1855 fontos év az amerikai hadsereg történetében, mivel ez évben rendszeresítették az új, kapszlis lakatos, huzagolt csövű fegyvercsaládot. Az általános űrméret a .69-es sima csövű kovás fegyverek és a .54-es huzagolt puska űrméret között „félúton” helyezkedett el, igazodva az 1953-ben rendszeresített angol .577-es űrmérethez.

Az egységes új kaliber egységes lövedékek bevezetését is jelentette. Az 1850-es években az amerikai hadsereg nem számított komoly erőnek. Feladata – az országos kontinentális elhelyezkedésének köszönhetően – nem a reguláris külellenség elleni nagy háború, hanem a saját határain belül élő őslakosok, és a gyenge hadsereggel rendelkező Mexikó elleni műveletek voltak. Ez sem nagy létszámot, sem modern felfogást nem igényelt.

Európa már az 1840-es években kísérletezett huzagolt csövekkel és kúpos lövedékekkel. A feladat megoldása nem volt egyszerű, hiszen biztosítani kellett a gyors betölthetőséget, vagyis, hogy a lövedék éppoly könnyen legyen a puskaporra nyomható, mint a sima csövek esetében, ugyanakkor el kellett érni, hogy a kilőtt lövedék éppoly pontosan illeszkedjen a huzagokba, mint a flastromba csomagolt ugyanakkor lassan betölthető golyó.

Az első üreges fenékrésszel rendelkező lövedéket a francia Gustav Delvigne 1843-ban fejlesztette ki. Rájött arra, hogy a lőporgázok feszítő hatása képes a puha ólomlövedék deformációjára. Fegyvercsöveihez alulméretes kúpos lövedékek készített, melynek fenékrészében üreget alakított ki épp úgy, mint a modern légfegyver lövedékek esetében ma. A lövedéket a töltény papírpalástjával kellett betölteni, épp, mint a későbbi Enfield és Lorenz töltények esetében.

Koncepcióját Claude Etienne Minié százados fejlesztette tovább. Koncepciójának kulcs eleme volt a lövedék fenékrészében kialakított Delvigne-féle kúpos üreg, melybe egy vasból készült, trapéz formájú csészét préseltek. Az elmélet szerint ezt a vas csészét a belobbanó lőpor gázai préselték a kúpos üregbe, így feszítve szét a lövedék szoknyáját, hogy az felvegye a huzagok formáját. A koncepció működött, de nem volt tökéletes. Erősen alulméretes lövedékek esetében is elérhető volt a megfelelő expanzió, ugyanakkor a csésze nem mindig viselkedett azonos módon, sőt el is hagyhatta a lövedéket. A konstrukció is túl komplikált és költséges volt.

Az amerikai hadsereg viszonylag későn, 1853-ban kezdett csak kísérletezni az új rendszerrel. Jefferson Davis hadügyminiszter Henry K. Craig ezredes tüzérfőnöknek (Chief of Ordnance, a hadfelszerelésért felelős tiszt) adta ki az utasítást, hogy kezdjék meg a kísérleteket az új lövedék kiválasztása tekintetében.

A kísérletek gyakorlati lefolytatására Benjamin Huger őrnagy kapott parancsot. A lőkísérletek a Harper’s Ferry és Springfield arzenálokban folytak 1855-ig. A kísérletekhez használt lövedékeket a Harper’s Ferry arzenál fegyvermestere, James Burton készítette el.

A lőkísérletekhez elsősorban 1841M Mississippi huzagolt puskákat használtak. A fegyver mély huzagolása elsősorban flastromba csomagolt golyóhoz készült, ezért az új kúpos lövedékek egyáltalán nem működtek a fegyverrel, egyetlen kivétellel: Burton egyik vékony szoknyával rendelkező lövedéke kielégítő pontosságra volt képes. Ez a lövedék tulajdonképpen semmiben sem különbözött Delvigne 1840-es években kifejlesztett lövedékétől, mindössze annyiban, hogy papírtapaszolás nélkül kellett betölteni.

1854-55-ben tovább folyta a kísérletek, hogy megtalálják az új huzagolt puska űrméretet. Burton elhagyta az arzenált, helyét James Benton hadnagy vette át, aki tökéletesítette Burton lövedékét, hogy az optimális pontosságra legyen képes az új, 0,58” űrméretű, 3 huzagos, progresszív huzagmélységű, 1:72” emelkedésű csövekből. A lövedék átmérője 0,5775” lett, tömege 500 grain, fenékrészében pedig háromszög formájú üreget alakított ki.

A hadsereg összesen háromféle szoknyás lövedéket rendszeresített 1855-ben: a 0,69”-es űrméretű, utólagosan huzagolt fegyverekhez egy 0,685” átmérőjű 730 grain tömegű lövedéket, az új 1855 M huzagolt puskákhoz a mér említett 500 grain tümegű, 0,5775” átmérőjű lövedéket, valamint az új 1855 M pisztoly-karabélyok számára ugyan ennek a lövedéknek egy nagyobb üreggel rendelkező változatát 450 grain tömeggel.

A pisztoly-karabély furcsa öszvér. Dragonyos és tüzér használatra tervezték, vagyis lovon pisztolyként, lóról szállva pedig a tusa felcsatolása után karabélyként lett volna használatos. Ez időben az amerikai hadseregnek mindössze öt lovasezrede volt, melyből három valójában lovasított gyalogos csapatnem volt: két dragonyos ezreddel, egy lovasított lövész ezreddel (mounted riflemen), és 1855-től két revolverrel és szablyával felszerelt általános lovasezreddel rendelkezett. A dragonyosok kapták volna a pisztoly-karabélyokat.

A pisztoly-karabélyok töltényének konstrukciója megegyezett a gyalogos puskáéval, azzal a különbséggel, hogy töltetet kisebb, 60 grain puskapor helyett csak 40 grain volt. A töltény három papírrétegből állt.

A lőport tartó rész belső rétegje egy 0,8×2” méretű téglalap volt, mely keményebb papírból készült. Ennek külső borítása egy vékonyabb papírból készült 3” hosszú, 1,1” rövid és 2,2” hosszú oldalú trapezoid volt. A külső papír szintén trapezoid formával rendelkezett és épp akkora volt, mint a teljes méretű .58-as töltények esetében: 4,25” széles, rövid oldala 2,25”, míg hosszú oldala 3,5” volt.

A töltény készítés legfontosabb szerszáma egy hengeres fa rúd volt, mely átmérője éppen akkora volt, mint a lövedék átmérője. Erre kellett feltekerni először lőpor tartó keményebb papírját, valamint annak borítását. A borítás végét a henger végére kellett hajtani és ragasztóval fixálni, hogy kis kupak formát hozzon létre.

A lövedék zsírzóhornyait 1 rész méhviaszból és 3 rész faggyúból álló olvadt kenőanyagba mártották, majd hagyták kihűlni. A lövedéket a puskapor rekesz tetejére illesztették, majd a külső borítót trapezoidot is feltekerték úgy, hogy 0,5” maradjon a lövedék csúcsa felett. Itt a töltény elkötötték, majd betöltötték a puskaport töltetet, és elhajtották a végét.

A tölténykonstrukció előnye volt, hogy a töltény végének leharapása után a puskapor rekeszt nyitva tartotta a keményebb papír, valamint a puskapor betöltése után könnyű volt letörni a lövedék feneke alatt a feleslegessé vált részeket, hogy a csomagolásból hüvelyk és mutató ujjal könnyen kinyomható legyen a lövedék egyenesen a csőtorkolatba.

A tölténykoncepció megfelelő volt, 1861-ben mégis változtattak a konstrukción: kihagyták a rendszerből a keményebb papírból készült réteget, és csak két azonos méretű trapezoidból formázták meg a töltényt a könnyebb gyárthatóság érdekében.

Folytatjuk!

Németh Balázs