Magyar vadászbabonák, avagy miért talál, vagy nem talál a puska?

No, öreg Jágerek! Tegye mindenki a szívére a kezét és valljon: babonás-e a Tisztelt Társulat, vagy kizárólag a realizmus kőkemény és megrendíthetetlen talaján indul a vadászösvényekre? Ajánlom mindeninek figyelmébe Lakatos Károly „Vadászhit. A magyar vadászbabonák és hiedelmek kultusza.” című érdekes könyvecskéjét, mely első kiadása 1897-ben jelent meg, de reprintje alig kétezer forintért ma is megvehető. Persze ne várjuk a magyar vadászbabona, vadászhit tudományos pontosságú feltárását Lakatostól, sokkal inkább keressük sorai közt a régi világ öreg vadászának ironikus életvallomását!

vadászhit-19101Szemezgessünk egy kicsit a vadász sikeressége és sikertelensége magyarázataiból, a vadászat három legfontosabb, egymással szervesen összefüggő összetevőjére szorítkozva: a nőre, a fegyverre és a töltésre! Mindezek ma már hiányoznak vadászhitünkből, melyet egyszerűbbé – és valljuk meg, unalmasabbá is – tett a technika és a tudományok folyamatosan gyorsuló fejlődése. Az erdő transzcendens lényei véglegesen leszálltak a sírba a feketelőporos fegyverek korának hanyatlásával.

Először is kell jelentenünk, hogy mind a tudomány, mind a hit megegyezik abban, hogy a jó lövéshez kell a puska, a lövedék, valamint az emberi tényező. Csak e szentháromság ideális egysége vezetheti a kilőtt golyóbist egyenesen a kívánatos vad szívébe, ezért e szervezőelvet követve fogom én is megidézni Lakatos segítségével a siker biztosításának legfontosabb összetevőit.

A puska, ami a vállunkat húzza

Hát akkor nézzük meg, hogy milyen okai lehetnek annak, ha a puska rosszul hord, és hogyan orvosolhatjuk az ilyen kellemetlenséget!

Ha a puskának nem volt „brandja”, vagyis ereje, az természetesen nem a lőpor elégtelen minőségének, vagy mennyiségének volt köszönhető, hanem annak, hogy fegyverünk „megbabonázásnak”, „szemverésnek”, vagy „közvetlen rontásnak” esett áldozatul. Ilyenkor csak egy lehetőségünk adódott: „ha eleven gyík, kígyó vagy szenteltvízbe mártott fojtás lövetett ki belőle.” Nincs mese, csakis itt kell keresni a hibát és a megoldást, ha a vadászpuska töltése nem volt képes halálos sebet ejteni a vadon. A fizikának ehhez természetesen semmi köze!

Persze a puska nem csak rossz, hanem éppenséggel „sohase hibázó” is lehetett. Ezek a puskák, bármerre is tartották a csövet, mindig találtak. Persze így „megcsinálni” a puskát csak Sátánnal cimboráló boszorkánymesterek tudták, s az ilyen puskák még akár arra is képesek voltak, hogy „csak ki kellett lőni az ablakon – éjjel vagy nappal, az mindegy volt, – s a vad, mégpedig aminőt az illető lövő óhajtott: ott hevert alaposan agyonteremtve. Hanem az ilyen „vadnak” nem volt béle. Se semmiféle belrésze.” Emlékeztet ez engem egy osztrák vadászkolléga magyarországi vadászataira, melyet egy legendás vadászházban töltött el minden évben. Ilyenkor a társaság hivatásos vadászainak ki volt osztva a feladat, hogy mely reggelen, milyen vadat kellett a ház elé prezentálni, hogy az osztrák Jágerról elkészülhessenek az emailben hazaküldendő terítékfotók. Persze öreg barátunk sem aludt időközben, csak hát éppen egy másik fajtájú nemes vadat, azt a veszélyes, tüzes szemű, dúskeblű kétlábút űzte megfeszített erővel. Hát, tényleg nincs új a Nap alatt…

A jó fegyver jó csőből, zárból, és kényelmes ágyból áll. De mit sem ér, ha nem áldja nő kéz! Nincs annál szerencsésebb előjel, mintha egy kecses kéz simítja végig szeretett fegyverünk csövét, „hát még ha fiatal leány, főleg szép menyecske nyújtotta által, avagy csak meg is érintette a szereplésre hivatott lövőszerszámot, s a vadászszerelvényeket.” Ugyanakkor jaj annak a vadásznak, aki a vadűzés hajnalán először vénasszonnyal találkozik! „Az első találkozásokat illetőleg, fatális jelentőségre nézve a vénasszony és a pap egyenrangúnak tartatott: csak a szembe hozott üres koporsó, vagy temetés jelentett mg rosszabbat.” Ugye mennyivel könnyebb volt így otthon a feleségnek megmagyarázni otthon, hogy egyrészt miért nem a háztartásban jobban jártas, tisztesebb korú hölgyeket fogadták cselédnek, másrészt miért is nem járt a vadász annyit gyónni a paphoz?

Különösen sok babonára adott okot a kovás puska működése, mely még a legkiválóbb fegyverforgató számára is mindig rejt meglepetéseket! Ha a kovalakat megmakacsolta magát, nos annak is legendás lények voltak okai: „Ha az istenben boldogult kovás lövőszerszám – bár nem szokatlanul – akkorát „csresszentett” a durranást megelőzőleg, hogy minden szabadelvűbb mozgási ösztönnel megáldott vadruca a légbe vágta magát ijedtében a pocsolyásból s csak azután dördült el – ha ugyan egyáltalában eldördült – a nem túlságosan obligát bumm, és ez többször ismétlődött: hát akkor szintén valami „incselkedő garabonciás” elegyedett játékba.” No de ki volt az a garabonciás? A mitikus lényekből kevés köthető kifejezetten a magyar vadász hitvilágához, de a garabonciás igen. Ördögi teremtmény ő, semmi kétség, de amolyan magyaros, csintalan, szerethető fajta: „…állítólag mindig kóbor diákok képében szoktak jelentkezni, s nagyon nyelték a bort, ha kaphatnának, s a széplány csókjának, tréfás csínyeknek sem voltak ellenségei. Szóval nem tartoztak a rokonszenvtelen sátáni fajzatok közzé.”

A töltésről

Tanítjuk, hogy lőporból csak a legjobbat használjuk. Így volt ez mindig, de a régi öregek azért mégiscsak többet tudtak arról, mitől marad meg a por hatalma. És ha azt hinnénk, hogy a nedvesség a feketelőpor legnagyobb ellensége, nos, igencsak tévedünk. Sokkal veszélyesebb a helyzet: „a vászoncselédfélék kötőjének is tulajdonítanak végzetes hatást a vadászszerencse befolyásolására, illetve megbontására nézve, ha ugyanis tulajdonosa a vadász elindultakor megfordítja azt, mely esetben aztán – állítólag – teljesen hiába fogyasztódik a drága puskapor, mert a „rontás” tönkreteszi a foganatját.”

Ha a tökéletes fojtást keressük, mi is köthetünk privát alkut az ördöggel. Ehhez nem kell más, csak egy kis szentségtörés, úgy hogy a vadász: „áldozás közben a szent ostyát kiemelve a szájából, azzal eretnek dolgot művelt – oly módon, hogy gyolcs ruhába takargatva, célba tette ki és meglőtte azt! A gyolcsruhából aztán egy-egy parányi foszlány a fojtás között elegendő volt a puska hibázhatatlanságának előidézésére.” E sorokat olvasva mindig eszembe jut, mennyit vacakoltan kovás vadászpuskám flastromjának anyagával, vastagságával. Teljesen tévúton jártam ezek szerint…

Aztán persze ott van a sörét, mely varázslatos módon sokszor az egyértelmű találat esetén sem üti le az égből a fácánt. Láttam már ilyet, nem legenda! Pedig milyen egyszerű a megoldás itt is! Csak a lőtt vad testéből kivett sörétet vagy a töltés közben félrehullott, de szerencsésen megtalált szemeket kell betölteni újra. Mit nekünk sörétátmérő, fojtás-vastagság, lőportöltet, szűkítés! Csak e csodasrétek tudják összehúzni a szórást épp ott, ahol a ruca húz.

Ha a sörét még így sem talált, no, annak sem a vadász vagy a fegyver ám az oka. Ilyenkor az álnok „garabonciások” küldik a cső elé a „csepüvel vagy széllel bélet nyálállatokat, melyek féltucat lövésre sem akarták beadni derekukat”, mindezt csak azért, hogy csúfot űzzenek az egyébként biztos kezű vadászból.

Persze vannak olyan lények, melyek egészen különleges lövedéket kínálnak. Ki nem hallott már a manókról, melyek fák odvából bosszantják gunyoros pofákkal, nyelvöltögetéssel a magányos vadászt. Hát őket lődözhetjük egyes golyóval, vagy bármilyen vad testéből visszanyert söréttel, el nem találhatjuk. Egyetlen megoldás, ha „mint állíttatik, ha ti. golyó vagy sörét helyett egy darab pipaszárat (!) lő rá az ember. Mert ezt ki nem állhatja: ez tömjén az ő számára.”

A nő és a vadásznak szerencséje

Persze az jószerencsét hozó érintés nem csak a puskának járt, hanem a cserkészetben megfáradt vadásznak is, hiszen kegyetlenség lenne megvonni Fortuna kegyeit éppen attól a kéztől, mely a ravaszt húzza majd meg. „Következményeiben igen gazdag sikert ígérő vadászregulának tartatott vadászatra való elindulás előtt a fiatal vászoncseléddel való közelebbi és legközelebbi érintkezés, kézfogás vagy ölelkezés stb., sőt a lopott csók, kellemes tapintások, avagy a szerelem völgyében való kotorászás művelete valóságos bűverőt rejtve magában a vadászsikerek előidézése végett.” Minap vadászbarátom meg is említette ezt feleségének, hogy a hagyományok őrzése mennyire fontos része a vadászkultúrának, és a szent családi asztalra kívánkozó vadhús biztosítása milyen egyszerű módszerekkel is biztosabbá tehető, csak kellene egy amolyan szerencsetalizmán nekik is a babonáknak maximálisan megfelelő fiatalka vászoncseléd képében… Az asszony végül is megértő volt. Barátom két napra rá már állítólag ismét látott a bal szemére. Mert azokból a régi jó dolgokból már megint nem maradt semmi…

Ha végre megszabadulunk a szerelem völgyéből, és vadászbarátunkkal cserkelni indulunk – már ha erre egyáltalán idő és akarat marad – ne aggódjunk, ha a vállainkon függő puskák tusája összekoccan, mint két pohár. Ez bizony mindkettő vadász számár komoly szerencsét hozhat majd.

Persze a vadász élete csupa veszély az erdőben is, melyért nem csak – sőt elsősorban nem – a veszélyes vad a felelős. Olyan lények lesnek rá minden szegletben, mint a manók, a már emlegetett garabonciások és a lúdvércek. Nos, ez utóbbi talán a legveszélyesebb, hiszen pikáns csábításának igen nehezen állhatott ellent a puska súlyától megfáradt erdőjáró: „A lúdvérc a nép babonás felfogásában „fajtalan lelköt” jelent, vagyis olyasféle pokoli homosexuális szülöttet, mely hol férfi, hol meg női alakban kísért, ahhoz képest ti., nő avagy férfi képezi-e szerelme tárgyát.” Ismét csak az osztrák vadászom jut eszembe. Most már tudom mennyire kiszolgáltatott lehetett a magyar éjszaka erdők körmönfont lúdvércei által.

Mindezeken kívül persze a vadászhit bővelkedett még ezer és ezer különböző babonában. E kis csokor kifejezetten csak a mi legfontosabb szentháromságunk kérdéskörének legjobban megfelelő, s mára letűnt pontjait gyűjtötte össze a nagyérdemű számára. Gondolhatnánk, hogy ily korszerű tudománnyal és technikai eszközökkel felvértezve már nem a hit, hanem a tudás határozza meg napjainkat. Gondoljuk ezt persze egészen addig így, míg meg nem pillantjuk azt a szellemként megjelenő magányos kant, mely évek óta incselkedik velünk, s szinte mindig tudni véli legrejtettebb terveinket, gondolatainkat. De nincs is ezzel gond. A vadászatban mindig legyen kiszámíthatatlanság és varázslat.

Van neked is egy idevágó történeted? Oszd meg kérlek velünk!

Németh Balázs

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.