Lövészet a második világháborús Colt 1911A1 pisztollyal
Nincs az a lövész, akinek ne lenne véleménye a Colt 1911 pisztolyról. Sokan temetik, sokan a mennybe emelik, de egy biztos, a lövészek, fegyveres szolgálatot teljesítők vitatkoznak róla, ami csak azt jelentheti, hogy a fegyver több, mint 100 éves szolgálat után is él, virul, és köszöni jól van. Ha más bizonyítékot nem is keresünk sikerére, akkor már ez is kellőképpen megmutatja miféle géniusszal bírt John Moses Browning, a tervező.
A rendszeresítés
A pisztoly története persze nem 1911-ben kezdődik. Több, mint egy évtizedet kell visszalépjünk az időben ha meg akarjuk érteni rendszeresítésének körülményeit. A 19. század utolsó éveiben az amerikai hadsereg szokatlan ellenséggel nézett szembe a Fülöp-szigeteken. A harcias, magukat természetes drogokkal felspannoló moró harcosok megállítására nem volt elegendő az akkor DA rendszerű szolgálati revolver, mely a nem éppen erőművész .38 Long Colt lőszert tüzelte.
A háborús tapasztalatok alapján 1904-ben intenzív lőkísérleteket végeztek Chichagoban. John T. Thompson gyalogsági ezredes és Louis Anatole Legarde orvos-őrnagy vezetésével számos lőszertípus próbáltak ki – mai szemmel nézve nem túl polkorrekt módon – élő szarvasmarhákon. Kipróbálták a 7,65 Parabellum, a 9×19 Parabellum, a .38 Colt, a .38 ACP hatását, egy HP .45-ös lőszert, a .476 Eley-t és a .455 Webley-lőszert. Vizsgálták, hogy a lövedékek milyen mélyre hatoltak, milyen szövetroncsolást okoztak és milyen gyorsan vették el a tesztállatok életét. A bizottság egyetértett abban, hogy szolgálati célokra a pisztolylőszer űrméretének minimum .45-ösnek kell lennie.
Browning nem 1904-ben kezdte el tervezni öntöltő pisztolyát. C. J. Ehbettel közösen 1897-ben kértek szabadalmi védelmet első öntöltő pisztolyukra, mely 1900-ban már hadi teszteken is részt vett a Colt színeiben. A fegyver a .38 ACP lőszert tüzelte, és a hadsereg a Mauser C96-tal és Mannlicher M 1894 pisztolyokkal hasonlította össze az első észak-amerikai öntöltőt. A fegyver jól teljesített a teszteken, már csak azért is, mert az egyik M 1894 egyszerűen felrobbant, a C96 szerkezetét pedig túl szokatlannak ítélte a bizottság.
A Thompson-Legarde kísérletek idején Browning már .41-es űrméretű változaton dolgozott, de a hadsereg döntéshozói meggyőzték, hogy növelje a fegyver űrméretét .45-re, és úgy álljon rajthoz a következő hadi teszteken. Az 1905 M modell 200 graines lövedéket tüzelt, természetesen füstnélküli lőporral hajtva 300 m/s sebességgel.
Az 1906-os lőkísérletekre összesen 6 vállalat adta be pályázatát, de ebből csak három vette sikeresen az első akadályokat. A német DWM Luger pisztolya, a Savage öntöltő pisztolya, valamint a Colt 1905 M. A csapatpróbák után mindegyiken módosításokat javasoltak, így a vetélkedés nem ért végek. A Lugerek helyzetét tovább nehezítették azzal, hogy egy töltényszámláló rendszer beépítését javasolták a markolatba. Valószínűleg ennek köszönhetően a német pisztolyok működése igen bizonytalanná vált, s a DWM ki is lépett a versenyből 1907-ben.
Ugyan ebben az évben a Savage és Colt pisztolyokat lovassági alakulatok katonáinak osztották ki. Mindkettőt ismét érte kritika, de a Savage hátrányai kezdtek kidomborodni. A katonák szerint jóval fárasztóbb, kényelmetlenebb fegyver volt. A Savage pisztollyal 500 lövés annyira volt kimerítő szerintük, mint a Colt-Browning pisztollyal 2000.
A javaslatoknak megfelelően módosított fegyverek 1910-ben álltak ismét rajthoz. A legutolsó körben már teljesen egyértelművé vált, hogy a Colt egyszerűbb szerkezete, könnyebb szétszerelhetősége komoly előnyt jelent. A fegyver, ugyan azzal a 230 graines lövedékkel szerelt FMJ lőszerrel, mely mindössze 270 m/s körüli torkolati sebességre volt képes, pontosabb, erősebb, megbízhatóbb volt. 1911-ben tehát a bizottság a Colt-Browning modell mellett tette a voksát, s rendszeresítette immáron M 1911 név alatt a 7+1 lövetű .45 ACP űrméretű fegyvert.
Az 1911A1 változat
Browning szerkezete tulajdonképpen nem sok átalakításon esett át a rendszeresítés éve óta. 1923-24-ben azonban a háborús tapasztalatok alapján számos apróságon finomítottak, főleg azért, hogy kisebb kezű lövészek is kényelmesen használhassák a fegyvert. Kisebb lett a kakas, nagyobb lett a markolatnyúlvány, a sátorvasnál kiszedtek a tokból, hogy az újj könnyebben férjen az elsütőbillentyűhöz, változtattak a főrugó házán, rövidebb lett az elsütőbillentyű is. A második világháború idején gyártott fegyverek felületkezelése is más lett: a hagyományost kékítést parkerizált felület váltotta fel.
Colt összesen 945000 darabot gyártott a fegyverből, mely szám kiegészül még 1,7 millió egyéb gyártók – Pl.: Remington, Remington Rand, Springfield Armoury, Singer, Union Switch, stb… – által készített 911-essel.
A teszthez használt fegyver
A videón látható pisztoly igezi háborús veterán. 1944-ben gyártotta a Remington. Kora ellenére kitűnő állapotú, s a cső sem hagy semmi kívánnivalót maga után. A Colt 1911 mai szemmel nézve esetlen méretű fegyver. És most jöhetnek a Glock hívők frázisai: „kényelmetlen markolat, nagy tömeg, kicsi tárkapacitás, elavult irányzékok, túl nagy kézre tervezett kezelő szervek, stb…” De tulajdonképpen kit érdekel mindez, mikor a fegyvertörténelem egy ilyen nagyszerű darabját tarthatjuk kezünkben?
Lövészet
A nehéz fegyvernek és lomha lőszernek köszönhetően az 1911-es egészen jól uralható. Nekem sokkal kényelmesebb volt, mint bármely 9×19 űrméretű fegyverrel lőni. A magyar lőszerrel egészen jól összeszokott csapatot alkottak, mivel 25 m-ről feltámasztva igen szép szórást sikerült lőni 5 lövésből 3-as egybeszakadással. Gyorsan tüzelve is feketében tartható a szórás kis gyakorlás után, de ha szépen megadjuk az időt a célzásnak, és a mutatóujj megfelelő működésének, szabad kézből is oda repülnek a lövedékek, ahová kell.
Németh Balázs
Köszönjük a teszt lehetőséget BL lövésztársunknak!