100 m-es OB Eredmények + Galéria

Az Égiek kegyéből, csodálatos időjárás mellett került megrendezésre a 100 méteres Országos Bajnokság Tabon. Az ország minden tájáról érkeztek versenyzők, sőt még szlovák barátaink is ellátogattak hozzánk. A nagy létszámú jelentkező miatt kétnaposra duzzadt verseny első napján lehetőség adódott a fegyverek beállítására és némi gyakorlásra is. a jól felkészült tabi csapat gondos vendéglátóként szinte folyamatosan ellátott mindenkit étellel, itallal, sőt még a lőállásban is kaptunk friss kávét! Nagy Gyuri értékelő és lövészetvezető csapata a pénteki főpróbán, kisfia IT támogatása nélkül is sikeresen vette az akadályokat. Bár itt jegyezném meg, hogy „kis” Gyuri Görögországi nyaralása alatt biztos tetemes telefonköltséget halmozott fel… A szombati főnapon minden lőállás szinte kora estig foglalt volt. A versenyzők felkészültségét jellemzi, hogy több versenyszám esetében is csak a milliméterek döntöttek a helyezésekről. Meglepő mennyiségű, 17 nevező indult Mannlicher kategóriában. Bencsik Balázs, Tóth Misi és Biter Andris igazi versenyhangulatot teremtettek ebben a számban. Mindenki a távcsövekre tapadva figyelte a versenyzők parádés lövéseit az öreg fegyverekkel.

Összegezve: nagyon jó hangulatú, jól szervezett, nagy versenyen vehettünk részt mindannyian. Ezúton is Köszönet a szervezőknek, értékelőknek, versenyzőknek, bíróknak, Hagyó Pistinek a tolmácsolást, és mindenkinek, aki főztött és sütött ránk!

Üdvözlettel,

Törőcsik Pál

Szakág vez.

A Galéria ide kattintva tekinthető meg.

Eredmények (A teljes eredményzegyzék itt érhető el)

ET1 Celburn (100m Bármilyen egylövetű hátultöltő 1870 előtti perkussziós puska)

1          Nagy Imre       77

2          Nagy György   57

ET1 Minnie (csappantyús hadipuska fekvő 100m)

OB       Nagy György   85

II.          Németh Balázs 85

III.       Biter András    84

ET1 Whitwort (csappantyús szabadpuska fekvő 100m)

OB       Nyitrai József  55

II.         Meszesi Lajos 92

III.       Németh Balázs            88

ET1 Frontiensmen (100m elöltöltős csappantyús gömblövedékes nyíltirányzékú puska állva)

OB       Kapócs István 76

II.        Nagy György 75

III.       Szatmári Zsolt 75

ET1 Gettysburg         (csappantyús hadipuska álló, beöltözve 100m)

OB       Nyitrai József  83

II.        BITER ANDRÁS 81

III.       Németh Balázs     80

ET2 Yellowboy 100m            (1896 előtti ismétlő puska állva)

OB       Meszesi Lajos  90

II.       Törőcsik Pál 87

III.       Neuherz János 84

ET2 Mannlicher 100 (szerelt lőszeres 1945 előtti hadipuska 100m fekve, nyílt irányzékkal)

OB       Bencsik Balázs  89

II. Tóth Mihály 88

III.       Biter András    84

ET2 Zajcev (szerelt lőszeres 1945 előtti hadipuska 100m fekve, optikai irányzék)

OB       Horváth István    93

II.          Nagy György 81

III.       Heitter Péter    77

ET2 Quigley (1896 előtti egylövetű szerelt lőszeres hátultöltő puska 100m)

1          Törőcsik Pál    93

2          Meszesi Lajos  90

ET2 Garand (1945 előtti öntöltő hadipuska 100m fekvő)

OB       Heitter Péter    76

II.         Neuherz János 76

III.       Horváth István    73

ET2 John Bodin 200m (Bármilyen egylövetű, eredetileg feketelőporos lőszerhez tervezett nagykaliberű puska)

OB       Törőcsik Pál    67

II.         Meszesi Lajos 47

III.       Nagy Imre       40

Egy hozzászólás érkezett

  1. Köszönöm szépen az elismerô szavakat, a fôzésben , a rendezésben és a lebonyolitásban resztvevô kis csapat nevében. Ahogy mondani szokták: jövôre , ugyanitt!

Szólj hozzá te is!

A hozzászólás írásához be kell jelentkezni.