IWA körkép #1 – elöltöltő fegyverek

Az IWA zsúfolásig telt 11 csarnoka sok különlegességet rejt, de csak néhány standot kell meglátogatni, ha az elöltöltő fegyveres újdonságokat szeretnénk megkeresni. Megtalálni még ennél is kevesebb helyen fogjuk.

Pedersoli
A patinás cég számos újdonsággal jelentkezett, mind az elöltöltő fegyverek, mind a szereltlőszeres történelmi fegyverek közt. Elsőként a Kapszli YouTube csatornája mutatta be a gyártó legutóbbi modelleit.

Dupla kovás sörétes Deluxe
A fegyver prototípusként a 2016-os világbajnokságon, Sarlóspusztán mutatkozott be. Akkor jelentős feltűnést keltett a Kapszli standján, de azóta nem hallottunk a puska további fejlesztéséről. A cég vezérigazgatója, dr. Pierangelo Pedersoli most, az IWA kiállításon jelentette be: a fegyverrel egy új család első tagja, amelyet az elkövetkező években jelentősen tovább bővítenek majd. Várhatóan idén ősszel elérhető lesz a most bemutatott dupla kovás deluxe verzió, amelyet a vésett lakat, elegáns barnított cső és különleges tus tesz kiemelkedő megjelenésűvé. A .20 kaliberű sörétes csövek belseje keménykrómozott, modified choke szűkítésűek. Kiskereskedelmi ára 1600 EUR körül várható.
A tervek szerint jövőre mutatják be a standard változatot, változatlanul dupla sörétes csővel, a továbbiakban pedig dupla golyós puska és egy Howdah-szerű pisztoly változattal is jelentkezik majd a gyár. Az egészen biztos, hogy egy exkluzív fegyverek lesznek egytől egyig, melyek a Kapszli Fegyverboltban is elérhetőek lesznek.

Clipboard05

L650-00trim L650-01trim L650-02trim

 

Traditional sörétes elöltöltő puska
Az eredtileg amerikai piacra, cserkészek számára készült egylövetű elöltöltő sörétes a Traditional Hawken család alapjaira épül. A 12-es csővel igazán könnyű, a csappantyús lakat miatt pedig megbízható választás, jóval a Gibbs és a többi elöltöltő sörétes ára alatt. A cső különlegesssége a félig oktagonális, félig kerek kialakítás, amellyel a fegyver tömegközéppontja még közelebb került a lövőhöz. A fegyver nem szerepel a Pedersoli hivatalos kínálatában, de üzletünkben hamarosan elérhető!

Meg kell említeni még, hogy a tavaly bemutatott Lorenz puskán kisebb módosításokat végzett a gyártó, amelynek így végleges változata már sorozatgyártásba került. A változtatások főleg az első irányzékot érintették, így már a hozzá való bajonett rögzítésére is alkalmas a fegyver. A fegyver fogadtatása biztosan jó lesz a tengerentúlon is az amerikai polgárháborúban játszott szerepe miatt. Személy szerint azonban azért örülök ennek a fegyvernek, mert ezzel a kevés magyar vonatkozású Pedersoli replikák száma kettőre (a Jäger puskákkal háromra) bővült.

Uberti
A western fegyverekkel foglalkozó cég standja szinte teljesen megegyezett a tavalyival, sajnos még szereltlőszeres újdonságaikat sem mutatták be. Megemlítendő azonban, hogy a 2017-es év gyűjtői újdonsága, az 1858 Remington Buffalo Bill Centennial modell hamarosan kapható lesz üzletünkben is, 950 EUR körüli áron.

Clipboard04trim

Pietta
Sajnos nem találtam semmi újdonságot a Pietta standon, amelyről beszámolhatnék. Azonban igen érdekes volt látni a custom fegyvereiket, a legérdekesebbeket azonban szinte fotózhatatlan helyre tették (emiatt is elnézést a képek minőségéért).

Ardesa
Az Ardesa idén nem jeletkezett új modellel, de standjukon szép számmal szerepelt in-line elöltöltő fegyvereik arzenálja. Őszintén szólva, ezek engem jobban meggyőztek, mint a Thompson Center (TCA) hasonló modellei. (Ez persze furcsának tűnhet annak tükrében, hogy az Ardesa a TCA elöltöltős licenszeket használja egy 2011-es megállapodás alapján.)

Összkép
Elfogultság nélkül állíthatom, hogy az elöltöltő fegyverekkel foglalkozó gyártók közt egyetlenegy van, ahol létezik innováció és szabad szemmel is látható termékfejlesztés. Természetesen túlzó lenne minden évben komplett modellcsaládok megjelenését várni minden gyártótól, de a fent felsorolt standok többsége változatlan évek óta. Miközben az antik fegyverekkel foglalkozó standokon párás szemmel veszi kézbe az ember a szebbnél szebb feketelőporos fegyvereket, óhatatlanul felmerül a kérdés: nincs már ami alapján érdemes lenne replikát készíteni.

Update: olvasói kérdésre válaszolva – mi a helyzet az Investarmmal?
Röviden: semmi. Ugyanazok az elöltöltős a modelleket tartják változatlanul gyártásban. A 10 éves katalógus éppoly aktuális, mint anno.

 – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

Sorozatunkat hamarosan folytatjuk a történelmi szereltőszeres replikákkal!