Spoilermentes moziélmény: A visszatérő

2016. január 17.

20151125leonardo-dicaprio-a-visszatero-cimu

Ha már nincs hó, legalább nézzünk olyat moziban felkiáltással megnéztük feleségemmel ma A visszatérő c. filmet. Drága nejem egyetlen kérdése annyi volt, hogy van-e benne szerelmi szál? „Naná!” hazudtam, és már hívtam is a mozit jegy ügyben.

A sztori poénjait nem lövöm le ne aggódjatok, de azt is garantálom, hogy ez nem lesz egy hagyományos jellegű értékelés. Ezt már csak azért is ígérem, mert bármi amiben kovás puska van, nálam nem indulhat nulláról. Márpedig ebben a filmben az egy fegyverre eső kováspuskák száma kettő.

A lövész ember kicsivel is beéri ebből a szempontból, a film azonban ennél természetesen jóval több. A történet valamikor a 19. század első harmadában játszódhat, és a klasszikus prémvadászat korába kalauzolja el a nézőt, lassan, nyugodtan, de az erre affinitással bíró nézőnek nagyon átélhető módon. A párbeszédek rövidek, Leonardo DiCaprio összes elhangzó mondata elférne egy A/4 lapon 18-as karakterrel, másfeles sorközzel. Minden szó – már ha egyáltalán hallatszik – helyén van, nem akar többet mondani, mint ami. A karakterek egyszerűek, nincs hatalmas jellemfejlődés, és meglepetések sincsenek: a jók jók, a rosszak aljasak.

A történettől se várjátok, hogy shakespeare-i fordulatokat produkál. Egyszerű, és kegyetlen történet, kicsit olyan mintha a rendező egyetemi éveinek dokumentarista vágyait is kiélné a filmben. Akinek minimális sütnivalója van, az már a történet legelején tudja, hogy nagy vonalakban mit fog látni, és hogyan végződik majd az eposz. A film készítői lassan, filmet nem sajnálva hitetik el egyre mélyebben a nézővel, hogy ott fázik a hófödte csúcsok közt a magára maradt nyomkeresővel.

A látvány csodaszép. Valószínűnek tartom, hogy a lassúság miatt sokan jönnek ki úgy a moziból, hogy „jó-jó, de azért fél órával lehetett volna rövidebb”, de ha hagyja magát a néző feloldódni a film hangulatában, akkor az idő úgy múlik, hogy észre sem vesszük. És tényleg nem azért, mert annyira leköt a sztori, hanem sokkal inkább azért mert a hangulat az arra érzékeny idiótákat – mint például amilyenek mi elöltöltő fegyveres lövészek vagyunk – könnyen megérinti. És persze tele van kovás puskákkal is, ezt mondtam már?

Fegyverkezelés terén is eléggé korrekt a cucc. Nem lövöldöznek ész nélkül, és az egylövetű pisztoly is csak néha sül el egymás után kétszer – persze töltés nélkül. A serpenyőfedéllel azonban rendre meggyűlik a baja szegény Leonardonak, jó párszor nyitva marad, ami ugye nem tesz jót a felporzólőpor helyben maradása tekintetében. E téren egy címeres ökörséget találtam csak: egy jelenetben kovával és acéllal gyújt tüzet, majd a lángokat úgy szítja fel, hogy a lángra a flaskából közvetlenül lőport szór… Ez a DiCaprio gyerek tényleg eléggé ütésálló a filmben, de azért e jelenetnél a szaktanácsadók szólhattak volna.

A film naturalista, durván naturalista. Nincs telenyomva CGI effektekkel, és nem akar többnek látszani, mint ami. Oscart szerintem maximum a képi világa miatt nyerhet, mert a szerepek egyszerűen nem engedik, hogy túl nagyot játsszon benne bármely szereplő.

Feleségem kicsit csalódott volt persze a végén, és megfenyegetett, hogy követezőre ő választ filmet. Most lélekben edzek valami romantikus vígjátékra. Nagyobb dráma lesz, mint A visszatérő, az egyszer biztos.

Tehát a film jó. És tele van kovás puskákkal. Nekem 8,5/10.

SC