A szabadságharcot követő mostoha időszak után a polgári céllövészet fontossága jelentősen emelkedett az 1860-as évek második felében, mivel a huzagolt hátultöltő katonai fegyverek rendszeresítése átalakította a harcászatot. A budai lövészegylet 1868. évi jelentése ekképpen fogalmazott: „Az 1866-iki hadjárat megmutatá, hogy tekintettel a változott védrendszerre, nemcsak kívánatos, de szükséges azon férfiak számát ismerni, kik a magánélvezet végett gyakorlott céllövészetnél mint jó céllövők kitűntek, úgy hogy az országban elszórt erők gyűjtésével, mint ez a szomszédos országokban máris megtörtént, egylet alakíttassák, mely az élvezet mellőzésével inkább a férfinemzedéknek alkalmat nyújtson a lőfegyverreli bánásmód betanulására, így pedig különös tekintettel fiatal honvédeinkre, az országban ügyes lövészek kiképeztetése céloztatott.”

A hazai lövészegyesületek összefogása érdekében 1871. augusztus 18-ra hívták össze az országos közgyűlést. A nagy lövészünnep főszervezői Érczhegyi Ferenc allövészmester és Paulovits László főlövészmester voltak, és bár a Kárpát-medence teljes egésze képviseltette magát a rendezvényen, a magyar ajkú polgárság korántsem oly lelkesen vett részt a mozgalomban, mint arra számítottak, pedig erős kormányzati támogatást is élveztek. A magyar országos lövészegyesület alapokmányát mindössze 17 – elsősorban német ajkú – egyesület írta alá.

Az 1871. évi országos lövészünnepély díjlövészete a budai lövöldében (Vasárnapi Újság)

Ha nem is látszott sikeresnek az első össznemzeti szervezet megalapítása, alapszabálya mégis fontos mérföldköve a magyar sportlövészet történetének, ugyanis képet ad arról, hogy milyen versenyszámokat lőttek a kor céllövészei. Az országos lövészünnepély július-augusztus hónapokban volt megrendezendő, és minimum 20 céllövész – lövésztábla polgári fegyverek számára – és 20 tábori – vagyis katonai fegyverek számára szolgáló – céltáblát kellett felállítani. A lövészcéltábla távolsága 175 méter, magassága 1,5 m, szélessége 1,2 m volt, a fehér mezőn jelölt célfekete pedig 30 cm átmérővel rendelkezett. A tábori lőtáblát 300m távolságra helyezték el. Ennek magassága 2 m, szélessége 1,2 m volt, melyen a célfekete, vagyis a „kép” 90 cm magas és 45 cm széles volt. A lövész táblára bármilyen puskával, míg a tábori táblára csak katonai puskával – 1867 M Werndl vagy 1866 M Wänzl puskával – szabadott lőni. Mindkét esetben állva, szabad kézből kellett leadni a lövéseket. A lövészethez szemüvegen kívül semmilyen speciális segédeszközt nem szabadott használni. Lövész lőtáblára egy lövés 2 krajcár, a tábori lőtáblára egy lövés 10 krajcárba került. Minden lövész annyiszor lőhetett, ahányszor kifizette a nevezési díjat, de mindig csak egy lövést tehetett. Az elöltöltő fegyvereket a „lőállomások” – lőállások – mögött 2 m távolságban elhelyezett töltőasztaloknál kellett tölteni, de a kapszlit csak a lőállásban lehetett felhelyezni a lőkúpra. A hátultöltő fegyvereket csak a lőállásban lehetett megtölteni. A töltő helységben természetesen a dohányzás és szivarozás tilos volt. Ha a fegyver elcsettent, a lövész még egyszer próbálkozott, ha akkor sem sikerült leadni a lövést, el kellett hagyni a standot.

Mind a katonai, mind a polgári céllövész fegyverek részére kitettek ezeken kívül 3-3 ünnepély céltáblát, melyek külön pénzdíjazású verseny alapját szolgáltatták az alapversenyszámmal azonos távolságokon. A befolyt tiszteletdíjak felét nyerhették meg az ünnepély céltáblák győztesei. Minden polgári céllövész ünnepély táblára csak 1-1 lövést tehetett a versenyző, de a katonai ünnepély táblák mindegyikére 2-2 lövést tehetett. A tábori és lövész ünnepély táblákra 5 forint volt a nevezési díj – vagyis a betét – lövésenként.

Ma hasonló puskákkal, hasonló testhelyzetben 50 méteres távolságra lövünk. Azt hiszem hamarosan érdemes lenne kipróbálni a régiek versenyszámait is…

Címlapon: Zoller Antal 1873-ban készített céllövőpuskája.

Németh Balázs, 2022. június