Aki valaha olvasott a mohácsi csatáról, biztosan felmerült benne a kérdés, hogy valóban képes lehetett-e átütni a vértezetet a janicsárok puskáiból kilőtt puskagolyó. Nagyon látványos kérdés ez, ugyanakkor vizsgálata nem feltétlenül a legfontosabb része a kérdéskörnek.

A korabeli tűzfegyverek ballisztikájának rekonstrukciója három lábon kell álljon: ismerni kell pontosan a lövedéket, a puskát és a kilőtt lövedék torkolati sebességét. Csak abban az esetben van értelme filozofálni azon, hogy hogyan, meddig repült a golyó, ha ezeket a lábakat fel tudjuk építeni.

Ha ezek megvannak, akkor a ballisztika mindhárom nagy területe szolgálatunkba állhat: a belballisztika foglalkozik azzal, hogy mi történik a lövedékkel, amíg a puska csövében mozog, a külballisztika írja le a golyó mozgását, a célballisztika pedig azzal foglalkozik, hogy mi történik, amikor az a célba csapódik.

Vagyis, hogy adott távolságon, adott anyagminőségű és vastagságú fémlemezt át tud-e ütni a puskagolyó, az csak egy része annak a hatalmas képnek, mely hozzájárulhat a puska képességeinek megértéséhez.

A hadtörténész számára azonban éppoly fontosak az egyéb válaszok is. A csőben kialakuló nyomásgörbe elemzése választ adhat arra, hogy hogyan pusztult el a Majsnál fellelt taplólakatos puska csöve, milyen kihívásokkal kellett szembenézni a korabeli puskaműveseknek, és hogyan oldották azokat meg.

A külballisztika megadhatja, hogy milyen maximális lőtávolságra repült a lövedék, milyen távolságon voltak képesek ölni, vagy sebesíteni, milyen hányadát pásztázta a lövedék ballisztikai görbéje (haladt egy ember magasságban a parabola) a lövész előtti harcteret.

A célballisztika válaszolhat arra, hogy a golyó meghatározott távolságokon milyen nagyságú, milyen mély sebet ütött, milyen pontos volt, milyen másodlagos lövedékhatásokat fejtett ki, mennyi szennyeződést juttatott a sebbe.

Mindezek alaptétele, hogy tudjuk mekkora volt a lövedék, milyen formával rendelkezett, milyen tömegű volt és milyen anyagból készült. Ez utóbbi több szempontból is izgalmas kérdés, hiszen a mohácsi lövedékek jelentős hányada keményített lövedék, melyek változó hányadban ónt, és elenyésző mértékben antimont tartalmaznak.

Az ötvözésnek, keményítésnek több hatása is van: egyrészt változtatják a belballisztikát: a lőporgázok hatására a puskagolyó már a csőben deformálódik. A puha anyag megfelelő nyomás esetén igyekszik kitölteni a rendelkezésre álló csőűrméretet, így a csőbe zömülő lövedék hozzájárul a lőporgázok szigeteléséhez is. Jól megfigyelhető ez 17. századi eredetileg alulméretes muskétagolyókon, melyek csővel érintkező kerületén kopásnyomok láthatóak (ez az úgynevezett „banding”).

Az adott űrméretű ötvözött lövedék (mivel az ón és antimon sűrűsége kisebb, mint az ólom) könnyebb, mint a tiszta ólom golyó, vagyis azonos lőportöltet esetében nagyobb lesz a torkolati sebessége.

A keményített lövedék becsapódáskor is máshogy viselkedik: mivel nem képes olyan könnyen deformálódni mint a puha ólom, puha célközeg esetében kisebb átmérőjű sebet üt, miközben a másodlagos lövedékhatások (időszakos sebcsatorna) lehet erősebb. A kisebb mértékű deformálódás előnyös lehet, ha a golyó vértezetet talál, hiszen nem lapul el, vagyis a mozgási energiát kisebb felületre tudja összpontosítani, ami javítja annak esélyét, hogy például egy mellvasat átszakítson.

Ezért fontos, hogy az elkészített ötvözetek keménységét megvizsgáljuk. Kutató csoportunknak ebben nagyszerű segítsége van. A Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Anyagtudomány és Technológia Tanszékének egyetemi adjunktusa, dr. Wiener Csilla segítségével ellenőriztük az ötvözetek keménységét.

A vizsgálatban a 3 olyan ötvözet vett részt, melyek a III. számú tömegsírban talált lövedékekben és a majsi falunyomnál is azonosítottunk EDS vizsgálataink során, egy további lövedék – igen nagy óntartalommal – a harctérről. Az 5. ötvözetre nincs ez idáig leletünk. Ez utóbbi, az ólom-ón-antimon ötvözet betűfém, azért került a vizsgálati halmazba, mivel más csapat kutatásában felmerült annak lehetősége, hogy ez az ideális ötvözet lehetett az oszmán lövedékek egyik feltételezhető anyaga.

A lövedékek Brinell skála szerinti keménységét vizsgáltuk. Ennek során meghatározott ideig, meghatározott erővel, meghatározott méretű keményfém golyót nyomunk a vizsgálandó felületbe. Az eredményezett benyomódás mérete tükrözi az anyag keménységét. Az ötvözők szerepét jól mutatja, hogy míg a tiszta ólom keménységét 4,39 HB értéknek mértük, addig mindössze 6% ón hozzáadása már közel kétszeres (7,94 HB) értéket eredményezett. Vagyis a kérdés valóban lényeges!

(Lábjegyzet lövésztársaimnak: Kevesen vizsgáljuk a magunk által öntött/ötvözött lövedékek keménységét, pedig ez igen nagy hatással van fegyverünk fontosságára. A Lee Precision gyárt ehhez szerkezetet, egy kis kézi eszközt, mely lőszertöltő présre szerelhető. Áll egy szerszámból, mely megfelelő erővel képes a 2,5 mm-es keményfém golyót a felületbe nyomni, egy támaszból, mely a hüvelytalpbefogó helyére illeszthető, és egy kis mikroszkópból, mellyel a benyomódás méretét lehet meghatározni. Meg kell mondjam, hogy a szerkezet igen pontosnak bizonyult, 2 ötvözet esetében közel ugyan azt az értéket adta, 2 ötvözet esetében 0,5 HB-n belül volt az eltérés, 1 ötvözet esetében pedig 1 HB volt az eltérés a laboreredményekhez képest. Úgyhogy a szerkezet kitűnően használható a mi hobbi céljainkra!)

Üdv

Balázs

Janus Pannonius Múzeum

Mohács 500 Kutatócsoport