A kaliber csökkentése több szempontból is központi kérdés volt az 1840-es évek végétől. Az európai sima csövű puskák 24-30 g közötti tömeggel bíró ólomgolyót tüzeltek 9-11 g lőportöltettel hajtva. Egy-egy töltény tömege 35-42 g között mozgott, amelyet nem volt ildomos túllépni, hogy a katona patrontáskájának tömege ne emelkedjen. A francia hadsereg a 17,5 mm-es csövek utólagos huzagolását választotta, ami azt jelentette, hogy a rendszeresített kúpos lövedékek biztosan nehezebbeknek kellett lenniük, mint a korábbi golyóknak. Az eredeti tölténytömeg megtartása Európa egyéb hadseregeiben azonban egyértelmű igényként jelentkezett. Jellemzően a 28-32 g közötti tartomány meghaladása nem volt szerencsés, ehhez azonban a csövek űrméretét csökkenteni kellett.

Az űrméretek csökkentése a gáznyomás kordában tartása miatt is szükséges volt. A sima csövű puska lazán illeszkedő golyó lövedéke csak korlátozottan volt képes fojtani a töltést, s huzagolás hiányában a súrlódás is jóval kisebb volt csőben. A huzagolt puska lövedéke szorosabban illeszkedett, s az oromzatok és barázdák is erősen kapaszkodtak a kúpos lövedékbe, mindez nagyobb gáznyomást eredményezett, ami fokozta a cső igénybevételét. Nagyobb gáznyomás nagyobb falvastagságot is igényelt volna, így a kisebb kaliber egyben azt is lehetővé tette, hogy a fegyver könnyebbek lehessenek.

A császári-királyi hadsereg szem előtt tartotta a kérdés ezen aspektusát is, és Európa második legkisebb hadikalibere mellett tette le a voksát.

A délnémet egyezményes kaliber

A császári-király 1854 M gyalogsági puska kaliberének kiválasztása jól jellemzi a 19. századi bel- és külpolitikájának legfontosabb katonai kérdéseit. Az 1850-es években a német nyelvet beszélő államok laza szövetségbe tömörülve próbáltak egységes, közép-európai hatalmi koncentrációt létrehozni a növekvő erejű Franciaország ellensúlyozására. Az osztrák császár tudta, hogy két fronton kell majd harcoljon: katonái Franciaország ellen kell, hogy küzdjenek majd, politikusainak pedig a növekvő erejű Poroszországgal kell majd saját harcukat megvívni. A sors sajátos fintora, hogy az 1854-ben rendszeresített huzagolt gyalogsági puska mindkét küzdelemben szerepet játszott, mind a tárgyalóasztalok mellett, mind a csatatereken.

“Deutscher Bund” by kgberger – own drawing/Source of Information: Putzger – Historischer Weltatlas, 89. Auflage, 1965. Licensed under CC BY-SA 3.0 via Wikimédia Commons – https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Deutscher_Bund.svg#/media/File:Deutscher_Bund.svg

A Német Szövetség irányításáért az osztrák császár és a porosz király vetélkedett, s bár a küzdelem elsősorban a politikai terén zajlott ekkor még, katonai vetületei is voltak a viszálynak. Ilyen vetület volt a puskakaliberek kérdése. Az északi államok a porosz 15,43 mm-es kaliber, a déli államok az osztrákok által javasolt új 13,9 mm-es „Süddeutsche Conventions-Kaliber” mellett tették le a voksukat.

A Poroszország elleni majdani háború megvívására Ausztria vezetésével egy közös 350000 fős hadsereg létrehozását tervezték, mely hat hadtestének 1861-ig kellett felállnia: a Habsburg birodalom 1854-ben az I., II, és III. hadtestet hozta létre, Württemberg, Baden és Hessen-Darmstadt adta a VIII. hadtestet 1856-57-ben, Bajorország 1858-ban a VII. hadtestet, Nassau és Szászország pedig 1860-61-ben a VII. hadtestet. A tervek szerint mind a hat hadtest legénységét azonos kaliberű, 13,9 mm-es űrméretű, huzagolt, csappantyús puskákkal kellett felszerelni, hogy a katonai logisztika rendszere egyszerűvé váljon. A rendszeresítendő fegyverek esetében csak a közös kalibert szabták meg, a fegyverek összes többi paramétere szabadon formálható volt a nemzeti igényeknek megfelelően.1

Bár a kaliberek egyeztek, a szövetséghez tartozó államok mindegyike önálló fegyvertípust, és önálló tölténykonstrukciót rendszeresített. A dél-német puskák közt megtaláljuk Delvigne, Thouvenin és Minié csőfarmegoldásait, lövedéktípusait is.

A Lorenz-féle fegyverek rendszeresítése a császári-királyi hadseregben

Joseph Lorenz (1814-1879) puskája és lövedéke nem egyszerűen egy volt a csappantyús hadipuskák sorában. A fiatal hadnagy által konstruált gyalogsági fegyver minden kétséget kizárólag a legjobb, legfejlettebb szintjét képviselte a kor elöltöltő fegyvereinek. A sors fintora, hogy az 1850-es években a haditechnika már oly gyorsan fejlődött, hogy a rendszeresített fegyverek bizony tiszavirág életűek voltak. Az 1854 M gyalogsági puska, mely tervezőjét lovagi címhez, a Vaskereszthez, és 1856-ban a császári-királyi fegyvergyár főfelügyelői beosztásához segítette, alig tíz évre jelentett megoldást a hadsereg számára. A koncepció egyszerű volt. Lorenz olyan lövedéket keresett, mely a huzagolt csőbe éppoly gyorsan volt tölthető, mint a golyó a sima csövű puska csövébe. A huzagolt fegyverek számára kúpos lövedékre volt szükség, mely nagy távolságon is pontos és energiáját is jól tartja.

1842 M Kamráspuska

A fegyver jelentőségének megértéséhez meg kell vizsgálnunk közvetlen elődeit. Nem a Lorenz-féle puska volt az első a császári-királyi hadseregben, mely kúpos lövedéket tüzelt. A 18,1 mm űrméretű 1842 és 1849 M kamrás puskák a Delvigne-féle csőfar Vincenz Augustin által tökéletesített csőfarával rendelkeztek. Ezek a gyutacsos puskák eredetileg flastromba csomagolt gömblövedék tüzelésére lettek tervezve, s bár 1847-ben kúpos lövedéket – Spitzkugelt – tartalmazó töltényt is rendszeresítettek hozzájuk, a nagy űrméret, alacsony lőportöltet, és mély huzagok miatt teljesítményük elmaradt a francia Minié puskák képességeitől. A kamrás csőfarral ellátott fegyverek esetében a csőnél kisebb golyót a katonának a kamra peremén kellett szétkalapálnia, hogy az kitöltse a huzagolást.

Az 1842 és 1849 M kamráspuskák lövedékei (eredeti, kilőtt példányok): gömblövék, 1847 M Spitzkugel, 1853 M Kompression Geschoss

A lövedék ilyetén történő szétverése azonban egyrészt rontotta a lövedék ballisztikai képességeit, másrészt fárasztó és időigényes tevékenység volt. Lorenz 1853-ban, az angol Wilkinsonnal szinte egy időben, új koncepcióval állt elő: a kúpos lövedéket két mély horonnyal látta el mely lehetővé tette, hogy a lövedék a lőporgázok nyomása hatására emberi erő nélkül zömüljön bele a huzagokba.

A kamráspuskák huzagolása ehhez a koncepcióhoz nem igazán felet meg, hiszen a 12 db mély barázda kitöltése majdnem lehetetlen volt, hisz jelentősen növelni kellett volna a megfelelő kitöltéshez a lőportöltetet. Mindettől függetlenül a hadsereg rendszeresítette az új típust, mely egyben az új tölténykészítési és betöltési mód meghonosítását is jelentette: a lövedéket és lőportöltetet három rétegből álló papírpalástba tekerték, a töltény lövedéket tartalmazó végére hordták fel a kenőanyagot, a lövedéket pedig a tömítésként szolgáló papírral együtt töltötték a csőtorkolatba.

Lorenz lövedéktervei a kamráspuskához

Lorenz ezért új huzagolást is tervezett: lecsökkentette a puska űrméretét, a barázdák számát négyre csökkentette, a huzagmélységet pedig 1 pontra, vagyis 0,19 mm-re állította be. Az új kaliber, huzagolás, lövedék rendszere nagyszerű kombinációnak bizonyult. A kisebb kaliber kevesebb lőportöltetet igényelt, ahogy a 28 g-os Lorenz-féle lövedék is könnyebb volt, mint a korábbi 40 grammos Spitzkugel. A könnyebb töltény egyben azt is jelentette, hogy a katona több lőszert vihetett tölténytáskájában a harcba. Ferenc József császár 1853. december 19-én engedélyezte a javaslatok szerint kialakított új fegyvertípus állami próbázását, kiemelve, hogy a kaliber a Jägerstutzen puskáknál alkalmazott 13,9 mm-es kiskaliber legyen. Egyben életre hívott egy bizottságot – Gewehr-Versuchs-Kommission –, melyben Lorenz is szerepet kapott, és feladata volt az új, huzagolt fegyver rendszeresítésének előkészítése. A kibővített bizottság kötelékében a fegyverpróbák 1854. februárban kezdődtek meg, majd a császár engedélyével csapatpróbára bocsátották az új puskákat.

Németh Balázs

(folytatjuk!)