„A lázadó hordákat iszonyú mennyiségben pusztítottam el” – szólt Windisch-Grätz jelentése az uralkodóhoz. A honvédsereg nem tudta kicsikarni a remélt győzelmet, így a Habsburgoknak módjuk nyílt Magyarországot megfosztani az áprilisi törvényekkel kivívott jogoktól. Kopka Ferenc írása és térképei bemutatják a csata részleteit, térképei segítségével pedig a harctéren érezheti magát az olvasó.

Kápolnai csata
(Than Mór olajfestménye)

Franz Schlik tábornok

A honvédelmi bizottmány 1849. január 29-én Henryk Dembinski altábornagyot nevezte ki a honvéd fősereg parancsnokává. A nehéz természetű lengyel hamar kivívta a beosztott hadtestparancsnokok ellenszenvét, mikor elszalasztotta a Kassa és Miskolc körzetében tevékenykedő Schlik osztrák tábornok hadtestének bekerítését.

Schlik december elején Galícia felől tört be az országba és gyorsan nyomult előre, hamarosan elfoglalta Kassát is. Az osztrák gőzhengert nem lehetett megállítani: a frissen alakult felső-tiszai hadtest Mészáros Lázár vezetésével súlyos vereségét szenvedett Schliktől a várostól délre. Ebben az igen kétségbeejtő helyzetben vette át Klapka a demoralizált csapatok irányítását. A magyar tábornok a tokaji, majd a tarcali csatában megtörte az osztrákok lendületét, akik visszahúzódtak Kassa felé.

Dembinskinek ezzel egy időben rendelték alá a fel-dunai, valamit a volt bácskai és bánáti hadestet és vált valódi főparancsnokká. Bár a haditerv már korábban körvonalazódott fejében, de szokásához híven alárendeltjeinek keveset árult el elképzeléseiről. Azt biztosan tudjuk, hogy a döntő csatát Gyöngyös-Mezőkövesd térségében tervezte megvívni, de ezzel egy időben biztosítani is kívánta mind az északi, mind a közép-tiszai átkelőket. Az utóbbiak védelmére rendelték északra Damjanich és Vécsey csapatait Szolnok térségébe. Mindeközben attól tartott, hogy ha Schliket túl nagy nyomás alatt tartják tábornokai, az egy idő előtti támadást provokál ki Windisch-Grätz főerőitől. Valódi célja az osztrák főerők megosztása volt, ezért is rendelte el a Szolnok elleni tüntető támadást, hogy kicsalja Windisch-Grätz csapatainak egy részét Pestről. Ezután a magyar főerők a pesti országúton előrenyomulva elvágnák a Szolnok térségében rekedt osztrák erőket és a döntő csata győzelmét követően visszafoglalhatná a fővárost.

Dembinksi remélte, jól leplezte tervét, de Schlik február 12-étől már folyamatosan tájékoztatta főparancsnokát a magyarok hadmozdulatairól. Jelentései alapján egyértelmű volt, hogy megsejtette a készülő magyar összpontosítást. Pontosabb információk érdekében előrenyomulást kezdett, de hamar rájött, hogy a magyar erők a vártnál nagyobb számban vannak jelen. Ezalatt Windisch-Grätz is felderítésre küldte a Colloredo-dandárt, amely február 17-én Kompoltnál rá is lelt az első magyar elővédekre. A heves lovassági összecsapás után Hatvanig hátrált, ahonnan üzent Pestre. Windisch-Grätz ennek hatására elhatározásra jutott és február 23-án mozgásba lendült az osztrák sereg is.

A császári fősereg két oszlopban nyomult előre, a Pest-miskolci úton a Csorich-hadosztály és a tüzértartalék, Jászberény-Árokszállás útvonalon a Schwarzenberg-hadosztály tört előre. Schlik ezalatt visszahúzódott Pétervásárára és itt várta be a fősereg érkezését. Windisch-Grätz február 25-én bevonult Gyöngyösre és ide tette át főparancsnokságát. Ezen a napon találkozott először személyesen Schlikkel, akivel megvitatták a további haditervet. Hadtestparancsnok javaslatát miszerint csapataival nem Gyöngyösön, hanem Verpeléten át Kerecsendnél egyesülne a fősereggel a főparancsnok elfogadta. Másnap reggel Csorich hadosztályának Kápolnánál, Schwarzenberg csapatainak Kálnál kellett átkelni a Tarnán. A fősereget dél felől Zeisberg-dandárnak kellett fedeznie.

A magyar fősereg Dembinski parancsai szerint Mezőkövesd körzetében kezdett gyülekezni. A Répássy-hadtest egyik hadosztályát Tiszafüredi híd védelmére visszatartotta, ám a többi csapatot a Tarna vonalára rendelte. Görgei erői eközben lassan fejlődtek fel Miskolc körzetéből. Dembinski eredetileg március elejére tervezte az osztrák főerők elleni offenzívát, így tervezettnél lassabb csapatösszevonás miatt nem aggódott. Február 25-én már néhány egysége a Tarnánál állt, és ellenőrzés alatt tartotta a patak hídjait. A hadművelet mégsem alakult zökkenőmentesen, a csapatok nem hadtestek szerint sorakoztak fel, egymás mellett más-más hadtestekben tartozó hadosztályok foglaltak helyet, amely a későbbi harcok során nehezítette az egységek közötti együttműködést és sok egysége önállóan, magukra hagyottan harcolt.

Az ütközet első napján a Tarna vonalán 17 ezer főnyi honvéd sereg sorakozott fel. Verpeléten a Dessewffy-, Aldebrőn és Felderbrőn a Poeltenberg-, Kápolnánál a Máriássy- és Kálban a Szekulits-hadosztály állomásozott. Utóbbi egység csak egy dandárból állt, mert a másik felé poroszlói hídfőt őrizte. Velük szemben mintegy 22-23 ezer császári katona masírozott, két útvonalon Pétervására felől Schlik mintegy 10 ezer emberrel, míg Windisch-Grätz Gyöngyösről a 12.000 fős Wrbna-hadtest élén.

A csata első napja

A magyar előőrsök február 26-án 12 óra körül jelentették az ellenség közeledtét. A Poeltenberg-, Máriássy- és Szekultis-hadosztályok azonnal átkeltek a Tarnán és állás foglaltak a környező dombokon. Az első beérkező osztrákok a Csorich-hadosztályhoz tartoztak, aki az országút mentén nyomultak előre. A császáriak az út két oldalán bontakoztak szét. A magyar centrum az északra elterülő erdő fedezete alatt azonnal a csata kezdetén megkísérelte átkarolni az ellenséget. A Csorich balszárnyát irányító Colloredo tábornok, miután észrevette a manővert, először vadászait küldte a magyarok visszaszorítására. Látva, hogy a küzdelem elkeseredetten hullámzik és egyik fél sem tud döntő főlény kiharcolni, fokozatosan minden gyalogos egységét az erdőbe irányította. A harc mégis fokozatosan a magyarok javára kezdett eldőlni. Csorich végül kénytelen volt bevetni a Schütte-dandár is, mely a tartalékát alkotta. A 10 gránátos század rohama elől a magyar honvédek a szomszédos szőlőskertekbe húzódtak vissza. A tiszteknek még napnyugta előtt sikerült újjászervezni a csapatokat és felkészültek az erdő visszafoglalására. Mielőtt elrendelhették volna a támadást Colloredo katonái kitörtek az erdőből. A magyar katonák visszaverték a rohamot, sőt ellenlökésük megfutamította a császári gyalogságot. Két magyar zászlóalj (1. és 51.) észak felé űzték a menekülőket.

A kora délután óta tartó hullámzó harc ekkor ismét nem várt fordulatot vett. Újabb osztrák erősítés érkezett, ezúttal észak felől. Mintegy 1000 fős különítményt Brandenstein százados vezette. A csapat eredetileg Domoszló felől nyomult előre és Verpelét elfoglalása volt a célja. A település előtt magyar csapatokba ütköztek és a százados látva a Verpelétnél álló magyar csapatok méretét, lehetetlennek vélte a kitűzött feladat teljesítését. Úgy döntött, dél felé fordulva csatlakozik a fősereghez. A császáriak számára jó helyen és időben bukkant fel a csatamezőm és alaposan megzavarta a magyar honvédeket. Segítségével Colloredo az est beálltára a Tarna bal partjára űzte Poeltenberg kimerült katonáit.

Mindeközben Kápolna előtt Máriássynak sikerült megállítani Csorich másik dandárának előrenyomulását. Wyss tábornok által vezetett egység súlyos tüzérségi párbajba keveredett a magyar csapatokkal. A küzdelem magyar fölényét a császáriak a tüzértartalék bevetésével próbálták ellensúlyozni, minek eredményként immár 5 üteg ontotta a tüzet a magyar állásokra. Az egyenlőtlen harc hatására Máriássy napnyugtakor Kápolna közvetlen előterébe húzódott vissza.

A Wrbna-hadtest déli szárnyát Schwarzenberg tábornok által vezetett hadosztály alkotta, amely Árokszállás felől vonult fel. Kál előtt Szekulits csonka hadosztálya sorakozott fel vele szemben. A császári előőrsöt alkotó ulánusok és a magyar huszárok között azonnal a csata elején rövid lovassági összecsapás bontakozott ki. Ettől eltekintve a csatamező ezen részén is csupán tüzérségi harc folyt. A magyar tüzérség a túlerő ellenére fölénybe került, így Szekulits szilárdan tartani tudta pozícióját.

A két különböző irányból érkező hadosztály (Csorich és Schwarzenberg) között a csata első óráiban nem létesült közvetlen kapcsolat. Ezt Máriássy felismerte, és megkísérelt az arcvonalon támadt résbe betörve megzavarni az osztrákok felvonulását. A Kompolti-erdő fedezete alatt 4 század Császár huszár már az osztrákok arcvonalának második vonaláig jutott, mikor észrevették őket. Wyss két ulánus századot küldött ellene. A lovasok összekeveredve harcoltak, így az osztrák tüzérség képtelen volt beavatkozni. A harcot végül a Kress svalizsdérezred oldalról intézett rohama döntötte el. A huszárok visszahúzódtak az erdőbe. Schwarzenberg átlátva az erdő birtoklásának jelentőségét az annak elfoglalására rendelte egyik határőr zászlóalját. Máriássy honvédeit küldte az erdő védelmére. A harc napnyugtáig folyt, de egyik fél sem tudta teljesen megkaparintani. Az éjszaka beálltával a szemben álló felek tüzérségei is elhallgattak, a csata első felvonása véget ért.

Dembinski éppen Egerben tartózkodott, mikor meghallotta az első ágyúlövéseket Kápolna felől. Görgeyvel együtt azonnal a harctérre sietett. Személyesen vette át a derékhad irányítását, míg Görgeyt Kálba küldte. Az éj leszálltával minden honvéd egységet visszaparancsolt a Tarna keleti partjára. Ez nem bizonyult jó döntésnek, hiszen a nyugati part mindenhol magasabb volt, így a másnapi harcban a császári tüzérség hatalmas előnyt élvezhetett. Görgey csak este 9 óra után érkezett Kálba és két honvédzászlóaljat utasított a káli hídfő és Kompolt védelmére.

Az éjszaka csenden telt, ám egy furcsa történés mégis megzavarta a magyar csapatokat. Poeltenberg, akit a császári gyalogság a Tarna bal partjára szorított vissza ideiglenesen elvesztette a kapcsolatot a mellette állomásozó Máriássyval. A tábornok miután Kápolnánál elhallgattak az ágyúk, azt hitte, a falu osztrák kézre került. A kiküldött huszár felderítők eltévedtek a koromsötét éjszakában és nem tértek vissza, ami tovább növelte aggodalmait. A bekerítéstől rettegve elrendelte csapatainak visszavonulását Kerecsend irányába. A hátrálás során nem találkozott menekülő magyar katonákkal, így kezdett gyanút fogni, talán tévedett. Végül személyesen sietett Kápolnára, ahol Dembinski fogadta és jelentést tett neki. Az egészen Kerecsendig hátráló hadosztályához hajnali 3 óra tájban ért vissza. Rövid pihenő után 7 órakor indultak vissza a Tarna vonalához. A magyar seregnek óriási szerencséje volt, hogy Poeltenberg visszavonulásáról és a magyar arcvonalon tátogó résről a császári erők nem szereztek tudomást.

Kopka Ferenc

Folytatjuk!