Az elöltöltő fegyverek alkonyával nem csak lövész- és vadászati kultúránk szegényedett, hanem édes anyanyelvünk, szókicsünk is. Kékessy László 1925-ben megjelent, „A magyar vadász kézikönyve” című műve azzal az igénnyel íródott, hogy a németből jól-rosszul lefordított vadászati szakkifejezések használata helyett az ízes és kifejező magyar megfelelőik használatára buzdítson. Bár erre az időre az elöltöltők már szinte teljesen kiszorultak a használatból, Kékessy szerencsére fontosnak tartotta az Olvasók emlékeztetését használatuk általa helyesnek vélt módjára:

„Elöltöltő: Ma már csak a régi jó világ emlékeként őrizzük fegyverállványunkon nagyapáink jó elöltöltő puskáit és kegyeletteljes csodálkozással meditálunk, hogy miként vadásztak azzal öregeink. A mai vadászpuska szerkezete, használata annyira különbözik az elöltöltő puska kezelésétől, hogy az annál használt kifejezések ma már ide s tova feledésbe mennek. Hogy egészen rá ne boruljon a feledés homálya elmondom, hogy történt az a körülményes tevékenység, melyet töltésnek neveztek.

Urambátyám, amikor belefújt a csőbe és meggyőződött róla, hogy a puska szuszog, szelel, azaz a gyúlyuk nincs eldugulva (mert ellenkezőleg azt ki kell piszkálni és kilobbaniani), elővette a lőportülköt, szarvat és egy lövet puskaport a csőbe eresztvén, a kalapfojtást, kócot a cső végébe dugta s a fojtásverővel, puskavesszővell lefojtotta, leverte a fojtást addig, míg a fojtásvessző a leverésnél felugrott. Ez azért volt fontos, mert a rosszul levert fojtás alatt a lövésnél csak szottyant és nem durrant a puska, a serét pedig a cső végénél a földre hullott. (Ezzel a magyam részéről vitatkoznék – P.S.) Azután előkerült a serétzacskó, melyből marokra szedvén a lövendő vadat megillető serétet, a kásagöbecset, dunsztot, hümzlit, madárserétet, kacsaserétet, nyúlserétet, fickót, postát, öreg szatymát vagy egy szem golyót, láncos postát, a csőbe eresztette, arra kisebb mennyiségű kóc verődött (de nem olyan dühösen, mint a pornál) s a puska meg volt töltve. Akkor a gyutacstartóból előkerült a gyutacs, kapszli. A sárkányt, kakast, húzót félkerékre húzták, a puskacsecsre, piramidlire rátették a kapszlit. A kakasra, sárkányra helyezett nagyujj- s a ravaszra, bezzentyűre a mutatóujjal gyakorolt nyomással szép lassan, elővigyázatosan leeresztették a sárkányt, hogy a sárkány kalapja a kapszlit a puskacsecsre nyomja. Ha azután az így aplikált töltést (lóiungot, lődért, fiseket) a csőből eltávolítani akarták, akkor a töltővesszőn levő fojtáshúzó-csavarral, saskörömmel felcsavargatták, kipödörgették, a fojtás, serét, por a zacskóba került s a málékavaró (a rossz puskát hívják ígv) ártalmatlanná volt téve, mert – hiába – olykor a bot is elsül.”

„A magyar vadász kézikönyve” ide kattintva tekinthető meg eredetiben

Ha a mai biztonságtechnikai követelményeket már nem is elégíti ki a töltés-ürítés fent vázolt módja, dícséretes, hogy a szerző kísérletett tett olyan szavak megőrzésére, mint a bezzentyű, a sasköröm vagy éppen a kásagöbecs. Szerintem ma is lenne arra igény, hogy lecseréljük például a „starter”-t valami más, magyaros kifejezésre. Ha a computer és a printer helyett számítógépünk és nyomtatónk van, biztosan találnánk a starter helyett is valami mást. Ha van rá ötletetek, írjátok meg kommentben!