A cikksorozat első részében a töltényhüvelyek töltéshöz való előkészítésével foglalkoztam. Odáig jutottam, hogy elkészült egy nagy kupac visszaformázott töltényhüvelyem, az egyik gyártmánynál – mivel finoman szólva nem volt tökéletes – a gyúfuratot sorjátlanítottam, a Fiocchi hüvelyeknél pedig eltávolítottam a csappantyú rögzítését. Már előre vetítettem, hogy a Fiocchi hüvelyek, nem csak a csappantyú extra rögzítése miatt, de tömegük alapján is hadi specifikációjú gyártás polgári “melléktermékének” tűnnek. Miért is?

C.I.P. lőszerrajz. Source: bobp-cip.org

A nemzetközi polgári lőszervizsgálati szabványok (SAAMI, C.I.P.)  leginkább a kereskedelmi lőszer biztonságával, általános használhatóságával foglalkoznak és így a maximális megengedett gáznyomásértékeken és a SAAMI esetében az ajánlott lövedéksebességeken túl csak a töltényhüvelyek külméreteit, töltényűrök belméreteit tartalmazzák. A külméret adott értékeken belül tartása biztosítja, hogy a lőszer betölthető legyen mindegyik szabványos méretű töltényűrbe. Az összes többi, lőszergyártói specifikáció kérdése.

A katonai használat más. Ott először is van egy fegyver(rendszer), az AR-15, amellyel eredetileg együtt lett fejlesztve a lőszer. Az 5.56 mm-es lőszert – ideértve a hüvelyt is – úgy konstruálták, hogy az AR-15 egyes egyedi típusjellegzetességeire is megoldást kínáljon. Ezalatt értendő többek között, hogy az AR-15 fegyvereknél a töltényhüvely palástja nincs egészen a horonyig körbevéve a töltényűr által, abból egészen picit, de kilóg. A hüvelyvonó az eredeti AR fegyvereken csak rugóval volt megtámasztva, ezért a horony felett a töltényhüvely megfelelő szilárdsága különösen fontos volt (a HK és a SigSauer később kiküszöbölte ezt a gyenge pontot a saját puskáin).  Ez meghatározta, hogy a töltényhüvely a horony feletti részen nem lehet akármilyen vékony, a katonai szabványokban (MIL, AEP) a töltényhüvelyek belméretei és a különböző hüvelyrészeken szükséges keménység is pontosan előírt. Emiatt a katonai szabványoknak megfelelő hüvelyek tömege is behatárolt, ami a polgári gyártásban nincs feltétlenül így. A civil célra gyártott .223 Remington hüvelyek egy részénél könnyebb, vékonyabb hüvelykonstrukciókat alkalmaznak, amely egyrészről réz megtakarítást jelent, másrészről növeli a hüvely belső térfogatát (a külseje nagyjából fix), ezzel egy kicsit több lőpornak hagyva teret.

De nézzük, hogy az általam lemért különféle töltényhüvelyek tömege hogy néz ki:

A Delta a mért legkisebb és legnagyobb tömeg közti eltérés, az SD a standard szórás.

Látható, hogy a legnehezebbek a katonai MEN és a valószínűleg katonai rajzok alapján készült Fiocchi hüvelyek, míg a másik oldalt a Federal jelenti a több, mint 0,5 grammal könnyebb hüvelyeivel. Ez 1.000.000 töltényre vetítve – ami simán lehet egy szaporább gyártó napi kapacitása – 500-600 kg réz-megtakarítás és ez a lőszer darabonkénti anyagköltségben kb. 1 forintot jelent.

Az újratöltés szempontjából a másik érdekesség az egyes gyártmányokon belüli tömegeltérés mértéke, szórása a töltényhüvelyek között, amely fontos minőségi mutató, hiszen minél egyenletesebb a hüvelyek belső térfogata (ami a tömeg függvénye), annál nagyobb eséllyel tudunk kis kezdősebesség-szórású lőszert készíteni belőlük. Persze ez csak egy tényező a sok közül, de érdemes foglalkozni vele, ha a maximális pontosságra törekszünk. És a kiskaliberű, kis hüvelytérfogatú lőszereknél fokozottan igaz, hogy a lényeg a részletekben van.

A számokból látható, hogy a legegyenletesebbek a Federal, az RWS és a Fiocchi voltak (a MEN hüvelyekből lemért pár darab következtetés levonására nem elég), míg a kevésbé erős oldalt a Remington és a Winchester hüvelyek képviselték. A korrektség jegyében viszont meg kell jegyeznem, hogy a Remington hüvelyeim a többitől eltérően kizárólag lőtéri gyűjtögetésból származtak, garantáltan több gyártási sorozat keveredett közéjük. Így már nem is olyan rossz, ugye?

Egyébként a Remington hüvelyekről azt a döntést hoztam, hogy tömeg szerint szétválogatom őket. A tömeg középértéktől plusszban és mínuszban 1SD-nél (standard szórás) húztam meg a határt (alsó határ: 5,79-0,079=5,71 g, felső határ: 5,79+0,079=5,87 g) és félredobtam minden hüvelyt amely 5,7 grammnál könnyebb, vagy 5,9 grammnál nehezebb volt. Ezzel azt biztosítottam, hogy minden felhasználásra kerülő hüvely között max. 0,16 g tömegkülönbség lehet, ezzel bevittem a Remington hüvelyeket a legegyenletesebb tömegűek közé. Kíváncsian várom, hogy a lőtéri tesztek visszaigazolják-e majd a munka ráfordítást.

A továbbiakban még egy megfigyelést tettem: több gyártmánynál a hüvely visszaformázás után éles maradt a hüvelyszáj, ami töltéskor sorját tud leszedni a lövedékköpenyről,  rontva a pontosságot. Ezért végül valamennyi hüvely szájrészének belsejét és külsejét is (ez már tényleg túlzás volt) kisorjáztam a Lee sorjázóval. Nem izomból, csak finoman, éppenhogy.

Ezek már nem karcolnak

A lövedékek és a huzagolás

A .223 Remington kaliber használói szerencsések, hiszen a .308 kaliber után talán a .224 kaliberben kínálják a legnagyobb választékban a lövedékeket a gyártók. A .223 Rem-hez .224-es kell. Van minden, mint a mesében, az ultrakönnyű Varmint lövedéktől, a nagy keresztmetszeti terhelésű céllövő lövedékig. Viszont, hogy melyik lövedéktömeget használjuk, nem csak a felhasználási cél, hanem a fegyverünk sajátosságai is befolyásolják. Hogy ezt megértsük, érdemes visszamenni a kaliber katonai fejlesztésének lépéseihez.

AR-15

Ez még egy “tunkoló”, forward assist nélküli, 1-14″ huzagolású, korai AR-15

Az USA légierőnél, majd az Egyesült Államok valamennyi fegyveres erejénél eredetileg rendszeresített 5,56 mm M193 lőszer 3,6 g (55 grain) tömegű, teljesköpenyes lövedékéhez az eredeti 20″ hosszúságú AR-15 csövek csavarzathossza, amely csőhosszúságban a huzagolás megtesz egy teljes fordulatot, 14 col volt (angol anyagokban jellemzően az 1 – in -14″ szöveggel jelölik). Ez a huzagemelkedés akadálymentes röppályán (lőtér) megfelelően stabilizálta a lövedéket, pontosan lehetett vele lőni. Viszont már más volt a helyzet, ha bármi apróság a lövedék útjába került és szintén más lett a leányzó fekvése, ha el kellett térni az eredeti csőhossztól és emiatt lecsökkent a kezdősebesség. Márpedig a CAR-15 Commando karabély 11,5 collos csöve rövid volt. Így rövid úton átálltak az 1- in 12″ huzagemelkedésű csövek gyártására, a lőszer civil változata .223 Remington néven szintén ilyen huzagoláshoz lett szabványosítva 1963-ban és a polgári fegyverek jelentős része még mindig ilyen huzagolással rendelkezik.

M193 lőszerek és lövedékük

Igen ám, de a vietnami tapasztalatok azt mutatták, hogy az M193 lövedék hatása nem ötvözte egyidejűleg optimálisan a “puha” célban való hatásosságot, a keményebb célokon való áthatolóképességet és később a golyószóró (amerikai terminológiában Squad Automatic Weapon – SAW) elvárt pásztázott lőtávolsági követelményét sem. Világszerte foglalkoztak e lőszer továbbfejlesztésével, végül a belga FN cég konstrukciója az SS109 “nyert”, amelynél a lövedék csúcsába egy kis lágyacél-mag is került az ólommag elé és melynek tömegét 4 g-ra (62 grainre) emelték. Ettől viszont a lövedék hosszabb lett. Márpedig egy lövedék megfelelő stabilizálásához szükséges fordulatszám azonos kaliberben függ a sebességtől, a lövedék konstrukciójától, tömegétől, alakjától, melyek a lövedékhosszt is kiadják. A fordulatszámot pedig a fegyvereknél a csavarzathossz és a kezdősebesség határozza meg. A 4 grammos új lövedék, 1 in 9″ huzagolást kívánt. Ezt a lövedéket rendszeresítették az USA-ban is M855 néven, illetve lett a NATO referencialőszer lövedéke az 5.56×45 mm kaliber NATO szabványosításakor 1980-ban.

A hidegháború végével megváltozott az egyéni kézifegyverekkel szemben támasztott követelményrendszer is. A gyalogság nagyfokú gépesítése – mármint, hogy egy páncélozott harcjárműbe be kell férni és ki is kell tudni szállni belőle – , az épületharcok jellemzővé válása a nyíltszíni hadviseléssel szemben, mind oda vezetett, hogy a tömegfegyverek csőhosszát csökkenteni kellett. Tömegesen elterjedtek a “karabély” csőhosszúságú, 14,5 collos csővű AR-alapű fegyverek, pl. M4 Carbine, illetve a 13,7″ csőhosszúságú FN M249 Para géppuska, melyek viszont a lecsökkent kezdősebesség miatt még meredekebb huzagolást követeltek meg. Így jelent meg és terjedt el napjainkra az 1 in 7″ huzagolás a katonai 5,56×45-ös fegyvereknél. Ez viszont azt a “felfedezést” is magával hozta, hogy, ha a régi, 20″ csőhosszúságú fegyverekbe 7 collos csavarzathosszúságú csövet szerelnek, akkor azok a nagyobb precíziós lötávolságot biztosító 70-80 grain tömegű lövedékeket is megfelelően stabilizálják.  Így 1 in 7″ huzagolással egy sor katonai raj-mesterlövész (Designated Marksman – DMR) puska és számos egyedi gyártású versenypuska is készült/készül. A nagyobb lövedéktömeg előnye a nagyobb keresztmetszeti terhelés, amely kisebb szélérzékenységhez, nagy távolságra laposabb röppályához vezet.

Nos, a fenti fejlődés természetesen nem hagyta érintetlenül a polgári fegyver/lőszer piacot sem, így a hagyományos 1 in 12″ huzagolás mellett jellemzően Varmint, vagy céllövő puskák, illetve M4 klónok kaphatók 9″, 8″ és 7″ csavarzathosszal is. Az egészből annyit érdemes megfontolnunk fegyver vásárlása előtt, hogy milyen lövedéktömegeket szeretnénk használni (milyen messze, mire lövünk), és azokhoz milyen huzagemelkedés használható jól. Vagy fordítva: ha már van egy fegyverünk, legyen róla sejtésünk, hogy mi az a lőszer, amelyikkel várhatóan jól lő majd és mi amivel ne is próbálkozzunk, mert a lövedék keresztben fog menni a céltábla felé. Mint azok a 69 graines versenylövedékek, melyeket a tulaj IZS 18 (1 in 12″) puskából a szemem előtt eregetett a 100 m-re levő papírra, kb. 10%-os találati arányt produkálva az 1/3 négyzetméteres felületen.

Az alábbi táblázatban a huzagemelkedés, ajánlott lövedéktömeg kombinációkat foglaltam össze, ami azonban csak sorvezető, az egyedi fegyverek-lőszer kombináció ettől kicsit eltérő helyzetet is teremthet, hiszen a lövedékkonstrukció, a csőhossz, valamint, hogy mennyire van felhúzva a teljesítménye az adott lőszernek mind-mind szerepet játszik az egyenletekben.

Kíváncsi vagyok, hogy a hosszú 69 graines műanyaghegyű, hogy fog szórni az 1-9″-es huzagolásból

A katonai és a polgári töltényűrök, zárak különbségei

Mint azt láttuk,a polgári és a katonai szempontok eltérnek egymástól, így a katonai fegyerek töltényűr kialakítása is eltérhet a polgári fegyverekétől. A NATO rendszerben a lőszer van elképesztő részletességgel szabványosítva, a fegyvergyártónak “csak” az a feladata, hogy a szabványos lőszerrel a fegyvere megfelelve a megbízhatósági, tartóssági, csereszabatossági, észlelhetőségi, stb. előírásoknak, oda lőjön, ahova kell. Ennek a megvalósításában a konstruktőrök szabadsága nagy, gyakran olyan zárolási hézag értékeket terveznek a fegyverbe, amely polgári szabványú lőszerrel már gondot okozhat.

Ami a legnagyobb eltérés a NATO töltényekhez készült töltényűrök és a polgári töltényűrök között, az az átmeneti kúp kialakítása. A katonai (NATO) mérőcsövekre előírt átmeneti kúp kúpszöge kisebb (1°13’20”), mint a C.I.P. (3°10’36”), vagy a SAAMI (3°10’36”) töltényűröké, az átmeneti kúp hosszabb. Ezzel biztosítják, hogy a NATO szabványnak megfelelő lőszerek tölthetőek legyenek (a lövedék ne ütközzön a huzagolásba), illetve lecsökkentik a fegyvercső és a zár igénybevételét, növelik az élettartamot. A polgári szabványokban meghatározott méretekhez közel gyártott töltényűrök átmeneti kúpja meredekebb lehet, sokszor pontosabb fegyvert eredményez, de katonai 5.56×45 kaliberű lőszerrel használva  egyes civil töltényűrök a megengedettnél nagyobb gáznyomást, vagy tölthetőségi problémát okozhatnak. Tehát az 5.56x45mm NATO és a .223 Remington ugyanabból a fejlesztésből nőttek ki, de egymással nem minden szempontból felcserélhetők, mert eltérő műszaki követelményrendszer szerint készülnek. Viszont az 5.56×45 NATO hüvelyek vígan felhasználhatók a .223 Rem újratöltéséhez, csak a töltetekkel óvatosan kell bánni, itt különösen fontos, hogy a gyárilag megadott lőportöltetek alsó határához közel kezdjük a töltény szerelését, mert a polgári hüvelyek egy részéhez képest kisebb belső térfogatuk a vártnál nagyobb gáznyomást okozhat.

Folytatjuk.

2020.06.01. HE