Pedersoli és Uberti újdonságok az idei IWA kiállításon
Nürnbergben mindenki előadja amije van, akár előrukkolt újdonsággal, akár nem. Az idei túrát a szokásos menetvonal megtervezésével kezdtem: Pedersoli, Uberti, Ardesa, Chiappa, Pietta, Dixiegunworks, Holt’s, Feinwerkbau, indiai és pakisztáni fegyvervarázslók, de lassan be kell lássam, hogy néhány céghez szinte teljesen felesleges ellátogatni, mert egyszerűen nem csinálnak soha semmi újat. Ki is esett ezen a szűrőn azonnal a Chiappa, Pietta, Dixie, Feinwerkbau. E cégek persze más kategóriában mutattak be újdonságokat, a történelmi lövészeket azonban nem kényeztették.
Uberti
Ubertiék idén három újdonsággal kápráztatták el a történelmi lövészeket. Először is életre keltettek egy igazi filmes revolvert, amely történelminek csak erős túlzással nevezhető, azonban nagyon mokány kinézetű kis szerkentyű. Silvester Stallone Feláldozhatók c. filmjében használta azt a .45LC űrméretű rövid csövű, módosított kakassal szerelt Colt SA replikát, mely csövét még kompenzátorral is ellátták.
A puska fronton egy új „Commemorative”, vagyis speciális alkalomra gyártott korai 1866 M Winchester puska replikával támadtak, megünnepelendő a Yellowboy puskák 150. évfordulóját. Az Uberti korrektségét jelzi, hogy azt az eredetit is kiállították, melyet lemásoltak. Ilyenkor tűnik igazoltnak, amikor azt mondom, hogy az Uberti nem másolatokat, hanem történelmi szempontból is hű replikákat készít.
A harmadik érdekesség nekünk talán nem annyira értékes, a amerikai piac szempontjából viszont jelentőségteljes apró átalakítás, mely mai szemmel tekintve is biztonságossá teszi a régi Colt SA revolverek szerkezetét. E fegyverek alapvető gondja, hogy nem lehet 6-ra tölteni a hatlövetű dobot, mert ebben az esetben a kakasba szerelt ütőszeg egy éles lőszer felett helyezkedik el. Ez a pontlövészetben nem gond, és a Cowboy Action Shootingban sem, mivel ott csak 5-re szabad tölteni a szabályok szerint. Az USA-ban azonban e revolvereket nem csak hobbi célokra használják. Bizony sokan választják ezt otthon- vagy önvédelmi célokra is. Az ő kérésükre válaszolva készítettek egy átalakított kakast Ubertiék, mely úgy rejti az ütőszeg biztosítást, hogy az kívülről egyáltalán nem látszik a fegyveren. Ugyan azt csinálja, mint a „transfer bar”, rendszerek, de láthatatlan, vagyis nem rontja a fegyver történelmi összképét. A konverziós kit minden Uberti revolverhez illeszkedik majd, ára pedig nem lesz több, mint egy normál kakas ára.
Pedersoli
Pedersoliék idén egy új sima csövű kovás pisztollyal jöttek ki, melyet az MLAIC Cominazzo versenyszámára optimalizáltak. A fegyver nagyban hasonlít a korábbi Mortimer pisztolyra, de ennek markolatát, követve az eredeti Tatham & Egg pisztolyok vonalvezetését, kényelmesebbé, jobb súlyelosztásúvá tették. Az 1863 Remington revolverek esetében is egy új modellel jelentkeztek, mely a korábbi matt fekete helyett krómozott felülettel rendelkezik. A hosszú fegyverek közt bemutatták az új Whitworth puskát, az 1886/71 alsókulcsos puskák egy könnyített változatát, a hatszögletű huzagolással bíró Whitworth puskát, valamint az új nyolcszögletű csövű 1886 Winchester replikájukat, melyeket már mi is nagyon várunk itt Magyarországon. Volt mit tapogatni, és fél füllel meghallva még az is kiderült, hogy már dolgoznak az új Lorenz puskán.
Holt’s
A Holt’s aukciós ház standjánál minden évben megállok, mert mindig érdekes szerkezeteket lehet náluk látni, sőt, a céget képviselő Nick Holt és Simon Willey minden évben kapható jóféle beszélgetésekre, és attól sem zárkóznak el, hogy a régi vasakat kiszedjék a vitrinből. Az első fegyver, melyet kezembe nyomtak egy 1650-es évekből származó angol „dog lock” kovás pisztoly volt, melynek érdekes történetét is elmesélte Simon. A fegyvert egy londoni padláson találták, mikor az öreg, 16. századból származó házat felújították. A ház új tulajdonosai azonban nem csak ezt az egy vasat találták, hanem egy egész ádányi angol polgárháborúból megmaradt fegyvert…
A következő aukció két újabb érdekessége volt egy Volcanic pisztoly és egy karabély. E szerkezetek a Winchester puskák közvetlen elődei voltak, s Horace Smith és D. B. Wesson első közös vállalkozás szabadalmaztatta őket. A fegyverek érdekessége a lőszer, mely nem rendelkezett hüvellyel, hanem a lövedék szoknyájába töltötték a lőport, melyet egy fulmináttal bevont kartonlappal zártak le. És ha már alsókulcsos puska, akkor kezembe nyomtak egy Henryt is a biztonság kedvéért, hogy érezzem a különbségeket. :)
Persze nem minden ismétlő volt ennyire használható a korszakban. A Porter-féle Turret (vagyis tornyos) puska nagyon veszélyes szerkezet volt, de nem az ellenségre, hanem sokkal inkább a használóra. A 9 lövetű dob a csőtengelyre merőleges tengelyen forgott, úgy, hogy lövéskor legalább 3 kamra nézett a lövész felé. Képzeljünk el egy láncgyújtást… Az első modellek kis fulminát pasztilla segítségével sütötték el a kamrákat, míg a későbbi modellek már hagyományos lőkúppal voltak szerelve. Hogy a helyzetet tovább rontsa, Porter úr még egy automatikus töltő rendszert is kitalált a fegyverhez, mely a szerkezetet működtető alsó kar mozgatásával lépett működésbe. Mekkora ötlet: ha a lövész valamilyen véletlen folytán túléli a láncgyújtást, akkor még mindig ott van arca előtt egy fémdoboz tele lőporral és golyókkal, ami az arcába robbanhat. A legenda szerint Porter éppen Coltnak mutatta be fegyverét, mikor az felrobbant, és megölte a tervezőt. A legenda valószínűleg mese, annyit tudunk, hogy Porter 1856-ban halt meg szülővárosában.
Németh Balázs