Kevés olyan komoly fegyvergyűjtemény lehet hazánkban, amelyben legalább egy Pirko pisztoly vagy puska nem rejtőzködik. Karl Pirko megkerülhetetlen szereplője az Osztrák Császárság fegyvertörténetének, hiszen bár elsősorban elegáns vásárlóközönségnek készített elegáns fegyvereket, szép számmal gyártott gyutacsos és kapszlis hadifegyvereket is a birodalom hadseregének, tisztjeinek.

Karl Pirko élete

1803. szeptember 30-án született, és a családi hagyomány szerint segéd éveit egy angol fegyverkészítőnél abszolválta. 1831. január 2-án vehette át mesterlevelét és vált a bécsi puskaműves és tölténykészítő céh tagjává.

Műhelye a Kiserstraße 1-ben volt, közel a lovassági kaszárnyához és a városhatárhoz. Ma az épület már nem létezik, ahogy a kaszárnya sem, az utat Josephstadter Strasse nével ismerjük ma. Lakása, ahol feleségével és két lányával élt a városközponthoz közelebb volt.

Már az 1830-as években minőségi fegyvereiről volt ismert, ebből az időszakból származik az a pisztolypár, melyet Bonaparte Napóleon és Mária Lujza gyermekének készített. Ma ez a fegyverpár a bécsi Kunsthistoriches Museumban tekinthető meg.

Elsősorban egyedi, minőségi fegyverek készítésével foglalkozott, de 1849-től kacsintgatni kezdett a hadi beszállítások felé is. A „CP” védjegyet regisztráltatta hadifegyverei számára, mely a „Carl Pirko” rövidítése volt. Érdekes, hogy polgári fegyverein megtartotta a teljes név kiírását, keresztnevét pedig továbbra is „K” betűvel írta.

1853-ban Bécstől nyugatra 50 km-re, Alsó-Ausztriában megvásárolt egy kovácsművet Kirchberg an der Pielach faluban melyet gyárrá alakított. A hely kedvezőnek tűnt, hiszen rendelkezésre állt jó minőségű szén, fa és vas a környéken. A két épületből álló komplexum egyik része volt a kovácsműhely, másik pedig az összeszerelő, finiselő üzem. Az épületek ma is léteznek, izgalmas, hogy azok egy részében ma is egy fémmegmunkálással foglalkozó vállalkozás működik.

A Pirko gyár épületei ma

Néhány méterre a telephelytől négy hatalmas hársfával övezve egy fakeresztet találunk fehér színű feszülettel. A helyiek Pirko keresztnek nevezik, de hogy pontosan mit jelül nem tudjuk.

A vállalkozóról pletykák terjedtek el a helyiek között, akik talán rossz szemmel nézték ahogy a feltörekvő üzletember átalakítja életüket. Az a hír járta, hogy a birodalom ellenségeinek fegyvereket adott el és le is bukott. Melyik ellenség lehetett? Biztosan nem Magyarország, hiszen eddigre a szabadságharc már véget ért. Az 1859-es háború idején szóba jöhetett még a francia hadsereg, de kétlem, hogy nekik szükségük lett volna Pirko fegyvereire. Elképzelhető ugyanakkor a szárd-piemonti hadsereg, vagy olyan önkéntes alakulat, mint az Aplesi Vadászok, mely ott szerzett fegyvert, ahol lehet.

A legenda szerint Pirko élete végéig fekete szalagot kellett viseljen a nyakán, jelezve, hogy annak ellenére is áruló maradt, hogy az uralkodó megbocsátott neki. A történet persze valószínűleg nem igaz, hiszen Pirko továbbra is szállított a hadseregnek. Lorenz fegyvereit máig a legjobb minőségű fegyverek között tartjuk számon.

A bécsi fegyverműhelyt sem hanyagolta el, itt készítette az egyedi fegyvereket és itt fogadta előkelő megrendelőit. Lakása a Theaterplatz 1100 alatt volt, közel a Kärntnertorhoz (Karintiai Kapu). Igyekezett követni a fegyverfejlődés trendjeit. Az 1860-as években több hátultöltő vadászfegyvert is bemutatott, de a valódi átalakulásban már nem tudott részt venni.

1867. június 29-én halt meg. Halotti anyakönyvi kivonata szerint a halál oka a nyakon önmaga által okozott seb volt. Öngyilkos lett tehát Pirko, talán éppen a pletykák miatt. A gyár további sorsáról csak töredékes információk állnak rendelkezésünkre. Az biztos, hogy 1880-ban leégett. A katasztrófa volt az egyik oka annak, hogy megalakult a helyi tűzoltóság.

A Pirko duplagolyós puska

A bock csőelrendezésű fegyverekről szokták állítani, hogy a 20. század elején jelentek meg, de ez egyszerűen nem igaz. Szép számmal ismerünk keréklakatos, kovás és kémiai gyújtású fegyvereket ilyen csőelrendezéssel. A rendszer olyannyira elismert volt, hogy 1769-ben az osztrák hadsereg ilyen puskát rendszeresített a határőr gyalogság mesterlövészei számára. Az 1769 M Doppelstutzen és némiképp modernizált változata, az 1795 M Doppelstutzen egy huzagolt és egy sima csővel rendelkezett. A huzagolt csőből flastromba csomagolt golyót lőtt a katona, míg a sima csőből papírtölténybe csomagolt alulméretes lövedéket tüzelhetett. Így egy fegyver biztosította a nagy távolságú pontos lövést, valamint a tűzgyorsaságot is. A fegyverek nehezek és drágák voltak, így a francia háborúk alatt kivezették azokat a hadrendből.

A Pirko féle duplagolyós puska tömege mindössze 3600 g, ami egyáltalán nem rossz egy kétcsövű fegyver esetében. A csőpár 57,5 cm hosszú, a furatátmérő 0,61”. A lakat formája és a díszítések jellege alapján az 1850-es években készülhetett.

A fegyver ágyazása diófa, melyet olajjal felületkezeltek. A tusában kis rekesz található, melybe a fegyver kiegészítőit helyezhették. A jobb oldali lakat, mely a spirális huzagolással ellátott csövet süt el, egy billentyűs gyorsító szerkezettel rendelkezik. A felső cső, melyet ez a lakat süt 1:40” emelkedésű huzagolással rendelkezik, vagyis alkalmas flastromba csomagolt golyó és rövid kúpos lövedék tüzelésére is, bár a huzagolás mélysége és az oromzatok formája alapján inkább az előbbihez tervezték a puskát.

Az alsó cső, melyet a bal oldali kakas süt el egyenes huzagolással rendelkezik. Ennek két oka lehetett. Egyrészt hosszanti barázdáknak köszönhetően a fegyver csöve nagyobb mennyiségű szennyeződést elbírt, hiszen a furat felülete jelentősen emelkedett. Esetünkben azonban inkább más lehetett az ok. Az egyenes huzagolás megteremtette a lehetőséget, hogy akár sörétet, akár őzsörétet jó szórással hordjon a fegyver, miközben a flastromba csomagolt golyó pontossága is jobb lesz, mintha a cső egyszerűen sima lenne.

Ennek oka talán abban keresendő, hogy míg a sima cső esetében nem tudható, hogy az egyes lövedék éppen a cső melyik részéhez ütődik, melyik oldalon fúj ki több lőporgáz, addig az egyenes huzagolás esetében a flastromba csomagolt golyó mellett szimmetrikusan fújnak ki a lőporgázok a barázdák mentén.

Mindkét lakat biztosítóval rendelkezik, mely lehetővé teszi, hogy a csappantyúzott lőkúpra ráeresszük a kakast. Ez a félálláshoz képes annyi előnnyel bír, hogy a kakas ilyenkor kőrbe öleli a kapszlit és megakadályozza annak véletlen leesését. Mindkét csőfar platina betéttel rendelkezik, melyek engednek abban az esetben, ha hibás töltés miatt veszélyesen nagy nyomás alakulna ki a csőben.

A fegyvert először 80 gr 2Fg lőporral próbáltam ki, valamint az otthon talált legnagyobb, 0,575”-ös gömblövedékkel. Az eredmény nem volt kielégítő, a golyó még a legvastagabb flastrommal is túl kicsi volt a csőhöz. 0,600”-es golyóval azonban már szépen egy helyre hordott a puska.

Pirko puskája egy olyan időszakról mesél, amikor a vadásznak jóval több képességgel kellett rendelkeznie a sikerhez, nem segítette korlátlanul a technika. Jobb volt, rosszabb volt? Ki tudja. Minden esetre az elöltöltő vadászatnak köszönhetően ma már újra élhetjük ezt az élményt.

Németh Balázs, 2024. szeptember

Irodalom: Roberto Vecchi: Karl Pirko. L’armaiolo viennese