A nemzetközi szakirodalomban „Jäger” néven emlegetett puska igen könnyen felismerhető karakterrel rendelkezik. A fegyver típus egyenes leszármazottja a 17. századi robusztus, keréklakatos, huzagolt csövű vadászpuskáknak, és igen fontos szerepet tölt be a fegyvertörténetben, hiszen egy olyan pillanatot érhetünk tetten, ahol egyrészt egy polgári fegyver lesz a katona puskák mintája, másrészt pedig vonalvezetése inspirál számos, hasonlóan nagy hatású fegyvertípust. De nézzük először is, milyen az a Jäger puska?

A fegyvertípus szinte egész Európában elterjedt a 18. század folyamán. A fegyver lelke a cső, mely jellemzően robusztus, űrmérete ritkán kisebb 12 mm-nél, legtöbb változata 12-16 mm közöttű csőátmérővel rendelkezik. A cső mindig huzagolt 6-12 mély, jellemzően lekerekített élű huzaggal, a huzagok emelkedési szöge pedig jellemzően igen meredek ahhoz képest, amit mi ma tapaszolt gömblövedékek tüzeléséhez ajánlunk. A spirál 30-40” közötti távolságon tesz meg egy fordulatot a csőben. Ma sokkal inkább a 60-70”-es emelkedést tartjuk golyó formájú lövedékhez ideálisnak. Hogy miért készült így? No erről a későbbiekben szólni fogunk. A csőhossz jellemzően 60-70 cm között mozog, de ismerünk pisztolycső méretű darabokat is, melyeket a korabeli német vadásznyelv „Sau Stutz” vagy disznópuskaként ismert.

A fegyver lakatszerkezete természetesen kovás szerkezet volt a 18. században, az elsütőszerkezet a legtöbb esetben gyorsítós, vagyis két billentyűs: a hátsó billentyű előfeszítette a szerkezetet, hogy az elsővel minimális erőkifejtéssel, és maximális pontossággal adhassuk le a lövést. Az ágyazás mindig a torkolatig ért, és jellemzően dióból, vagy gyümölcsfából készült. A tusán a legtöbb esetben csúszófedeles rekeszt helyeztek el, ahol a fegyver töltéséhez, tisztításához szükséges szerszámocskákat, kiegészítőket lehetett elhelyezni.

Az Esterházy puska

Az Esterházy család hazánk talán egyik legfontosabb nemesi családja, mely nádorokat, érsekeket, országbírót, hadvezéreket, politikusokat, művészeket adott a Magyar Királyságnak, s a Habsburg Birodalomnak. Jelen cikkünk célja természetesen nem lehet a család teljes bemutatása, de a hercegi ág azon tagjáról érdemes szólnunk, akinek fényes vadászatai a cikkünk témáját jelentő puska korszakában történtek. A család jelentős nyugat-magyarországi birtokokkal rendelkezett, kastélyaik közül ma is látogatható a fertődi, kismartoni és fraknói kastély. Ez utóbbit minden hadtörténelem és fegyvertörténet után érdeklődőnek jó szívvel ajánlom, hiszen Közép-Európa egyik legszebb, leggazdagabb katonai és vadászati műtárgykiállítását csodálhatjuk itt meg.

III. Esterházy Antal Pál herceg ozorai vadászatai a 19 század első felében egyet jelentettek a korlátok nélküli pompával. Ma azt a vadászati módot, amit e társas vadászatokon műveltek, már messze nem tartjuk etikusnak, hiszen egy nagyon fontos feltételnek nem tud eleget tenni: nem ad esélyt a vadnak. A kerti hajtásokra a magyar és birodalmi politikai elit színe-javát vendégül látták. A vadászatok központja a miklósvári kastély volt Tamásiban. A felkészülés napokkal a vadászat előtt kezdődött. A hajtók a vadat a kert központja felé szorították, majd éjszakára tüzet gyújtottak, hogy a menekülni vágyó vad ott is maradjon. A vadászat előtti napon a beszorított vadat hálóval vették körbe, majd a háló mentén pavilonokat állítottak. Egy-egy pavilon két vadászt, hat töltőt és 12 puskának elegendő töltőállványt fogadott be. A vadászat, melyet természetesen ne igyekezzünk megítélni mai gondolkodásunk alapján, addig tartott, amíg minden vadat le nem lőttek, vagy meg nem sebeztek. A vadnak természetesen nem volt szabadulási lehetősége, így biztosíthatták a hatalmas és egyben biztos terítékeket. Több esetben 1000-1200 nagyvad feküdt terítéken a hajtások után.

Talán ezekkel a vadászatokkal hozható összefüggésbe a cikkünk fő témáját jelentő puska. A fegyver kifejezetten jó minőségű vadászpuska, de díszítettsége nem éri el azt, amit egy hercegi fegyvertől elvárnánk. Mindezek ellenére a csőszakáll mögötti címerpajzsban egyértelműen az Esterházy család hercegi címere látható: a hercegi koronából kiemelkedő griff, melynek egyik kezében arany keresztvassal rendelkező szabálya, másikban pedig három vörös rózsa látható. A fegyvert Marcus Zellner bécsi fegyverkészítő gyártotta. Tőle ismerünk további hasonló kivitelű, Esterházy családhoz köthető puskákat is. A fegyver feltételezésem szerint tehát olyan puska lehetett, melyet a családi fegyvertárból adhattak ki vendégvadászok számára.

A Zellner család Zell am Wallersee, Salzburg és Bécs központban működött. Marcus Balthazar Zellner fiakénz Zell am Wallersee-ben született 1693-ban. Inaséveit apja műhelyében töltötte, majd legénnyé történő felszabadítása után megkezdte európai körútját, hogy más műhelyek tudását is elsajátítsa. 1726-ban telepedett le Bécsben, ahol mesterré lett. A szakmán belül házasodott, Felix Meier lányát, Anna Katerinát vette feleségül, és saját műhelyt alapított. 1758-ben halt meg, vagyis puskánk valamikor 1726-1758 között készült. A fegyver természetesen kovás lakattal készült eredetileg, de a 19. század első harmadában csappantyús lakattal látták el – rendkívül igényes módon. Az átalakítás nem volt bonyolult feladat: a kovás kakast egyszerűbb csappantyús kakasra cserélték, a gyúlyukat felfúrták, és beletekerték a gyúhengert, melybe a lőkúp illeszkedett. A serpenyőt, acélt és a serepnyőfedél rugóját pedig eltávolították. Érthető ez, hiszen hiába volt százéves a puska, a kitűnő huzagolt csövek még mindig alkalmasak voltak bárminemű nagyvad elejtésére.

„Marcus Zellner in Vienn”, olvasható a puska csövének tetején. A csőszakállon egy kettes szám is látható, ami feltételezi, hogy volt egy egyes puska is, vagyis a fegyver párban készült. A cső 69 cm hosszú, hét jobbos huzaggal rendelkezik, űrmérete pedig 16 mm az oromzatok között. A huzagok 31”-en fordulnak egy teljes fordulatot, így igen gyorsnak tekinthető, de ez persze nem jelenti azt, hogy a puskát kúpos lövedékekhez tervezték, hiszen a 18. században kizárólagosan gömblövedéket használtak. A tapaszolt golyó töltetre további bizonyítékok a mély barázdák, mely vastag tapaszt kívánnak a kitöltéshez. Az oromzatok éleit a mester gondosan lekerekítette, hogy ne vágja szét a flastromot.

Az ágyazás dióból készült, a tusán jól látható az apró rekesz is, melybe az apró alkatrészek voltak rejthetők. Az irányzékok nem állíthatóak, a célgömb lekerekített, polírozott, hogy gyönge fényben is csillanva segítse a célzást.

Antik fegyverek vizsgálata

Bármennyire is szép állapotban kerül hozzánk egy antik fegyver, ismét használatba venni csak akkor szabad, amennyiben az vizsgálaton esik át. Több okunk is van erre. Először is soha ne feledjük el, hogy egy történelmi értékkel rendelkező tárgyat tartunk a kezünkben, melynek értékét nem csökkenthetjük. A vizsgálat biztosít minket arról, hogy a fegyver használat közben nem sérülhet. Másrészt ne feledjük, hogy a magyar jogszabályok elöltöltő fegyverek esetében megköveteik az érvényes műszaki tanúsítványt, harmadrészt pedig mindig a biztonságot kell elsősorban szemünk előtt tartani: a fegyver nem lehet veszélyes sem a használóra, sem a körülötte állókra.

A fegyverek vizsgálatát Magyarországon a Polgári Kézilőfegyver- és Lőszervizsgáló Kft. végzi. Hazánk tagja a CIP-nek, a vizsgálat szabályait jogszabály rögzíti. Maga a vizsgálat három fő részből áll: lőporóba előtti vizsgálatból, lőpróbából és lőporóba utáni vizsgálatból. A folyamat szemrevételezéssel kezdődik: ellenőrzik (új fegyver esetén), hogy a fegyver rendelkezik-e a szükséges jelzésekkel: űrméret, gyártó, származási ország, gyári szám, próbajelek. A vizsgálat következő lépése a fegyver szétszerelése, hogy minden alkatrész külön-külön is megvizsgálhatóvá váljon. Az első és talán legfontosabb rész a cső vizsgálata, mely endoszkóppal történik. Korróziót, repedéseket, csődudort keresnek a csőben és a csőfarban. A lakat is górcső alá kerül: minden funkciójának biztonságosan kell működnie. Az ágyazást is ellenőrzik repedések után kutatva, antik fegyverek esetében különös tekintettel a szú által okozott károsodásokra. Ha bármi jel arra mutat, hogy a fegyver a lövést nem bírja ki, elutasításra kerül még a próbalövés előtt. A próbalövéshez használt töltet nagyságát jogszabály rögzíti, és mindig jelentősen nagyobb gáznyomást hoz létre, mint a fegyver ajánlott maximális töltete. Antik fegyverek esetében a csövet az ágyazásból kiemelve vizsgálják, hogy a fa, mely a vállból lövést viselni tudja, ne sérülhessen az állványban.

A cső sikeresen vette a próbalövést, úgy ismét a vizsgálóasztalra kerül, hogy felmérhető legyen történt-e bármi változás. Ha nem, úgy megkaphatja a szükséges jelzéseket, melyet a vizsgáló úgy helyez el, hogy az ne csökkentse a fegyver valós és vizuális értékét.

A töltet kidolgozása

Egy antik fegyver töltetének a megtalálása sohasem gyors feladat. Tapasztalataim alapján szinte minden – még a nem túl egészséges huzagolással rendelkező – fegyverek esetében is van megoldás. Türelem, kitartás és fegyelem kell hozzá. Némi kísérletezés után az első töltet, ami megfelelőnek látszó szórásképet eredményezett 75 grain FFg Swiss lőporból, 0,5 mm vastag, Chariot-féle tapasztejjel átitatott tapaszból és 15,9 mm-es, 24 g tömegű ólomgolyóból állt. A töltetet 50 méteren próbáltam, és az eredmény bár nem volt tökéletes, vadászatra kielégítőnek találtam. A huzagolás a csőfarban sajnos nem tökéletesen, így 5 lövés után azt is tapasztaltam, hogy a flastromok szakadni kezdtek, ahogy a szennyeződésréteg egyre vastagabb lett.

Több lépésben három irányban fejlesztettem ezen: elsőként kicseréltem a lőkúpot. A 19. századi lőkúpok gyúcsatornája éppen fordítottja a mainak: a tetején, ahová a csappantyú illeszkedik kicsi a lyuk, míg alul akár 4-5 mm is lehet. Azért tervezték így, mert úgy gondolták, a gyújtás így biztosabb. A modern gyártók immáron jobban fel vannak vértezve fizikai tudományokkal, így a célnak jobban megfelelő módon az új lőkúpok épp fordított csatornával készülnek. Tapasztalataim szerint csak a lőkúp cseréje is jelentősen javítja a szórást. Orvosolnom kellett a tapaszok sérülését is. Ezt igen egyszerűen oldottam meg: a lőportöltetre töltöttem még 40 grain grízt, hogy növeljem a térfogatot, és a golyó a nem tökéletes huzagrész fölött üljön. Ez nagyszerűen megoldotta a problémát.

Szóráskép 45 méteren

A 75 grain FFg töltet nagyszerűen működött 50 méteren, de keserűen kellett megtapasztaljam, hogy 80 méteren már szétesik és fél lőlapnyira hízik. A puskával vadászni szeretnék, így a nyílt irányzékos lőtávolságon belül meg kell találjam a lehető legerősebb töltést, ami elfogadható szórást ad. A sikert a 1,5Fg Swiss lőpor és a töltet minimális csökkentése hozta meg. Ez lehet igen közel ahhoz a töltethez, amire a fegyvert a 18. században tervezték, hiszen az irányzékok is tökéletes magassággal rendelkeznek: mind 50, mind 80 méteren olyan magasságba hordanak a lövedékek, ahogy az kell.

A fegyver tehát készen áll céllövészetre és vadászatra is. Nincs más hátra, mint ismét megszólaltatni hazánk egyik történelmi vadászterületén.

Németh Balázs, 2020. december