1848-ig a svájci kantonokat laza szövetség kötötte össze, ám ebben az évben szorosabbra fűzték kapcsolataikat, és szövetségi állammá formálódtak, közös alkotmány alapján. Ennek az aktusnak egyik legfontosabb hozadéka a közös hadügyminisztérium létrehozása lett, aminek legelső dolga volt a közös haderő fegyverzetének, felszerelésének harmonizációja. A Model 1851 „Feldstützer” születése egyike e folyamat legelső eredményeinek.

A fegyver eredeti rajza

1850-ben lépett hatályba a mesterlövész fegyvereket is egységesítését elrendelőszövetségi törvény. A minisztérium felállított egy bizottságot, amely feladata az új puskával kapcsolatos követelmények meghatározása lett. A bizottság 1850. július 1-én nyújtotta be javaslatait, amelyeket 1851. május 13-án fogadott el a szövetségi tanács, a következőképp:

Hosszúság: 1262 mm

Tömeg (szuronnyal együtt): 5425 g

Csőhossz: 840 mm

Öbnagyság: 10.5 (tűréshatárok: 10,2-11,1 mm)

Irányzék: magassági és oldalirányban állítható 200-1000 lépés között

Huzagolás: 8 ormózat és barázda, a huzagmélység 0,225 mm, csavarzathossz: 900 mm

Az 1851 M lövedéke

A Model 1851 korának legfejlettebb hadipuskája volt, köszönhetően mindenekelőtt a versenytársakhoz képest nagyon kis lövedékátmérőnek. A kis lövedékátmérő hozadéka többek között a katona által cipelendő kisebb súly. Ezidőtájt a francia hadseregben a 17 mm-es, az amerikai és brit egységeknél a 14,7 mm-es lövedéket tüzelték, míg a svájciak által használt 10,4 mm-es lövedék tömege mindössze 16,5-17 g volt. Ezt viszonylag nagy tömegű, 60 grain finom szemcséjű feketelőpor gyorsította 440 m/s-os sebességre, ami a korábbinál jóval laposabb röppályát eredményezett.

A lapos röppálya kulcsfontosságú volt, ugyanis a svájci terepviszonyok között gyakran kellett meredeken le- illetve felfelé lőni. A svájci hadsereg évszázadokig szabad civilekből verbuválódott, így jóval értékesebbek voltak az állam számára annál, minthogy hagyják őket ott veszni a közvetlen összetűzések során. Az ellenségre nagy távolságból leadott pontos lövésekkel való harc a svájciak taktikájának a tűzfegyverek megjelenésétől kezdve integráns része volt. Ez a magyarázata annak is, hogy miért voltak a lövészsportok olyan népszerűek az alpesi országban.

Az alsó fegyver valószínűleg civil használatban volt

Az állítható nézőke

A fegyver minden részletében a pontos lövést szolgálta. Az irányzék 200 és ezer lépés között százlépésenként volt precízen állítható. Az elsütést kétbillentyűs gyorsító segítette. Az elől elhelyezkedő ravasz gyorsítatlanul 3000 g-nyi erőnél végzi a sütést, míg gyorsított állapotban ez az érték mindössze 100-120 g. Az ágyazás olyan kényelmesre és kifinomultra sikerült, mint egy céllövő fegyver esetében. A töltővessző végén egy korong helyezkedett el, ami megakadályozta a lőporszemcsék megroppantását a lövedék lőportöltetre való letolása során.

A Feldstützer nem maradhatott hadrendben túl sokáig, hiszen a hátultöltők előnyös tulajdonságaik révén kiszorították az elöltöltőket a hadi használatból (is). 1866-tól kezdve a Feldstutzerek többsége a Milbank-Amsler csőfar felhasználásával átalakításon esett át, hogy képesek legyenek a 10.4×38-as peremgyújtású lőszer tüzelésére. Habár e svájci, kiskaliberű elöltöltő hadifegyver soha nem vett rész összetűzésekben, nagy hatással volt a tűzfegyverek fejlődésére. Az első kiskaliberű hadifegyver lévén utat tört olyan fegyverek előtt, mint Sir Joseph Whitworth, Josef Werndl, Alexander Henry vagy Peter and Paul Mauser konstrukciói. Olyan, 10-11 mm űrméretű lőszerek kifejlesztését is inspirálta, mint a Chassepot, a Vetterli, a Werndl, a Mauser vagy Martini-Henry töltények. A Feldstützer rá a bizonyíték, hogy egy fegyverrel nem kell feltétlenül ölni ahhoz, hogy hatással legyen a történelemre.

Folytatjuk!