“Térdből” lőni a legnehezebb feladat. Már hallottam róla, de akkor még nem tudtam véghezvinni. Winnetou tanított meg rá jóval később. Tegyük fel, hogy a tábortűz mellett ülök, és puskám ott hever megtöltve a földön, a kezem ügyében. Észreveszek egy leselkedő szempárt a bokrok sűrűjében. Az ellenség arcát nem látom, mert eltakarja a sötétség. A szemét sem könnyű meglátni a lombok közt – ehhez is nagy gyakorlat kell.

Egyszóval nem látok semmit, csak egy felvillanó szempárt. Az életemről van szó, a leselkedőt ártalmatlanná kell tenni. Pontosan a két felcsillanó szem közt kell eltalálnom. Ha a puskámat a vállamba szorítanám, és gondosan céloznék – no hiszen hol lenne már akkor! Mindezt észrevétlenül kell véghezvinnem. Jobb lábamat lassan felhúzom, amíg a térdem, ahogy ülök, vagy hanyatt fekszem, nem kerül egy magasságba a szememmel. A szemem, a combom, a térdem és a célpont egy vonalat alkot. Most óvatos mozdulattal a puskámért nyúlok, a combomra fektetem, és megnyomom a ravaszt. Tehát szinte azt mondhatnám, hogy a térdemmel céloztam, még mielőtt a puskámért nyúltam volna. Száz jó céllövő közül egy tudja megcsinálni.”

Karl May: Winnetou

Ez a kép ugrott be, amikor a hosszútávlövészet e csaknem feledésbe merült mozzanatáról olvastam. A háton, vagy hanyattfekve lövés (időnként „Creedmoor” pozíciónak is hívják) már a 18. század végén ismert volt. Ferguson százados is ebben a testhelyzetből lőtt és talált célba 100 yard távolságból, amikor 1776-ban Woolwich városában bemutatta híres hátultöltő kovás puskáját.

Az alábbi kép Ezekial Baker “Remarks on Rifle Guns” című, 1823-ban kiadott művéből való. Figyeljük meg, ahogy a puska hordszíját a talp feszíti meg, így nyelvén el a fegyver hátralökését. A tusatalp ugyanakkor nem támaszkodik semmihez, ahogy a lövész feje sem:

Mark Beaufoy brit ezredes (egyébként csillagász, fizikus, hegymászó és felfedező) 1808-ban úgy nyilatkozott, hogy e pozíció nem csak esetlen, de fájdalmas is, ennek ellenére bár ritkán, de még alkalmazzák.

A hanyatt fekve történő lövést néhány lövész felélesztette az 1860-as évek elején, a brit fegyverszövetség által rendezett hosszútávlövő versenyeken.

A Volunteer Service Gazette a díjkiosztóról beszámolva 1862. június 28-i számában így írt:

„Az Edinburgh Kupáért folyó 800 és 900 yardos versenyen a Henry-puskát használó Mr. Farquharson, Lord Rosebery vadőre nyerte el az első díjat. Mr. Farquharson egy nagy álmélkodást kiváltó testhelyzetből lőtt, ám eredménye igazolta e pozíció hatékonyságát.

Mr. Farquharson hanyatt fekszik a földön, puskáját a lábai által képzett „vályúban” támasztja meg, fejét megemelve tartja, és bal kezével megtámasztja a célzáshoz, míg jobb kezével húzza meg a ravaszt. E testhelyzet figyelemre méltó mértékben stabil, a fegyvert erősen tartja teljes hosszában, és minimalizálja az esetleges rezgéseket.”

Captain Heaton 1864-es megjelenésű “Notes on Rifle Shooting” című művében szintén megemlíti e testtartást:

„A hátán, vagyis inkább a jobb oldalán fekszik, bal lábát keresztezve a jobb fölött, jobb könyökét a földön nyugtatja. A legmegkapóbb, ahogy Mr. Farquharson a nyaka köré hajtja bal karját, és egyszerre támasztja meg a fejét és fogja a puskatust. Így kényelmes marad a fegyver fogása a test teljes hosszában. Azok számára, akik képesek ezt megtanulni, kétségkívül jól használható pozíció, hiszen nemigen létezik ennél stabilabb. Ám tartok tőle, hogy alig valaki fogja olyan könnyedén végrehajtani ezt, mint Mr. Farquharson, akinek eredményei őt igazolják.

A ‘Farquharson- testhelyzet egy továbbfejlesztett változatában a a bal kéz már nem tartja a fejet, csak a puskatust. A fej fixen tartását a kabát ujjára történő ráharapással oldották meg…

A hanyattfekvő testhelyzet egészen az 1870-es évekig fejlődött, köszönhetően a Creedmoorban (USA), Dollymountban (Írország) és Wimbledonban (Nagy-Britannia) rendezett hosszútávlövő versenyek népszerűségének. Az amerikai long range lövészek számos sikert értek el így. Meg kell említenünk, hogy a versenyzés során nem használhattak semmilyen más mesterséges támasztékot, még fegyverszíjat sem, így a hanyattfekvésnek valóban nem akadt párja e tekintetben. Az amerikai sikerek után a brit versenyzók is alkalmazni kezdték a módszert, ami így a 20. században is tovább élt.

A hátonfekvő testhelyzet az angol Punch magazin karikaturistáit is megihlette:

“Ilyen az, amikor a wimbledoni győztes kételkedni kezd a hanyattfekve történő lövés előnyeiben egy valós harci szituációban.” (Punch, 1879. augusztus 30.)

Az alábbi kőnyomatokat 1875-ben publikálták, amikor az amerikai hosszútávlövészek Dollymountba utaztak, hogy megmérkőzzenek az írekkel, majd az angolokkal Wimbledonban. C.M. Vergnes rajzai, amiket a Courrier & Ives magazin részére készített, az amerikai, ír, angol és skót lövészeti testhelyzeten élcelődve:

Pár fotó modern kori elöltöltős hosszútávlövészekről, ahogy e technikát alkalmazzák. Figyeljük meg a speciális helyre szerelt hátsó irányzékot:

A lövész fejének megtámasztását egy, a kabátujjhoz rögzített gumigyűrű szolgálja, amit célzás közben a fogak közé szorítva kell tartani. Egy másik változatban (alsó kép) a fej megtámasztását egy, a nyakba akasztott „hám” szerűség szolgálja, melyet a lövő a bal karjával rögzít.

Az alábbi két képen Sir Henry Halfordot láthatjuk. A felső kép 1877-ben készült, amikor a brit csapatot vezette Creedmoor-ban, hogy összemérjék lőtudásukat az amerikaiakkal. Az alsó fotó 1893-ban jelent meg. Megfigyelhetjük, hogy különbözik a puskatus fixálásának módja, és a hátsó irányzék helye is:

Két újabb, korabeli felvétel, hasonló pozícióból tüzelő lövészekről. Fent G.W. Yale (USA), lent H. Fulton (USA), mindkét kép az 1870-es években készült. Yale egy Sharps puskát, Fulton pedig egy Remington hátultöltőt használt.

Végezetül, az alábbi fotó 1899-ben készült egy amerikai lőtéren, Sea Girtben. A fekvő testhelyzet egy szokatlan változatát mutatja, a „Texas Grip” nevűt, amit a 22. gyalogezredben szolgáló Tabler törzsőrmester talált ki. A puska hordszíja a bal comb alatt fut, a bal láb a jobb lábon nyugszik, a jobb kéz hüvelykujja végzi a sütést, a bal kar a fej mögött helyezkedik el, és a puska tusát markolja.

Ha van rá alkalmunk, már csak az érdekesség kedvéért is érdemes kipróbálni e pozíciók némelyikét ha egy Pedersoli Whitworth, vagy egy Parker-Hale Volunteer Match, akár a nemzetközi versenyeken legsikeresebb Pedersoli Gibbs elöltöltőt forgatunk.

A szöveg és a képek forrása: Research Press