Vintage puskás fogolyvadászat 2021. október 24.

Egészen különleges, és persze nem csak a szürke fogoly vadászata miatt. Sokkal inkább különleges a nap a társaság miatt, mely már oly sok mindent bizonyított az elmúlt évtizedekben. Ahogy elöltöltő fegyverrel a társas vadászatok is legálissá váltak, úgy született meg bennünk az alapvető igény, hogy a csapat együtt járja erdőt-mezőt. És megszületett az elöltöltő fegyveres közösségi vadászat hagyománya. Tavaly fácánhajtást és közös tarvad vadászatot tartottunk télvíz idején, idén pedig egy szürkefogoly társasvadászattal nyitottuk az idényt.

Hat elöltöltő fegyver

Még egy vadász, és westernt is forgathatunk

Foglyászni nagy különlegesség, melyet jól példáz, hogy a sikeres teríték mellett kilenc vadásztársunkat avattuk az új vadra a nap végén, kellőképpen élcelődve a fegyverek és elejtett vad felett négykézlábra ereszkedett érett korú felnőttemberek igen hosszúnak tűnő során.

9 új fogolyvadász avatása: dolgozott az avatópálca

Vad foglyot vadászni persze nem tudunk kis hazánkban, így „csak” nevelt foglyot űzhettünk a szép októberi napsütésben, ugyanakkor a kitűnően röpülő apróvad, nagyszerű szervezés és a társaság kelleme feledtette velünk, hogy a szürke szárnyas nem a területen nevelkedett. Az esemény szervezője szövetségünk új főtitkára, Venczel Szilárd barátom volt, aki kitűnően állította össze a napi programot. A délelőtti hajtások végén különleges programmal zártunk: Széchenyi Zsigmond utolsó elejtett vadjának helyszínén állított emlékművet a Zöld Erdő Vadásztársaság, melyet a Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetségének képviseletében főtitkárunk, és új elnökünk, Törőcsik Pál koszorúzott meg. Vadászírónk 1965. június 13-án ejtette el utolsó vadját az egykori Szent László major erdejében, közel ahhoz a helyhez, melynél az újonnan állított márványtábla áll. Szép befejezése volt ez egy izgalmas vadásznapnak.

Vadászok és hajtók tisztelegnek Széchenyi Zsigmond előtt

Bizonyítva, hogy a kevesebb néha több, a „vintage” puskás vadászok 50 fogolyból értek el 40 darabos terítéket, vagyis hiába volt lassabb tölteni a puskát, az eredményességet ez nem befolyásolta. Persze ez valószínűleg Pólik Sándor barátomnak volt elsősorban köszönhető, aki mind a hat elöltöltő puskával hajtásba álló vadásztársat vadászbabonáink ereklyéinek teljes tárházával látta el: ajándék fiolák rejtették a szenteltvizet, melybe fojtásainkat mártottuk, a lőtt vadból származó sörétszemet, mely töltetbe keverve valóban csodát művel a puska brandjával, és a patakból nyert homokot, mely a csőbe töltetvén megsokszorozza a lőtávot.

Sanyi mindenre IS gondolt

A vadászat „vintage puskás” vadászat volt, nem csak elöltöltős, de egyéb klasszikus vonalvezetésű, de már hátultöltő puskákkal felszerelt vadásztársakat is szívesen láttunk. A tizenöt vadász közül mindenki jutott lövéshez, és mindenki ért el sikert.

Sok ilyen napot kívánok még mindannyiunknak!

Németh Balázs