MEFLSZ-MSSZ Történelmi lövész országos bajnokság Sarlóspusztán – 2023

Három napon keresztül dörögtek a fegyverek a szépemlékű sarlóspusztai lőtéren. A Magyar Elöltöltő Fegyveres Lövészek Szövetsége és a Magyar Sportlövők Szövetsége közös országos bajnoksága nagyszerű alkalom volt arra, hogy az ország minden szegletéből összemérjék tudásukat a történelmi tűzfegyveres lövészet szerelmesei.

A versenyen több, mint 60 lövész 260 alkalommal állt lőállásba, vagyis évek óta a legnépesebb bajnokságon vehettünk részt. A pénteki gyakorlónap után szombaton a nemzeti versenyszámok, vasárnap pedig az MLAIC szabályzatának megfelelő nemzetközi versenyszámok kerültek megrendezésre. A kínálat pedig igen izgalmas volt: megszólaltak a 18. század kovás, a 19. század eleji csappantyús, a 19.század második felében született korai hátultöltő és az első és második világháborúban szolgáló fegyverek.

Résztvevőink között négy hölgy is megmérette magát, ami bizony nagy dolog, hiszen lassan egy évtizede szüneteltek a hölgyeknek kiírt versenyszámok, Ideje lesz ezen változtatnunk!

A versenyek 25, 50 és 100 m távolságokon zajlottak, és számos esetben született olyan eredmény, mely akár nemzetközi versenyen is érmet, pontszerző helyet jelenthetett volna a lövésznek:

Kapócs István Lamarmora R (elöltöltő hadipuska 50m) versenyszámban 98 kört lőtt

Németh Balázs Vetterli R (csappantyús puska 50m) versenyszámban 97 kört lőtt

Horváth István Zajcev 100 m (1945 előtti optikai irányzékos hadipuska 100m) versenyszámban 96 kört lőtt

Nagy Imre Pennsylvania R (kovás puska 50m) versenyszámban 95 kört lőtt

Németh Balázs Whitworth (O) (csappantyús puska 100m) versenyszámban 94 kört lőtt

Meszesi Lajos Minié R (elöltöltő hadipuska 100m) versenyszámban 92 kört lőtt

Bartók Balázs Cominazzo R (sima csövű kovás pisztoly 25m) versenyszámban 86 kört lőtt

Bérces Béla Malson R (csappantyús revolver 50m) versenyszámban 80 kört lőtt

A teljes eredményjegyzék itt érhető el!

Kapócs Pista 98 körös Lamarmora eredménye. Tavaly ez világbajnoki cím lett volna. Fegyvere Pedersoli 1857 Württembergischen (Mauser) hadipuska, töltete: 33 grain Swiss 2Fg lőpor és 487 grain (Pedersoli) Minié pontosan csőűrméretre kaliberezve. Kenőanyag: 60% faggyú, 40% méhviasz.

Az eredmények biztatóak, a csapat megkezdheti a felkészülés utolsó szakaszát az idei franciaországi Európa bajnokságra.

Persze a háromnapos rendezvény nem csak a lövészetről szól. A klubhotel nagyszerű alkalmat ad arra, hogy a közösség összekovácsolódjon. Az esti beszélgetések, kellemes fröccsözés a medence partján kitűnő időtöltés. Minőségi idő, minőségi társaságban. Lövésztársaimnak, akik távol maradnak a magyar versenyekről tiszta szívvel javasolhatom, hogy jöjjenek el ezekre a találkozókra, hiszen itt nem csak az elöltöltő fegyveres lövészet csínját-bínját, hanem a közösséget is megismerhetik.

Gratulálunk minden résztvevőnek, minden győztesnek, köszönjük Nagy György és ifj. Nagy György szervezőmunkáját!

A Kapszli Csapata