Pedersoli Whitworth a lőtéren (video)

Whitworth-660x254

Eléggé régóta vágytam arra, hogy kipróbálhassam a Pedersoli cég új Whitworth puskáját. Érdekes dolog ez a hatszögletű – mai terminológia szerint poligon – huzagolás. Valahogy speciális romantikát ad a fegyvernek, pedig nem is olyan nagy ördöngösség, mint ahogy azt elképzelnénk. A Whitworth puska azonban egyike a nagy elsőknek: az első igazi kiskaliberű mesterlövész puska, az egyik első, mely esetében már felismerték a huzagemelkedés és lövedékhossz kapcsolatát, az egyik első fegyver, mely huzagolása nem hagyományos oromzatokból és barázdákból áll, valamint az egyik olyan puska, melyet a mai értelemben vett mesterlövész szerepkörben alkalmaztak, mindamellett, hogy hosszútáv-lövész puskaként is meg kellett állja a helyét.

E típusnak eddig egyetlen replikája volt. Eredetileg az angol Parker Hale cég gyártotta, és miután a szerszámokat – és alkatrészeket – megvásárolta az olasz Euroarms cég, mindössze addig létezhetett, amíg volt átvett készlet a csövekből. Ennek megfelelően a típus igen régen kifutott már a piacról, nagy várakozás övezte a Pedersoli modell megjelenését. Az első prototípust éppen két éve, a granadai VB-n vettem kezembe, és azóta vártam, hogy lőhessek vele. A gyártás beindítása jó sok időt vett igénybe. A Pedersoli cég eredetileg abban gondolkodott, hogy felvásárolják az Euroarms szerszámparkját, de a megállapodás nem született meg, ezért a nulláról indultak a Whitworth esetében.

Az általam kipróbált példány az alapfelszereltségű típus, vagyis hagyományos fémirányzékokkal rendelkezik, nincs diopterrel felszerelve. Az ágyazás olajozott dió, a cső 39” hosszú, a kaliber .451” (vagyis a lövedékeket .451”-re, vagy .450”-re kell kaliberezni). A cső – Pedersolitól szokatlan módon – nem üregelő tüskés huzagolással készül, hanem hidegen kovácsolt. Ennek előnye a termelékenység mellett a cső tartóssága – bár hozzá kell tennem, hogy ha nem rohasztjuk meg elöltöltő fegyverünk csövét, valamint azzal és úgy töltjük, ahogy azt kell, akkor gyakorlatilag örök életű lehet a fém -, valamint a huzagolás tükrössége. Ezt igen szeretjük mi elöltöltős lövészek, hiszen minél simább a csőbelső, annál kevesebb a megtapadó szennyeződés, mely rontja a szórást.

A Whitworth puska esetében eredetileg nem csak a huzagolás volt hatszögletű, hanem mag a lövedék is, mely így mechanikusan illeszkedett a csőbe. Azt is tudjuk azonban, hogy nagyszerű pontossággal használtak a polgárháború idején kerek átmetszetű lövedékeket is. A lőporgázok – megfelelő töltet esetében – ugyanis vígan belezömítik a puha ólom lövedéket a hatszögletbe. Bár a Pdersoli dolgozik a saját hatszögletű formáján, egyelőre mintapéldány hiányában én ugyanazzal a .451-re kaliberezett 460 graines hegyes, hosszlövedékkel töltöttem a puskát, mint ami már bevált a Henry-Volunteer mesterlövész puskámnál. A lőportöltettel nem finomkodtam: a megfelelő zömítés elérése végett 45 graintől indultam felfelé. A szóráskép 50 m-es távol 55 graintől kezdett kellemesen szűkülni, és 60 grain Swiss 3Fg lőpornál érte el a lyuk-a lyukba szintet. A cső igencsak pontos, 5 lövésből 4 belső tízes szórást adott, de a maradék egy lövés is a tízesen belüli körön volt, vagyis kitűnőnek minősíthető. A nézőke hatalmas V bevágása mondjuk nem teszi könnyűvé a célzást, ahogy a sütést is kicsit nyúlósnak érzem, nem törik a minta fegyveren, ahogy én szeretem. A csövet természetesen minden lövés után nyálas tapasszal húztam ki, és minden esetben örömmel láttam, hogy igen csekély szennyeződés tapad meg valóban a tükrös felületeken.

A Whitworth puska viszont semmiképpen sem 50 m-es lövészetre termett. A legjobb angol távlövészek szerint 500-600 yard az ideális távolságuk. Nekem 100 m-en volt még lehetőségem megszólaltatni a Pedersoli puskát. Ez a táv már azt is megmutatta, hogy mire háklis a cső. Ha a töltővesszőt a szokásos módomon kezeltem – lenyomás után kétszer-háromszor még a lövedékre ütöttem – alacsonyak lettek a lövéseim. Ha a lőporra nyomott lövedéket finoman nyomtam le, akkor szépen összeszűkült a szórás még nyílt irányzékkal is tízesen belüli méretre. Az ütlegelés jó gömblövedéknél, és lapos csúcsú lövedékeknél, de nem a hegyes hosszlövedékeknél, melyek lövedékcsúcsa igencsak sérülékeny!

A pontos nagy távolságú lövészet persze nem képzelhető el jó minőségű, Vernier skálával bír, precízen állítható diopter nélkül. Egy ilyen kiegészítővel a Pedersoli Whitworth simán nyerő puskává válik akár nemzetközi mezőnyben is.

Németh Balázs