A magyar kisipari puskaművesek történetének kutatása jó pár évtizede tulajdonképpen áll. Az alapokat lefektető Temesváry Ferenc és Lugosi József kitűnő tanulmányai érhetőek el a témában, de szinte egyik sem fiatalabb, mint harminc éves. Jelen sorok írója az ő vállukra állva folytatja most ezt a munkát. Az elmúlt három évtized kétségtelen előnye, hogy jóval nagyobb, jobban feldolgozott levéltári forráskörhöz juthatunk hozzá, mint elődjeink, aminek köszönhetően további információkkal bővíthetjük puskaműveseink életpályáját.

Jelen cikkünk töredéke, kivonata annak a pályarajznak, mely az új levéltári anyagok feldolgozása során formálódott. Tervünk, hogy a cikkünk alapját képező tanulmány első része lesz egy olyan monográfiának, mely Pest és Buda 19. századi puskaműveseit mutatja majd be, hogy a Kirner, Kiszela, Unschuld, Jann, Ludwig, Benesch nevek méltó figyelmet kapjanak ismét a szakirodalomban. És aztán következhetnek a pozsonyi, kassai puskaművesek, és így tovább, ameddig csapatunk bírja szusszal.

A 19. századi magyar puskaműves szakma nem volt könnyű helyzetben. A második ipari forradalom Magyarországot csak korlátozott mértékben érte el. A politikai berendezkedés, és sokszor a megfelelő vállalkozószellem hiánya miatt nem jöttek létre nálunk manufaktúrák és gyárak olyan mennyiségben, mint a birodalom nyugati felében, a céhes rendszerben működő kisipar keretei közül nem tudtak kitörni a puskaművesek.

Magyarországi puskaművesek az összetett politikai és gazdasági helyzetben

A céhek a középkortól működtek, a magyar puskaművesek a lakatos céhek alá tartoztok. Ezek az autonóm érdekvédelmi szervezetek, melyek összefogták az azonos helyen, közel azonos szakmát űző iparosokat, zárt kereteket adtak az ipar művelésének. Nem állt érdekükben nagy mennyiségű új mestert kinevelni, befogadni, mivel a céhhez tartozó, azt vezető iparosok üzleti érdekeit sértette. A beoktatás is céhes keretek között történt. A 13-14-éves gyermek inasnak szegődött a mester mellé, általában 3-4 évre. A tanoncévek letelte után felszabadították segéddé. A segéd, vagy más néven legény ezután útnak indult, hogy más mesterektől is tapasztalatokat szerezzen, majd ismét egy mesterhez szegődve készült mestervizsgájára. Ehhez el kellett készíteni a mesterművet. A mesterek azonban sokszor inkább abban voltak érdekeltek, hogy a szakképzett, kitanult legény maradjon mellette minél hosszabb ideig, így a mesterré válás folyamata akár évtizedes hosszúságú is lehetett. A céhes rendszer így nem csak mesterek, hanem a szakképzett munkaerő mennyiségét is korlátozta, ami kifejezetten nagy problémát jelentett, amikor kis erővel, de mégiscsak megindult az iparosodás hazánkban. A vasárnapi iskolák, ipartanodák ugyan a 19. század során megjelentek, kapacitásuk azonban nem volt elegendő.

A 19. századi politikai helyzet sem kedvezett annak, hogy a magyar puskaművesek, nyugati kollégáikhoz hasonlatosan gyárakká növekedhessenek. A század teljes időszakára jellemző, hogy csak állami beavatkozás, támogatás segítségével tudtak fegyvergyárak kialakulni, a magánszféra képtelen volt felnövelni a puskaműveseket. Az 1848-49-ben működő Országos Fegyvergyár, az 1870-es években működő Werndl puskák gyártására alapított, steyr-i fegyvergyár fióküzemeként működő gyár soroksári úti gyár, valamint a FÉG megalapítása is csak úgy volt lehetséges, hogy az állam hathatós támogatást nyújtott. Mindezek a gyárak ugyanakkor szinte kizárólag a hadifegyverek gyártására koncentráltak.

A politikai helyzetet tovább árnyalta, hogy bár a reformkor hatalmas előrelépést jelentett az iparosodás tekintetében, a szabadságharcot követő önkény erősen visszavetette a fejlődést. A műhelyek, melyek termeltek a honvédségnek bezárattak, s az engedélyeket csak lassan adták vissza. Az inasok, segédek szétszéledtek. A kiegyezés ismét lendületet adott az iparosodásnak, ugyanakkor addigra a magyar puskaművesek már elveszítették a versenyt a nyugati konkurenciával szemben, akik könnyebben élhettek a második ipari forradalom által biztosított lehetőségekkel, műhelyeik könnyebben növekedtek gyárakká, melyek jobban tudtak reagálni a technika fejlődésére. Az üzemek gépesítése, a csereszabatosság biztosítása, az öntött acél alkalmazása olyan versenyelőny volt, mellyel a későn eszmélő magyar puskaműves szakma már nem tudott élni.

A céhek jogainak csökkentése, az ipar fellendítésének igénye nem tűnt el a szabadságharc leverése után. Sőt, Ferenc József 1859-ben új iparrendtartás adott ki, mely 1860. évi életbelépése után elvben megszüntette volna a céhek legfontosabb előjogait. Az iparrendtartás szabad iparrá tette a puskaműves szakma űzését, ugyanakkor a céhes kereteket még meghagyta. Nem kellett innentől letenni a mestervizsgát, csak szakmai tapasztalatot kellett igazolni ahhoz, hogy az ipart megkezdhesse a vállalkozó, de a céhbe be kellett lépnie. Az engedélyeket immáron a városi tanács adta ki, a céhet erről utólag értesítették.

Az 1867. évi kiegyezés felgyorsította a folyamatot. 1872-ben lépett életbe az első ipartörvény, mely igyekezett beverni az utolsó szeget a céhek koporsójába: kötelezte azokat, hogy alakuljanak át ipartársulatokká. Ezek a céhekhez hasonlatosan alapszabályokat fogalmazhattak meg, melyet az illetékes miniszternek kellett jóváhagynia. Amennyiben a céh kilenc hónapon belül végrehajtotta az átszervezést, úgy az új szervezetbe átvihette vagyonát is. A jogszabály nem tette kötelezővé az ipartársulatokba való belépést, sőt a szabad iparok tekintetében szakképesítést sem követelt meg. Az ipartársulatok érthetően jóval kevesebb jogkörrel rendelkeztek, mint a korábbi céhek. A termékek minőségellenőrzése, valamint a szakképzés ezzel véglegesen kicsúszott a szakma nagyjai kezéből, ami a magyar kézműves termékek minőségének romlásához vezetett. Előrelépést jelentett az 1884. évi XVII. törvénycikk, mely kevésbé volt liberális, mint az 1872. évi. A szabad iparok tekintetében előírta az iparosok igényeinek megfelelően, hogy „gyakorolni szándékolt iparág oly mesterségét, mely kézműves természeténél fogva rendszerint csak hosszabb gyakorlás után sajátítható el, tanoncbizonyítványát be kell mutatni és igazolnia, hogy a tanoncviszony megszűnése után szakbavágó műhelyben vagy gyárban szakbavágó munkával legalább két évig foglalkozott.” A tanoncbizonyítvány hiánya ugyanakkor nem volt kizáró ok, ha a kérvényező betöltötte a 21. életévet és legalább három év szakbavágó munkatapasztalatot tudott igazolni.

Ne feledjük ugyanakkor, hogy a puskaműveseknek nem csak a dinamikusan változó politikai és gazdasági helyzetre kellett reagálniuk, hanem lépést kellett tartaniuk a fegyvertechnika fejlődésével is! A század elején kovás elöltöltő puskákat használtak a vadászok, céllövészek, hadseregek, melyeket ólom lövedékkel, feketelőporral töltöttek, míg a század végére ismétlő, öntöltő, automata fegyverek uralták a lőtereket, vadászterületeket, harcmezőket, melyek jóval nagyobb gáznyomást létrehozó gyérfüstű lőporral és köpenyes lövedékkel töltött egyesített lőszereket tüzeltek.

A század utolsó harmadára a háborút a puskaművesek elveszítették. A mennyiségben gyártott angol, osztrák, belga, cseh fegyverek letarolták a magyar piacot is, igen kis játéktét maradt meg a magyar kisipari puskaműveseknek, pedig a megfelelő szakképzettségnek bizony a legnagyobbak birtokában voltak. Hiányzott ugyanakkor a gyártói kapacitás, mely neveiknek igazi nemzetközi ismertséget adhatott volna. Az egyetlen olyan puskaműves családunk, melynek majdnem sikerült kiemelkedni a magyar viszonyok közül a Kirner família volt. Ugyanakkor sajnos be kell lássuk, hogy esetük hasonlatos a magyar bor nemzetközi ismertségéhez, vagyis ők is elsősorban Magyarországon világhírűek.

A célpuskák királyai: a Zoller testvérek története

Zoller Antal és Zoller Mátyás céllövészek voltak. Életük végéig részt vettek a lövészéletben gyártóként, szervezőként, lövészként. Az evangélikus testvérpár a Bánságból, Torontál vármegyéből származott, életútjuk, melyet még levéltári források alapján is sajnos csak töredékesen ismerünk, izgalmas képet fest a 19. századi magyar puskaműves iparról. A família a 18. század elején telepedett le Bégaszentgyörgyön. A családnak nyolc gyermeke született. Antal 1816-ban, Mátyás 1823-ban született.

Zoller Antal

Antal születési helyeként Katalinfalvát, a Bégaszentgyörgytől alig pár száz méterre található falut adta meg személyes dokumentumaiban. Valószínűleg a nagybecskereki lakatos céh keretei között kezdhette meg karrierjét inasként, majd felszabadítása után vándorútra indult. Az 1840-es évek elején érkezhetett a svájci Thurgau kantonba, ahol először a fémiparban érdekelt J. J. Rieter & Cie. vállalat tössi tanoncüzemét vezette. 1845-ben már egy frauenfeldi puskaműves segédje volt. 1848-ban telepedett le a Frauenfeld mellett található Kurzdorf faluban, 1849-ben pedig svájci állampolgárságért folyamodott, hogy önálló ipart kezdhessen, melyet a következő évben meg is kapott. Frauenfeldben működött puskaművesként 1869-ig. Szerteágazó tevékenységet folytatott: kitűnő céllövő- és vadászfegyverek készítése mellett, aktívan részt vett a kanton haderejének fejlesztésében is. A thurgaui arzenál számára is dolgozott: elöltöltő 1851 M Feldstutzer puskák hátultöltővé alakításával is foglalkozott, valamint több katonai fegyverek korszerűsítését célzó pályázaton is részt vett. Kitűnő termékeket készített ebben az időben, melyek cseppet sem maradtak el a kor színvonalától.

Zoller Antal céllövőpuskája:

Mindeközben sportlövészként járta Európát, Magyarországon is többször megfordult, hogy puskaversenyeken vegyen részt. Tartotta a kapcsolatot testvérével, Mátyással, aki ekkor már Pesten önálló puskaműves műhelyt működtetett. 1871-ben hazatért és iparengedélyt kért bizonyítva, hogy Svájcban már negyedszázados puskaműves múlttal rendelkezik. Az ipart a Király u. 70. szám alatt kezdte meg, közel Mátyás Akácfa utcai telephelyéhez, és a pesti lövöldéhez. Hamarosan Budára költözött és a Fő u. 108, majd Fő u. 26. szám alatt folytatta tevékenységét. Az 1880-81. évi cím és lakjegyzék már itt jelöli üzletét. A jegyzék szerint műhelye 1891-ben már a Szalag u. 10-ben volt. Utolsó éveit Óbudán, Budapest III. kerület Zsigmond u. 88. (ma III. ker. Frankel Leó út 88.) szám alatti házában élte le, alig 200 méterre a mai Kapszli Ponttól. Halálának pontos idejét nem sikerült egyelőre kideríteni. Élete végéig a budai lövészegylet tagja volt.

Műhelye nem mehetett túl jól, mivel végrendeletében szegény emberként aposztrofálja magát. Csekély vagyonát nem hét gyermekére, hanem unokáira hagyta. Szegénységének oka lehetett, hogy Rénold fia, aki szintén Magyarországon élt, tetemes adósságot halmozott fel, melyet apja törlesztett. Találtam olyan – nem igazolható – forrást is, mely szerint élete végén visszautazott Svájcba. Egyelőre Thurgau kanton halotti anyakönyveiben sem találtuk nyomát, de végrendelete készítésekor egyébként is már öreg és gyenge lehetett, aláírása töredezett, bizonytalan, így kis esélyt látunk arra, hogy ez a feltételezés valós.

Nem volt olyan aktív közösségi ember, mint testvére. Az 1873-ban létrejött lakatos ipartársulatnak még tagja lett, de tagdíjait rendre nem fizette. Nem tudjuk, hogy azért, mert nem tartotta lényegesnek a tagságot, vagy anyagi helyzete nem tette azt lehetővé. Segédeket fogadott, de műhelye nem foglalkoztathatott többet, mint egy-két fő. 1890-ben segédje révén került az újságokba: a Nemzet c. lap 1890 június 6-án számolt be arról, hogy puskaműveslegénye, Friedmann Izidor öngyilkos lett. A tett okát, egyéb részleteit a sajtó nem közölte.

Fegyverein többféle csőfelirattal is találkozhatunk:

„A. Zoller à Frauenfeld” – 1850-69, polgári fegyvereken, pisztolypáron

„Zoller à Frauenfeld” – 1850-69, polgári fegyvereken, pisztolypáron és 1851 M Feldstutzer mesterlövész puska polgári változatán

„AZ” – 1867-69, Katonai fegyvereken, elsősorban 1851 M Feldstutzer katonai mesterlövész puskák Milbank-Amsler hátultöltő konverzióján

„ZOLLER” – 1867-69, Katonai fegyvereken, elsősorban 1851 M Feldstutzer katonai mesterlövész puskák Milbank-Amsler hátultöltő konverzióján

„Zoller Antoine a Pest” – 1871-73 polgári céllövőfegyvereken

„Zoller Antal Pesten” – 1871-73 polgári céllövőfegyvereken

„Zoller Antal Budapesten” – 1873 után polgári céllövőfegyvereken

Zoller Mátyás

Mátyás a család legfiatalabb gyermeke volt. 1823-ban született, helyként személyes irataiban Bégaszentgyörgyöt jelölte meg. Testvérével ellentétben segédéveit Magyarországon töltötte, nem is akárkinél: idősebb Kirner József műhelyében dolgozott. Önálló ipart 1860-ban kezdett, az új iparrendtartás értelmében kérte a pesti tanácstól az engedély kiadását, mestervizsgát így már nem kellett tennie. Kérelmét maga a későbbi pest-budai rendőrigazgató, Joseph Worafka rendőr-tanácsnok szignálta, és egyben igazolta szakmai előmenetelét is. Innen tudjuk, hogy Kirner műhelyében dolgozott. Műhelye élete végéig az Akácfa u. 61 (korábban 48-as szám) alatt működött, sőt, azután is, hiszen második felesége tovább vitte az ipart.

Zoller Mátyás céllövőpuskájának maradványai:

Testvéréhez hasonlatosan ő is szenvedélyes sportlövész volt, nevével 1858-tól találkozhatunk a versenyekről szóló híradásokban. Először a pesti, majd a budai lőegylet tagja lett. Komoly szakértőként tartották számon. I. Ferenc József császár és király 1880. évi látogatásán a pesti lövöldében ő tölthette az uralkodó puskáját az új épület avatásán. Izgalmas adalék, hogy Ferenc József kedvenc céllövőfegyvere ekkor még elöltöltő puska volt.

A puskaműves szakmában találunk még egy Zollert. A pesti lakatos céh szegődtetési és felszabadítási könyve (Aufding und Freisag Buch) 1864. augusztus 14-i bejegyzése szerint Mátyás segédet fogadott, méghozzá bánsági rokonát, az akkor 15 éves bégaszentgyörgyi születésű Zoller Károlyt. A fiatal három évet töltött műhelyében, 1869. november 3-án szabadíttatott fel őt. Nyomát nem találtuk, hogy a puskaműves szakmát folytatta volna.

Mátyás 1873-tól egy éven át a lakatos céhből létrejött ipartársulat választmányi (elnökségi) tagja volt. Az utódszervezet azonban korántsem rendelkezett olyan súllyal, mint korábban a céh, 1876-ra mindösszesen négy puskaműves tartotta meg egyleti tagságát: a két régi céhes mester: Kirner József és Ludwig József, valamint a két régieknél tanult, de az új rendszerben önállósodott puskaműves Benesch András és Zoller Mátyás. 1882-re a helyzet tovább romlott, az egylet 1882. évi jelentésében már csak két puskaművest találunk: Zoller Mátyást és Kirner Józsefet.

A Pesti Hírlap 1885. szeptemberi és a Pesti Napló szeptember 11-i száma is beszámolt arról, hogy majdnem végzetes baleset történt az Akácfa utcai műhelyben. Schwartz Dezső 15 éves inas kezében, ki csak egy napja állt szolgálatban, felrobban szétszereléskor egy töltény. A fiú a lövedék hüvelyből való kiütésével foglalatoskodott, amikor a lőszer elsült. A felrobbanó hüvely repeszei súlyosan megsebesítették a mellkasát, a plafonba csapódó, majd onnan visszapattanó lövedék pedig a nyakába fúródott. A sérültet a Rókus kórházba szállították. Schwartz Dezső további sorsa ismeretlen.

Zoller Mátyás céllövő puskája (Horváth István gyűjteménye)

Zoller Mátyás 1891-ben halt meg vesegyulladásban. Hagyatéki leltára jó képet fest arról, hogy mekkora is lehetett műhelye: három vitrines szekrény, egy esztergapad, két satu, három műhely pad, négy fűrész, egy köszörűkő, egy réz mérleg súlyokkal, egy üllő és egy satu, valamint többféle puskaműves szerszám. Listázott munkaállomások és szerszámok mennyisége arra enged következtetni, hogy az Ákácfa utcai műhely nem lehetett nagyobb, mint ami két-három fő munkást ki tudott szolgálni. Második felesége a műhelyt még pár évig működtette, de első feleségétől született gyermekei már nem vitték tovább az ipart.

Fegyverein jellemzően két felirattal találkozhatunk: „Zoller Máytás Pesten” az 1860-1873 közötti időszakban, valamint a „Zoller Mátyás Budapesten” az 1873-1891 közötti időszakban.

A történet vége

Mindkét Zoller testvér esetében gyakran találkozunk az „Aczél cső” vagy „Öntött Aczél Cső” felirattal, mely arra utal, hogy nem hagyományos módon kovácsolt vagy damaszk, hanem korszerű öntött acélból készült csöveket használtak fegyvereikhez. Az általuk használt csövek – ahogy a fődarabok nagy többsége – nem Magyarországon készültek, azokat importálták nálunk fejlettebb iparral rendelkező országokból. Valószínűsítem, hogy Antal biztosította a külföldi kapcsolatokat ezek beszerzéséhez.

Érdekes módon nem igazán hirdettek a korabeli szaklapokban, annak ellenére, hogy elismert szereplői voltak a hazai fegyveres életnek. Mátyás egyszer sem, Antal mindössze három alkalommal hirdetett az 1879-től megjelenő Vadász-Lap hasábjain: „Van szerencsém a n. é. közönséget, kiválólag pedig a nagyon tisztelt vadászat kedvelőket értesíteni, hogy műhelyemben mindennemű golyó munkák mint eddig — is pontos elkészítésre jutányos ár mellett elvállaltatnak. Ugyszinte mindenféle, úgy a legújabb Lancaster fegyvereket minden sistema után olcsón elkészítek.”

Nem vettek részt a hazai, illetve nemzetközi kiállításokon. 1896. évi ezredéves kiállításon ugyanakkor a megjelenített hét darab céllövőpuskából öt darab Zoller Mátyás készítménye volt.

Kevés Zoller fegyverük maradt meg az utókor számára, ez is az oka, hogy nem listázzák őket a nagy puskaműves gyűjtemények. Eugene Heer Die Neue Stöckel c. monográfiája Antalt listázza ugyan, de csak svájci tevékenységét említi, Budapestit már nem. Mátyás neve teljes mértékben hiányzik az összesítésből. Magyarországon ma nem maradt több, mint 15-20 Zoller fegyver köz- és magángyűjteményekben. A megmaradt fegyverek java a Magyar Nemzeti Múzeum, Magyar Mezőgazdasági Múzeum és HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum tulajdonában van.

A Zoller testvérek követték a technika fejlődését, készítettek hátultöltő, egybeszerelt lőszerrel működő – Lefaucheux, Lancaster – fegyvereket is, Zoller Mátyástól ismerünk Werndl rendszerű puskát is, de feketelőporos korszakból már nem léptek ki. A nagy paradigmaváltás pályájuk alkonyán következett be, így füstnélküli lőporhoz már nem csináltak fegyvereket. Kétségtelennek látszik, hogy a Kirner család legerősebb konkurenciáját jelentette a Zoller testvérpár, ugyanakkor osztoztak a nagy dinasztia sorsában: a század végére a régi vágású mesterek piacképtelenné váltak a gyáripar által előállított korszerű lőfegyverekkel szemben.

Zoller Antal puskája

Zoller Antal filmben szereplő céllövő puskája míves, nagy szakértelmet tükröző darab. Csőhossza 80 cm, űrmérete 8,9 mm (.35), huzagemelkedése 1:33”, vagyis a fegyver már kúpos lövedékek tüzelésére készült. A fegyver kialakítása, a lakatszerkezet nagyon erős svájci-német hatást tükröz. Az elsütőszerkezet kétbillentyűs, gyorsítós rendszer. Az ágyazás kényelmes pofadékkal, hüvelykujjtámasszal és erősen ívelt agytalppal rendelkezik – bizonyítékai, hogy a fegyver álló lövészetre készült. A puska kitűnően lő 36 gr 3Fg Swiss lőpor töltettel, valamint egy 156 graines rövid kúpos lövedékkel, melyet éppen az oromzatok között mért űrméretre kalibereztem. Mutatva, hogy a fegyvert nem 50 méterre tervezték, a legalsó diopter állásban is magasat lő a puska.  Nem is kell ezen meglepődnünk, hiszen a korabeli versenyeket jóval 100 m feletti lőtávolságokon tartották.

Németh Balázs, 2022. július