…avagy Zichy Géza gróf, a félkezű ember története

Egészen izgalmas vadászbaleset leírásába botlottam Gróf Zichy Géza: A félkezű ember könyve (Franklin, 1915.) c. művében. Zichy fontos, izgalmas és ismert szereplője volt a 19. század második fele közéletének. Ismerjük őt mint írót, zeneszerzőt, zongoraművészt, belső titkos tanácsost, császári és királyi kamarást, főrendiházi tagot. 1863-ban, még szinte gyerekként elveszítette jobb karját egy szerencsétlen vadászbalesetben. Barkácsolására készültek, az elöltöltő puskák töltve, felcsappantyúzva voltak a hátsó üléshez támasztva. Zichy hátranyúlt a fegyverért, melyet csövénél fogva próbált előrehúzni. A kakas beakadt az ülésbe, hátramozdult, előrecsapott, a lövés pedig szilánkosra lőtte a fiatal gróf jobb karját. Íme, a baleset őszinte leírása könyvecskéjéből:

 „1863. szeptember 24-ikére nagyobb vadászatot terveztünk. Ebéd után a kocsik előálltak s én kis szamárfogatomra ültem. A hátulsó ülést Jóska foglalta el, s két töltött puskát tartott kezében. Mi elhajtattunk, Csiky bácsi Papp mérnökkel a kávé mellett maradt. „Mi baja van Önnek, Csiky úr?” kérdezte a mérnök, „Hiszen Ön valóságos temetési hangulatban van.” „Rettenetes álmom volt”, felelte Csiky, „azt álmodtam, hogy Géza hozzám jött és így szólt: — Kedves barátom, az én testem egy része feloszlásnak indult!” Papp hangosan nevetett: „Nem is tudtam, hogy Ön olyan babonás. Vegye elő az álmoskönyvet, keresse ki a számot és tegye lutriba, de semmi esetre se mulassza el egy jó pohár keserűvizet inni!”

Mi ezalatt a vadászat helyére érkeztünk, Jóska a két töltött puskát a hátulsó üléshez támasztotta, én leszálltam, és átadtam neki a gyeplőt. Egészen bizonyos, hogy karomat a komornyik szíves közreműködésével lőttem le. Mindketten hibáztunk; Jóska, hogy nem vette magához a két töltött fegyvert, én, hogy a haladó kocsi után sietve fegyveremet a hátulsó ülésről kivenni iparkodtam, s a puska csövét a középen fogva meg, erősen húztam kifelé. Az egyik állat meglátott (a szamaraknak nem volt szemellenzőjük) s egyet ugrott, ekkor a fegyver kakasa az ülésbe akadt, felhúzódott s visszapattant. A lövés közvetlen közelről érte jobb felsőkaromat. Magasra ugrottam, fülem megcsendült; úgy hangzott, mint egy kis harang. Nem éreztem fájdalmat, csupán egy ütést s melegséget egész karomban. Amint ránéztem, észrevettem, hogy a kabátom füstöl és ég, ingem fehér kézelője vörös lesz s a földre vér csepeg. Nimptsch lerántotta kabátomat, én borzadva láttam, hogy a vér, mint a szökőkút tör elő karomból. Fel akartam a kezemet emelni, de csupán a vállamat bírtam mozdítani. Megértettem mindent! „Istenem! Mivel érdemeltem ezt! Szegény, szegény jó anyám!” mondám elszántan, s keresztet vetettem, először életemben bal kezemmel.

Célzás fél kézzel

Jobb karom szét volt lőve, a főütőér elszakadt s csak még a félcsont tartott össze. Két bátyám halálsápadtan állott mellettem, Jóska szaladgált, kiabált, jajgatott, a haját tépte, csak Nimptsch nem veszítette el fejét. Egy négykrajcárost vett elő zsebéből, zsebkendője sarkába kötötte, azután a körülállókra kiáltott: «Ide a zsebkendőkkel; gyorsan, gyorsan! A rézpénzzel ügyesen, mint egy sebész, lekötötte a főütőerét, átkötötte, megerősítette a zsebkendőkkel s az egészre még — a kiáltozásra hozzánk rohanó — parasztasszony fejkendőjét kötötte rá. Rettenetes fájdalmat éreztem, midőn Nimptsch óriás kezeivel összehúzta a kendőket zúzott karomon; csontjaimat hallottam recsegni. Legfőbb ideje volt a vérzést elállítni, kevés percek múlva elvérezhettem volna. Az óriás a szegény kínlódó gyermeket könnyedén, mint egy véres pelyhet emelte a kocsiba, Sándor bátyám a gyeplőt vette kezébe s ostorával a lovak közé suhintott. A nemes állatok őrült sebességgel vágtattak hazafelé. Nehéz út volt. Megmentőm ölébe ülve, balkarommal nyakát öleltem át, míg ő sebesült karomat tartotta, egy szót sem szólt, csak ajkait harapdálta s sötét szemeivel kérdőleg tekintett le reám, hogy élek-e még?

Az út hosszasan tartott, egy mérföldnyire voltunk a kastélytól. Midőn bátyám be akart fordulni a kastély parkjába, Nimptsch a községi orvos házára mutatott. „Zeleny dr. mennyasszonyánál lesz”, mondá s megállottunk egy ház előtt, hol egy szép barna leányka öltögetett valami hímzésen egy ablaknál. Doktor Zeleny felült a kocsira velem szemközt s a kocsi tovább röpült. Most már látásom homályosodni kezdett, csupán egy kis kört láttam magam előtt, melynek közepén a doktor ült, ki szünet nélkül pödörte szőke bajuszát s aranykeretű szemüvegén át élesen nézett reám.”

A sérült kart amputálni kellett, a fiatalember azonban nem adta fel. Teljes életet kívánt élni, ezért kifejlesztette félkarú megoldásait az élet számára legfontosabb időtöltéseire. 1915-ben a Franklin Társulatnál jelent meg könyvecskéje A félkezű ember könyve címmel, melyben sorstársainak foglalta össze ajánlásait, bátorítva, erősítve őket. Szenvedélyes vadászként megtanult bal kézzel és bal szemmel lőni, de még kitűnő zongoristaként is ismert volt. A könyvecske képein szeretett fordított lakatos Sauer sörétes puskáját tartja a kezében. Így írt a baleset utáni időszakról és arról, hogy hogyan lehet fél karra is kezelni a vadászfegyvert:

„Az ember lelkének elváltozása titokzatos: Gyáva, akarat nélküli gyermek voltam s néhány hónap alatt a szerencsétlenség energikus, bátor ifjút formált belőlem.

Alig gyógyult be sebem, már is a vívó iskolába mentem, hol erőteljes vágásokat osztogattam ellenfeleimnek. Egy új zongoramestert kaptam, kemény, irgalmatlan embert: a kényszerűséget, mely nem csak törvényt bont, de néha zongorákat is rombol. Karom megerősödött, ujjaim megacélosodtak, én mindenáron zongorázni akartam, s hüvelykujjamat használtam jobb kezem helyett. Én voltam a feltaláló, kezdeményező, azon nem törtem a fejemet, miként lehet egy kézzel zongorázni. Egyáltalán nem tudtam, miként fogjak hozzá, csak zongoráztam. Augusztusban jó sikerrel vizsgáztam a negyedik gimnáziumi osztályból és szeptemberben már fegyverrel vállamon suhantam ki a seregélyesi kastélyból. Atyám rajtaért s szigorúan, redőzött homlokkal kérdezte : «Ki engedte meg neked, Hogy vadászni járj?» «Saját magam, édes jó apám!» — válaszoltam — «én egész férji akarok lenni!» Az öreg honvéd karjaiba zárt s könnyek között rebegte; «Jól teszed, fiam, helyesen cselekszel!»  A lövés egészen jól ment, de találni csak nagy türelemmel lehetett. Nimptsch Pálhoz jártam utasítást szerezni; ő két mértföldnyíre lakott tőlünk, ha hozzá kocsiztam, gyakran tértem vissza lóháton.

A vadászat

Gróf Zichy Géza patrontáskával

A vadászember többnyire dohányos. Kell is annak lennie, mert elvégre meg kell állapítania, honnan fúj a szél. Ha megkívánod a pipát, szorítsd térdeid közé és tömd meg. Ha aztán rá akarsz gyújtani, megint megsegít a térded, a gyujtóskatulyát is odaszorítod. Ha asztal mellett vagy, vegyél egy szál gyújtót, fogd hüvelykés mutatóujjad közé, szorítsd a skatulyát középső és gyűrűs ujjaddal az asztalnak és kevés gyakorlat után csakhamar lobogni fog az a kis tűz, amire szükséged van. A szivar végét könnyen vághatod, ha a szivart mellényed két gombja közé rögzíted.

Gróf Zichy Géza vadászzsákmányával (ma már elítélendő az elejtett vadon tapodni)

De most térjünk vissza a vadászmesterségre! Nem tudom, erős-e a karod. Arra való tekintettel kell megválasztanod fegyveredet. Vigasztalásul mondom, hogy eleinte igen könnyű fegyvert használtam. Most tizenkét milliméteres, súlyos puskával lövök. Ha golyós fegyvert kell töltenem, agyát megfogom a felső karommal, a závárt kinyitom, félrebillentem s beteszem a töltést. A sörétes puskát, melyet többször és gyorsabban kell tölteni, térdem közé veszem. Nagyon fontos segítőeszközöd a patrontáska. Olyan vadászatnál, melyen mindig lövésre készen kell lenned, kezed nem bírja el mindvégig a fegyver súlyát. A patrontáskára támasztod tehát s épp csak annyira tartod, hogy egyensúlyát veszítve ki ne essék a kezedből. Ha ebbe a pozícióba belefáradnál, válladra is vetheted a puskát.

A lövés következő módon történik: a kétcsövű fegyvert a kengyel mögött fogod meg. Mutatóujjad a kakason fekszik. Ekkor a puskát bal válladhoz szorítod és bal szemeddel célzasz, Hogy a bal csövet elsüthesd, kezeddel vissza kell nyúlnod, hogy a hátsó kakast elérjed. Ezzel persze tetemesen megnehezül a fegyver súlya, maga a lövés is komplikáltabbá válik. Nagy gyakorlatra van szükség, hogy a lövés mindkét csőből egyformán biztos legyen. Egy csövű golyós fegyvernél középső ujjad támaszthatja meg a kengyelt, így könnyebbé válik a fegyver súlya.”

Zichy gróf hosszú és értékes életet élt a baleset után, hűen a rövid rigmushoz, melyet jelmondatként tisztelt egész életében:

„Ne állj pörbe végzeteddel,

Férfi maradj félkezeddel,

Sorscsapások súlya alatt

Emelt fővel tovább haladj!”

Az izgalmas, érdekes leírás számos tanulsággal jár a modern kor elöltöltős vadászainak is! Egyrészt a biztonságos fegyverkezelés fontosságára hívja fel a figyelmet: nem véletlenül kell üríteni a fegyvert gépjárműbe szállás előtt. Másrészt egyértelműen mutatja, hogy miért kell a torkolat irányára mindig fokozottan ügyelni. Harmadrészt Zichy példája, akaratereje olyan erényekről mesél, melyet minden embernek érdemes magáévá tennie akkor is, ha ép mindkét karja.

Németh Balázs, 2019.

A könyvrészlet és a képek forrása:

https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzZsVadKonyvgy_78/?pg=0&layout=l