Létezett-e külön vadász és külön hadilőfegyver a mohácsi csata idejében? Lényeges kérdés ez a gyűjteményekben található fegyverek beazonosítása tekintetében. A kérdés az, hogy vajon a 16. század elején kijelenthető biztosan egy tűzfegyverről, hogy az vadászati, avagy hadi célokra készült egyáltalán? Ennek a kérdésnek a magyar kultúrkörhöz kötődő vizsgálatához van egy használható forráscsoportunk, mely egyben abban is támpontot nyújthat, hogy mi volt a kora 16. század általánosan használt tűzfegyvere a Magyar Királyságban a mohácsi csatát megelőző évtizedekben.

A címereslevelek, más néven armálisok (litterae armales) adományozásának divatja hazánkban a 14. század első harmadában kezdődött el, és maradt szokásban egészen 1918-ig. Az armálisok kitűnő támpontot jelentenek az adott kor viseletének és fegyverzetének tanulmányozásához, ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy alapvetően képzőművészeti alkotások, ezért a valóságot nem feltétlenül teljes pontossággal jelenítik meg, tehát önmagukban nem feltétlenül tekinthetőek bizonyító erejű forrásnak.

1480-1530 között négy olyan magyarországi címereslevelet azonosítottunk, melyen az adományozott puskával látható. Ezekből egy katonai, három pedig vadászattal kapcsolatos tettet mutat be, így mind hadtörténeti, mind vadászattörténeti szempontból izgalmasak.

Jelen tudomásunk szerint a hazai tűzfegyveres vadászat megjelenésének első forrása Kántor Benedek 1509. évi armálisa. A címereslevél azt örökíti meg, ahogy Kántor Benedek a király jelenlétében Gömör vármegyében egy gímszarvast ejtett el puskával. A címereslevél eredetije sajnos elpusztult vagy lappang, de pontos másolatával rendelkezünk. Az eredeti armális Ipolyi Stummer Arnold besztercebányai püspök gyűjteményének volt része, a másolatot pedig Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala c. Budapesten, 1886-ban megjelent kötetében találhatjuk.[1]

A II. Ulászló által adományozott címeren „egy szájában patkót tartó, jobbfelöl a gyep felé ügető természetes színű szarvas látható, melyet a paizs balfelén álló szürke öltözetű vadász czélra tartott puskával fogad.” [2]

A vadász puskáját magam is korábban kéziágyúnak – vagyis lakatszerkezettel nem rendelkező, egyszerű nyélre szerelt puskacsőnek – azonosítottam, mivel csak egy kevésbé részletgazdag reprodukció állt rendelkezésemre (Borsos Béla: Magyar vadász lőportartók. Budapest, 1982.) A Nyáry által közölt másolat azonban ezt a véleményemet módosítja, bár lakatszerkezet nem látszik a fegyveren, lehetséges, hogy mégis a kéziágyúnál modernebb eszközt láthatunk a képen, bár ebben a kép alapján teljesen biztosak nem lehetünk.

Nézzük milyen jelek utalhatnak arra, hogy nem kéziágyút, hanem arkebúzt tart kezében a vadász! Az első észrevétel, hogy a puska a torkolatig tartó ágyazattal rendelkezik, mely a puskacsövet alulról foglalja körbe épp, mint az arkebúzokon. Ez kéziágyúk esetében egyáltalán nem jellemző.

A vadász a fegyvert két kézzel tartja, nem látjuk, ahogy a kanócot jobb vagy bal kezével kezelné, hogy a gyúlyukon keresztül begyújtsa a főtöltetet. Ez feltételezheti a vadász feje mögött egy lakatszerkezet jelenlétét, ugyanakkor önmagában még nem lehet teljes értékű bizonyíték mivel, ha lassú égésű lisztlőport használt felporzásra, úgy a kanóc eldobására és a fegyver két kézzel történő megfogására lehetett még ideje.

A fegyvert a vadász nem a hónalja alatt fogja, ahogy leggyakrabban az kéziágyúk nyele esetében szokás, hanem a vállába fogva céloz a puskával, ami inkább jellemző arkebúzokra. Önmagában ugyanakkor ez sem elegendő biztosíték, hiszen a lassú felporzólőpor használata ezt a tartást is lehetővé tenné, hiszen a főtöltet begyulladása lassú, 1-2 másodperc alatt lehetőség van fogásváltásra, ahogy azt más középkori ábrázolásokon is láthatjuk. Árulkodó ugyanakkor az, hogy a fegyver ágyazata – kéziágyú esetében nyele – nem nyúlik túl a vadász feje mögött hátrafelé. Ez viszont nem jellemző a kéziágyú ábrázolásokra. A Kántor-féle puskáról kijelenteni tehát nem tudjuk teljes bizonyossággal, hogy arkebúz, ugyanakkor inkább tekinthető a modernebb fegyvernek, mint a középkori kéziágyúnak.

Következő forrásunk Radák Balázs címereslevele 1514-ből, melyen a magyar vitéz egy puskával török íjászt lő keresztül.[3] Az ábrázolás viselettörténeti szempontból is különleges jelentőséggel bír, hiszen a két harcos öltözete között alig azonosítható különbség a fejfedőn kívül.

A Radák kezében látható puska azonban Kántor fegyverével szemben már tökéletesen azonosítható: egyértelműen egy könnyű, rövid, taplólakatos arkebúzt látunk a harcos kezében, melyet modern puskafogással tart. A fegyver taplólakatos elsütőszerkezettel rendelkezik, melyet elsütőbillentyű hiányában valószínűleg gombbal működtetett. A cső alatt töltővessző látható, az ágyazás pedig hosszan követi a fegyvercsövet.

Harmadik armálisunk Bicskey András címereslevele 1520-ből, melyen Bicskey egy hattyút ejt el puskával.[4] Az ábrázoláson látható fegyver minden részlete tökéletesen azonosítható, típusa pontosan megfelel a Radák címeren látható fegyvernek. A puska ágyazattal, taplólakatos elsütőszerkezettel rendelkezik, a tusát a modern fegyvereknek megfelelően két kézzel tartja a vadász.

A Radák és Bicskey címerek puskái erős rokonságot mutatnak, ami bizonyíték lehet arra, hogy a hadi és vadászati célokra gyártott fegyverek paraméterei a korban még nem tértek el egymástól, a lőfegyverek differenciálódása még nem kezdődött meg.

A negyedik ábrázolás nagyszántói Ányos Albert címereslevele 1523-ból, melyen vadász látható, aki arkebúzzal gímszarvast ejt el.[5]

Az Ányos címeren látható személyt a címereslevél leírása katonaként azonosítja. A kezében rövid arkebúz látható, melyet két kézzel, modern puskafogással tart. A csőfarnál lakatszerkezet látható, melynek részei nem kivehetőek.

Persze elgondolkodhatunk azon, hogy a mohácsi csatát megelőző évtizedek címeres levelein miért ilyen típusú puskákat ábrázolnak? Valószínűsíthető, hogy a címerfestő a kor puskáját kívánta ábrázolni. Ahogy ma is, ha egy elem címerre kerül, akkor jellemzően nem a tárgy egy különleges változata, hanem annak általános vonalvezetésű típusa jelenik meg az ábrázoláson, mely mindenki számára egyértelművé teheti, hogy mit látunk. A Jagelló kor címeres levelein tehát valószínűleg azért a taplólakatos arkebúz jelenik meg, mert ez volt a kor jellemző kézilőfegyvere hazánkban.

Németh Balázs

Janus Pannonius Múzeum, Mohács 500 Kutatócsoport

Képek forrása: Magyar Nemzeti Levéltár: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/cimereslevel-adatbazis

[1] Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala. Budapest, 1886. 126. o.

[2] Nyáry Albert: A heraldika vezérfonala. Budapest, 1886. 126-127. o.

[3] MNL DL 67255 Radák Balázs címeresylevele, 1514. január 18.

[4] MNL DL 72296. Bicskey András címereslevele, 1520. július 13.

[5] HU-MNL-GYMSMGYL-IV.1.e. 52. nagyszántói Ányos Albert címereslevele, 1523. május 25.