Uberti 1861 Colt Navy Gambler

Colt1861Gambler001

Nehéz egy valamirevaló western filmet elképzelni igazi szalon jelenet nélkül. A jófiú éppen pókerezik a rosszfiúval és természetesen nyer. A rossz fiú ellenben nem hagyja, revolvert ránt, majd holtan esik össze, hiszen a jófiú mindig gyorsabb. Különösen abban az esetben, ha van egy rövidített csövű revolvere.

Egészen kis kölök koromból van egy western élményem: a film talán még fekete-fehér lehetett. A főhős egy konföderációs tiszt volt, aki éppen hazatért a háborúból. Tisztként revolverét megtarthatta, de egy északi őrmester csak akkor engedte ki a táborból, ha előtte a stukker csövét lefűrészelhette. A déli tiszt a földre dobott kalapját sem tudta eltalálni az így módosított revolverrel. Nos, azóta izgatott a kérdés, hogy tényleg ennyire pontatlanok voltak-e a levágott csövű csappantyús revolverek.

Persze ne gondoljuk azt, hogy a csövek rövidítése elsősorban kényszerből történt. Amióta lőfegyver létezik, azóta létezik az igény is, hogy az rejtve, kényelmesen viselhető legyen, ehhez pedig rövidebb fegyver szükséges, mint a korabeli hadi revolverek. Nem véletlen, hogy az aukciós házak oldalain viszonylag gyakran láthatóak egészen rövid csövű revolverek, lefedve a gyártók széles spektrumát a Colttól kezdve a Remingtonon át az Adams revolverekig.

Az angolszász terminológia ezeket a fegyvereket „belly gun” (egy fegyver, melyet a has alatt rejtenek, vagy a has mellől használnak, vagy közvetlen közelről az ellenfél hasába szorítanak és úgy tüzelnek) vagy „snubby”, azaz „snubnose” (rövid orrú, turcsi orrú) névvel illeti. Ezeket a fegyvereket értelemszerűen az igazi közelharc távolságra találták ki, vagyis a pontosság tekintetében nem lehetett nagyobb az elvárás, minthogy a kártyaasztal másik feléig el lehessen találni az emberi felsőtest torzóját. És erre képesek is bizony.

Colt1861gambler002 Colt1861gamblerbarrel001

Az Uberti 1861 Colt modifikáció

A Colt Gambler nem létezik gyári termékként. Megszületését tulajdonképpen a szükség diktálta. A cső egy lövésztől érkezett vissza, aki egy hibás töltésből csőben maradó lövedékre lőtte rá a következőt. A dudorosra lőtt, csőtorkolattól felhasadt cső szolgált az átalakítás alapjául. A csövet tejesen meg kellett kurtítani, így nem maradt hely a töltőkarnak sem. Jellemzően az eredeti darabok sem rendelkeznek töltőkarral, így ez még hitelesebbé is teszi a történetet. A fegyver el lett látva egy fecskefarkas illesztésű célgömbbel is, ennek formája tekintetében is az eredeti modellt szolgált mintaként. A cső hossza 1,92”, vagyis kicsit kevesebb, mint 5 cm lett.

Lövészet a Colt Gamblerrel

A fegyver töltése igényel némi figyelmet, mivel kivett dobot töltünk, ami sosem a legbiztonságosabb módszer. A revolvert 21 grain Swiss 3 Fg lőporral és .375 RB gömblövedékkel töltöttem. A lőpor betöltése után műanyag kalapáccsal indítottam meg a kamrákban a lövedékeket, majd starterrel segítettem azokat a lőporra. A művelet közben a dob legyen mindig puha felületen, hogy ne verjük szét a koszorút. A kamrák zsírozása után helyezendő vissza a dob a tokba. Fontos, hogy soha ne csappantyúzzunk fel kivett dobot, mert leejtés esetében komoly veszélyt és sérülést okozhat. Szereljük tehát össze a fegyvert, és csak az után a csappantyúzzunk.

Colt1861gambler003

A fegyver szórásképét 15 méteren próbáltam ki. Két teljes dobot lőttem el, és a 12 lövésből 11 érte a lőlapot, nagyjából 20 cm átmérőjű körben. Ez alapján kijelenthető, hogy ez a fegyver maximálisan alkalmas lett volna igazi hamiskártyás revolvernek, hiszen jóval szűkebb szórást lőtt, mint ami a rosszfiú eltalálásához kellett volna.

Mi a különbség egy eredeti Colt „belly” revolverhez képest?

Egyáltalán nem vehetünk mérget arra, hogy az eredeti darabok éppoly pontosak voltak, mint az általam használt replika. Ennek oka a huzagolásban rejlik. Az Uberti replika huzagemelkedése állandó, vagyis éppolyan emelkedési szöggel rendelkezik a csőfarban, mint a torkolatnál. Az eredeti revolverek azonban progresszív huzagemelkedéssel rendelkeztek, vagyis a huzagspirál egészen lassan emelkedett, majd az emelkedési szög folyamatosan nőtt a torkolat felé. Vagyis a kurtított csövű revolverek esetében a huzagolás szinte a csőtengellyel párhuzamos volt, igen kis mértékben kényszerült stabilizáló forgómozgásra a lövedék.

Németh Balázs