Kifordítom, befordítom, mégis…
Az ipar egyetlen ágazata sincs könnyű helyzetben akkor, ha egyszerre kell kiszolgálnia a felhasználókat, akik egyszerre igénylik az innovációt, egyszersmind ragaszkodnak a régi, jól bevált megoldásokhoz. Nem kivétel ez alól a puskaművesség sem. A XIX. század bővelkedett az újításokban, az 1800-as évek adták a csappantyút, az egybeszerelt lőszert a maga stációival (gyútűs, gyúpeckes, perem vagy központi gyújtás), a füstnélküli lőport, a félautomata fegyvereket… Nem lehetett könnyű lépést tartani az irammal, mégis sokan álltak elő fantáziadús és kreatív megoldásokkal, hogy a fegyver tulajdonosa egyszerre élvezhesse a legmodernebb technikát, és közben mégse mondhassa, hogy „Azért kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi.”
Ilyen megoldásokra gondolok, mint az alábbi képen szereplő is:
Már gyúpeckes, de ha nem lehet kapni patront, elműködik a régi jó csappantyúval is.
A következő puska is ilyen öszvér-forma:
A fegyver alkotójával, Isaac Blissettel kapcsolatban elég információszegény az internet. Annyi biztosnak tűni, hogy 1822-1845 között Londonban, a Leadenhall streeten alkotott. Két fia: John és Thomas később szintén neves puskaművesek lettek.
Az biztos, hogy nem egy mindennapi fegyver: kovás és csappantyús elsütőszerkezetet egyesít magában. A zár rendelkezik egy elforgatható serpenyővel és egy, a lőkúpot befogadó hengerrel, valamint természetesen acéllal, a kovás szerkezet működtetéséhez.
A kakas alsó része süti el a csappantyút, és egyúttal a kova alulról történő megtámasztására is szolgál. A serpenyővel/lőkúppal átellenben egy szárnyascsavar helyezkedik el, ami a mechanizmus megfelelő pozícióban való rögzítésére szolgál attól függően, hogy éppen a csappantyús vagy a kovás gyújtást használjuk. A csövön az ” I BLISSETT, Leadenhall Street, London” felirat látható.
Kétségkívül praktikus megoldás(nak tűnik elsőre), de jobban megnézve azért akadhatnak vele gondok. Például az, hogy az elforgatható mechanizmus érzékenynek tűnik a koszólódásra. Csappantyús puskaként való használata során ugyan takartnak tűnik a kovás gyúfurat, de nem vagyok biztos a teljes gáztömörségben, így fokozott visszafújással kell számolni. Talán nem véletlen, hogy nem terjedt el. Pár év-évtized, és az egybeszerelt lőszerek terjedése okafogyottá is tette a találmányt…
Ettől függetlenül le a kalappal Blissett mester előtt, aki felismerte a fejlődés útját, és „univerzális” fegyvert igyekezett alkotni megrendelőinek.
A képek forrása: decimal1.blogspot.hu
Ha valaki csinálna gyartana ilyet komoly pénzt keresne vele… simán elmegy ugyanazzal a jogi akármivel mint a Bartal fegyverek. Igy mkhazhato lehet.
Egyre már vevő is lennék .
Igen, lehet velük lőni. A problémát az jelenti, hogy a löszerét csak akkor lehet muzeálisként tartani, ha az is muzeális. Magyarán nem lehet XXI. századi gyártású, sem utántöltött.
De, ha a csappantyút nem tartalmazza, akkor lőtéren tölthető, mint a Sharps-é. Csak akkor meg nem tudod elsütni…
Ellenben ezzel a kialakítással nincs ilyen probléma.
Viszont az okozhat gondot, hogy a gyúpecek résén nem fér ki a lőkúp. Szerinte azért lehet még benne fantázia. Nyilván a fegyver alakítása nélkül szabad megoldani.
Oké!
Akkor mint muzeális. Annak belefér a meghatározásába, mint a Sharps, Callager, Bartal, hogy modern is legyen közte.
Persze, a gyúpeckesek egyértelműen muzeálisok, és lehet is velük lőni.
Régebben volt róla szó, hogyan lehetne lefauxe puskával lőni legálisan. Mert ugye a muzeális lőszer igen drága. Itt a megoldás, elöltöltőként használva, csak adaptert kell hozzá készíteni és azzal levizsgáztatni.
Sajnos nem hiszem, hogy ilyen egyszerű. A Fegyvertörvény szerint:
“elöltöltő fegyver: az olyan egylövetű- vagy ismétlőfegyver, amelynél a lőport és a lövedéket KIZÁRÓLAG A CSŐTORKOLAT IRÁNYÁBÓL lehet a csőbe vagy a forgódobba betölteni, rendeltetésszerűen fekete lőporral vagy gyárilag a fekete lőpor kiváltására készült lőporral és hozzávaló csappantyúval működtethető;”
Ez csak akkor teljesülne, ha hozzá lenne hegesztve a csőpár a zártesthez.