A hibázás legtöbbször egyet jelent a vadász vagy lövész gyakorlatlanságával. Az ilyen tapasztalatnak nem lehet más következménye, mint kimenni ismét a lőtérre, és ellenőrizni magunkat, képességeinket és a fegyvert. Az első kovás puskával Gyulajon elejtett dámborjú-vadászat sikerein és hibáin felbuzdulva rákövetkező héten első utam a lőtérre vezetett. Visszamentem az alapokhoz. Körkörös lőlap helyett barna csomagolópapírra készítettem magamnak egy dámborjú testét 1:1 arányban szimuláló lőlapot. A látvány nem is lett rossz: a kép nem volt sem határozott, sem kontrasztos, közelebb állt a vadászat valóságához, mint a lőtér steril világához. Persze a lelkiállapotot nem lehet modellezni, de azért mégiscsak ez áll legközelebb ahhoz a képhez, amit cserkelés során látni lehet. A lövészetet 30 méterről kezdtem, s 10 méteres távolságnöveléssel egészen 80 méterig lőttem végig az iskolát, hogy biztosabban fogjam majd a puskát a következő vadászaton. Úgy jöttem el a lőtérről, hogy minden távolságon jó helyen voltak a lövések, s kell is az e fajta önbizalom, ha elöltöltő fegyverrel indul vadászni a jáger.

Jó volt ismét Gyulajban lenni. Sokkal higgadtabbnak, sokkal átgondoltabbnak éreztem magam, mint az első vadászatkor, s nem utolsó sorban most semmilyen nyavalya sem gyötört. Csodák csodájára ez alkalommal még a bakancsom is a lábamra került, nem maradt a kocsiban.

Poszpis Péter kísért ez alkalommal, aki Pólik Sanyival már bizonyította rátermettségét: Sanyi nagyszerű dublét lőtt egy vadászat alatt: alig egy két óra különbséggel sikerült elejteni egy dámborjút majd egy malacot egyazon vadászaton. Az esti leshez egy különleges helyet választottunk. Egy meredek falú dombtetőn helyezkedett el a leskosár, mely mélyen a völgybe nézett, ahol egy vad által erősen járt váltó haladt el. Nem készültünk hosszú cserkelésre, de azért jó 5-600 méterre álltunk meg a kiszemelt helytől, mivel közvetlenül a les mellett egy jó, napos rét volt, ahol szívesen áll meg a dámvad. Hangtalanul mentünk a cserkelő úton, s Péter nem tévedett, a napos rétecskén ott legelt egy dámtehén és egy borjú. Hátramaradt, hogy egyedül cserkelhessek közelebb. Lőtávolba azonban nem sikerült belopni a vadat, jó 90-100 méterre lehettem, amikor jöttömet meghallva megriadtak. Irány hát a leskosár.

Les a dombtetőn

A lessel szemben lévő erdős domboldalra sokáig sütött a nap, s alig 3-400 méterre már érkezésünkkor ott napozott, legelt a dámrudli. Ahogy a nap süllyedt a hátam mögött, úgy indult el a dámvad a völgyben húzódó út felé. Mozgását azonban megtörte egy kerítés, mely egy friss erdősítést volt hivatott védeni az erdei vadkártól. Innen a vad két irányban indulhatott csak: elfelé tőlem, vagy a leskosár alatti völgyrész felé.

Ahogy megérkeztem körbe távmérőztem a terepet: az összes fix pontot megmértem a vad várható vonulási útján. Az eredményt pedig szépen felvéstem az agyamba, hogy lehetőleg éles helyzetben már ne legyen szükségem a mérőeszközre. Ha a vad egyenesen bejön a völgybe a les vonalába, úgy a lőtávolság 75 méter lehet legjobb esetben. Nem rossz, de nem is éppen közeli. Az előző vadászaton biztosan nem vállaltam volna el a lövést, de a lőtéri kontroll után már más volt a helyzet.

Tőlem jobbra, a völgyben 300-400 méter távolságban ereszkedett le a szemben lévő hegyoldalról a rudli, mely 4 bikából és 3 tarvadból állt. Jó két órán keresztül lestem őket a távcsővel, mert nem igazán akartak felém indulni, pedig a szél nem volt rossz, és ilyen távolságból biztosan nem is vehettek észre. Nyugodtan legeltek, és szép lassan távolodtak. Először nem is vettem észre, hogy egy magányos tehén kivált a csapatból, és a kerítés mentén lassan, az utat szegélyező bokrok takarásában megindult felém. Jó 200 méterre lehetett, amikor végre megláttam sziluettjét a bokrok mögött, és további 30 perc telt el, amíg már vállalható lőtávolságba jutott. A kerítés 120 méter távolságban ért véget, innentől nem lesz takarása. Ha tovább jön, már az én területemen lesz.

A dámtehén azonban megállt a kerítés előtt, és hosszú perceken keresztül figyelt. Hihetetlen éber teremtés. Még levegőt sem mertem venni, mert többször figyelt felfelé, a leskosár felé is, mintha csak sejtené, hogy fentről veszély leselkedik rá. Idős, sokat tapasztalt vad volt. Aztán egyszer csak megindult lassan a nyílt területen, meg-meg állva, figyelve minden irányba. Számolom vissza a métereket, miközben irányzékom már rendezve van a vad testén. Még egyszer végigfuttatom az agyamban: a kovakő éles, az acél és a kő tiszta. 100… 95… 90… 85 méter. És akkor hirtelen a vad megáll. Megérezte, hogy figyelem. Egyenesen a leskosárra nézett, tudhatta, hogy valami nincs rendben. 85 méter önmagában is kicsit nagy távolság, és a terepszög sem könnyíti a helyzetet. Talán 35-45 fokban kell lefelé lőni, vagyis alá kell kissé célozni alapból az ökölszabály szerint. 85 méteren a lövedékek már a célzott pontban csapódnak be, így jónak kell legyen, ha a szokásos módon rendezem a célképet. Hezitálok még egy kicsit, aztán hallom, ahogy az .54-es Pedersoli Jäger puska dörren. Nincs késlekedés a billentyű elhúzása és a sütés között. A szellő azonnal szétfújja a füstöt, így látom a vad találatjelzését is: mellső lábait megemeli, s először ügetve, majd léptetve megtesz vagy 15 métert. Tüdő környéki lövés lehet. Az erdő első fasorában megáll, leereszti fejét és jobbra-balra lóbálja, majd elhagyja az erő, összeesik.

Kivárom a kötelező 10 percet, miközben persze újratöltök. Felporzatlan puskával kezemben, gatyaféken indulok a rálövés helyére. Fontos, hogy amikor terepakadályokon haladunk át, akkor vegyük le a csappantyút a lőkúpról, vagy esetemben – kovás puskával vadászva – nyissuk fel az acélt és seperjük ki a felporzót a serpenyőből. Megtalálom a rálövés helyét, de vért nem, csak vágott szőrt látok. Meglepődöm, hogy egyetlen csepp vér nélkül tette meg a vad utolsó métereit. A végtisztesség megadása után elkezdem a vad zsigerelését. Persze minél többször látom, hogy a profi hivatásosok hogyan zsigerelnek, annál ügyetlenebbnek érzem magam. Végzek a munkával, és nekikezdek felfelé húzni a vadat, mire a dombtetőn megjelenik Péter. Még mielőtt nekiveselkedtem volna a domboldalnak megment: lejön körbe a terepjáróval értünk. Szép erőfeszítés lett volna a végére a vadhúzás, de azért örömmel fogadom el a segítséget.

Elejtő: Németh Balázs, távolság: 85 m, fegyver: PEdersoli .54 Flintlock Jäger, Töltet: 100 grain 2Fg Swiss + 300 grain REAL

Jó vadászat. Bonyolult lövés volt, súrolva a kovás puska és saját magam teljesítőképességének általam meghúzott határát. De mennyire más volt ez alkalommal önbizalommal, felkészülten az erdőbe lépni! A 85 méter egyébként nem a lövedéknek, puskának sok. A Lee REAL lövedék, melyet használok itt is pontos, itt is bír elegendő energiával. Sokkal inkább a célzó szemnek nehéz nagyobb távolságon megfelelően rendezni az irányzékokat megfelelő magasságban, mivel a vad már igen kicsinek látszik. Ahhoz, hogy a lövés jó helyre menjen, gyakorolni kell a szituációt mindenképpen.

Németh Balázs

Elöltöltős vadász tipp: Áthaladás terepakadályon, lesre mászás elöltöltő fegyverrel

Fontos szabály, hogy ha vadászat közben terepakadályon haladunk át vagy lesre mászunk fel biztosítanunk kell, hogy esetleges elbotlás esetén se sülhessen el fegyverünk véletlenül. A szerelt lőszeres fegyvert ilyen esetben megtörni, üríteni kell. Az elöltöltő fegyver sem kivétel. Ilyen esetekben a csappantyús fegyver kakasát biztonsági állásba kell tenni, a lőkúpról pedig el kell távolítani a csappantyút. Kovás fegyver esetében fel kell nyitni az acélt, ki kell seperni a felporzót a serpenyőből, a kakast pedig nyugalmi állapotba kell engedni.