vadászatára alkalmas. Az alábbi filmben három vadásznapba sűrítettem össze három évszak vadászatait. Tavasztól kora őszig sok kilométert sétáltunk együtt. Több esetben is találkoztam vaddisznóval, ebből két alkalommal tudtam lövést is tenni a vadra. Az első eset egy nyári szürkületi órán történt. A nap már lement, de jó lővilág volt, és a vadmozgás is megfelelőnek látszott. A szürkület kezdetén azonban szemerkélni, majd zuhogni kezdett az eső. Éppen akkor ment el a fény, amikor a konda kijött. Nem kellett volna lőni, de rossz döntést hoztam, hibáztam. Jó két méterrel a konda nyomai előtt találtam meg a becsapódás helyét. Öröm az ürömben: sokkal jobb tisztán hibázni, mint sebezni.
A következő lövéshez már szeptemberben jutottam. Vadászat szempontjából júliusom, augusztusom erősen foghíjas volt, hiszen az elöltöltő fegyveres EB szervezése kötötte le minden szabad gyökömet. A koraőszi vadászatoknak azonban már nem látszott akadálya. Kedves barátom meghívásának tettem eleget szeptember elején. A Pilis gyönyörű északi oldalán vadásztunk együtt. Rita, nagyon ritka eset, amikor a sertevad fényes nappal, 7 óra után pár perccel kijön. Egy fiatal, kétévesforma süldőcske tette tiszteletét a szórón. Elővigyázatlan volt, szemem sarkából szúrtam ki, hogy tőlem alig 30 méterre kiváltott a sűrűből, és minden körültekintés nélkül ment a 75-80 méterre lévő szóró felé. A leselkedés aznap így nem tartott sokáig. 65 méterre lőttem feltámasztásból, célom a fültő volt. A vad tiszta lövéssel marad helyben.
Hosszú vadászat volt, sok gyaloglással, sok élménnyel, melynek hangulatát talán visszaadja a filmecske. Minden pillanatát élveztem, hiszen vadászni nem csak puskával jó, hanem kamerával is. A hosszú út végén pedig ott van a talán megérdemelt díj. Jó szórakozást a filmhez!
Németh Balázs, 2019.
További cikkek a puskáról:
Őzbak vadászat a Sauer puskával