Szép volt, Doki! – Újabb elöltöltős vadászsiker
Még tavaly, az év legvégén feledhetetlen vadászélményben volt részem a Túr menti vizenyős rétségen, a Túr-Erdő Vadásztársaság jóvoltából.
A vadásztársak meleg vendégszeretettel és kíváncsisággal vegyes izgalommal fogadtak, mert soha nem találkoztak még elöltöltő fegyverrel, és teljesen új élmény volt számukra az elöltöltő fegyveres vadászat. Nem tudom eldöntetni, hogy végülis kinek volt nagyobb élmény: nekem, vagy nekik. A fél vadásztársaság összeszaladt megcsodálni a Hawkenemet, kézbe vették, gyönyörködtek benne és csodálkoztak: nagyon szép puska, hű de nehéz, odanézz, milyen lyuk van benne, no, ezt nem semmi egész nap cipelni, ezzel csak egyet lehet lőni. Utána jöttek a gyakorlati kérdések: milyen gyosan lehet tölteni, milyen pontos, miért nincs rajta hordszíj, hogyan lehet ezt a nehéz puskát célra tartani, milyen közel kell menni vele a vadhoz? Mikor közöltem, hogy 50-70 méter az ideális lőtávolság, egy pillanatra mindenki összenézett. Ilyen időben nem járja a vad a szórót, ilyen közelre pedig szinte lehetetlen itt becserkelni a vadat. Tocsog, cuppog az ember lépte, az erdő-ligetek között nagyok a nyílt távolságok, a vízgyűjtő és elvezető árkok menti galériabokrok pedig áthatolhatalanok, az árkok és mélyedések tele vannak vízzel. Gyors egyeztetés: próbáljunk cserkelni, ha nem járunk sikerrel felülünk lesre, és lesz ami lesz. A vadőr mellett elkísért a vendéglátóm fia is, aki vadásztanuló. A beírókönyv után terepjáróba ültünk, majd az autót egy erdősáv takarásában hagyva, a fák közül értük el a vadászterületet: a civilizációból egyszerre csak átléptünk az érintetlen természetbe. Elkezdődött a leselkedés, ólálkodás, osonás és settenkedés. Úgy tettünk, mintha fű, fa, vagy bokor lennénk, de álcáztuk magunkat még a bokor árnyékának is. A vadőr időről időre megkérdezte, hogy elég közel vagyunk már? Nem, még nem. Lépésről lépésre loptuk a távot, szemmel tartva a 8-9 őzet számláló csapat minden egyes tagját, hogy tudjuk, melyik figyel éppen minket. A csapat nagy része feküdt, a 2-3 figyelő állt csupán. Ahogy közeledtünk, a figyelők is lefeküdtek, így szinte az egész csapat eltűnt a fűben. Ekkor kb. 70 méterre letehettünk a legközelebb fekvő állatokhoz. A vadőr egyre izgatottabb lett, kétségbe esett tekintettel lehellte a kérdést: még közelebb? Nem, ez már jó lesz. Újabb kétségbeesett pillantás: Fekszenek. Nem baj, majd felállnak. Várunk, előbb-utóbb az egyik nem bírja majd tovább. Így is lett. Látszott, hogy a hozzánk legközelebb fekvő három suta egyike folyamatosan figyel minket. Szinte lélegzet visszafolytva vártunk. Egszer csak nem bírta tovább, felállt, miközben folyamatosan figyelt minket. Suta, lőhető, lehellte a vadőr. Erre már megfeszültek az őz izmai, ugrani készült. Ekkor dördült a lövés. Mindent elborított a füst, de így is lehetett látni a vad jellegzetes találatjelzését, melyet egy rövid, köríves halálvágta követett.
Megvan, megvan! Ez nagyon szép vadászat volt! -lelkendezett a vadőr. Ez fantasztikus volt! Az hittem, kiugrik a szívem a helyéről! Micsoda füst volt, egy pillanatra nem láttam semmit sem, de meg van, ott van, elfeküdt! Ez nagyon szép vadászat volt!
Batta József Tamás és kísérője a terítéknél
Következett a vad birtokba vétele és a vadnak járó tiszteletadás. Ezután vendéglátónk fia izgatottan telefonált: Megvan a suta, megvan a suta! Majd fülig érő szájjal és csillogó szemmel tette le a telefont: azt mondta az elnök úr, hogy ha van kedvünk, cserkeljünk még egy sutára.
Visszavittük a sutát az autóhoz, kizsigereltük, feltettük a zárt platóra. A vadőr csillogó szemmel, kérdezte: No, cserkeljünk még egyre? Igen.
Mélyebbre gurultunk az autóval a rétség belsejébe és egy csatorna menti galéria erdősáv takarásában álltunk meg. Ahogy megálltunk, az erdő széléről négy őz ugrott ki és gyönyörű vágtával suhantak el előttünk. A csatorna mentén, az erdősáv másik szélén lopakodtunk beljebb és beljebb. A csatorna kanyarodott és a könyökben ott volt egy másik csapat. Újra leselkedés, ólálkodás, osonás, és settenkedés. Itt már nem kérdezgette a vadőr, hogy elég közel vagyunk-e. Csak loptuk a távolságot, közelebb és közelebb. Kb. 50 métetre voltunk. Jeleztem a vadőrnek, hogy ez már jó lesz. Ne menjünk közelebb? Nem, ez már jó lesz. Tiszta, szép lövésre adódott lehetőség. Újra dördült a fegyver, a suta kb. 30 méter után felbukott. Ez is nagyon szép volt, nagyon szép vadászat volt!- örült a vadőr. Újra a vad birtokbavétele, tiszteletadás, ma már másodjára.
És ismét sikerült…
Feledhetetlen nap volt. Abban a felemelő élményben lehetett részem, hogy csodálatos környezetben háborítatlan élőhelyen, elöltöltő fegyveremmel alkalmam volt úgy vadászni, ahogyan tették azt az eleink. Valódi értéket adva a vadászatnak és az elejtett vadnak egyaránt.
Batta József Tamás
Őszintén gratulálok én is Doktor Úr!
Jó volt olvasni. Állva 70 méterről, nyílt irányzékkal (még ha volt esetleg lőbot, akkor is) nem egy könnyű dolog egy alig tenyérnyi halálos zónát eltalálni. Pláne, mikor az ember a cserkeléstől, görnyedt lopakodástól és a vadászláztól kapkodó szívvel kell, hogy célozzon.
Szóval megemelem a kalapom.
Arra is hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy reagáljak a negatív hozzászólásra. Elnézést, hogy ilyen későn reagálok, lehet hogy már lerágott csont, de csak most láttam meg a cikket.
Hangsúlyozom, hogy nem vitaindítónak szánom. Nem haragból írom. Csupán fel szeretném világosítani a Fórumtársat, hogy ez a szerintem végig nem gondolt megnyilvánulás utólag nem kicsit ronthatta el a cikk szereplőinek és szerzőjének örömét.
Felnőtt, iskolázott (felteszem itt mindenki az) ember létünkre illik egymás szenvedélyét (bármi is legyen az) respektálni, pláne ha százezer éves, velünk született dologról van szó. Ez a vadászat. Ősibb, mint a céllövészet, azt bizton állíthatom, mert csak a modern korban engedheti meg magának az ember azt, hogy a puskát “játszani” akassza le a szegről, mert a has megtöltéséhez ma már ott a szupermarket. Azelőtt a puska nem játékszer volt, mint manapság sokaknál, hanem a betevőt jelentette a jó lőkészség.
Jól mondja Széchenyi: “Ősi örökség ez, melyet egyik ember örököl, a másik nem…” Csak ezt tudomásul is kellene venni annak is, akiben ez a “szikra” nincs meg. Attól még nem lesz kevesebb. Nem kell együtt éreznie azokkal, vagy megérteni azokat, akikben ez megvan, csak elfogadni és tisztelni kellene a másik ember beállítottságát.
Én elhiszem, hogy az állatok terítékre hozatala taszítja az átlagemberek egy részét, de azért mielőtt véleményt nyilvánítunk, illik utánanézni annak is, hogy miről nyilatkozunk. Rengeteg szép hagyománya van a vadászatnak, ami írott formában is elérhető. Tisztán jó szándékból és minden cinizmus nélkül javaslom a Kedves Hozzászólónak, hogy olvasson el néhány könyvet a következő szerzőktől: Széchenyi, Páll Endre, Studinka László, Fekete István… és még sorolhatnám. Műveik nem csak a terítékhajhászásról és az elejtések pillanatairól szólnak. A vadnak járó tiszteletadás és annak megbecsülése, gondozása is tetten érhető mindegyikük munkájában.
Aki elöltöltős fegyver vadászati célú használatára ragadtatja magát, azoknak a szívében rendesen van a fenti szerzők munkáiban tapasztalható romantikából. És ez a hozzáállás a fontos a vadászatban. Nem éjjellátóval, haditechnikával operáló emberek, és nem egy újabb újgazdag módit kipróbáló emberek az elöltöltős vadászok. Nagyjából a Hazánkban lassan már kihunyófélben lévő vadászetikát testesítik meg.
A zsigerek turista-úton hagyása nem tudom, hogy hogy jött ide, ilyesmit nem olvastam Batta Doki beszámolójában…. Javasolnám, hogy nem a saját ismerősi körben tapasztaltakat kellene általánosítani…
Hogy ezután a Kapszli erről fog-e szólni ? (mármint az elöltöltős vadászatról és nem egymás b…gatásáról…)
Én személy szerint nagyon remélem, hogy erről is fog szólni. Németh Balázs, sokan mások és az MEFLSZ nagyon sokat tett azért, hogy az elöltöltő fegyveres vadászat ismét a vadászati gyakorlat része legyen Hazánkban. Cserébe úgy vélem megérdemlik, hogy a sikerük eredménye elérhető legyen a nyilvánosság számára is. Ha máshol nem, akkor legalább ezen az oldalon. Sőt, tovább megyek, az elöltöltő fegyverrel vadászók is megérdemlik, hogy a terítéküket és a teljesítményüket mások is megismerhessék, mert nagyon sok esetben egy céltávcsővel szerelt modern golyós vadászfegyverrel sem egyszerű a vadászat, nemhogy egy elöltöltővel. Aki ezzel a szerszámmal etikus módon vadat ejt, az igenis megérdemli az elismerést.
Tisztelettel: Attila
Nem vagyok vadászember de az ilyen vadászkalandok sztem.megbecsülendőek!
Mert itt nem arról szól a vadászat,hogy a vadász felül a lesre és megvárja,hogy a vad elésétáljon és a csillió optikás blaserrel lelője vagy épp a hajtók elétereljék. Itt bizony kemény küzdelem belopni a vadat az elöltöltő lőtávján belűlre és szinte egyenlőek az esélyek.
Persze akinek a vadászat a gyilkolásban kimerül annak teljesen lényegtelen ez a szempont de sztem.ez inkább küzdelem a vadász és a vad közt,hogy melyikük a türelmesebb és szerencsésebb,hogy kinek jobbak az érzékei. De persze mindenkinek meg lehet a véleménye. Az már más kérdés,hogy ezt mennyire kultúrált formában fejti ki…
Na akkor ezentúl már erről fog szólni a kapszli? (Újra töltve II)
Valaki kitalálja, hogy csesztessük egymást, majd klaviatúrát ragad és lemészárolja a karaktereket szirupos szöveggel. Ha ezt egy komoly ember tenné…
Ugye, hogy azt gondolnánk róluk, hogy egy-egy trollkodó barom?.
Mért nem lehet valakinek elvégezni feneket kerítés nélkül a munkáját? Ja, hogy ez hobbi? Ja, hogy ez szórakozás? Akkor csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: gratulálok (magamnak, mert ez rólam is szólt)!
((:
Na akkor ezentúl már erről fog szólni a kapszli?
Valaki kitalálja, hogy Don Quijote módjára visszamegy az időben és lőlapszélmalmok ellen harcol?Azonnal szirupos szöveget ír, hogy a déliek/ északiak ellen milyen csatát vívott. Vagy nevetséges amerikai tehénpásztor ruhába öltözik. És eposzokat ír milyen bátran szembeszállt a gaz színes lufik seregével. Ha az amerikai tengerészgyalogosok tennék mindezt
Ugye, hogy azt gondolnánk róluk, hogy egy-egy nevetséges barom?.
Mért nem lehet valakinek elvégezni feneket kerítés nélkül a munkáját? Ja, hogy ez hobbi? Ja, hogy ez szórakozás? Akkor csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: gratulálok!
(:
Na akkor ezentúl már erről fog szólni a kapszli? Amikor valaki agyonlő valami állatot, akkor azonnal egy szirupos , “Édesen aludtam mikor zörrent az ablak, megjött a vadőr rögtön induljak, és izgalommal vegyes kíváncsi várakozással teli készülődés után a hajnali fagy roppant a lábunk alatt míg beszálltunk a terepjárónkba, és el nem érkeztünk a nyiladékhoz ahol is megfagyott a lehelletünk, majd remegő kézzel töltöttem meg az előzetesen hónapokig kísérletezett vadásztöltetet, mígnem aztán megjelent …… kápitális, fejedelmi, uradalmi, fennséges -azt sem tudom már hogyan cizelláljam milyen vad-, lövés dördült, elcsattantak a fényképezőgépek, kibeleztük amit természetesen ott is hagytunk a pi..ba az erdei út szélén ( ami egyébként közút), ba..unk rá, hogy délután lehet kirándulók jönnek arra már megyünk is agyonlőni a következőt” stílusú hősi eposszal kell tölteni az oldalt?
Nem az, megértem én, hogy kell húst enni (én is eszem heti kétszer, még az is előfordul, hogy vadhúst eszem, sőt tudom hihetetlen de előfordult a lóhús is), azt is megértem, hogy vadgazdálkodás van, de nézzük már meg: vannak más szakmák, ahol gyakorlatilag az ölés a szakmája az embereknek. Mit gondolnánk egy mészárosról ha teli lenne a lakása aggatva marha fejekkel, meg különböző oldalakon eposzokba öntve részletezné munkáját? Mit gondolnánk egy mesterlövészről, akinek valószínű többször kell lelőnie veszélyes vagy annak vélt állatot, neadjisten embert (még akkor is ha egy utolsó tömeggyilkos is az), és erről fonná-szőné a szót? Mit gondolnánk ha egy állatorvos miután, elaltatja valaki szeretett állatát, kicifrázva megosztaná a honlapján? Ugye, hogy azt gondolnánk róluk, hogy egy-egy abberrált barom?
Mért nem lehet valakinek elvégezni feneket kerítés nélkül a munkáját? Ja, hogy ez hobbi? Ja, hogy ez szórakozás? Akkor csak csatlakozni tudok az előttem szólóhoz: gratulálok!
Kedves Horse Whisperer,
Köszönjük az észrevételt, természetesen a továbbiakban is örömmel adunk hírt Barátaink elöltöltő fegyveres vadászsikereiről.
Szép volt! Gratulálok!
Üdv: Tamás