Nyílt levél és meghívó a hagyományőrző szervezeteknek
Történelmi fegyverekkel űzött lövészet és katonai hagyományőrzés. Egyáltalán nem állnak távol e hobbik egymástól, mégis jelenleg igencsak különbözik a két tevékenység hazánkban, pedig sokan vagyunk, akik mindkét szenvedélynek részesei vagyunk.
Az elmúlt hetek balesetei – a tragikus tatai töltővessző kilövés és Laci betyár ostobasága, magyarázkodása – úgy érzem szükségessé teszik, hogy nyíltan beszéljünk egymással. Az elöltöltő fegyver kultúránk, hagyományaink, történelmünk része, és szerencsések vagyunk, hiszen jogszabályaink nem kötik engedélyhez birtoklásukat, a velük kapcsolatos tevékenységeinket pedig élhető jogi környezetben végezhetjük. Ez egy hosszú folyamat eredménye, melyet a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége teremtett meg számotokra is. Felelősséggel, belátással igyekezett a szövetség mindenkori vezetése a jogalkotóval, hatóságokkal, szakmai szereplőkkel tárgyalni, hogy ma lőtéren, vadászterületen és hagyományőrző találkozókon elöltöltő fegyvert el lehessen sütni. Ezt a folyamatot támogatta fontos szakmai tartalmakkal a Polgári Kézilőfegyver és Lőszervizsgáló Kft.
Az elöltöltő fegyver birtoklása és használata ma azért élhető, mert a Szövetség teljesítette a legfontosabb feladatot annak idején: önmaga teremtette meg szabályzókat, és ehhez olyan rendszert hozott létre, mely biztosítja a magunk által hozott szabályok betartását is. Nem kell elmondjam, hogy az éles lövés leadása veszélyes tevékenység, de azt meg kell fogalmazzam, hogy a hagyományőrző rendezvényen leadott vaktöltéssel leadott lövés bizony a lőtéri éles lövésnél is veszélyesebb tevékenység. Veletek szemben nézők és hagyományőrzők vannak, a lövészekkel szemben a golyófogó. Ha a céllövész hibát követ el az esetek túlnyomó többségében magát sebesíti meg, ha a hagyományőrző hibázik, annak szinte mindig más az áldozata.
A hagyományőrző találkozókon történt balesetek oka minden esetben a képzetlenség, figyelmetlenség, felelőtlenség. A hagyományőrző személyi felelőssége nem vonható kétségbe. De a közösség és a szervezetek is felelősséggel tartoznak azért, hogy megszűrjék és ellenőrizzék a tagságot. A legtöbb rendezvényen mindenkit odaengednek, hiszen a létszám a fontos. Fegyvereitek túlnyomó többségének nincs műszaki tanúsítványa, biztonságos működésük ellenőrzése nem létezik. Sokszor tisztázatlan, hogy pirotechnikai töltet, vagy lőszerelemnek minősülő feketelőpor kerül a csőbe. És azt hiszem, ezt a sort még folytathatnánk.
Engedjétek meg, hogy felvessek ezért néhány fontos kérdést, melyeket közös érdekünk tisztázni: Van-e tananyagotok a fegyverek kezeléséről? Van-e nyilvános, kőbe vésett szabályrendszeretek a fegyverek kezeléséhez? Működik-e a minősítési rendszeretek? Lefedi-e a minősítési rendszer a biztonságos fegyverkezelést? Szankcionáljátok-e ha valaki deviáns? Ismeri-e minden hagyományőrző a tevékenyég jogi hátterét? Tisztának érzitek-e a jogi szabályozást? Van-e működő ellenőrzési rendszeretek? Lehet-e kontrollt gyakorolni a szervezők felett?
Kérlek, ne értsetek félre: nem szeretnénk sem általánosítani, sem bárkire vizes lepedőt húzni! Sok területen látunk pozitív fejlődést, nagyszerű példákat. Számos csapat és rendezvény vívja ki a tiszteletet mind szakmai, mind hagyományőrző, mind hadtörténész szemmel. A napóleoni és 1848-49-es korszak képviselői élen járnak ebben a folyamatban, jó példát adva mindannyiunk számára, de más korszakok képviselői között is vannak csapatok, akik előtt kalapot kell emelni
A céllövészek már elvégezték a házi feladatot: a sportág biztonságosságát bizonyítja az elmúlt húsz év. A Szövetség alulról szerveződő vizsgarendszere működik, a hatóság is elismeri, a jogi szabályzók tiszták és egyértelműek. Rajtatok van most a sor, hogy tisztítsátok a hagyományőrzés rendszerét, melyhez felajánljuk segítségünket, támogatásunkat. Fogadjátok hát el a bajtársi jobbot, éljetek a lehetőséggel!
A Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Polgári Kézilőfegyver és Lőszervizsgáló Kft. ezért kerekasztal beszélgetésre hívja most a hagyományőrző tevékenységben érintett szervezetek vezetőit:
Helyszín: PKLV Kft. 1031 Bp., Gyöngysor u. 6.
Dátum: 2018. június 27. 13:00
Visszajelzés a részvételről: eloltoltos.konferencia@gmail.com
Közös felelősségünk különösen nagy: kötelességünk megőrizni azt a lehetőséget, melyet a céllövészek tettek mindannyiunk számára lehetővé. Óvnunk kell a nézőket, társainkat, magunkat.
Szeretettel várjuk a szervezetek képviselőit! Kívánunk Nektek ehhez a közös munkához erőt és tisztességet!
Budapest, 2018. június 13.
Üdvözlettel:
Németh Balázs Kalamár Ödön
elnök igazgató
Magyar Elöltöltő Fegyveres PKLV Kft.
Lövészek Szövetsége
No igen ,Katona vénájú,hagyományörző embert,hogy ne érdekelne /gondolnánk/egy fegyver harcászati-műszaki jellemzői,gyakorlati alkalmazása?? Soha nem ment a fejembe,hogy bárkinek is kérdés lehet: A korabeli,vagy replika lőképes vizsgázatatott fegyvert használom hagyományörzésre és lővészetre egyaránt!”Nem ismeretlen eredetű, sokszor tálkolmányokat”Mert aki a lőtéren elővigyázatos az a harctéren is az lessz” A MHKHSZ vezetését különösebben nem kellett gyözkődni gondolom ,de mi van többiekkel?
Na, hogy sikerült a buli? Korrekt megbeszélés volt, eredményekkel?
Holnap lesz összefoglaló az eseményről, összességében eredményes volt a megbeszélés.
Üdv Hölgyeim, Uraim!
Örömmel jelzem, hogy igen jó beszélgetés lesz ez. A követlező szervezetek képviseletében 23 fő lesz jelen a holnapi kerekasztal beszélgetésen:
A HM katonai hagyományőrzéssel foglalkozó munkatársai
Arzenál SE Hagyományőrző Szakosztály
Bethlen Gábor Egyesület
Bocskai Angyalai
Brit-Skót hagyományőrző csoportot
Fekete Sereg
Gemenc Vadászbolt
Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület
Iloncsuk Szabadcsapat Egyesület
Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőrző Egylet
Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége
Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség
Magyar Tartalékosok Szövetsége + HM
Mare Temporis Alapítvány
Mathias Rex Történelmi Hagyományőrző Egyesület
Polgári Kézilőfegyver és Lőszervizsgáló Kft.
Savaria Történelmi Karnevál
Vörös Oroszlán Lovagrend Hagyományőrző Egyesület
Zalai 47. Honvédzászlóalj HKE
Hogy a regula szerint miért előbb csappantyúztak, porozták fel a katonák a fegyvert és csak utána töltöttek, arra több válasz is eszembe jutott. Az igazságot biztosan ismerik a hagyományőrzők.
1. ha a papírlőszer tartalmazta a felporzó lőport, akkor csak felporzás célszerű azt a csőbe tölteni. Ugyanígy ez a helyes sorrend az Agustinnál , ahol gyutacsnak a drótja bontotta a papírlőszert.
2. A katonák nem mindig egy sorban álltak, felporozni, csak vízszintesen tartott fegyvert lehetett. Ilyenkor a katonának a serpenyőt kellett figyelnie nyilván, tehát véletlen sütéskor logikusan biztonságosabb volt üres csővel, mint töltöttel. A töltés függőlegesen történt, amikor csak egy katonát veszélyeztetett, saját magát a töltő. Nyilván történhetett baleset, de a csata közben nem volt érvényes a balesetbiztosítás, és az egy katona mindig kevesebb mint 2 -3 aki esetleg előtte állt.
3. A mozdulatsor olyan mint a minőségbiztosítás, bárkit betanítottak ugyan olyan eredménnyel pukkantott. Ezért pontosan mindig ugyanúgy kellett tenni a hatásos sortűz érdekében, így ha egyszer ezt a sorrendet állapították meg, a megváltoztatására nyomos indok kellett volna. Ma egy baleset is sok, akkoriban meg benne volt a pakliban bizonyos százalék.
Örülök Balázs!
Népszerütlen dolog volt ez “fegyverkérdés” a bigott /főleg középkori/ hagyományörzőknél,mindig abban a hitben szerettek lenni,hogy az ő muskétáik nem fegyverek hanem csak a pirotecnikai töltet elműködéseére szolgáló “eszköz” vetőcső egyébb marhaság.Így nem kellett/gondolták/ fegyverként tekinteni rá ,megúszva a vizsgadíjat,tárolás,kezelés problematikáját.Nem voltunk népszerűek egyes főleg középkori hagyományörző körökben,hiába hívtuk őket.Pedig kanócos,kovás muskétáknak/török,kuruc,de még a kései lovagkorból is lenne /vizsgázatott lőképes fegyverek
estében lövész vonzata hiszen:”Aki a lőtéren elővigyázatosan kezeli fegyverét az a harctéren is elővigyázatos lesz” Azt hiszem ezt nem kell ‘überelni”
Sok sikert!
Nemigen kapkodtok a válasszal.Tehát felhívás helyett az MHKHSZ elnökségét jelesül Székely Tibor
hö ezds-t kéne megkeresni.DEHÁT jó néhány évig ÉLŐ kapcsolat volt a honvédfegyveres lövészet és a hagyományörzés közt.Az MHKHSZ honlapján az általam szerkesztett “Lőmester” rovat müködött
a történelmi fegyveres versenyeredmények,szakanyagok rendszeres közlésével ,ezt örökölte tőlem Veres Sanyi hö fhdgy.Aztán szép lassan kiszenvedett.Tény hogy bármennyire is hirdettük,propagáltuk a más korok
hagyományörzői nem csatlakoztak a a történelmi fegyveres lövészmozgalomhoz”Hiába a szlogen Aki a lőtéren elővigyázatos az a harctéren is az lessz”.Volt már korábban is a tatai hajmeresztő kanócos fegyveres esetekhez hasonló eset/lőporflaska robbanás,ami kézfejébe került/ /az elhallgatott majdnem balaesetekről” nem is beszélve
Tehát a hagyományörzőkkel igen is fel lehet és kell venni a kapcsolatot ÚJRA.Arra ne várjatok,hogy ők majd bármi teátrális felhívásokra,nyílt levelekre megmozdulnak.
üdv
Attila
Szia Attila! Most is élő a kapcsolat szerencsére, és a szövetségtől már bejelentkeztek a megbeszélésre. üdv Balázs
Kedves Lövésztársak!
Talán elfelejtettétek már ,hogy korábban a Magyar Huszár és Katonai Hagyományörző Szövetség tagegyesületei közül a Szegedi III Honvédzászlóalj, elöljárva jópéldával lövészeggyesület is Kék igazolvánnyal,jónéhány MKH vizsgázatott Agustin muskétával,karabéllyal,pisztollyal rendelkeznek a tagok közül
25-30 fő rendelkezik elöltöltő fegyveres vizsgával.Tanács Gábor hö hdgy többszöröscsúcstartó is volt Agustin pisztolyban. Célzottan keressétek Dr Vass László hö ezds pk a zászlóalj honlapján.
Sajnos már eü okokból kiestem a napi eseményekből de konszenzus volt abban ,hogy a hagyományörzők szakmai képzése,illetve a nemzeközi gyakorlat ahol a hagyományörzők egyben történelmi fegyveres lövészek is /NNSA/ hazai elterjesztése FONTOS
Javaslom a MHKHSZ vezetése /Székely Tibor hö ezds és a z elözetes kapcsolatfelvételre álltala kijelölt személy meghívását.TÉNY hogy sok hagyományörző egyesületben piros posztó a fegyverek vizsgázatatása MKH kontrollja,sokszor rosszul értelmezett takarékosság miatt.Illetve a téves “vetőcső” teoria miatt.! Pedig a bevizsgálás mindenki a lövő és környzete egyforma érdeke.Sajnos a lövegek nagy része sem vizsgáztatott így sokszor a nemzetközi rendezvényeken
nem löhetnek egységes rendszeresitett blank tölteteteket a magyar tüzérek.Pláne nem vehetnek részt a divatos éles lövészeteken//lásd You-tube NSSA mozsár és löveg lövészetk,Pedig jónéhány jóminőségű” huzott anyagból” készült ,betétcsövezett /Bolgár József,Apci manufaktura/ van forgalomban,használatban.Tehát keressétek a z általam emlitett személyeket
Ebben max ennyi amit tehetek,szobalakó lettem
üdv
Attila
Sziasztok Ápolt társak!
Végig olvasva a véleményeket, az alábbiakat fűzném hozzá.
Tavaly a lőterünkön tartott éles lövészettel egybekötött találkozót egy hagyományőrző társulat/egyesület. A lövészet vezetés , értékelés a klubunk feladata volt. Nos, alig vártuk hogy vége legyen és baleset mentesen befejezzük. Olyan alapvető hibákat halmoztak fel ezek e “lövészek”, mint lövés után cső kifújásának elmulasztása az esetleges szunnyadó parázs miatt, FELCSAPPANTYÚZÁS után kezdték meg a puska töltését biztonsági állás helyett teljesen felhúzott kakassal, védőszemüveg nem használata, elcsettent lövésnél azonnali kapszli csere stb. Nem sorolom tovább…!
Tehát igenis KELL az elöltöltős vizsga a hagyományőrző lövészeknek is. Tartozunk ennyivel saját magunk és embertársaink biztonsága érdekében is. Nem olyan régen történt, hogy a csata hevében a lövész kovás puskáját egy elcsettenés után nem várva meg az előírt biztonsági időt újra felporozta a fegyverét és akkor gyújtott be a töltet. A következményeket nem kell leírnom ugye./kézigránát/
A “Laci betyár”-hoz meg annyit fűznék hozzá, hogy a héten Balázsék reggeli műsorában felhívták ezt az embert egy riport erejéig. Nos azt a “lazaságot”, “hű de jó sztori volt” stílust amit ez az emberke lenyomott, miközben jókat röhögcsélve-nevetgélve a stábbal, lement ez a sztori, na az egyszerűen BICSKA NYITOGATÓ volt!!!! Olyan volt az egész, mintha a hátsó kertben bolondoztunk volna egy kicsit a fegyverekkel.
Ápolt társi üdvözlettel: Cajga
Szia Cajga!
A hagyományőrzők fegyverkezelése nem feleltethető meg teljes egészében a lőtéri fegyverhasználatnak. Az egyik ilyen pont a csappantyúzás/felporzás helye a folyamatban. A félállás tekintetében viszont maximálisan igazad van!
Üdv
Balázs/SC
Plusz ezt a lőportartási problémádat sem értem. Mi ebben a bonyolúlt? Írtad,hogy szeretnél egy yelowboyt. Leteszed a vadászvizsgát. Megveszed a puskát. Nem szorit senki fegyvert a fejedhez,hogy neked igenis vafásznod kell vele. Kiperkálod évente a vadászjegy árát ami nem egy nagy összeg asszem biztositással együtt 15ezer évente és azt csinálsz amit akarsz. Plusz ha van lőszertőltő engedélyed így már bármikor vehetsz feketelőport és csappantyút amit szabadon használhatsz az elöltöltő fegyvereidhez is!
Nem értem hol itt a probléma továbbra sem…
(Kari45) … Ha leteszed az elöltöltős vadászvizsgát, akkor még lőszertöltő sem kell!
Megpóbálok rövid lenni, mert -részben miattam- már teljesen szétoffoltuk ezt a témát. Nem írtam konkrétan, hogy yellowboyt annyira szeretnék, hanem valahogy úgy értem ha egyenlő feltételek lennének a megszerzés és a tartás közt akkor persze megvenném, mert tetszik, és akkor már megcsinálnék lőszertöltőit is stb. Gyakran előkerül másoktól is a gépjárműves párhuzam, nem véletlenül. Energiáját tekintve egy tömegpusztító fegyver (egyszer valaki kiszámolta itt, 100ezer J feletti egy 1 tonnás 90km/h-s autó energiája), de most nem erre akarok kitérni. Képzeljétek el a jogsit, csakúgy mint a fegyverismeretit bárki leteheti, de ha autót akarsz venni akkor aki megcsinálja mondjuk a motorcsónak vizsgát az 5 évre kapja a érvényességet, viszont aki úszóversenyezni akar járni vele annak évente igazolni a kell, hogy valóban szüksége van az autóra elmenni egyik uszodától a másikig, eredményeket kell felmutatnia, plusz sportorvosi minden évben. Csinálja meg mindenki a motorcsónak vizsgát, hogy könnyebb legyen? Vajon érdekel mindenkit a motorcsónakázás?
Tehát nem az a baj, hogy a szomszédnak él a tehene, hanem az, hogy ugyanahhoz az eszközhöz más a mérce. És most ne hozzuk fel, hogy azért mert a vadászat hivatás, meg szakma, mert egyrészt aki fizet jobbrabalra mindenért, hogy vadászhasson azt maximum úgy lehet értelmezni, hogy nem a húsboltban fizet a húsért hanem még kicsit megdolgozik érte hobbiból, sportból mittudomén.
Persze megcsinálhatnám, csak rohadtul nem érdekel a hajtástérkép készítés, meg hogy hol lőjjek agyon és mivel bármilyen lényt, hogy az tutira megdögöljön, puszán azért hogy az elöltöltőzésem kicsit gördülékenyebben tudna újraindulni.
Egyébként a lőportartás sem volt bonyolult csak kicsit stresszes :) :) :), szívesen kifizetnék a stresszmentes állapotért pár ezer forintot, hogy egy mindentudó rendőrbácsi levizsgáztasson, hogy zárható lyukas szekrényben max pár kilót külön a csapitól elzárva, egy erkölcsi egy háziorvos, még egy 5ezres az engedélyért és viszollátás 5 év múlva újra találkozunk a hosszabításnál.
Tisztelt Kari45!
Nem értelek! Ha ennyi problémád van a sportlövész kitételekkel akkor mi a fenéért nem rakod le a vadászvizsgát? Elárulom neked,hogy egy csomó sportövésznek pont vadászatra vannak beiratva a puskái hogy elkerüljék a sok felesleges macerát. Egyébiránt nekem is pont ez a tervem. Szóval talán ha a magyarok többségére jellemző siránkozás helyett inkább gondolkodva összefogunk akkor lehet elöbbre lépni együtt!!!
De igaz nyavalyogni mindig könnyebb….
Harmadszor állok neki, eddig 2x kitöröltem amit írtam, most végre elküldöm. :)
Elöljáróban: maximálisan egyetértek és támogatom Balázs és Ödön kezdeményezését.
Amiért mégis hozzászólok, az az, hogy úgy érzem, néhány kolléga a sportlövők problémáit (ismét) a vadászokon akarja “leverni”. Ez nekem egy kicsit olyan “dögöljön meg a szomszéd tehene is” hozzáállást mutat. Itt most nem arról van szó, hogy mennyi a vadászbaleset, vagy miért nincs a csak sportból elöltöltőzőknek lehetősége port-csapit venni!
Adott egy viszonylag nagy létszámú embertömeg – szándékosan nem írok szervezetet, mert éppen az hiányzik – akik az egyébként tiszteletreméltó hobbijuk során olyan eszközöket használnak, amelyek életveszélyesek. És minden más, hasonló eszközökket használó sprot-, vadász-, rendvédelmi- stb. tevékenységet “úzőktől” eltérően sem műszaki, sem kezelési szempontból nem érvényes rájuk semmilyen előírás. … vagy csak nagyon általánosan.
Balázsék kezdeményezését én nem öncélúnak, hanem igen pozitívnak értékelem. …Tudom, Ödönnek marha jó, hogy még több laminátumoz “gyárthat”! Balázsnak is melyen jó, hogy majd nála veszik a puskát meg a port! De nem ez a lényeg. Nem hiszem, hogy bármelyikük ebből az indíttatásból vállalta volna a ezt a kezdeményezést!
Úgy gondolom, hogy ennek a párbeszédnek egyetlen célja van, mégpedig az, hogy a hagyományörzők is kialakítsák azokat a normákat – mondjuk ki, szabályokat – amelyek mentén lehet – szabad! – ezt a tevékenységet végezni. Nem akarom ismételni a műszaki és egyéb szeompontokat. Ha belegondolunk és félretesszük a vadászok “utlatát”, a sportlövőket sújtó plusz szabályok miatti panaszainkat, azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy nem lehet fegyvert adni olyanok kezébe, akik minimális biztonsági ismeretekkel sincsenek tisztában! Az persze más kérdés, hogy a pirotechnikai töltet helyett miért került a fegyverbe lőpor. Honnan van Laci-betyárnak – a nyilatkozata alapján én még tompa kést sem adnék a kezébe, nemhogy fegyvert! Ezek azt hiszem sokkal inkább “rendőri” problémák.
Az viszont, hogy ne legyen lehetőség szabályozatlan keretek között fegyvert használni, már a mi problémánk is, amit azelőtt kell “megoldani”, hogy a fegyverellenes lobbi észbekapna! Balázsék kezdeményezése erről szól!
Végezetül: nem vagyok és soha nem is voltam vadász. Sportlövő vagyok, akit az “ág is húz”, de nem a vadászok jogainak csorbítását, hanem a minket sújtó értelmetlen szabályok megváltoztatását szeretném. Ehhez pedig nem ellenségnek, hanem partnernek kell tekinteni a vadászokat – meg a PKLV-t, meg a rendőrséget … – mert az ő lobbierejük nagyobb, mint a mienk.
Először is köszönöm a nekem szánt válaszokat! Mivel tényleg fogalmam sincs mit tesznek a csőbe nem vitázom a műszaki témán. A szóbanforgó ágyúnál úgy rémlik betettek egy egységcsomagot az elejébe és előlről meggyújtották- mintha az ágyú csak a körítés lenne, és akár a földre téve is meggyújthatták volna. Ha viszont lőpor csappantyú stb. akkor hol maradt a még mindig megtörhetetlen hivatali szabályozás mint pl.lőpornapló, csak lőtér keretei stb. (bocs ezért a keretek szajkózásáért, de nálad olvastam :) )Nem akarom azt mondani, hogy ha nekik ez ilyen szellős akkor nekünk mért nem lehet az, mert pont ez az egyik lényege többünk mondanivalójának, hogy ne legyünk olyanok, ha megdöglött az én kutyám dögöljön meg a szomszédé is.
Sajnos akarva akaratlanul itt előjön mindig a mi lőportartás problémánk. Sajnos a “mi” helyett mondhatám már jópár éve azt, hogy a “ti” problémátok, ugyanis emiatt hagytam abba, amit egyébként nagyon szerettem. Természetesen ezzel elmaradtak azok is amiket szerettem volna megvenni még: pl egy sharps, egy remi carbine, egy pedersoli enfield, meg még ki tudja mi nem tetszene meg, ehelyett azóta pcp légpuskát, számszeríjat stb vettem. Tehát elfogadom az üzleti érdekes magyarázatot. A Sharp puska kb. akkoriban kezdett megtetszeni amikor arról volt szó, hogy engedélyes lesz, és ha emlékeim nem csaknak, kb. 2 hét alatt sikerült kisodorni ne legyen mégsem az. Talán innen, valamint a már említett lövész-vadász fegyvertartási jogok és hozzátartozó kötelezettségek egyenlőtlensége miatt is van sokunk “követelőző”-nek tűnő hangneme a lőportartás miatt, mert ahogy hallom a mai napig problémás a lőtéri lőpor-csappantyú mizéria sok helyen, és marad a stiklizés. Még ha azt mondom oké végigcsinálok egy szereltlőszeres mizériát -fegyverismeretim megvan mindenből, orvosi vélemény és megfelelő szekrény kell mindenkinek az is oké, még egy lőszertöltős tanfolyam-vizsga is oké, de hogy akkor évente járjak orvoshoz, versenyeken szinteket lőjjek, aztán meg rendőrségre gazsulálni a hosszabításért az kicsit sok, összevetve azzal, hogy pl itt az egyik fiatal kollégám, a szakkozepet vadász vadtenyésztőként végezte, 28 éves koráig 2szer hosszabította az engedélyét, most hogy újra hosszabította 10 évre adták meg neki. Namost ez a fiatalember bármikor beslattyog hozzátok, és simán megveszi mondjuk azt a yellowboyt amit én csak nézegethetek a kirakatban, és 10 évig senki le nem szarja egyáltalán használja-e vagy csak úgy van, mer tetszik, mert hobbinak jó stb. valamint a következő hosszabításnál sem kéri a kutya sem, hogy igazolja valóban szükséges-e neki. Isten mentsen hogy irigyeljem tőle, de azért kicsit szar érzés, hogy én csak azért vagyok hátrányos helyzetben, mert nem akarok vadászni. És amikor megmutatom neki a megmaradt 5 darabos elöltöltős gyűjteményemet, egyből lelkesül: menjünk már ki,a kukoricásnál van magasles, kiteszünk egy-két vizesüveget, lőjjünk párat az egyikkel. Amellett, hogy nekik ezt is szabad, én csak hümmöghetek: ööö nekünk ugye ezekhez sehogyan sem lehet itthon lőpor.
Ja a sakk mattot a” lőszerelemkezeői jogosítás” contra “ha meg is kapja nem arról szól hogy otthon kezelje a lőszerelemeket” -re értettem :) :) :)
Még annyit: Ha mi, fegyvertartók/használók azt az üzenetet közvetítjük a társadalom felé, hogy felelősségteljes emberek vagyunk akik a szabályokat betartva használjuk ezeket a veszélyes eszközöket, talán ők is könnyebben észreveszik, milyen szép sportok is ezek. Ez az egyetlen lehetőségünk, hogy változtassunk az előítéleteken. És ezt bizony csak együtt lehet…összefogva, megbeszélve, alulról szerveződve…inteligensen…
Sziasztok!
Már egy ideje nyomon követem ezt az egész beszélgetést és meg kell mondjam, hogy számos dolgot nem értek.
Nem értem a felháborodást amit jelen levél/kezdeményezés szült. Nem értem mert az én olvasatomban semmilyen kötelező érvényű vagy konkrét felszólítást nem tartalmazott, nem volt fenyegető hangvételű…stb. Egy nagyon jó stílusban fogalmazott kérés, lehetőség arra, hogy talán vannak dolgok melyekről érdemes beszélni mielőtt kvázi diktátum formájában majd döntés érkezik felülről és többé már nem lesz lehetőség a beszélgetésre. Ráadásul egy olyan ember fogalmazta akinek igen sok tapasztalata van a témában és nem túlzok ha azt mondom, hogy országos, európai és világviszonylatban is. Szerintem nem ciki legalábbis meghallgatni ilyen emberek véleményét, neadjisten tanulni is tőlük. Hogy érdeke fűződik ahhoz , hogy a lehető legkevesebb baleset, probléma legyen? Hát persze…naivitás lenne azt mondani, hogy nem. Nem kevés munkája, munkájuk van benne. Nekem is érdekem, pedig nem foglalkozom hagyományőrzéssel. Sőt azt mondom, hogy mindenkinek érdeke aki ebben az országban fegyverekkel foglalkozik. Nálunk ugyanis a sajtó és közvélemény lövöldözésnek minősíti ha a szomszéd bácsi légpuskával lő az udvarában, és ha valakinél véletlen találnak egy régről maradt flóbert puskát meg két légpisztolyt az máris “fegyverarzenálnak” számít.
Egy vizsga nem csak a pénzlehúzásról szólhat. Ha valamire vizsga kell akkor az azzal rendelkező felelősségeit is magában foglalja.
Szerintem nincsenek elsinkófálva a vadász balesetek sem. A sajtó azonnal és lehetőségek szerint a tények elferdítésével, hatalmas lelkesedéssel közli őket. Megkockáztatom, enyhe kárörömmel.
De a vadászathoz vizsga kell…a fegyvertartáshoz is számos feltétnek kell megfelelni.
És igen, vannak felelőtlen vadászok. Szerintem mindannyian ismerünk ilyeneket. De vannak autóvezetők is, pedig ahhoz is kell vizsga. És lehetne még folytatni a sort. Csak itt most nem erről van szó.
Sportcélból és vadászati célból is tartok fegyvert. Mindkettőhöz kellenek vizsgák. Nem tartom magamat különösebb lángésznek de azt gondolom aki nem képes teljesíteni egy ilyet, az ne tarthasson és használhasson fegyvert.
Ha lenne egy ennél enyhébb vizsga a hagyományőrzőknek is, vagy akár egy oktatás akkor talán Lacibetyár nem hordana a subája alatt vakratöltött puskát. Ami ráadásul fel van húzva és nem lőné pofán a haverját 30 cm-ről. És még ebben is van némi áldott gondviselés, mert ha 15cm a távolság akkor lehet, h leszakítja a fél arcát. És aztán a sajtóban megjelenik majd a hír, h életveszélyes fegyvereket lehet engedély nélkül tartani. Szerintem minimum jogszerű erről beszélgetést kezdeményezni.
Mélyen egyetértek a levél szándékával és tartalmával.
Kívánok eredményes munkát a továbbiakban is!
Olvasom itt a hozzászólásokat és egyvalamit nem értek.
Mi is lenne a probléma azzal, ha esetleg a hagyományőrzőknek is le kellene vizsgáznia?
Gondoljuk csak végig.
Balázsék levelének szerintem a leglényegibb része abban van, hogy a hagyományőrző játékok alkalmával a fegyver csöve nem éppen semleges irányba áll, nem úgy mint az elöltöltős lövészetnél. Ergo alapvetően veszélyesebb üzem, akár tetszik, akár nem.
Egy apró hiba is emberéletbe kerülhet, mert valljuk meg, nem kell sem golyó, sem csőben felejtett töltővessző ahhoz, hogy kellő közelségből elsütve a harci imitáció közben bárkinek szétvesse a fejét a csőből közelről érkező nyomás. Gondoljunk csak például arra, hogy egy csatajelenet közben a tömeg, amely igencsak nekihevül a színjátéknak, egymást éri és elég ha egy puskába a tervezettnél nagyobb töltet került, s valakinek az arca irányába áll véletlenül a cső a nagy kavalkádban, mikor elsül. Ne mondja nekem senki, hogy ez lehetetlen.
Lövészet közben pont az ellenkezője valósul meg, az emberfia minden esetben a tus mögött foglal helyet ( a nézők is és a bírák is!), és a csőszáj szigorúan csak a papír és a lődomb irányába mutat. Ennek ellenére a lövészekre mégis szigorú vizsgaszabályzat vonatkozik.
Érdemes lenne ezt mérlegelni és örülni kell majd még annak is, ha ezt követően esetleg “csak” egy elöltöltő fegyveres vizsgára kötelezik majd a hagyományőrzőket. Mondom ezt úgy, hogy közvetlen baráti körömben is van hagyományőrző és semmilyen előítéletem nincs velük szemben.
Übv!
Kari45
+1!
” Persze ez még viszonylag érintetlen terület lehet, és jó biznic lesz a PKLV Kft-nek laminálásügyileg, ha sikerül a hagyományörzőket is “keretek közé” szorítani nehogymá csak úgy akárhol akármivel lövöldözhessenek.”
Valószínű még vizsgázni is fognak :)
Hostage: ne légy már ennyire populista! Használd a józan eszed! tényleg azt akarod, hogy minden fémhulladékból összetákolt szart ellenőrzés nélkül elsüssenek olyan helyen, ahol nézők – köztük egy rakat gyerek – megsérülhetnek?
Üdv!
SC/Balázs
Tatai baleseten kívül, mennyi baleset történt még? mármint amit hagyományőrzők “követtek el”
Sajnos több esetről tudok. Tata például ölég szerencsétlen helyszín…
És mindemellett tudok számos szerencsés kimenetelű esetről is, melyeknél hajszálon múlott a sérülés: nem ez volt az első töltővessző kilövés, volt lerobbanó ágyú csőfar, felhasadó puskacső, stb…
Még egy pillanatra had térjek vissza a műszaki tanusítványok kérdésére: látom egyből jön a “laminálós” duma. Tegyük ezt tisztába. A hagyományőrzők alapvetően két féle fegyvert használnak: ha van olyan gyárban készült, CIP vizsgás replika, amely illeszkedik a korhoz, szuper. Ha nincs, keresnek fegyvermestert, aki megcsinálja a fegyvereket. Jó esetben vesznek hivatalos gyártótól CIP beütős csövet, és a köré építenek puskát, rossz esetben olyan csövet használnak, amit épp találnak. Ez utóbbi csoportban elképesztő kókálmányok vannak. Fiad kezébe adnál egy ellenőrizetlen fegyvert? Fiadat odaengednéd egy olyan hagyományőrző mellé, aki ilyet használ? Én nem. De tanárként a rám bízott gyerekeket sem engedném a közelébe. Ez felelősség kérdése a hagyománőrzőtől. A fegyver megvizsgálása nem úri huncutság! Ez mindenkinek érdeke. És nem fogadom el azt, hogy ezekkel “csak” vaklövés történik, ezért nem kell vizsga.
Maximalisan tamogatom Balazsekat ebben a kezdemenyezesben, de nem nagyon bizom a kezdemenyezes eredmenyesegeben. A ket kollega reakcioja is megerositett ebben. Talan a Kaldi bibliaban olvastam , hogy aki nem tartja be a szabalyokat , az elobb vagy utobb veszelyezteti a hobbinkat, az pedig nekunk finoman szolva is, nem a baratunk. Nem kellene megsertodni, rogton masokra mutogatni, mert ez aztan, 1 komolytalan ovodas dolog, /a Pistike is bekakilt, de a csunya ovoneni persze nem szolt ra/… El kell fogadni a kinyujtott segito kezet
es nem belekopni azzal, hogy nekunk aztan senki ne mondja meg, hogy mit hogyan , kivel, mivel csinaljak… Majd ha “Allambacsi” kezdi el elmondani , a “tuttit”, abban mar nem lesz koszonet… Nagyjabol ennyike. Lehet , hogy”1 hangyanyit” erdesen fogalmaztam, de csak a segito szandek vezerelt engem is.
A tatai esetről fél füllel hallottam, de mi volt Laci betyárral? Egyáltalán ki a f..z az a Lacibetyár? Sok elöltöltős lövész hagyományörzősködik is, és velem ellentétben tudják mi való a csőbe, hogy csak füstöljön és durranjon, mégis kicsit olyan érzésem van ennek a felhívásnak a kapcsán: mi majd megmondjuk a tutit, mi az elöltöltős nagy testvérek szívesen helyreigazítunk titeket.
Nem is feltételezem, hogy Balázs ne tudná mit tesznek pl. annak az ágyúnak a csövébe amivel lövészversenyeket szoktak megnyitni hagyományörzős sporttársak (nem tudom így van-e még kb 5 éve voltam utoljára), de igaza van hostage-nak ezzel az erővel össze lehetne trombitálni minden vadászbaleset után a népet szakmai kerekasztal beszélgetésre mi majd tudjuk alapon. Persze ez még viszonylag érintetlen terület lehet, és jó biznic lesz a PKLV Kft-nek laminálásügyileg, ha sikerül a hagyományörzőket is “keretek közé” szorítani nehogymá csak úgy akárhol akármivel lövöldözhessenek.
Joggal zavarja hostage-t a lövész vs vadász párhuzam, több jó írás született róla itt a fórumon is mástól-orvosik ideje, kötelező versenylövészet, műszakiztatás stb.- holott mindkettő fegyveres “hobbi” csak rohadtul nem egyenlő kötelezettségekkel (a jogokról meg ne is beszéljünk). De most nem a vadászat a téma, és csak egy szösszenet a saját házunk tájára: az egyesületi élet rovatának utolsó hozzászólásában több mint egy éve az elöltöltős lőportartásról beszélgetve akkora sakk-mattot kapott a “kapszli” (valójában gondolom Balázs meg az elöltöltős vezetőség), hogy azóta sem lehetett a királyt legalább egy “jó majd ezt is elintézzükkel” talpraállítani. Most komolyan, okosítani akarjuk a hagyományörzőket, arra lesz idő, de, hogy az elöltöltős (nem vadász, nem szerelt lőszeres lövész szereltlőszer töltő jogosítással) is otthon szeretné előkészíteni a lövészethez a tölteteket és kaphasson valami hatósági engedélyt 2 kiló por otthontartásra, az egy időben és feltételeinek kivitelezhetőségében megoldhatatlan probléma lenne, el nem hiszem.
“kicsit olyan érzésem van ennek a felhívásnak a kapcsán: mi majd megmondjuk a tutit, mi az elöltöltős nagy testvérek szívesen helyreigazítunk titeket.”
K e r e k a s z t a l b e s z é l g e t é s -re szól a meghívó, nem helyreigazításra.
“az elöltöltős (nem vadász, nem szerelt lőszeres lövész szereltlőszer töltő jogosítással) is otthon szeretné előkészíteni a lövészethez a tölteteket és kaphasson valami hatósági engedélyt 2 kiló por otthontartásra, az egy időben és feltételeinek kivitelezhetőségében megoldhatatlan probléma lenne, el nem hiszem.”
Felvetettük, javasoltuk, érveltünk mellette, de nem valósult meg. Nem mi írjuk a Magyar Közlönyt, pedig tényleg jó lenne.
Szia Kari45!
Visszakerestem Horse Whisperer hozzászólását, hogy megtaláljam a mattot benne, de megmondom őszintén, hogy egyelőre nincs meg. Az egy tök korrekt hozzászólás, teljesen jó tartalommal. Ha egy pillanatra ettől elszakadunk, és átgondoljuk a helyzetet: a szövetség szerinted nem tesz meg mindent azért, hogy a lövészek tarthassanak lőport? Vagy ha már ezt szóba hoztad, és a szövetség és a Kapszli között párhuzamot vonva, a Kapszlinak nem áll érdekében a lövészek lőportartásáért mindent megtenni? Ugye ezt te sem gondolod komolyan. Mind a sportág, mind a cég üzleti érdeke az ellenkezőjét diktálja.
Visszatérve a hagyományőrzőkre: kérlek olvasd el figyelmesen a levelet. Kerekasztal beszélgetésre hívtuk őket, azért mi, mert a hagyományőrzők – tisztelet a kivételnek – ritkán hajlandóak egymással a párbszédre. Ebből a szempontból nem baj, ha a kezdeményezés kívülről érkezik. A levél két fontos üzenettel bír:
1. Végezzék el azt a feladatot, amit a lövészek már elvégeztek: saját szabályzókat vezettünk be, hogy ne az állam találja ki mi történik.
2. Ha ezt nem teszik meg, úgy a hagyományőrző tevékenység komoly veszélyt jelent majd a mi hobbinkra is, hiszen mindkettőnek az eszköze ugyan az az elöltöltő fegyver.
Eszembe nem jutna beleszólni a munkájukba. Mi annyit szeretnénk csak, hogytegyék félere az ellentéteket és a nagy közös cél érdekében mindenkire vonatkozó feltételrendszer alkossanak meg maguknak. És azt persze alkalmazzák is.
Egyébiránt gyere el erre a beszélgetésre!
Üdv
SC/Balázs
Sztem.is nagyon jó a kezdeményezés!
Kinek hiányzik,hogy pár figyelmetlen/képzetlen hagyományörző miatt a jogalkotók szigoritsanak az eddig jól bevállt rendszeren! Amikor én kezdtem a lövészetet még álmodni se mertünk arról,hogy feketelőport tarthatunk otthon vagy épp a saját lőszereinket tölthessük vele!
Ezt mind azok érték el akik most segitséget ajánlottak! Szóval sztem.érdemes lenne ezt megfontolni…..
Nem értem miért lenne az baj, ha maguk az érintettek (mint hozzáértők) hoznának jó szabályokat magukra. Támogatható a kezdeményezés szerintem.
On.
“Ezzel mit igazolsz?”
Ha vadászéknál történik baleset (halálos) nincs hiszti.
Most történt baleset hadijátékon, megy a hiszti.
Csak ennyi.
Teljesen igazad van hogy történnek balesetek.
Off.
Akkor tehát még egyszer:
A vadászbalesetek következménye volt a hajtástérkép, a kukásmellény, a tiltott lőirányok kötelező kijeleölése, a balesetvédelmi oktatás, a középfokú szakirányú végzettségű vadászatvezető alkalmazásának kötelezettsége. Minderről a vadászok feje fölött született döntés, mert őn nem ültek össze, hogy maguk alkossák meg a szabályaikat.
Vadászbalesetek csak néhány: http://hvg.hu/cimke/vad%C3%A1szbaleset
Ezzel mit igazolsz?
Azt, hogy előfordulnak balesetek? Igen, előfordulnak. Mondta valaki, hogy nem?
“De persze ezzel az erővel ne is álljunk meg itt, hanem mindenkit kötelezzünk évente KRESZ és forgalmi vizsgára. Kevesebb lenne a baleset.”
Hát igen! akkor már kötelezzük a hagyományőrzőket is valamire:)
Pont nem arról van szó, hogy bárki bármilyen irracionális dologra akarjon kötelezni bárkit. Arról van szó, hogy előzzük ezt meg, és mi magunk alkossunk egy észszerű szabályrendszert, mielőtt a hagyományőrzők megkérdezése nélkül, fentről kapnak majd olyan áldásokat, mint például tartási engedélyhez kötés stb.
Sportlövőknek évente kell minősítőt lőni, vadászoknak se ártana, sőt…! csökkenne a balesetek és a sebzések száma is.
Egész Európában csak pár országban kötelező ez a vadászoknak, és ott is csak akkor, ha fővadra (szarvas, jávor) akarnak vadászni.
De persze ezzel az erővel ne is álljunk meg itt, hanem mindenkit kötelezzünk évente KRESZ és forgalmi vizsgára. Kevesebb lenne a baleset.
Ha vadász baleset történik (halálos) ami ugye évente több is, miért nem hívják össze a kupaktanácsot? hogy egy picit is oda figyeljenek a biztonsági előírásokra…nagyon gyorsan el vannak felejtve a balesetek. Jahh ! hogy a vadászat a hobbija pár befolyásos embernek:) no comment.
“Ha vadász baleset történik (halálos) ami ugye évente több is, miért nem hívják össze a kupaktanácsot?”
Kezdjük azzal, hogy a hajtástérkép, az évente minimum egyszer, de a társas vadászatok előtt külön is megtartandó balesetvédelmi oktatás, a kukásmellény mind-mind a vadászbalesetek eredménye. A másik dolog meg az, hogy pont azért vezették be ezeket kötelezően, mert nem ült össze a (te szóhasználatoddal élve) kupaktanács, ezért a vadászok feje fölött döntöttek róla.
A másik, hogy a vadászbalesetek száma csökken, és ez akkor is igaz, ha most a sajtó élvezettel veti rá magát mindegyik esetre.
“Az elmúlt évben 34 vadászbaleset történt, 37 személy sérült meg, közülük 4 halálosan, 10 súlyosan, 23 ember pedig könnyebben.” (Nimród, 1987. május)
Azért ma közel sincs 34 vadászbaleset évente annak ellenére, hogy többen vadásznak, és sokkal gyakoribb a golyólövés, mint a sörétlövés.
Úgyúgy!