2014. augusztásában egy lelkes hagyományőrző csapat – a Lovasíjász Hagyományőrző Egyesület, www.lovasharc.hu – jóvoltából igen érdekes lövészetet hajthattunk végre. A csapat tagjai a hun-avar kori harci technikákat és eszközöket elevenítik meg. Egyik fő tevékenységi területük a korszakra jellemző lamellás vértek reprodukciója. Céljuk, hogy egy mind anyagában, mind elkészítési technikájában autentikus vértet hozzanak majd létre a jövőben. A projekt persze egy hosszú folyamat, melynek különböző állomásaihoz modern – és költséghatékony – anyagokból modelleket készítenek, hogy azokat teszteljék. Egy ilyen vért szétlövésére volt lehetőségünk e szép augusztusi napon.

Kísérleti régészetnek nem igazán tekinthető egyelőre a dolog, hiszen a vért modern, hengerelt 2 mm-es rozsdamentes anyagból kivágott lemezekből állt, s a fűzéséhez használt anyagok, és a fűzési technika sem másolta pontosan az eredetit. A későbbi – teljesen korhű – vért felé vezető úton azonban hasznos információkkal szolgálhat nekik ez a kis lövészeti program.

Igazából a modern anyagokból készült vért használhatóságát, viselhetőségét tesztelték eddig, még azt is kipróbálták, hogy lehet-e úszni egy teljes mellvértben, avagy a katona lesüllyed, mint a kő egy folyami átkelésénél. Nos lehet. Sőt, korábban azt is kipróbálták, hogy megfogja-e a vért a 9 mm Luger és a 38 Special lőszer lövedékét. Nos igen, megfogta, bár ahhoz, hogy a védőképességet maximálisan értékelni lehessen, azt is vizsgálni kellene, hogy a lemezek által felfogott lövedék energiája hogyan megy át a viselőre, vagyis milyen egyéb sérüléseket kell elviselnie.

Egy képzeletbeli időutazást terveztünk erre a napra. A lamellás vért – eltérő szerkezetűek, mint a hun-avar vértek – megmaradtak még a korai tűzfegyverek korában is, így természetesen furdalta a hagyományőrzőket a kíváncsiság, hogy milyen védelmet jelenthetett volna egy ilyen páncél a feketelőporral hajtott lövedék ellen. Persze a kapott eredmények mindenképpen falsak lesznek, hiszen a 2 mm-es, homogén, rozsdamentes, hengerelt lemez anyagminősége egészen mást képvisel, mint az 5-6. századi metallurgia remekei. Az autentikus páncél elkészítéshez viszont sok információt gyűjthettek a lőtesztből. Terveink szerint fokozatosan haladva, emelve a kalibereket és egyre fejlettebb fegyvereket használva egészen a 19. századig kalandoztunk el. A lövészethez két további hagyományőrző egyesület segítségét kértem. A Mare Temporis Alapítvány lövészei a keréklakatos és kanócos fegyverek, míg a Bornemisza János Hagyományőrség a kéziágyúk korát jelenítette meg.

A rombolást egy 27 kg húzóerejű hun íjjal és korhű hegyekkel szerelt nyílvesszőkkel kezdtük, melyek szinte megkarcolni sem tudták a vértet. A vesszők szépen lepattantak, miközben a hegyek tövüknél elhajlottak.

Következhetett a tűzfegyverek kora. A tesztekhez 2Fg Swiss lőport használtunk, és vagy a fegyvernek megfelelő szolgálati lőportöltetet használtuk, vagy a a golyó tömegének 1/3-a lőportöltetet, ahogy azt régen is tették. A kéziágyú 0,530” átmérőjű ólomgolyót lőtt ki 180 m/s sebességgel. A golyót nem fojtottuk semmivel, hogy a töltési mód is közel legyen az eredeti metódushoz. Így 240 J energiára volt képes, ami nem tudta átszakítani a vértet, de azért egészen biztosan eltörte volna a katona szegycsontját, bordáit a behajtogatott lemezek miatt. Az ellapult golyó szépen kihullott a lemezek közül.

A következő fegyver egy .45-ös huzagolt, keréklakatos pisztoly volt, melyből a .440-es tapaszolt golyó 310 m/s-mal hagyta el a torkolatot. Ez 404 J energiát jelent. A lövedék a vért olyan részét találta el, ahol csak egy réteg fém volt, az mégis megállította a könnyű golyót. A katona túlélte a beavatkozást ismét.

Következett ugyan ez a töltet, ugyan ez a gömblövedék egy sima csövű, .45-ös kanócos muskétából. A lövedék a csőben 390 m/s-ra gyorsult, ami 640 J energiát jelentett. Ez már a .357 Magnum lőszerek energiatartománya. A lövedék át is szakította a vértet, és a műanyag figurát is könnyedén.

Következhetett a keréklakatos karabély, szintén .45-ös űrméretben, huzagolt csővel. A töltet ugyan az volt, mely 350 m/s-ra és 514 J energiára volt képes a torkolatnál. A lövés nem sikerült tökéletesen, mivel a vért oldalát kapta el, ahol a páncéllemezek már döntöttek, vagyis a becsapódás szöge nem merőleges. A golyó nem tudta átszakítani így a lamellát, de azért igencsak deformálta, s a katona testébe vitte azt. Bár emberünk túlélte volna a találkozót, igencsak rossz napja lett volna.

Következhetett a 17,6 mm-es kovás muskéta. Régiónkban a 17-20 mm közötti kaliberek jelentették a katonai űrméreteket a 16. századtól egészen a 19. század derekáig. A golyó ez esetben 390 m/s sebességgel hagyta el a csövet, mely 2260 J energiát jelent. A vért nem volt ellenség, szinte lassulás nélkül szakította át a lemezeket a golyó. Hiába, a vértek nem véletlenül koptak ki a hadi használatból a 30 éves háború idején.

Az utolsó fegyver, a csappantyús – Lorenz – hadipuska már csak a hab volt a tortán. Nyilvánvaló volt, hogy a 28 g-os, 375 m/s sebességgel kilőtt, 1970 J energiával induló kúpos, kompressziós lövedék át fogja szakítani a vértet, s így is lett, nem okozva meglepetést.

A teszt kellemes időtöltés volt, s egészen biztosan sok segítséget ad, információt biztosít majd a hagyományőrző csapatnak, hogy tovább haladjanak a teljesen korhű vért felé vezető úton. Reméljük, hogy majd az autentikus vért egy darabkáját is hasonló módon vallathatjuk, hogy láthassuk a különbségeket a modern anyagok, és a korabeli fémek között.

Köszönöm Kelemen Zsoltnak és a Lovasíjász Hagyományőrző Egyesületnek, hogy részt vehettünk ebben a projektben. Köszönöm a Mare Temporis Alapítvány és a Bornemisza János Hagyományőrség segítségét.

Németh Balázs

A lövészetben résztvevő hagyományőrző egyesületek:
http://lovasharc.hu/
http://www.maretemporis.eu/
http://www.hagyomanyorseg.hu/