Jack Hinson egyetlen fennmaradt fotója

John W. „Jack” Hinsonnak – a családjának csak „Öreg Jack” – jól menő farmja volt Stewart megyében, Tennessee államban. Távol tartotta magát a politikától: például hiába volt maga is rabszolgatartó, ellenezte az Unióból való kiválást. Barátai és szomszédai békeszerető embernek ismerték, mindezek ellenére hamarosan egyszemélyes irtóhadsereggé vált.

Jack a „Gyöngyöző forrás” nevű ültetvényén élt feleségével és tíz gyermekével. A polgárháború kitörése után indulatosan jelentette ki, hogy ő csakazértis semleges marad.

Jack még akkor is szigorúan ragaszkodott a semlegességhez, amikor egyik fia csatlakozott a Konföderáció hadseregéhez, egy másik pedig a milíciához. Megelégedett azzal, hogy a konfliktusok közepette rendben tartotta és vezette a családi birtokot.

Mikor Ulysses Grant 1862 februárjában a térségbe érkezett, Hinsonék szállásolták el a dandártábornokot. Vendégük olyan elégedett volt, hogy ideiglenesen az ültetvényen ütötte fel a főhadiszállását.

Grant a Henry és a Donelson erődök elfoglalásáig maradt a Hinson-birtokon. Az Unió győzelme a Fort Donelson-i csatában volt az első nagyobb északi siker a polgárháború kitörése óta. A győzelem ugyanakkor az északi csapatok tartós jelenlétét is eredményezte Kentucky és Tennessee államok határán – pont ott, ahol Hinsonék éltek. A családnak ezzel nem volt problémája, míg másoknak annál inkább. Mégis a Hinson család fizetett nagy árat, aztán persze sok-sok Uniós katona is.

Mivel a környéken sokan szimpatizáltak a konföderációval, egyesek gerillahadviseléshez folyamodtak, hogy felvehessék a harcot a jobban felszerelt és kiképzett uniós erőkkel. Őket hívták „bushwhacker”-nek (kb.: bozótharcos), mert rendszerint az erdőben rejtőzve várták az alkalmat az uniós csapatokkal való összecsapásra, és oda is tértek vissza harc után.

De nem csak az unió katonáit támadták meg, több esetben előfordult, hogy az északiakkal szimpatizáló farmereket is. Másokat nem a politikai szembenállás motivált: egyes bozótharcosok közönséges banditák voltak, akik kihasználták a törvényes rend fellazulását, hogy kedvükre fosztogathassanak. Előfordult, hogy egész közösségeket támadtak meg.

Miután az északiak bevették a Donelson erődöt, egyre gyakoribbak lettek az uniós csapatok és támogatóik elleni gerillatámadások. Ez ahhoz vezetett, hogy a bozótharcosokat (vagy akikről csak gyanították, hogy azok) elfogásuk esetén megkínozták és tárgyalás nélkül kivégezték.

1862 őszén „Öreg Jack” fiai, a 22 éves George és a 17 éves Jack az otthonuktól kb. egy mérföldnyi távolságban szarvasra vadásztak, ahogy máskor is gyakran tették. Balszerencséjükre egy uniós őrjáratba futottak, akik gyanították, hogy ők is a bozótharcosok közé tartoznak.

A fiúkat fához kötözték, lelőtték, majd testüket a városba vonszolták, és a bíróságnál közszemlére tették annak bizonyságául, hogy nem tűrnek semmiféle ellenállást. A maradványokat aztán lefejezték és sorsukra hagyták, a fejeket pedig a Hinson ültetvényre vitték.

A fejeket az egész család szeme láttára kitűzték a kapuoszlopokra, hogy ezzel demonstrálják az északi igazságszolgáltatást. Az intézkedő hadnagy az összes Hinsont le akarta tartóztatni az állítólagos bozótharcosokhoz fűződő kapcsolatuk miatt, de ekkor értesült arról, hogy a birtokon tartózkodó Grant tábornok nem venné jó néven a család túlélő tagjainak zaklatását, ezért letett szándékáról. A hadnagynak ez volt aznap a második hibája.

Skótok és írek leszármazottjaként Jack nem hagyhatta bosszulatlanul a fiai halálát. Eltemette a fiait, családját és rabszolgáit pedig Tenesse nyugati részén élő rokonaihoz küldte.

Ezek után vételezett egy speciális, csappantyús gyújtású, .50’’-es kaliberű huzagolt csövű elöltöltő puskát. Csillogó rézveretek ugyan nem voltak rajta, de különleges fegyver volt a 41 hüvelyk (kb. 104 cm) hosszú nyolcszögletű, poligon huzagolással, és masszív, 17 fontnyi (kb. 7,7 kg) tömegével. A csőhossz garantálta, hogy akár fél mérföld távolságból is pontosan célba találjon.

A nyolcszögletű csőfurat a Whitworth puska alapjain nyugodott. Hatszögletű csövével messzebbre (2000 yardra) lőtt, és pontosabban lőtt, mint az 1853-as Enfield.

Aztán a Tennessee folyó fölötti barlangba húzódva Jack valóban bozótharcossá vált, már nem fiatalon, 57 évesen. Első áldozata az a hadnagy volt, aki parancsot adott fiai lelövésére és lefejezésére. A menetoszlopa élén lovagolva érte a találat. Követte őt a halálba az a katona is, aki a fiúk fejét a kapuoszlopokra tűzte. Az Unió hamar rájött, hogy mi áll a történtek hátterében, és porig égették az elhagyott Hinson-ültetvényt.

A Tennessee és a Cumberland folyók fontos kereskedelmi útvonalak voltak. Jack magasan fekvő, előnyös leshelyéről lőtt az unió hajóira, elsősorban a kapitányokat és tiszteket iktatva ki, komoly károkat okozva a vízi közlekedésben.

Jack Hinson célzás közben

Mesterlövész karrierjének leglenyűgözőbb epizódja volt, amikor egy egész hajónyi uniós katona adta meg magát neki. Amint rálőtt a hajóra, a kapitány azt hitte, hogy a konföderációs hadsereg támadta meg. Hogy megelőzze a további vérontást, partra futtatta a hajót, és egy fehér abroszt húzatott fel az árbócra, majd várta, hogy elfogják. Mivel azonban Jack egymaga nem tudott volna velük mit kezdeni, hagyta, hogy hadd várjanak…

Habár mindig apolitikus maradt, segíteni kezdte a konföderációs hadsereget. 1864 novemberében például Nathan Bedford Forrest altábornagyot kalauzolta Johnsonvillebe, hogy megtámadhassa az Uniós erőket ellátó központot.

Jack Hinson sírja

A helyiek segítsége, és az a tény, hogy állandóan mozgásban volt, megmentette az elfogástól annak ellenére, hogy nagy erőkkel kutattak utána. Sajnos a családja nem volt ilyen szerencsés: két kisebb gyermekét betegség vitte el, a déli hadsereghez csatlakozó fia szintén meghalt, csakúgy, mint egy másik, aki részt vett egy gerilla-rajtaütésben.

Jack túlélte a polgárháborút, és összesen 36 karikát karcolt puskája csövére egyet-egyet minden lelőtt Uniós tiszt után. Az Unióban keletkezett feljegyzések szerint ugyanakkor nem kevesebb, mint 130 találatért teszik felelőssé, tehát az általa kiiktatott ellenséges katonák száma meghaladhatja a százat.

Jack 1874. április 28-án hunyt el, a Cane Creek temetőben nyugszik családtagjai mellett.

A mai puskaforgatók azon – történelmi szemmel nézve – kiváltságos helyzetben vannak, hogy békésen hódolhatnak szenvedélyüknek akár egy Pedersoli Whitworth, akár egy Parker-Hale Volunteer Match vagy a nemzetközi versenyeken legsikeresebb Pedersoli Gibbs elöltöltőt forgatnak. De amikor elhúzzák a ravaszt, talán eszükbe ötlik, hogy az amerikai testvérháborúban milyen indulatok munkálkodtak Jack Hinsonban, amikor meggörbítette a mutatóujját.

A szöveg és a képek forrása: War History Online