A Magyar Nemzeti Múzeum 15. század második felére datált mohácsi csatához köthető bronz arkebúz csövével már foglalkoztunk ebben a korábbi cikkünkben, most viszont szeretnék egy olyan képzőművészeti forrást bemutatni, mely tovább támpontokat biztosít a fegyver pontos datálására, megerősíti korábbi feltételezéseinket.

Korszakunk bővelkedik nagyszerű képi ábrázolásokban, melyeknek egy különlegesen izgalmas csoportja a faliszőnyegek. Ezek a valóban nagyformátumú alkotások fontos részleteket árulnak el a kor hadművészetéről, katonai felszereléseiről. Elemzéseinkhez már korábban is használtuk ezeket: a paviai csatát bemutató és V. Károly tuniszi hadjáratát bemutató faliszőnyegsorozat fontos forrás a mohácsi csata tűzfegyvereinek pontos megértése tekintetében.

A Magyar Nemzeti Múzeum mohácsi csatához köthető arkebúz csöve

Most egy olyan forrást szeretnék bemutatni, melyet eddig nem volt szerencsém feldolgozni. A héten azonban Portugáliában, az elöltöltő fegyveres Európa bajnokságon töltöm az időt Porto mellett Barcelosban, amihez igen közel található Guimarães városka. A csodálatos óvárossal rendelkező település fölé magasodó dombon tekinthető meg a várost védő középkori erőd, egy klasszikus lovagvár, valamint a hercegi palota.

Guimarães a portugál nemzet bölcsője, az önálló Portugál állam megalakulásának forrása. A 15. századra a jelentős tengeri és szárazföldi erővel rendelkező állam expanzióba is kezdett. V. Afonso király 1471. évi sikeres észak-afrikai hadjáratának történetét mutatja be a négy darab 4-5 x 10 méteres hatalmas faliszőnyeg, melyek nemes másolatai tekinthetőek meg a kastély kiállítótermeiben. Az eredetieket Spanyolországban, a Colegiada de Pastrana Múzeumban őrzik 1664 óta.

A hadjárat során a portugál király elfoglalta a Asilah és Tanger városát, ami biztosította a Gibraltári-szoros használatát és így a további expanziót számukra. A faliszőnyegek ennek a hadjáratnak négy állomását mutatják be: partraszállás Asilahnál, Asilah ostroma, roham Asilah ellen és Tanger elfoglalása.

A faliszőnyegek Németalföldön készültek a 15. század végén, de az alapjukként szolgáló festményeket a portugál uralkodó udvari festője készítette el, így a portugál hadseregről meglehetősen pontos képet fest a műalkotás.

Számunkra különösen fontos forrás, hiszen azt a pillanatot, amikor a kéziágyú puskává válik kevés ennél részletesebb ábrázolás sorozat fogja meg. A faliszőnyegeken együtt látunk vas- és bronzcsövű hagyományos kéziágyúval tüzelő lövészeket és olyan lövészeket, akik már ágyazással, lakatszerkezettel rendelkező fegyverekkel rendelkeznek.

Keresztény kéziágyús lövész

Mór kéziágyús lövész

Ez utóbbiak egyértelműen abba a családba tartoznak, melyeket Giorgio Martini „scopietto”-ként nevez meg, és egyértelműen a Magyar Nemzeti Múzeum mohácsi arkebúzának rokonai.

Keresztény lövészek korai, lakatszerkezetes arkebúzzal

A képeket közelebbről vizsgálva szembetűnő, hogy egy esetben találunk csak olyan ábrázolást, amelyen a katona a kéziágyú nyelét a hónalja alatt tartja. A lövészek túlnyomó többsége a kéziágyúval is úgy céloz, ahogy a számszeríjakkal, arkebúzokkal szokás: vagyis a cső felső síkját használják irányzékként. A legtöbb esetben így a nyél, vagy a korai arkebúz egyszerű ágyazása a váll felett és nem alatt van.

Bal oldalon: mór lövész kéziágyúval, amint taplópálcával begyújtja a töltetet. Középen: mór lövész arkebúzzal, mely számszeríjaknál szokásos emelőkaros elsütőszerkezettel rendelkezik.

Az ábrázolt korai arkebúzok esetében ki szükséges emelni, hogy irányzékok nem láthatóak rajtuk, épp, mint a mohácsi puskacső esetében. Az ágyazat már nem egyszerűen nyél, hanem letöréssel rendelkezik, ami lehetővé tette, hogy az agynyakat átfogó, elsütőszerkezetet kezelő jobb kéz ne takarja a szem elől a csősíkot célzás során.

Keresztény a mohácsihoz hasonló lövész arkebúzzal. Jól látható a lakatszerkezet.

Az egyik lakatszerkezettel is rendelkező arkebúzt egy keresztény lövész kezében láthatjuk. A fegyver jól láthatóan kakassal rendelkezik, valószínűleg egy korai taplólakatos elsütőszerkezet. Kanócot nem látunk a képeket, ugyanakkor az egyik mór kéziágyús katona jól láthatóan pálca formájú eszközzel – taplópálcával – gyújtja be fegyvere felporzóját, ami alátámasztja korábbi feltételezésünket, mely szerint a korszakban a kanócokat inkább használták arra, hogy meggyújtsák róluk a kakasba fogatott taplódarabot.

Mór harcos emelőkaros arkebúzzal

Ezek a korai arkebúz ágyazások hasonlítanak a számszeríj ágyazatokra, ugyanakkor tartásuk eltér attól. A számszeríjaknak nincs jelentős visszarúgásuk, mivel a rendszernek csak az impulzusmegmaradás törvényének megfelelő visszahatást kell kezelni. Ennek megfelelően a számszeríjat lehetett archoz szorítva célozni.

Az egyik mór harcos kezében láthatunk egy érdekes elsütőszerkezettel rendelkező arkebúzt is. Ágyazása korszerű, egyértelműen nem kéziágyúról van szó és jól láthatóan egy számszeríjakon használatos emelőkaros elsütőszerkezettel rendelkezik. Zavarba ejtő módon nem látszik kakas a fegyveren ugyanakkor. Hasonló számszeríj elsütőszerkezet-szerű alkatrészek kerültek elő a mohácsi lelőhelyeken is, ami köthető lehet ez az ábrázolás alapján emelőkaros arkebúzhoz is.

Keresztény arkebúzos a partraszálló bárkában

A „scopietto” vagy „escopeta” esetében a visszarúgás jóval erősebb volt, mint számszeríjak esetében: nem csak az impulzusmegmaradás törvénye érvényesült, hanem a csövön kifújó lőporgázok raktétahatása is növelte a visszarúgást. Ennek volt köszönhető a váll tetejére, majd a vállba szorítható ágyazás kifejlődése. Az archoz szorítható tusák ugyanakkor a 17. században is jelen voltak tűzfegyverek esetében, a hadi fegyverek nagy töltetei azonban jellemzően a kényelmesebb ágyazatokat igényelték.

Puskások és számszeríjászok egy harcrendben, előttük hidegfegyveresek és állópajzsosok (paveserek)

A Pastrana szőnyegek különösen izgalmas képi források, hiszen a katonák felszerelésének egyéb részletei is hasonlóan elemezhetőek. Tartok tőle, hogy a Mohács-kutatás során még egyéb részletek tekintetében is górcső alá kerülnek majd.

Németh Balázs

Janus Pannonius Múzeum Mohács 500 kutatócsoport

MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet