Az 1851 Navy revolverek történetét és replikái használatát már több cikkben feldolgoztuk itt a Kapszli virtuális hasábjain. Nem véletlen ez, hiszen talán az egyik legkedveltebb csappantyús revolver modell, mely megfordul mind a céllövészeteken, mind a western lövészeteken. Nyolcszögletű csövével, elegáns formájával eltéveszthetetlen jelenség.

Eredeti fegyverekkel történő lövészet projektjeink közös jellemzője, hogy igyekszünk keresni az igazságot, vagyis azt, hogy mennyire is lehetett pontos egy eredeti revolver. ennek a rendszernek három eleme van: a fegyver, a lőszer és a lövész. Ez legutóbbi adja hozzá a legtöbb változót a képlethez, ezért ezt mindig igyekszünk kizárni azzal, hogy fegyvereket állványról, feltámasztásból lőjük. A fegyver kérdés ugyancsak nehéz ügy, hiszen a replikák nem minden esetben másolják századmilliméterre pontosan az eredeti darabokat. Ez a helyzet az 1851 Navy replikák esetében is, hiszen nincs olyan gyártó, mely pontosan másolná a töltényűrök kúpos formáját és méreteit, valamint a cső progresszív, vagyis a csőfartól a torkolat felé gyorsuló huzagemelkedést. Nem más a helyzet a töltény tekintetében sem. A kereskedelmi forgalomban kapható lövedékek és öntőformák – ez idáig – egyike sem másolta pontosan a 19. században gyártott projektileket.

Ha tehát tiszta képet szeretnénk látni egy fegyver 19. századi pontosságáról nincs más lehetőségünk, mint egy tökéletes állapotú eredeti fegyvert állítani újra csatasorba, és az eredeti töltésnek megfelelő lőszerrel etetni. Sokat vadásztam tökéletes huzagolású eredeti Navy revolverre, míg tavaly végre egy aukción beleakadtam egy jó állapotú, de nem tökéletes öreg harcosba. 1853-ban készült a fegyvert, vagyis egészen korai modell, amit bizonyít a gyári számon kívül a kis, kerek sátorvas, kis tölténybevágás a cső alatt, valamint a „New York City”-re végződő felirat a csövön. A lőképesség érdekében keveset kellett dolgozni a fegyverrel. Sajnos két kamratorkolata sérült, de a maradék négy jó állapotú, megfelel igényeinknek. A hét barázdás, balos huzagolás tökéletes. A kiégett, korrodált lőkúpokat is sikerült kicserélni, így akadálya nem volt a modern kori lőkísérletnek. Már csak egyetlen tényező hiányzott: a megfelelő lövedék.

A Colt fegyvergyár különleges vállalkozás volt. Nem csak a legmodernebb, teljes csereszabatosságra törekvő gyártási módszereket alkalmazták, hanem nagy energiát fordítottak a marketingre és a teljes termékprogram kialakítására is. Ez utóbbinak megfelelően saját tölténygyárat is létrehozott Samuel Colt, közel hartfordi fegyvergyárához. A kis üzemet 1855-ben indította el a cég Sam Colt’s Cartridge Work néven, melyet 1857-ben Colt Cartridge Works-re rövidítettek. Minden rendelkezésre állt helyben, ami a töltények elkészítéséhez kellhetett: a lövedékeket napi rendszerességgel szállította a hartfordi öntöde, a lőport pedig hasonló módon szállították „Hazardville”-ből, mely elnevezés Augustus George Hazard ezredes fénykorában 125 épületben termelő lőporgyárát takarta. Az üzem közel volt, alig 15 mérföldre a Connecticut folyó partján. A gyár gyorsan emelkedett a USA három legnagyobb gyártója közé. A Dupont és Laflin & Rand gyárakka együtt növelte a Hazardot is óriásvállalattá a mexikói háború, az aranyláz, a krími háború, valamint az amerikai polgárháború. Colt elsősorban revolvertöltényeihez vásárolt finom szemcseméretű – ma a 2Fg szemcseméretnek közel megfelelő – finomságú, jó minőségű lőporukat.

A Colt Cartridge Works épülete Soth Meadow-ban

A töltények készítése a hartfordi gyártól alig fél mérföldre, South Meadow faluban történt. 1857-ben nem több, mint 30 dolgozó készítette a töltényeket, nagytöbbségük nő volt. Az épületben tilos volt a nyílt láng használata, ezért Colt gőzzel fűtötte a házat, melyet egy külső épületben generáltak. Volt első töltényei ón fóliában egyesítették a lőport lövedéket. Négy csapat dolgozott folyamatosan az üzemben. Az „ón csapat” formázta megfelelő méretre az ónfóliát és rögzítette azt a lövedékek fenekére. Ezután a „lőpor csapat” töltötte be a kiskanalakkal kimért lőportöltetet az ónhüvelybe, majd lezárta azt. Ezután a „dobozoló csapat” illesztette a töltényeket ötösével, vagy hatosával furatokkal rendelkező fa blokkokba, majd a „csomagoló csapat” borította azokat be papírral úgy, hogy a dobozka felső részénénél egy drótot rögzítettek a csomagolóanyagba, hogy a pakett könnyen nyitható legyen. A papírt ezután politúr lakkal vonták be, hogy vízhatlan legyen a kész termék.

Egészen a közelmúltig igen körülményesen lehetett csak reprodukálni az eredeti 19. századi töltényeket: eredeti öntőformát kellett használni, melyek a legritkább esetben voltak olyan minőségűek, hogy a kapott lövedék komoly lőkísérletekre alkalmas legyen. Manapság azonban már jobb helyzetben vagyunk: egy kis amerikai vállalkozás – Ears Gone Bullet Molds – azt a küldetést tűzte zászlajára, hogy elkészíti a leggyakoribb eredeti lövedékek öntőformáit. Nagyszerű munkát végeztek, szortimentjükön ma már megtalálhatóak a legfontosabb .31, .36 és .44 kaliberű revolverlövedékek.  Colt .36 öntőformájuk az eredeti lövedék pontos mását adja: 127 grain tömegű a kész lövedék. Legnagyobb átmérője .380”, a lövedék fenékrésze pedig 0,364”, hogy a papaírhüvelybe illesztve is könnyen legyen tölthető a töltényűrökbe.

A lőportöltet tekintetében azért van kérdőjel még, hiszen a Hazard lőporgyár már nem működik, így kénytelenek vagyunk helyettesítőt használni. Választásom a szemcseméretben és minőségben talán legjobban közelítő Swiss 2Fg lőporra esett. A töltényekbe 15 grain lőport töltöttem, mely megfelel az eredeti Colt töltények lőportöltet térfogatának. A papírtöltényeket a Capandball tölténykészítőkkel csináltam. Egészen gyorsan lehet vele haladni, kis gyakorlás után 1 perc alatt el lehet készíteni egy töltést.

A rögtönzött lőkísérlet során csak a hibátlan kamrákat töltöttem meg természetesen, mivel a sérült töltényűrök egészen biztosan eldobálják a lövéseket. Az eredmény bizonyította, hogy a Colt revolverek mai szemmel nézve is igen pontos fegyverek voltak eredeti töltényeikkel.

Németh Balázs, 2019.