Long Shot Slovakia 2018 – beszámoló

- Magazin
1 hozzászólás

Amikor ezt a cikket olvastam 2017-ből Tar Misitől, már akkor összenéztünk pár cinkos „kollégával”, hogy ebből lesz majd egyszer valami nékünk is. Történelmileg tényleg nem szeretném megismételni az előttem ékesen szóló lövésztársamat, aki felidézné a tavalyi eseményeket, kattintson bátran.

A kanizsai verseny estéjén szép számmal összegyűltünk a helyi Lokál étteremben, ahol ad hoc italozás mellett elhangzott a kérdés Misitől: „Hogy miért is ne, és jöttök-é a szlovák longerange-re?”

Vérmérsékletemhez méltóan és nem kis bátorító tüzesvíz elfogyasztása után már a rendező weboldalán számolgattuk a nevezési díjakat. „Lalikát” sem kellett hosszasan unszolni a témában. Az elhatározás megszületett, majd később a nevezés is.

Augusztus végére már-már gyermeki izgalommal vártuk az eseményt, amely izgalom – közeledvén az induláshoz – egyre jobban váltott gyomorgörcsre az én esetemben. Nagyon messze van az a 1403 méter! Mindabból, amit a mindentudó Youtube, Google (kapszli.hu) és saját tapasztalatból és fifikázásból előkészítettünk, abból nagyjából csak a konzerveket tudtuk kielégítően használni…

Részletezem:

Szerda éjszakai indulás után szinte hip-hop érkeztünk az alig 28 000 hektáros katonai lőtér szívében elhelyezkedő kisvárosba. Itt lakott mindenki, mint Aprajafalván a törpök, csak nem kékben hanem terepszínű ruhában masíroztak. Lajos, mint tapasztal katona, javasolta, hogy mihamarabb keressek kontaktot, felettest, mielőtt a fogdán végezzük. Rövid „activity” után megtudtuk , hogy: „no go, anywhere, come somebody”. A beszédhez társult heves gesztikulációból arra következtettem, hogy várnunk kell…

Rövid teaszünet után jött megmentőnk: Kamil “Camel” Makúch, kiről korábban olvashattátok, hogy ő a fő szervező. Igazi mókamester az úriember, hisz közölte, hogy késésben vagyunk, mert kezdődik az edzés! „GO, GO, GO!”. Elvezetett minket a lőtér azon pontjára, ahol már sorakoztak az autók a domb aljától egészen a tetőig. Lalival – gondoltuk – felmérjük a terepet, mielőtt elővesszük a szerszámokat. Hisz a jó horgász is megnézi, hova teszi a székét.

Amikor is felértünk a dombtetőre, elénk tárult versenyünk színtere. A sokk leírhatatlan. Na persze, verbálisan tudtunk olyat reagálni, hangosan, amelyet még a svájci hírös (Ueli Eichelberger) mesterlövész is megértett.

1.) Kezdet, William “Billy” Dixon Match, tréning nap

Gyors, lázas kipakolás a sor végére. „NE LÉPJ LE A BETONRÓL! Aknaveszély!”

Ezt hívják mélyvíznek. Nem volt idő „tökölni”, mert Kamil már nyomta is a startgombot.

Kihajtottuk az új Tescós székünket, leroskadunk, és próbáljuk ellesni szomszédjainktól, hogy milyen szabályok mentén folyik az edzés, mi az etikett, mi a…..Hatalmas dörrenés, a sor elején a svájci úriember a 450 Nitro expressel komolyan odapörköl… 10 másodperc csend majd reccsen a rádió Kamil oldalán: „zakujem”! Semmit nem értünk. Odalép a következőhöz, bólint, lövő felkészül és lő.

Zavartságunk most már külső szemlélődő számára is egyértelmű. Mondhatnám, toporgunk mint a „szarógalamb”. Kapunk kölcsön egy megfelelő „cross stick”-et. És már következik versenyzőpárom: Lalika. Longrange biopter feltekerve ¾ útig, 45-70 nitróval, baj nem lehet.

Elhangzik az első lövés. Kamil, csípőböl, felháborító nyugalommal közli : „Not good patron!” Hát bizony mi is haljuk, hogy itt bizony úgy szól, mint egy TOZ-8. Ez ide nagyon kevés!!! És jön is a válasz a rádión: „nagyon rövid!” NA EZT EGY FÉRFIEMBER NEM SZERETI HALLANI SEMMILYEN ESEMÉNYEN ÉS „ALKALOMMAL”!

Én nem is vállalom a lövést, Kamil vissza a sor végére, mint a régi írógép kocsija, és újra kezdi vezényelni a sortüzet. Lajossal összenézünk, és kitör a tanácstalanság, merre/hova/mit tekerjek, hova fogjak. Túl kevés az információ, nem tudjuk, hol volt a becsapódás. Áttekintünk szomszédaink biopterére és látjuk, hogy bizony itt is van egy-két extrém tuning. Ide bizony nem elég a normál longrange biopter magassága. Sokak fegyverén szimplán kettő biopter van össze „mókolva”.

Az otthoni, vadászatra, nitróval maximumra töltött 45-70, 405 graines lövedékkel, csak ez volt képes elérni odáig. No persze ebből a lőszerből csak 16 darabot hoztam csőmelegítés gyanánt.

A kép hátuján egy 40 széles és 10 méteres beton építmény látható!

Misi, és a koppra állított 45-90

Lali még próbálkozik municiónk rovására, de csakhamar ő is feladja, pedig már az új célzási metodikát is kitalált. Minden, ami kihozható volt a technikából, azzal megpróbálkoztunk. Véges a municiónk, ezért felhagyunk a gyakorlással. Itt meg is egyezunk, hogy ez a W. Dixon-úr abban a stresszes helyzetben 1874. június 27-én, mikor ezt a híres lövését leadta, valószínűleg jobb formában volt, mint mi.

Optikás kategória is képviseltette magát

Este a többi lövésszel visszavonulunk szálláshelyünkre nyalogatni sebeinket és stratégiát felállítani. Konzekvencia: a 45-70 ide kevés, ezért is nem használta senki. Ugyan láttunk a lengyel kollégáknál csappanytyús „üres” Pedersoli Sharps-ot, de annak az űrmérete szerintünk kissé módosítva lehetett. 100 szoros nagyítású távcső itt a minimum feltétel, ahoz, hogy legalább a cél és 120 méteres környezete látható legyen. A gyári longrange bioptert is emelni kell és nem elhanyagolható mértékben, amennyiben a feketelőporos irányt választjuk.Jól eltalált keménységű és nagy tömegű Postell lövedék sem árt. Kaliber a szerelt lőszerek közt legnagyobb arányban 45-90, és 110 volt, de akadtak igazi csemegék is, mint például az 50-140 Jeffrey, no és elöltöltős Gibbs is!

Határoztunk arról, hogy a Billy Dixon versenyszámot kihagyjuk, és inkább a holnapi Quigley edzésre koncentrálunk. Úgy spekulálunk, hogy a Lali által töltött lőszer már nem egyszer bizonyított pontosságáról és megbízhatóságáról. Úgy döntünk, hogy a közelebbi célokon behozhatjuk teljesítménybéli hátrányunkat.

Nagyon finom reggeli után újult erővel érkezünk a lőtér azon részére, ahol tréningezni és versenyezni is fogunk. Rövid eligazítás után, két részre osztják a csapatot. Bal csoport: 320 m-370 m-381 m, valamint jobb csoport: 485 m-548 m-736 m. Tavalyi évhez képest a célalakok és távolságok is egy kicsit módosultak.

Lali kezd, én figyelek. 320 méter ülve, feltámasztva, szinte gyerekjátéknak tűnik a tegnapi 1406 után. Hamar ráérzünk a távolságra. Figyelnünk kell a lőszer javadalmazásra, hogy mindkettőnknek maradjon minimum 48 darab a szombati versenyre. Új tényezők ütik fel fejüket, mint a szél és a fény folyamatosan változó kombinációja. E kettő tényező hamar erodálni kezdi önbizalmunkat. Nehéz belőni a fegyvereket, de igyekszünk jól lejegyzetelni a beállításokat. A második csoportban a távolabbi célok következnek, itt már mindkettőnknek gyanús, hogy nem egyértelmű, hogy a cél felett vagy alatt lövünk el. és Viccet félretéve az sem látható, hogy jobbról vagy balról tévedünk. A nagy távolság és szögeltérések a lövő illetve a céltárgy közt komoly érzéki csalódást okozott. Mivel nem ülünk pontosan a céllal szemben, valamint méterekkel felette helyezkedünk el, így a spektíven szemlélődő „spotter” folyamatosan fals infót ad a lövésztársának.

A nap végén volt a Billy Dixon verseny, amelyet mi csak nézőként tekintettünk meg. Azért volt találat bőven, amelyet a csapat hangos ovációval és tapssal honorált. Nagyon jó hangulat volt!

Voltak, akik komolyan vették a spotteri tehendőket

Gyakorló nap bölényre, kb. 6 métert balra és egy métert fölé célozva

Ezen gyakorló nap estéje már sokkal jobb hangulatban telt, a klubban fesztelen beszélgetést és eszmecserét folytattunk a cimborákkal. Több német kollágával is összefutottunk akik még mindig nagy elánnal számoltak be a 2016-os sarlóspusztai VB esti zenés műsoráról a többi társuknak.

Quigley Match & Lucky Shot Billy Dixon verseny:

Szombat reggel szintén eligazítással és a szabályok rövid ismertetésével kezdtünk az infoponton. Majd mindenki elfoglalta a tegnapi lőállását, ahogy azt a gyakorlónapon is tette. A Versenyt Lali kezdte, Misi és én spotterkedtünk. A rajt után rögtön megdöbbenve vettük észre, hogy a gyakorlónappal ellentétben az első célt, a „vödröt” amely 320 méteren van, álva kell lőni. Leküzdöttük a feladatot, itt még működtek a tegnapi beállítások. Viszont a két következő távolságon folyamatosan alá balra lőtt mindkettőnk. A második körben teljes összeomlás és tanácstalanság volt, mivel a német szomszéd figyelője folyamatosan minden lövésünkre ellenkezőjét mondta, mint amit mi láttunk. A stratégia az lett, hogy ismét jól látható rövid lövésekkel tájoltuk be magunkat, a pontos magasságba. Ebben nagy segítségünkre volt, hogy ezen a pályán a célok alatt növények nélküli homoktenger húzódott. A megváltozott feltételek nekem sokat segítettek, mert így a létrás irányzékommal nem kellett célpontot áthelyeznem (no meg ugye legközelebb bioptert hozok!). Sokkal jobb eredményt értem el, mint az edző napon. Misi nagyot remekelt 736 méteren, mert nyolc lövésből bizony 7 esetben eltalálta a 1 x 2 méteres célt.

A szerencse-lövészeten állva, szabadkézből kellett eltalálni a bölényt. Idén is nagyon közel jártunk, és az utolsó körig Lalika bent volt. Nagyon látványos és izgalmas volt ez az utolsó versenyszám.

Észre se vettük, de ezen a napon 8 órát töltöttünk a lőállásban, hol spotterként hol lövőként. A végére kellemesen megfáradtunk. Hát még az a hölgy (Angie) aki ezt a napot egy 45-110-el lőtte végig úgy, hogy minden lövésnél 10 cm-t csúszott hátra a hokedlival együtt.

Flottul, gyorsan és pontosan zajlott a verseny

Misi a bölénnyel. Közvetlen a hátsó erdősáv elött van a cél!

Ehhez a képhez annyi mindent írhattam volna, csak féltem, hogy Lalitól kapok jobbal egy fonákost. ezért a kép címe: köszönöm! „zakujem”

A bölényéknél

A rendezvény fantasztikusan volt megszervezve, a hangulat tiszta vadnyugat. Nagyon kedves és segítőkész volt minden résztvevő, ha elakadtunk vagy kérdésünk volt, azonnal segítettek. Mindenki tényleg elégedetten távozhatott a három nap után. Jó hangulatú díjkiosztó után mindenki élményekben gazdagon térhetett nyugovóra.

Misinek tényleg igaza volt azzal kapcsolatban, hogy ezek után biztos, hogy ide vissza fogunk térni.

Köszönöm! "Zakujem"