Vadászatra született, ma is teszi a dolgát

Nehéz olyan fegyvergyárat találni ma a világon, mely több száz éves múltra tekinthet vissza. A történelem vihara sok gyártót emelt fel, de annál többet sodort el. Az öreg kontinens régi öregjeiből azonban még mindig működik néhány. A legöregebb a Gardone, Val Trompiában működő Beretta, mely már az 1500-as években is puska – arkebűz – csöveket készített a velencei flottának. Bronzérmes a máig csodálatos minőségű, a legjobb klasszikus brit hagyományoknak megfelelő vadászpuskákat készítő John Rigby & Co., mely hivatalos alapítási dátuma ugyan 1775, de tudjuk, hogy a cég ekkor már jó pár éve működött. A dobogó második fokát ellenben egy német cég, a J. P. Sauer & Sohn foglalja el. Mindhárom cég ott van ma is a fegyvergyártás élvonalában, kettő közülük – a Rigby és a Sauer – ma a Blaser Group Holding családjához tartozik.

Érdekes érzés egy régi vadászpuskát kézben tartani. Szeretem, ha az évek patinája, karcai és a lőporfüst korma festenek értéket a fémre és fára. Szeretem vallatni az ilyen puskákat, kutatni származásukat, azzal a nem titkolt vággyal, hogy talán a vas egyszer csak elkalauzol majd engem két fontos emberhez: a régi idők vadászához, lövészéhez, valamint a fegyverkészítő mesterhez. Különösen kedves ez a kutatómunka, ha egy olyan nemes, öreg puska kerül terítékre, mint egy 1890-es években készült hátultöltő billenő csövű egylövetű fegyver.

A Sauer fegyvergyár korai története

A Sauer fegyvergyár – eleinte inkább fegyverkészítő műhely – múltja a ködbe vész. A Sauer család valamikor a 17. században érkezett Suhlba, magukkal hozva fegyverkészítő tudásukat Nürnbergből. Nem sokat, helyesebben semmit sem tudunk azonban az első évtizedekről. A vállalat saját alapítási dátumát 1751-re teszi, de ezek inkább belső hagyományok, mint levéltári adatokkal alátámasztott tények. Az első dokumentum, mely a Sauer nevet, mint fontos fegyverkészítőt említi, 1753-ra datálható. 1753. május 1. Suhl feketenapja volt. Egy hatalmas tűzvész égette porig a fejlett iparral és kereskedelemmel rendelkező várost, elpusztítva 80 fegyverműhelyt, 60 tusakészítő-műhelyt és kilenc ágyúöntödét.

A Spangenberg und Sauer fegyvergyár. Forrás: germanhuntingguns.com

A házak és létesítmények újjáépítése széles összefogást igényelt, melyben fontos szerepet játszottak a legnagyobb fegyverkészítő családok, mint a Bössel, Spangenberg, Anschütz, valamint Lorenz Sauer (1702-1779) révén a Sauer család. A város termelési kapacitásának helyreállítása persze nem csak belső érdek volt, hiszen a suhli fegyverekre nagy szüksége volt Európának. Alig néhány éve, 1748-ban ért véget az osztrák örökösödési háború Ausztria és Poroszország között, de már ekkor látszott, hogy az erősödő Poroszország ellen fellépni kívánó európai hatalmak új háborúra készülnek. A gyors újjáépítés így elemei érdek volt. Számos város (Zürich, Basel, Varsó) és a szász kormány is jelentős támogatást biztosított. A munka szép tempóban indult, és mikor kitört az első igazi világháborúként is számon tartott hétéves háború 1756-ban, Suhl már ismét komoly termelésre volt képes. A szász kormány engedélyezte, hogy Poroszország számára 25000 db puskát gyártsanak a város fegyverkészítői. A megrendelést a város vette fel, de leosztotta azt fegyverkészítőinek. 1764-ben találkozunk ismét a Sauer névvel. Sax tábornok, a szász hadsereg lovasságának parancsnoka Johann Wilhelm Spangenberget, Lorenz Sauert és Martin Heym özvegyét és fiát hívta meg egy egyeztetésre, hogy megrendeléseit közvetlenül fogadják a város kihagyásával. Számunkra ezek az információk azért fontosak, mert egyértelműen mutatják, hogy a céget Suhl legnagyobb vállalkozásai között tartották számon, és önállóan is képes volt a hadsereg igényeit kielégíteni. A vállalkozás szépen fejlődött, bár a felemelkedő új katonai hatalom, a Porosz Királyság folyamatosan próbálta visszavágni Suhl kiváltságait. A fegyvergyártó kapacitásra azonban folyamatosan igény volt. A porosz király hiába próbálta büntető vámokkal kényszeríteni a várost 1819-ben az együttműködésre – olcsóbb fegyvergyártásra – nem ért el sikereket. A város megzabolázására csak a Königlichen Gewehr Revisons-Commission, vagyis a Királyi Fegyverfelülvizsgálati Bizottság volt képes, mely 1838-ban megvonta Suhltól az összes állami megrendelést. A város két nagyágyúja, Johann Paul Sauer, aki 1835 óta vezette a családi céget, és Ferdinand Spangenberg válaszként egyesítették vállalkozásaikat 1839-ben, majd 1849-ben Heinrich Sturm is csatlakozott a vállalathoz, megalakítva a Spangenberg, Sauer und Strum céget. A szövetség azonban nem volt hosszú életű, bár kétségtelen, hogy az együtt készített fegyverek gyönyörű sikereket értek el európai és világkiállításokon.

Sauer hirdetés a 19. század végéről – 20. század elejéről (germanguns.com)

1873-ban Johann Paul Sauer és fiai, Rudolf és Franz újralapították a J. P. Sauer & Sohn céget, mely komoly állami megrendelést kapott 150000 hadifegyver – az új, 11,15x60R űrméretű 1871 M Mauser-féle forgó-tolózáras puska – gyártására. Az 1880-as évekre a hadipuska rendelések azonban elmaradoztak, így a cég egyre inkább a polgári piac felé fordult. Fejlesztéseinek alapja immáron egy új hátultöltő rendszer volt, melyet 1879-ben a 8322 számon szabadalmaztattak. A nagy dobást azonban az 1881. évi 14813. számú szabadalom hozta meg, mely a cég első oldallakatos drilling koncepciója volt. E szabadalom családjához tartozik az a puska, mely megalapozta a cég helyét a vadászfegyverek piacán, és egyben jelen cikkünk főszereplője is.

A J. P. Sauer & Sohn gavallérpuska

Ha a fém és a fa mesélni tudna… hányszor hangzik el vajon ez a mondat, amikor a klasszikus, netán antik fegyvereket kedvelő vadász kezébe vesz egy vadászpuskát. És valóban, amikor egy antik, vagy egyszerűen csak használt vadászpuskát kezünkbe veszünk, óhatatlanul is gondolkodni kezdünk azon, hogy kivel vadászott a nemes fegyver, ki vigyázott rá, hogy így sok év múltán is nagyszerű állapotban maradt ránk. A képeken látható gavallér puska izgalmas történettel rendelkezik, mely szorosan összefonódik sokat szenvedett hazánk történetével. Hozzám közvetlenül egy fegyverkereskedő barátom révén jutott, aki – tudva, hogy vonzódom a régi puskákhoz – elhozta nekem. Egy öreg vadásztársé volt, orvosé, aki sajnos már az örök vadászmezőkön hajtja a fácánokat. Jó 25-30 évet vadászott a puskával, bár nem lehetett egyszerű dolga, hiszen a lőszertöltés lehetősége nélkül igen komplikált volt patront szerezni a fegyverhez. Hozzá is körülményes úton került a puska. A történet szerint egy kúria felújításakor került elő a padlásról még az „átkosban”. A tető alá volt beépítve, gondosan lezsírozva, lecsomagolva. Ki rejthette oda és mikor? Méga vörös, vagy a fehér terror idején? Vagy a második világháborúban a németek vagy oroszok elől rejtették? Vagy a kommunistáktól féltették? Ki tudja… Az egészen biztos, hogy sok időt töltött a tető alatt, soha vissza nem térő gazdájára várva, míg egy napon ismét fényre került.

A „Birschbüchse”

Hőnig István 1889-ben kiadott Vadászati műszótára szerint a „Birschbüchse” nem más, mint „rövid golyós puska, cserkészkurtály”. Nem is lehetne szebben, egyszerűbben elnevezni egy olyan vadászati életérzést, mely ma is létezik mindazon vadűzők között, akik még mennek a vad után, ismerik az erdőt. A billenő csövű puska, gavallérpuska, vagy németesen Kipplauf puska, nevezzük is bárhogy, sokat elmond a vadászról: korlátozza saját hatékonyságát, hogy nagyobb részt kapjon a vadűzésből a vadászat, mint az ölés. Egy lövéssel vadászni egészen más felelősség, mint amikor a cső alá több lőszer van tárazva. Jobban ki kell dolgozni a lőhelyzetet, többet kell tudni és tenni a sikerért. Mérhetetlen eleganciájuk mellett éppen ez teszi vonzóvá ezeket a fegyvereket.

A Sauer cég 1911-es katalógusa. Forrás: germanguns.com

Cikkünk főhőse – no, nem a szerző – valamikor a 19. század utolsó évtizedében született. A cég első sikeres hátultöltő vadászfegyvercsaládjának a tagja, melyet 1881-óta készített. A J. P. Sauer & Sohn korszerű nézeteket vallott a marketing fontosságáról. Mindent megtett azért, hogy a suhli fegyvergyártás remekeit megismertesse, ezért minden rangos kiállításon részt vett, valamint 1882-től minden évben részletes katalógusban mutatta be termékpalettáját. Az 1903. évi katalógus szerint a fegyvert két kivitelben lehetett megvásárolni. 100 német márkába került az alapmodell 8 vagy 11 mm-es űrméretben nyolcszögletű, öntöttacél nyolcszögletű csővel, hármas reteszelésű zárral (Toplever-Radial-Verschluss), egyszerű, de megbízható kivitelben. A fegyver prémium változata 150 márkába került melyet kerek csővel készítettek mattított irányzéksíkkal. Az ágyazás magasabb minőségű fából készült és a pisztolymarkolat is kényelmesebb fogást biztosított. A csőszakállba kihajtható dioptert építettek, a tusában rugós fedéllel zárt tölténytárat alakítottak ki. 25 márka felárért lehetett rendelni a fegyvert  .450, .500 és .577 expressz kaliberekben is, bizonyítva, hogy a Sauer féle hármas reteszelésű zár az Afrika kaliberek lőszereit is elbírta. A gyár készített ugyanebben a rendszerben duplagolyós puskákat is, ezek hasonló opciókkal voltak rendelhetőek, de áruk 200 márkáról kezdődött.

Kihajtható diopter a csőszakállon.

Az ezüst célgömbön a gyönge fény is szépen megcsillan, így a fegyver még szürkületben is használható legtöbb esetben.

Két távolságra állítható nézőke.

Álljunk meg egy pillanatra a faválasztás kérdésénél. A Sauer cserkészpuska a leírtak alapján egyértelműen a prémium kategóriába esik, ugyanakkor az ágyazás egyáltalán nem olyan díszes, erős mintázatú, mint azok a puskatusok, melyeket sokszor vaskos euro ezresekért lehet választani fegyverünkhöz manapság. Nem véletlen ez, hiszen a prémium fa a 19. században az erős, tartós, jó minőségű fát jelentette, nem a legszebb erezetet. A belbecs messze fontosabb volt, mint a külcsín. Ma azt a fát tekintjük magas minőségűnek, melynek erezete változatos mintát mutat. Csakhogy nem ezek a legerősebb ágyazások. A legtartósabb fa az, ahol a fa száliránya szépen végigköveti a tus hossztengelyét, együtt kanyarodva az agynyak törésével. Régen nem vitrinbe szánták a fegyvereket. A prémium puska egyet jelentett a tartós puskával. A másik fontos kérdés, melynél érdemes megállnunk, az expressz kaliber kérdése. Ma ezt sokan összemossák a modern kor magnum elnevezésével, pedig árnyalattal mást jelent a kifejezés. A 19. században az expressz puskák könnyebb lövedéket tüzeltek nagyobb lőportöltettel, hogy a röppálya laposabb legyen. Ennek érdekében az expressz puskák huzagemelkedése jellemzően lassabb volt, mint egyéb vadászfegyverek esetében. A kalibercsoport célja tehát a nagy kezdősebesség elérése volt elsősorban.

A fegyver klasszikus billenő csövű gavallér puska. Olyan korban készült, amikor még a céltávcső ritka volt, mint a fehérholló, és szerencsémre, e puskára sem került valami otromba szerelékkel üveg. A fegyver célgömbje ezüst golyócskában végződik, melyen a gyönge fény is szépen megcsillan, és kontrasztosan látszik a vad testén. A nézőke két távolságra állítható, de ha nagyobb távolságra szeretnénk lőni, akkor sincs gond, hiszen a csőszakállba még rejtettek egy kihajtható dioptert, mellyel további emeléket adhatunk fegyvercsövünknek.

A cső öntött acél. Az 1870-90-es években csak ebből készítette a J. P. Sauer & Sohn a fegyvereit. Bár katonai töltényhez tervezték, mégsem a hadipuskák huzagolását kapta. Annál igényesebb, pontosabb lövésre alkalmas, ugyanakkor kicsit háklisabb profilt húztak a csőbe, a skót Alexander Henry által szabadalmaztatott hosszútávlövész huzagolást. Volt azonban más indíttatás is a módosítás mögött. Az eredeti hadipuska huzagolás barázdái között 11,5 mm, oromzatai között pedig 10,95 mm volt az átmérő, vagyis a huzagok igen mélyek – 0,55 mm – voltak mai szemmel nézve. Szükséges volt ez, hiszen a csőben felrakodó feketelőpor égésterméknek kellett „helyet hagyni.” Az 1890-es évek elején gyártott Sauer puskák esetében azonban már látszott, hogy a jövő a gyérfüstű hajtóanyagoké, így a billenő csövűt is igyekeztek alkalmassá tenni gyöngébb füstnélküli töltésekre, és rézköpenyes lövedékek tüzelésére. A Henry huzagolás oromzatai között éppúgy 10,95 mm volt az átmérő, a huzagmélység azonban kisebb, mindössze 0,27 mm volt. A gyár nem ajánlott nitrolőporos lőszert közvetlenü a fegyverhez, ilyen lőszer készítése a felhasználó saját felelőssége volt. A DWM lőszergyára azonban készített gyérfüstű lőporral töltött lőszert a kaliberben, melybe 17 g tömegű rézköpenyes lövedéket töltöttek. A C.I.P. máig érvényben lévő előírásai szerint a baszkülbe beleütötték a maximális töltetet is: „Patr 11,15x60R 4,75 S.P. 21,7 BL”, vagyis 11,15x60R űrméret 4,75 feketelőpor és 21,7 g tömegű ólom lövedék.

Tanuljuk meg olvasni a beütőket, és a fegyver feltárja titkait!

Izgalmas megvizsgálni a próbajegyek garmadát a csövön és a tokon! A Német Császárság 1891-től kötelezte a fegyverkészítőket, hogy termékeiket hivatalos próbázásnak vessék alá. A próbák eredményét fémbélyegzőkkel igazolta a bevizsgáló. A jelek sokkal többet mondanak a fegyverről, mint azt elsőre gondolnánk. Nézzük őket sorban.

• Sast formázó beütők a csőfarnál: az első és második próba sikeres vételét igazolja. 1891-1935 között volt a jelzés használatban
• „U” betű koronával a csőfarnál: egylövetű fegyverek sikeres próbája
• „G” betű koronával: huzagolt fegyverek sikeres próbája
• „02”, alatta „96”: a fegyver 1896 februárjában készült
• „62/78”, értsd 62,78: a fegyver csövének oromzatai között mért átmérő az angolszász – ma sörétes fegyvereknél használt – megjelöléssel, vagyis azt mutatja, hogy egy font tiszta ólomból hány az adott kalibernek megfelelő önthető. De vigyázzunk a számításnál, ugyanis nem a 454 g-os angol fontot kell, használjuk az átváltáshoz, hanem a porosz, és majdan német területeken egységesen elfogadott 500 g tömegű metrikus fontot. Vagyis fél kilogramm ólomból 62,78 db 11,02 mm-es ólomgolyót lehetett önteni. A 11 mm Mauser lőszerhez csövezett hadipuskák kaliberjele 58/50 volt, vagyis némiképp nagyobb átmérőjű csővel rendelkeztek, mint az én hasonló űrméretű kbillenőcsövűm.

Újratöltött 11,15x60R lőszerek

A cső hosszúsága 609 mm, a csőprofil kerek, de a cső felső oldalán csősín fut végig, mely finoman barázdált, hogy ne csillanjon a vadász szemébe célzáskor. A fegyver oldallakatos zárszerkezettel rendelkezik, a lakat klasszikus fordított rugóelrendezésű, külsőkakasos szerkezet, melyeket még az elöltöltő fegyverekről ismerünk. A cső és a zár három ponton is reteszel. Az elsütő szerkezet kétbillentyűs gyorsítós, vagy, ahogy azt akkoriban nevezték rögtönzős: a hátsó billentyű előfeszíti a szerkezetet, az első kioldja a lövést. Az elsütés ereje kis csavarral állítható. Az ágyazás olajozott dió, mellőz minden felesleges díszítést. A pisztolymarkolat fém, lapos gombban végződik.

Folytatjuk, a következő részben részletesen bemutatom, hogyan lehet más kaliberű hüvelyből átformázni 11 mm Mauser hüvelyt, valamint be is lőjük a fegyvert!

Németh Balázs, 2019.

II. rész: Lőszertöltés és lövészet

II. rész: Cserkelés a cserkészkurtállyal