A Lefaucheux-féle gyúpeckes fegyverek I. rész: A rendszer története
Lefosó. Nem, nem káromkodom éppen, és nem is szeretnék polgárpukkasztóan vulgáris lenni itt a Kapszli hasábjain, mindössze csak annyit tettem, hogy a gyúpeckes, Casimir Lefaucheux által feltalált hátultöltő fegyverrendszer leggyakoribb, és egyben legviccesebb magyar kiejtésének fonetikus megjelenítésével éltem. Persze hallhatjuk ezt másképp is: Löfosó, Lefoső és valószínűleg egyéb változatai is megjelennek vaterás „adokveszek-hősök” köznapi zsargonjában. De ha már ennyit foglalkoztunk a nyelvtannal, hát íme a helyes kiejtés, ízlelgessük: löfoső. És máris magasztosabb szintre emeltük történelmi fegyverek iránti elkötelezettségünket. No de nem nyelvészkedni jöttünk, hanem a fegyvertörténetről mesélni. Jelen folytatásos írásunk célja az első igazán sikeres egyesített, fémhüvelyes lőszert tüzelő rendszer, a gyúpeckes fegyver történetének és hazai szerepének ismertetése. Az első részben vázlatosan ismertetjük történetét, majd a következő részben a fegyvertípus amerikai polgárháborúban betöltött szerepével ismerkedünk. A harmadik és negyedik rész lesz talán a legizgalmasabb: a hazai, magyarországi Lefaucheux történetet vesszük majd górcső alá.
Vágjunk hát bele!
A Lefaucheux rendszer története
Casimir Lefaucheux francia fegyverkészítő az 1830-as évek elején kezdett el foglalkozni a hátultöltő rendszerek tökéletesítésével. Nem ő volt ugyanakkor az első, aki egyesített töltényt szabadalmaztatott. Megelőzte őt a svájci Samuel Pauly, aki már 1812-ben sikeresen egyesítette a csappantyút, lőportöltetet és lövedéket egy egységben. Pauly többcsövű puskájának teljes csőfar része volt leválasztható és megtölthető. Rendszerét Henri Roux igyekezett tökéletesíteni 1820-ban, azonban megoldását szokatlanul veszélyesnek tartotta az ekkor még elsősorban kovás fegyvereket használó célközönség, így nem válhatott átütő sikerré.
Lefaucheux sikerét sem igazából az összetevők egyesítése hozta meg, sokkal inkább az, hogy sikerült megoldást találnia a hátultöltő fegyverrendszerek legnagyobb gondjára: a csőfar szigetelésére. Hátultöltő fegyverek már léteztek a 17. században is, de a csőfar és cső fém-fém illesztésének gáztömörré tételére még nem voltak képesek a konstruktőrök. 1832-ben hátultöltő szerkezetet szabadalmaztatott, melyet 1835-ben saját töltényszerkezetének szabadalmi védelmével egészített ki. Tölténye egy fém hüvelytalpból, papír palástból, lőportöltetből, lövedékből, valamint a hüvely belsejébe helyezett csappantyúból állt. A csappantyúba a fém hüvelytalp oldalán átmenő furatba helyezett szeg – pecek – illeszkedett, melyre a kakas rácsapott lövéskor. Rendszere nagy előlépésnek bizonyult, de még nem volt tökéletes, ugyanis a papír palást nem tudta megfelelően dugasztani a csőfart. Rendszerét egy párizsi fegyverkészítő, Benjamin Houllier tökéletesítette 1846-ban: a hüvelyt teljes egészében fémből készítette, a töltény belsejébe pedig egy karton fojtást helyezett, mely stabilan tartotta a csappantyút.
A rendszer innentől indult hódítóútjára. Az 1851. évi londoni világkiállításon, melyen Kirner József is részt vett kitűnő minőségű elöltöltő puskákkal, megismerhette a széles közönség is az új rendszer előnyeit. Londoni, belga, német, osztrák, amerikai fegyverkészítők kezdték el másolni koncepcióját, és egészen az az 1880-es évekig szinte töretlen népszerűségnek örvendhetett a gyúpeckes rendszer. Casimir 1852-ben meghalt, a céget fia Eugéne vitte tovább. Édesapja nyomdokain haladva 1854-ben szabadalmazta a világ első fémhüvelyes, egyesített lőszert tüzelő revolverét, megelőzve ezzel a Smith & Wesson céget, mely a Rollin White-féle szabadalomnak köszönhetően csak 1857-ben dobta piacra első hátultöltő revolverét. Az 1855. évi párizsi világkiállításon termékei elsöprő sikert arattak, a kiállítás zsűrije a médaille d’honnour kitüntetést, vagyis a kiállítás tiszteletdíját adományozta a puskaművesnek.
A Lefaucheux rendszer elsősorban a polgári felhasználók között vált népszerűvé, de hadi használatra is ismerünk példákat. 1858-ban a francia haditengerészet gyúpeckes szolgálati revolvert rendszeresített, de másodfegyverként a világ szinte minden harcterére eljutottak e revolvertípusok a 19. század második felében.
A gyúpeckes gyújtási mód azonban nem volt a legbiztonságosabb megoldás, hiszen egy szerencsétlenül elejtett töltény könnyen felrobbanhatott, ha épp a szegre esett. Biztonságosabb rendszer volt a perem, illetve központi gyújtás. A Lefaucheux fegyverek lassan háttérbe szorultak a kereskedők polcain, de a töltény, még az 1910-es, 20-as években sem hiányozhatott egyetlen magára valamit is adó fegyverbolt kínálatából.
A Lefaucheux rendszer működése
A hátultöltő fegyverrendszerek legfontosabb megoldandó problémáját a csőfar szigetelésének kérdése jelentette. Hogyan lehet megakadályozni, hogy a csőfar és zár között ne szökhessenek hátra a lőporgázok. Ezek egyrészt zavarják a lövészt, másrészt pedig elkoszolják az elsütő, esetleg adogatószerkezetet. ezt a problémát csak a fémhüvelyes töltények voltak képesek hatékonyan kezelni. A töltényűrnél kismértékben szűkebb átmérőjű sárga- vagy vörösréz hüvely a lőporgázok hatására kitágult és megakadályozta a gáznyomás hátrafelé szivárgását. A töltényűr és hüvely között fellépő súrlódás ugyanakkor csökkentette a zárra nehezedő visszaható hatást is. Ahogy a lövedék elhagyta a csövet és a gáznyomás lecsökkent, a hüvely visszazsugorodott közel eredeti méretére, így üríteni is könnyen lehetett. Casimir Lefaucheux első töltényének még csak hüvelytalpa készült rézből, palástja még papírból volt. Azt tapasztalték, hogy csak a hüvelytalp is többé kevésbé képes volt szigetelni a csőfart, de a Houllier 1846. évi szabadalma alapján teljes egészében fémből készült töltény tökéletesítette a rendszert. A töltény fő részei a következők voltak: a réz töltényhüvely, mely palástjába, a hüvelytalp felett lyukat fúrtak a gyúpecek számára. A töltény belsejébe, aljába karton fojtást tettek, mely megfelelő helyzetben tartotta a csappantyút. A csappantyú ugyan az a csappantyú volt, melyet elöltöltő fegyverek esetében is használtak. Miután a karton a csappantyúval a hüvelybe helyezték, óvatosan átvezették a réz gyúpecket a furaton, hogy a vége elérje a csappantyúelegyet a csappantyúcsésze nyitott szája felől. Ezután következhetett a lőportöltet, majd utána a kúpos formájú ólomlövedék, mely talpára peremezték a hüvelyszájat.
Az Adolphe Jansen féle revolver
Adolphe Jansen egyike a kor minőségi fegyvereket gyártó belgiumi cégeinek. Műhelye Brüsszelben működött a Rue de la Madetne 27 szám alatt közel száz éven keresztül. A belga vizsgálóállomás iratai először az 1850-es években említik. Fegyverei mindig jó minőséget képviseltek, legelegánsabb darabjait az arisztokrácia legmagasabb körei vásárolták.
A képeken látható 12 mm-es gyúpeckes revolver az 1860-as években készülhetett. A fegyver a francia 1858 M katonai revolver rendszerét másolja. Illesztései, minősége mesze jobb, mint a belga tucattermékek. Bár egyáltalán nem díszített, biztosra vehetjük, hogy akkoriban a minőségi, megbízható és így egészen biztosan nem olcsó kategóriát jelentette az önvédelmi fegyver piacon. A fegyver hatlövetű, kettős és egyszeres működtetésű (DA/SA). Kettős működtetés esetén az elsütőerő komoly izomerőt igényel, ebben a módban valóban csak végszükség esetén és közvetlen közelről volt értelme használni a fegyvert. A nyitottkeretes rendszer a Colt revolvereket idézi, de a csövet nem ék fogja a tokhoz, hanem menettel illeszkedik a csőtengelyre. A megfelelő pozícióban, a tok aljába tekeredő csavar rögzíti. A célgömb fecskefarkas illesztéssel rendelkezik, oldal irányban így állítható. A nézőke a kakas alig látható bevágása, épp, mint a Colt-féle revolvereken. A kilőtt hüvelyeket ejektorrúd segítségével lehet eltávolítani a töltényűrökből, a rugós zárral reteszelhető, tok jobb oldalán lehelyezkedő töltő/ürítőkapun keresztül. A cső huzagolt, bár a képeken látható fegyver huzagolása már erősen kopottnak mondható.
Szerkezet tekintetében kétségtelenül a kor legfejlettebb revolverének tekinthetjük. ebben az időben Amerikában még bőven elöltöltő revolvereket rendszeresítettek, s a legkiválóbb konkurens angol Adams revolver is elmaradt korszerűség terén a gyúpeckes revolverek mögött. A fegyver egyetlen korabeli hátrány a töltényhüvely kis kapacitásában keresendő. Egy 12 mm-es Lefaucheux töltény hüvelykapacitása nem több, mint 12-15 grain (0,8-1g) feketekőpor, miközben a korabeli .44-es amerikai csappantyús revolverek töltényei hasonló tömegű kúpos lövedékek mögött ennek kétszerese töltéssel rendelkeztek. Gyúpeckes revolverek készültek 5, 7, 9, 12, 15 mm-es űrméretekben, de egyik kaliber sem érte el a megfelelő űrméretű csappantyús revolverek teljesítményét.
Németh Balázs, 2019. október
Folytatjuk!
Vass Gabiék forgalmazták. Érdemes náluk megpróbálni.
Apropó: Xythos és Berloque pisztolykákhoz hol lehet beszerezni a 2 mm-es gyúpeckes töltényüket? A pisztolykák mellé adnak (adtak) a szettben, de az utánpótlás kérdéses. Lehet írni kellene a Berloque gyártójának, a honlapjuk él…
Szupercuki, és már létezett a 19. században is ez a minatűr modell.
Szabadon vásárolható, tartható gyúpeckes: https://www.youtube.com/watch?v=kIB01tm6w60&t=22s ,kiváló ökörködéshez!!! :-)))
A gyúpeckes fegyverek története még azért is érdekes, mert…
…a Rollin White feat. Smith & Wesson-féle szabadalmi trollkodás másfél évtizedig akadályozta a revolverek fejlődését. Számomra nem világos, hogy a teljesen átfúrt revolverdobra Rollin White az akkor hatályos jog szerint kaphatott-e (amerikai) szabadalmat (12.648: 1855. 04. 03.), miközben Eugène Lefaucheux (franciaországi) szabadalma megelőzte (19.380: 1854. 04. 15.). Vajon egy történelemformáló jogi-hivatali tévedésről van szó? (Spekulációk szerint Samuel Colt azért nem vásárolta meg Rollin White szabadalmát, mert tudott Eugène Lefaucheux szabadalmáról, támadhatónak és felesleges pénzkidobásnak ítélte. A Colt mégsem próbálta megtámadni a szabadalmat és lejárta előtt átfúrt dobú revolvert piacra dobni.)
…fun fact: Johann Nikolaus von Dreyse és Casimir Lefaucheux is Pauly műhelyében dolgozott, és mindketten a hátultöltő fegyverek fejlesztésében alkottak nagyot.
A gyúpeckes adapterek – lőkúppal ellátott újratölthető hüvelyek – mennyire játszottak jelentős szerepet a fegyver-töltény rendszer népszerűsítésében és elterjesztésében? Arra gondolok, hogy papírtöltényes fegyverekről váltott a világ szerelt fémhüvelyes lőszerekre: lövedék, lőpor, felporzólőpor és csappantyú – úgy vélem – könnyen beszerezhető volt, az új töltények logisztikáját pedig megoldották ? (=fogalmam sincs) év alatt.
Szia Poresz! No ezért is fontos pont a Lefaucheux: megjelenik az ipari lőszergyártás. Ezt már nem tudták gyerekek tekergetni papírból, gépeken kellett gyártani a lőszert. És még egy fontos tevékenység megjelenik: a lőszertöltő hobbi! A 3. részben erről is lesz majd szó magyar vonatkozásban!
A gyúpeckes töltényekre legjobb tudomásom szerint nem vonatkoztak szabványok: megjelenésük több, mint fél évszázaddal megelőzte a C. I. P. és SAAMI szabványokat. (Egyáltalán: az első gépipari szabványok – a csavarmenetek -, Whitworth munkájának – “annak” a Whitworthnak – köszönhetően nagyjából a gyúpeckes töltényekkel egy időben jelentek meg. Mégis, nem látom a kaliberek burjánzását: a szokásos sörétes kaliberek mellet a cikkben említett 2, 5, 7, 9, 12, 15 mm-es névleges kalibereket lehet fellelni, szigorúan metrikus névleges méretekkel. Egy névleges űrméreten belül mekkora (volt) a változatosság csereszabatosság szempontjából? Például egy 12 mm-es kaliberű gyúpeckes revolverbe bármilyen 12 mm-es kaliberű gyúpeckes töltény betölthető volt; vagy a 12 mm-es névleges űrméreten belül még voltak kaliberek, amire figyelemmel kellett lenni? (Abból kiindulva, hogy a gyúpeckes revolverek nagyon népszerű és elterjedt fegyverek voltak, rengeteg gyártó rengeteg típust gyártott, a káoszt nem lehetett tetszés szerint növelni. Egyszerűen a vásárlónak érthetően igénye volt [és van a mai napig] arra, hogy a fegyvere ne egyetlen gyártó egyetlen típusú töltényével üzemeljen, ami néhány boltban esetleg kapható, amíg szíveskednek gyártani.)