A Janus Pannonius Múzeum Mohács 500 kutatócsoportjának közösségi régészeti projektje folyamatosan szolgáltatja az érdekesebbnél érdekesebb adalékokat a mohácsi csata hadművészetével kapcsolatosan. Egy ilyen mikrótörténetet szeretnék most veletek megosztani.

A 15. század második felében a kézilőfegyverek gyors fejlődésnek indultak. A kéziágyúból puska lett: a nyél helyett olyan ágyazással látták el a fegyvereket, melyek lehetővé tették a kétkezes biztos tartást, az egyszerű tengelyen forduló S vagy Z formájú kakassal-elsütőkarral rendelkező lakatszerkezeteket pedig felváltották a rugó által működő rendszerek. A korszerű ágyazás, lakat lehetővé tette a vékonyabb, hosszabb csövek alkalmazását, amely előnyösen hatott a lövés erejére és pontosságára is.

Érdekes módon a katonai fegyverek esetében a 16. század elején jóval fontosabb lehetett a pontos lövés, mint a század második felében, hiszen míg a muskétákon már általában csak célgömböt találunk, addig az arkebúzok nézőkével és célgömbbel is rendelkeztek. Sőt, a nézőke gyakran fedett volt, ami precíz irányzékrendezést tett lehetővé.

Sima csövű fegyverekkel lehet olyan pontosan lőni kisebb távolságokon, mint huzagolt fegyverekkel, de 80-100 méter után már nehezen található el az ember méretű cél. A lövés pontosabbá tétele mindig éppoly fontos volt, mint a tűzgyorsaság növelése, nem véletlen, hogy a fegyverkészítők igen korán kezdtek el huzagokat kialakítani a csőben.

A huzagolás nem más, mint spirális, csőbe vájt barázdák és oromzatok váltakozás, mely képes megforgatni a lövedéket saját tengelye körül. William Wellington Greener The gun and its development c. művében nem megnevezett német szerzőkre hivatkozva 1440-re teszi a huzagolás első említését, bár megjegyzi, hogy ezek a vájatok még nem spirálisak voltak, hanem együtt futottak a csőtengellyel. Funkciója elsősorban az lehetett, hogy a feketelőpor égésterméke nagyobb felületen rakódjon le, és így tölthető maradjon a fegyver sok lövés leadása esetén is.

Greener az első valós huzagolások esetében a bécsi puskaműves Gaspard Kollnert 1498-as dátummal, és az nürnbergi August Kottert emlegeti 1520-as dátummal. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy igazában nincs arra bizonyítékunk, hogy valóban ők találták fel a huzagolást. Mivel az alapelvet már ismerték az íjászok, számszeríjászok, tudták, hogy amennyiben a tollakat szögben rögzítik a nyílvessző végére, az forgatja és pontosabbá teszi a lövést, így ez lehet egy organikus fejlődési lépcső is.

A huzagolt fegyverek hadi alkalmazására azonban nem igazán rendelkezünk kora 16. századi forrásokkal, ezért is lehet fontos a mohácsi csata leleteinek tüzetes vizsgálata. Ennek egyik látványos eleme egy a hadirégészek által fellelt lövedék, mely nem golyó formájú, hanem egy hengeres rúd. Hasonló korszakos lövedékeink vannak szép számmal, ez ugyanakkor igen különleges, ugyanis jól kivehető huzagnyomok láthatóak rajta.

A kutatás jelen pillanatában erről a lövedékről még nem lehet minden bizonyossággal kijelenteni, hogy a mohácsi csata egy oszmán vagy keresztény harcosa lőtte ki, de vizsgálataink erre fényt fognak deríteni. Amennyiben ez így történt, úgy a huzagolt puska egyik, ha nem a legelső hadi használatának bizonyítékává válhat a furcsa formájú lövedék.

Németh Balázs

JPM Mohács 500 kutatócsoport