Negyven év felett azt hiszem minimálisra csökken a megfelelési kényszer. Persze eddig is „ápolttársaknak” neveztük egymást feketelőporos lövész és vadász cimboráimmal, ami azt hiszem önmagában érzékelteti, hogy szerencsére itt nincs minden rendben. Kövezzetek meg, de nem a magyar vadászhagyományok mezsgyéjén indultam neki az idei őzbak szezonnak, illetve hát részben nem. Gyermekkén Cooper könyvein, és régi vágású westernfilmeken szocializálódtam, és mindig is vágytam erre az életérzésre. Nem véletlen, hogy éveken át szerveztük az először Coboly Eksönnek, majd Wild West Walk névre keresztelt trapper lövészeteinket. Nem vagyok amerikomán, de a 18. századi amerikai határvidék végtelensége és vadsága nem csak gyermeki agyamat mozgatta meg, elkísért felnőttkoromba is.

Még az elején

Február végén tehát elővettem a régi trapper/longhunter felszereléseimet, és elhatároztam, hogy rendbe teszem, összerendezem őket, ha kell kiegészítem, hogy valódi használati eszközzé váljanak. Első lépésként elkészítettem hát a lőporszarut, majd varrtam magamnak egy újabb capotet, vagyis pokróckabátot. Van már egy capotem, amit jó 10 éve készítettem, ez azonban klasszikus vaj színű „point blanket”-ből készült, ami nem igazán terepszínű. Az új kabát svájci katonai gyapjútakaróból készült, ami valószínűleg a katonai gyapjútakarók Bentley-je: puha, meleg, jó minőségű. Az áruk jócskán felment azonban az elmúlt években, de sebaj. A capote elkészítésének receptjét Batta doki régi Füstölgő cikképből vettem, ami ma is tökéletes. Az eredmény már bizonyított: kora márciustól ebben lestem a cseperedő bakokat, és meg kell mondjam, hogy jobb viselet, mint bármely vadászkabát, amíg meg nem ázol. Nagy előnye, hogy akkora, hogy kisfiamat is alá tudom kapni a lesen, ami csodálatos élménnyé varázsolja az egyébként is nagyszerű vadászatot.

Pedersoli Jäger – legkedvesebb vadászpuskám

Második lépés a tomahawk volt. Mert mit ér a longhunter tomahawk nélkül? Nem dísz baltát, hanem használati eszközt akartam, tehát erős, megbízható alapanyag kellett – olcsón. A jó megoldást a Colt Steel termékekben találtam meg, melyek zúzásra készültek, nem vitrinbe. 14-16000 Ft-ért vásárolhatóak hickory nyéllel, és bár félkésznek tűnnek, bennük van a feeling. A Trail Hawk változatot privatizáltam. Leszedtem róla a csúnya fekete festéket, kapott rendes élt és hangyaszorgalommal, köszörűvel, szalagos csiszolóval, reszelőkkel belereszeltem a hagyományos mintákat. A végén hidegkékítővel kezeltem. A nyelét fegyverágyazás olajjal eresztettem be több rétegben, amíg elérte a kellő színt, majd a felső részét kenderzsinórral tekertem be szorosan, majd tungolajjal fixáltam. Az utolsó hurkokra tettem egy kis műgyantás ragasztót is, hogy biztosan helyén maradjon. A tokot és az övet 3,5 mm-es nyers színű marhabőrből készítettem el. Színt tusaolajjal és cipőkrémmel adtam neki, majd a végén bőrzsírral kezeltem. A csat különleges darab: néhány éve készítettük el a császári-királyi határőrezredek mesterlövészeinek gyorsan oldható csatját, ez került a 4,7 cm széles övre.

A kész szett

A puska felszerelései is fejlesztésre szorultak. Elkészítettem ezért hozzá a császári-királyi kovás katonai vadászkurtályok lakatvédő bőrhüvelyét. Ez gyorsan oldható, vadászatnál is kitűnően használható, biztos esővédelem.

Idén sokat tervezek gyalogolni, és ahogy az éjszakák rövidülnek, egyre szükségszerűtlenebb lesz hazatérni arra a pár órára. Áldozva a vadászősök szellemének ezért szükségem van egy jó hordkészülékre is. A 18-19. században használt „pack frame” vagyis háti hordkeret erre nagyszerű megoldást kínál, változatai az egész világban elterjedtek. Az általam készített készülék 2×4 cm-es fenyőfa lécekből készült, csavarok helyett fa csapok (és ragasztó) tartja össze. A hátfalon látható feszes háló, mely kényelmesebbé és erősebbé teszi a vázat, kenderzsinórból készült, fűzése megegyezik a teniszütő húrozással. A vállpántok pamut bútorszállító hevederből készültek, filléres kiegészítő. Kellően merev, és széles, pont ami kell.

Lövésztársak tanácsára a szarvakat lefűrészeltem róla, a deréknál lévő kereszttartót erősen lekerekíteettem, a lábakat pedig szintén kikönnyítettem, hogy ne érjenek a combomhoz.

A keretre kerültek a következő eszközök: sátorponyva (Ezt kb. 20 éve készítettük édesanyámmal az amerikai polgárháborús félsátor mintájára. Két darab van belőle, de csak az egyik felét viszem magammal. Erős, vastag, vízhatlan, de nehéz is. lehet, hogy érdemesebb lesz a későbbiekben könnyebbre cserélni.) A keretre kerül a hengerbe csavart pokróckabát, bár ezt vállszíjon viszem, amikor már vadászom. Fölé kenyereszsák étellel, kisméretű mátrai diszkosszal, evőeszközzel, dohányzacskóval, tűzgyújtóval, perszonáliával, tetejére pedig újabb zsák kis szerszámoknak, készségeknek fegyverkezeléshez, tisztításhoz. Legvégére egy flaska víz.

A felszerelés teljes tömege 12-13 kg.

A vadásztáska is régi darab. Kicsit kopogós, de szép. Vigyázni kell vele mozgás közben. Benne a puska töltéséhez és vadászathoz szükséges készségek, iratok, oldalán kés és strater. A kés is öreg darab, kedves lövésztárs készítette reszelőből sok éve. Hiányzik még egy rendes nadrág szarvasbőrből, egy lábszárvédő és egy mokaszin. Ha az idő engedi, ezek is hamarosan elkészülnek.

Háttámlának is tökéletes

Hevenyészett menedékhely bivakoláshoz

Egyszerű étel mátrai diszkoszban

A felszereléseket folyamatosan próbálgattam vadászat közben, de az igazi nagy tesztre csak most került sor. Egy igazi hosszú gyaloglás táborozással az erdőben. Ennek a vírushelyzetnek azért vannak előnyei is: könnyebb kiszakítani 24 órát a rendes kerékvágásból, és nekiindulni az erdőnek. A felszerelések alapvetően jól vizsgáztak. A hátikeret nem a legkényelmesebb zsák ez biztos, de nem is rossz. Szerencse, hogy hallgattam lövésztársakra, és már indulás előtt apró módosításokat végeztem rajta. A derekamnál kell majd egy bandázs rá, mert 8-10 km után bizony éreztem már a keresztmerevítőt, de egyébként használható eszköz. Külön előnye, hogy a sátorponyva alatt háttámasznak is tökéletes.

Táborozni pedig fantasztikus. Nincs finomabb – legalábbis fáradtan, túra után lerogyva -, mint a diszkoszban összepárolt krumpli, hagyma és szalonna elegye, és nincs nyugtatóbb tevékenység, mint a golyóöntés a tűz mellett. A sokak által megénekelt erdei magány, az éjszaka különös zajai, a tábortűz kedves ropogása és sugárzó melege mind megmagyarázhatatlan közelbe hozzák a történelmet. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy sosem volt jobb éjjelem. Az este hideg és kényelmetlen volt, pedig a hőmérő szála alig meg 6-8 fok alá. És mégis. Már most tervezem a következő menetet vadászattal koronázva.

Németh Balázs, 2020. április