Új film: trekking és vadászat 18. századi felszerelésben

A következő, szokásosnál sokkal hosszabb film egy hosszú projekt eredménye. Valamikor áprilisban kezdtem filmezni. Először úgy terveztem, hogy hasonló 5-10 perces vadász videót forgatok, de ahogy készültek a felvételek egyre jobban eltérültem ettől a forgatókönyvtől. A vadászat fontossága talán csökkent is, sokkal inkább a történelmi felszerelés elkészítéséről, használatáról, vizsgájáról kezdtek szólni a snittek. Nagyon élvezetes tanulási folyamat volt, mely során számos szép – legalábbis nekem szép – saját készítésű kiegészítővel gazdagodott kelléktáram. Mindez persze szebbé, teljesebbé tette a vadászélményt, még akkor is, ha egy-egy szembejövő turista agyában valószínűleg egészen más gondolatok kavarogtak, ha meglátott az erdőben fura felszerelésemben.

A 18. századi – vagyis inkább ahhoz közelítő – felszerelés nem minden alkatrésze korhű, így még van fejlődési lehetőség, persze van egy határ, ameddig jó érzéssel megyek. A készített felszerelés érdekesen vizsgázott. Alapvetően mindegyik általam készített tárgy használható. Lehet, hogy a legkényelmesebb, de nem is mondanám rossznak. Sok kilométert vándoroltam, cserkeltem az erdőben ezekben, így kijelenthetem, hogy működnek.

Nagyon kellemes időszak volt alkotással, izgalommal, nyugalommal. Tehát most dőljetek hátra, tegyétek félre a türelmetlenséget és utazzatok velem a 18. századi Észak Amerikai  „long hunter”-jeinek világába.

Németh Balázs, 2020