Az Osztrák-Magyar Monarchia már az I. világháborút megelőzően tervezte, hogy leváltja az M95 Mannlicher fegyvereket és a 8x50R M.93 lőszerüket. Teljesen igazuk volt. Ha megnézzük, hogy hol tartott a gyalogsági puskák szerkezete, illetve a hozzájuk való lőszerek kül- és célballisztikája az élvonalat képviselő országokban 1910. körül, látható, hogy a K.u.K. hadügy szándéka nem volt megalapozatlan.

1914-re a Német Császárság, az USA, az angol korona országai, az orosz és a francia hadsereg mind-mind hegyes lövedékű lőszert és forgó-tolózáras puskákat adott elsővonalbeli alakulatai kezébe. De a Monarchia elkésett. Nem csak a megfelelő cserefegyver kiválasztásával és gyártásával, hanem a blumaui és magyaróvári lőporgyára is elmaradt az élenjáró országoké mögött. Az adott technológiával nem is tudtak volna igazán modern lőszerhez lőport gyártani. Így maradt a Mannlicher a világháborúra és az azt követő évekre.

A háború után egy darabig a békediktátum és az annak betartását kontrolláló Szövetségközi Ellenőrző Bizottság nem tette lehetővé érdemi fejlesztések végrehajtását, bár mind Ausztriában, mind a Magyar Királyságban időről-időre próbáztak új fegyvereket – többnyire a Tiroli Lövészeknél már bevált 7×57 kaliberben -, de jó darabig ezek nagytömegű gyártására esély sem volt. Aztán, amikor lazulni kezdett volna a kontroll, beütött a gazdasági világválság. Szó sem lehetett teljes átfegyverzésről.

Ausztriában egy „gazdaságos megoldáson” kezdtek dolgozni. Nevezetesen azt vizsgálták, hogy a meglévő Schwarzlose géppuskák és M95 puskák milyen módon alakíthatók át az eredetinél laposabb röppályájú, korszerűbb, hegyes lövedékes lőszerre, a lehető legkisebb ráfordítással.

A fejlesztés során megnövelték a 8x50R töltény hüvelyhosszát, megváltoztatták a hüvelyváll alakját, hogy több lőpor férjen el benne. A hüvelyen végzett minden változtatás méretnöveléssel járt csak, így a meglévő fegyverek töltényűrje dörzsárazással módosítható lett az új hüvelyhez.

A korábbi 15,8-16,2 g tömegű, laposfenekű, kúpos lövedéket egy 13,4-13,5 grammos, hegyes, áramvonalas, csónakfarú lövedékkel váltották fel. A lövedékátmérőt is megnövelték 8,35-8,4 mm-re, hogy megfelelően tömítse a csőfuratot. Hogy miért volt erre szükség? Ha érdekli, olvassa el a 8x50R Mannicher töltény újratöltéséről készült cikkünket itt! Karabélyból lőve a korábbi 560 m/s-ről az új tölténnyel a kezdősebesség 695-700 m/s-re nőtt.

Az új lőszer az osztrákoknál a 8 mm M. 30 S (az „S” a Spitzgeschoss-t, a hegyes lövedéket jelzi), Magyarországon pedig a „8 mm 31 M. éles töltény” nevet kapta a keresztségben. Ausztriában a hirtenbergi lőszergyár kezdte gyártani – a kezdeti pár évben a M. Kir. Honvédség részére is – , majd Magyarországon is gyártásba vette először a csepeli Weiss Manfréd gyár (1932), majd 1939-től a veszprémi Magyar Lőszerművek is. A II. világháború során mind a magyar, mind a bolgár hadsereg alaplőszere volt. A standard lövedék rézzel bevont acélköpenyes-ólommagvas kivitelű volt, de előfordul rézköpenyes, ólommagvas kivitel is. Ezeken felül készült egy sor speciális lövedékkel is, melyekről igen jó összefoglaló található itt. A töltényeket puskához és golyószóróhoz 5 töltényes, eldobható (de jól újrahasznosíható) töltőkeretekben szállították a csapatokhoz.

A katonai lövészetek során visszagyűjtött rézhüvelyeket Magyarországon ipari körülmények között újratöltötték, az újratöltött lőszereket lőgyakorlatokra, vaktölténynek szerelve harcászati gyakorlatok során használták, jelölésük a hüvelyfenéken minden egyes újratöltéskor egy új bepontozás volt.

A rézhüvelyek mellett a II. világháború során mind Magyarországon, mind Bulgáriában készült acélhüvellyel is, mely az ürítésben gyenge, egyenes húzású záras Mannlicher puskákhoz minden volt, csak nem optimális.

Felül rézhüvellyel, középen lakkozott, alul plattírozott acélhüvellyel

Csak Ausztriában, Magyarországon és Bulgáriában készültek ebben a kaliberben hadilőszerek. A korábbi katonai töltények Ausztriában és Németországban C.I.P.- próbázva az 1980-as, 90-es években polgári forgalomba is kerültek, Magyarországra is jutott belőlük. A haditöltények korrozív, berdan-kivitelű csappantyúval szereltek. Tapasztalataim alapján az osztrák gyártmányok karabélyból lőve irgalmatlan nagy tűzgömböt produkálnak a csővégen, a magyar és a bolgár töltények ebből a szempontból sokkal jobbak.

Hosszú ideig csak az ex-haditöltények, vagy azok újratöltött hüvelyeinek és .338-as kaliberű vadászlövedékek lekaliberezésével nyert, vagy öntött lövedékek felhasználásával lehetett az ilyen kaliberű, polgári kézben lévő fegyvereket üzemben tartani. A „surplus”, „inkurrens” haditöltény készletek a kétezres évek elejére gyakorlatilag kimerültek. Újratöltők készítettek egy időben hozzá töltényhüvelyt 7,62x54R hüvelyből is, de ez a hüvelynyak rövidsége miatt nem volt tökéletes. Több dokumentált eset ismert, amikor a világháború során katonáink lőszerhiány esetén kínjukban a szovjet 7,62x54R töltényeket is lőtték a fegyvereikből. Durran, a lövedék kirepül, a vashüvely kicsit felreped, de a fegyvert biztos gyorsan tönkreteszi.

A rengeteg meglévő 8x56R kaliberű Mannlicher fegyver – illetve tulajdonosaik – lőszerínségét észlelve vette gyártásba a szerb Prvi Partizan (PPU) lőszergyár a C.I.P. nevén 8x56R M30S kalibert, melyet boxer-csappantyús hüvellyel, 13,5 grammos, a hadilövedékre hajazó, de tombakköpenyes FMJ lövedékkel, vagy ugyanolyan tömegű, lapos fenekű soft pointtal szerelnek. Külön is kapható hüvely és lövedék hozzá. A szerb töltények – legalábbis azok, melyeket én lőttem és a sebességüket mértem – gondolom termékfelelősségi megfontolásokból alatta maradtak teljesítményben a hadilőszereknek, viszont cserébe kellemesebb visszarúgást produkáltak.

A PPU alkatrészek újratöltéshez tökéletesek, a hüvelyek elég lágyak, a lövedékek meg pont ehhez a kaliberhez készültek. Mi kellhet még? Hát matrica, de azt szerencsére a Lee Precision készít, sőt nem is drágán. A hüvelyeket az élettartamuk növelése végett csak részben formázom vissza. Ezt úgy érem el, hogy a hüvelybefogóra koppanásig rátekert visszaalakító matricát egy fél fordulatot visszatekerem.

Az általam használt Lee Classic Cast Press prés puskatöltényekhez tökéletes, feltéve, hogy nem akarja az ember nagyon szaporázni a lőszerkészítést.  Csappantyúzáshoz a Lyman Ram Prime Die-t használom, mert tökéletesen egyformán, az általam beállított mélységre ülteti a csappantyút, de ugyanilyen jó az RCBS Ram Priming Unit-ja is. Ehhez a kaliberhez sima nagy puska (Large Rifle) csappantyút használok alapból. Esztergáltattam azonban a Ram Prime Die-hoz a boxertől kicsit eltérő átmérőjű berdan csappantyúkhoz is csappantyúzó tüskét, így a hadi, berdan-csappantyús hüvelyeket is újra tudom újratölteni.

Ehhez persze kell a berdan csappantyú kiszedő szerszám, amiből én az RCBS kivitelt használom.

Korábban tettem próbákat a berdan csapik hidraulikus úton történő eltávolítására is, – amikor a vízzel feltöltött hüvely nyakába egy illeszkedő acélrudat helyez az ember, a hüvelyt úgy feltámasztva, hogy a csappantyúnak legyen helye kijönni, majd rávág a rúd végére kalapáccsal – de mindig igen vizesen fejeztem be a mutatványt, inkább hanyagolom.

A 8x56R újratöltéséhez megfelelő lőporok körülbelül ugyanazok, melyeket a 8x50R-nél taglaltunk Balázzsal. Jómagam leginkább Vihtavuori N135 és N140 porokkal töltöm. Az N135 élénkebb, kisebb a torkolattűz, talán kicsit nyugodtabban viselkedik, de nagyon könnyű vele elsokallni, amit a puska rögtön nehezített zárnyitással jelez. Semmiképpen nem szabad vele 685-690 m/s fölé menni. Az N140 talán egy hangyányit megengedőbb, de azzal sem tanácsolom, hogy a katonalőszernél tempósabbra töltsön valaki, inkább maradjunk alatta. A kettő közül az N140 használatát javaslom. Köpenyes lövedékeken ennél a kalibernél sem viszem túlzásba a hüvelyszáj behúzását, krimpelését.

Ahogy fentebb említettem, a 8x56R kaliberhez készíthetünk ólomlövedéket is, puskáról lévén szó, egyértelmű, hogy csészés (gas check) kivitel kell, lehetőleg keményített ólomból. A Lee .329-es kaliberű öntőformájából 205 gr (~13,3 gramm) névleges tömegű lövedékek potyognak ki, melyekre én szintén Lee .329-es kaliberező matricával szoktam rögzíteni a rézcsészét.

Az ólomlövedékek töltéshez érdemes élénk lőport használni (pl. N32C, N110, stb. ), abból is keveset. Ha lassabb lőporral töltenénk, vagy a lövedéksebesség lesz túl nagy (nem szerencsés még csészés ólomlövedéknél sem, ha a kezdősebesség túllépi a 450 m/s-t), vagy nem fogja feldagasztani lövéskor a hüvelyt és gázhátrafújást fogunk tapasztalni. Mielőtt valaki ebbe belekezd, érdemes tanulmányozni a Lyman Cast Bullet Handbook-ját. A lövedéket én kézzel szoktam faggyúzni (marhafaggyú-méhviasz kombó) kaliberezés előtt, de jó lehet hozzá a Lee Liquid Alox kenőanyag, vagy a Lyman puskalövedék kenőanyagok is. Az ólomlövedék beszerelése előtt egy kicsit ki kell tágítani a hüvelyszájat, amihez a Lee Universal Flaring die tökéletes. Ennek célja, hogy a tölcséres hüvelyszájba anélkül sajtolódjon be a lövedék, hogy a szájrész darabokat faragna le belőle. Az ólomlövedékekre csak annyira krimpelek, hogy a kitágított hüvelyszáj visszaálljon az eredeti állapotába. Ezekkel a töltényekkel csak 50 m-re szoktam lőni, mert az általam látogatott lőtéren a nagygolyós pálya hossza 300 m, és a lassúra töltött ólomlövedékek még a golyófogó előtt földet érnének, pattognának, amit el kell kerülni.

Ezeket töltöttem

Ebben a kaliberben én egy „BUDAPEST” gyártmányú, 500 mm csőhosszúságú M95 kurtályt használok, ami korábban az osztrák csendőrség fegyvere volt. Ez onnét látszik, hogy a korábban vasból készült tusatalpat alumíniumra cserélték, a létrás irányzék is kétállásúra (alapirányzék és 400 m) lett átalakítva és a célgömb acélból készült célgömbvédőt kapott, melynek kivitele eltér a magyar átalakítású 31 M. puskákétól. A fegyver szíjkengyelei is kurtály kivitelűek, nem az agyazás oldalán vannak, hanem a fegyver alsó felén, ez gyalogos használatot feltételez, de vadászathoz is így kényelmes a szíj. A lovassági, karabély változaton a tusa és a mellső foglalvány bal oldalán lennének a szíjkengyelek.

A magyar 31 M. puska pedig ún. kurtály-karabély kialakítású volt, azaz mindkét féle szíjkengyel megtalálható volt rajta. A fegyver csövét – valószínűleg a csendőri használatba vételhez kötődően egy vadonatúj csőre cserélték, az nem az I. világháborús használt cső átalakítása, ennek minden szépségével: a töltényűr és a huzagolás, mint ha most jött volna ki a gyártásból…

A puska egyesével a csőbe is tölthető, tárjába töltőkerettel lehet öt töltényt tárazni. A töltőkeret a sátorvason belüli gomb megnyomásával hátrahúzott zár esetén a maradék töltényekkel együtt felfelé kivetődik, lehetővé téve ezzel a fegyver kényelmes ürítését, de akár a „taktikai” tárcserét is.

A Prvi Partizan lövedékekkel normál esetben 5 lövés a kispuska lőlap célfeketéjében tartható 116 m-en (ilyen távolságon van a lőlaptartó, mit tegyek?), csak legyen elég jó a lövő szeme a tűhegyes célgömb élesen látásához. Most, hogy a cikket írom, gyorsan kirohantam egy reggel lőni, hogy legyen egy fotózható szórásképem. Pisztolylőlapra, hogy lássam is. Hát persze, hogy a reggeli pára, nem túl jó fény és a rohanás egy kevésbé szép lőlapot eredményezett, de higgyék el, a puska/lőszer kombináció rendes körülmények között sokkal jobbat tud.

A fegyver egyébként tökéletes erdei, „disznós” cserkelőpuska, a maga ~3,1 kg tömegével, kis méretével, valamint majdnem .338-as, nehéz vadászlövedékével. Csak ne lenne olyan hangos…

Hamza Emil