Az 1798 M gyalogsági puska igencsak régóta szerepelt a „bár lenne egyszer egy ilyenem” listán. Az igazat megvallva, már rég elengedtem azt a vágyat, hogy egy lőképes változatra tegyek szert. Ilyesfajta vasak esetében sokkal szívesebben lövök replikákkal.

Nem rég azonban beleütköztem egy kihagyhatatlan ajánlatba. Egyáltalán nem szeretek aukciós oldalakon vásárolni, de ez esetben kivételt tettem. A hirdetett puska erősen szúette fával, több kisebb hibával, de viszonylag szép, és nem korrodált fém alkatrészekkel bírt. Éreztem, hogy ha ezt akarom, nem kel majd feltörni az összes malacperselyt, és az asszonynak sem kell túl nagyot kamuzni, hogy mennyibe került ez a húszezer forintos muskéta, de végül is a szerencse – és a nyári uborkaszezon – mellém szegődött, és két sör után megtettem a tétet, lesz, ami lesz.

Nem tudom kinek merre gurult a gyógyszere, amikor nem tettek rá tisztes ajánlatot, de végül is megnyertem. Olcsón. Persze már a képek első végigböngészésekor listáztam a hibákat:

1. A tusa hulladék, rémes állapotban van. Szúette, és az agytalpnál hiányzik egy darab is.
2. A cső rövidebb 10 cm-rel, mint amit a gyártási leírások megadnak, de ez nem von le még a fegyver értékéből, mivel több korabeli forrás is említi, hogy a könnyű csapatoknál – francia ötletet követve – előszeretettel rövidítették a csövet, hogy a célzás könnyebb legyen.
3. A sátorvas vége letörött, és össze is van furkálva két helyen feleslegesen.
4. A csőgyűrűk deformáltak, lötyögősek, melynek oka, hogy az évszázadok során a fa kiszáradt, összement.

Ezek látszottak a képen, a többi egészen kulturáltnak tűnt, persze a csőbelső ilyenkor teljes lutri. Az ágyazás restaurálható az biztos, a többi meg szintén javítható. Szóval nem lesz ez rossz. Amikor megérkezett, örömmel konstatáltam, hogy kicsit még a remélt minőség felett is vagyunk. A csőben még volt egy golyó is, mögötte pedig beton kemény salakká összeforrt töltés.

A csőhossz tekintetében viszont elbizonytalanodtam. A fegyver 150 cm helyett 139 cm teljes hosszal bír, de egyértelműnek látszik, hogy ez az eredeti csőhossz, vagyis így készült. Kell még majd kutakodjak, hogy megtaláljam a pontos típusát.

Fát még nem restauráltam soha, nem is fogok belekezdeni, amíg ki nem tanulom pontosan hogyan kell csinálni. Rézzel viszont annál többet dolgoztam, úgyhogy az első választott feladat a sátorvas helyretétele lett.

Nagyapám frankó fazon volt. Egy dróttal és seprűnyéllel bármit megjavított. Igaz persze, hogy nagypapi a kerítésnél bonyolultabb eszközt nem javított soha… más a helyzet, ha a bátor és lelkes gyűjtőember igénytelenséget és olcsóságot nem sajnálva maga kezdi el egy antik fegyver javítását. Nos ilyenkor válik egy még javítható darabból értéktelen vacak.

Az 1798-asnak is kemény gazdái lehettek, de szerencsére visszafordíthatatlan probléma nincs a puskán. Jó példa erre a sátorvas. A sátorvasat két csavar rögzíti: egy facsavar a hátsó részét fogja a tusához egy pedig az elsütőbillentyű előtt helyezkedik el.

A törött hátsó nyúlvány felesleges furattal.

Az alapproblémát esetemben az okozta, hogy letört és hiányzott a sátorvas hátsó nyúlványának teljes vége. A töréspont ott jött létre, ahol az anyag a leggyengébb: a hátsó csavarnál. Mivel innentől a sátorvas lötyögött, egyik lelkes elődöm a félbetört lyuk mellé másik lyukat fúrt és hozzászegelte a rezet a fához…. Teljesen nem lehetett elégedett, mert a sátorvas első nyúlványán is csavarhelyet alakított ki, ami tényleg nettó hülyeség, mivel ott a töltővessző vége van alig 1-2 mm fa alatt, tehát ide semmit nem lehet beütni, betekerni. Erre végül rá is jöhetett, mivel egy vakcsavarral – természetesen barkácsáruházival – ledugózta a cuccot.

A javítás

Alapelv, hogy lehetőleg legkisebb beavatkozással tegyem helyre a problémát. Nem akarom sem a patinát, sem az ütődéseket eltüntetni, úgyhogy ha lehet, minél kevesebb felületet kell bolygatni.

A javítást a hátsó nyúlvány törött darabjának pótlásával kezdtem. Itt nem lehet egyszerűen csak a törött részhez forrasztani a kiegészítést, mivel az érintkező felületek kicsik, könnyen törne utána is. Ennek okán úgy döntöttem átlapolva forrasztom meg a felületeket. A sátorvas törött végét lefűrészeltem, majd a tetejébe 1,5 mm mélyen 1 cm szélességben lapos részt reszeltem. Ez egyben segít majd eltűntetni a felesleges lyukat is.

A javító darab 2 cm széles, 4 mm vastag sárgaréz profil. Ennek végét hasonló mélyen, hasonló szélességben reszeltem meg, hogy pontosan illeszkedjen a sátorvas végére. Illesszük pontosan, úgy hogy a leendő felület a sátorvas alján sík legyen.

Ezután következik a zsírtalanítás, majd az összes olyan felület egyenletes bekenése folyatószerrel, mely érintkezik. A felületek közé forrasztóónt tettem, majd elkezdtem melegíteni a két rezet. Amikor az ón megfolyik, és felfut a felületekre, adjunk még neki kicsit, és ellenőrizzük a pontos pozíciót, illeszkedést.

Ezután következhet a formára reszelés, csiszolás, majd polírozás. A forma kialakításában nagy segítség lehet, ha temperával bekenjük a fa bevágásának szélét, majd pontosan ráillesztjük a sátorvas alakítandó részét. A nagyolás után gyakran ellenőrizzük az illeszkedést. A felületek összecsiszolása közben figyeljünk arra, hogy lehetőleg ne tüntessük el az eredeti részek sérüléseit. Valamennyit sajnos persze eltűnik, de legyen ez minél kevesebb. A sérülések, a patina a fegyver sorsához tartozik, része az élménynek.

A polírozás után következik a furat elkészítése. Mérjük meg pontosan a csavar átmérőjét, és a fej átmérőjét, hogy a lyuk és a besüllyesztés is jó méret legyen. A lyuk helyének meghatározását is átjelölős technikával csináltam: egy festékes fülpiszkálót tettem a lyukba, és rányomtam a sátorvasat.

Ezzel a törött rész pótolva lett, és a kettő feleslegesből egy lyuk is el lett tüntetve. Maradt az első nyúlvány felesleges furata. Itt először egy méretre esztergát réz dugó készítettem, mely illeszkedett a süllyesztett lyukba. Reszelés, csiszolás, polírozás után kész is lett az immár ismét komplett és hibátlannak látszó sátorvas.

A csillogó felületek persze még alaposan elütnek a patinás régi részektől, de nem sokáig! Szépen vissza lesznek patinásítva, hogy eltűnjön a disszonancia. Ehhez nem is kell vegyszer, mivel a feketelőporos fegyver kimosásához használt víz nagyszerűen végzi ezt a feladatot.

Siker. Már csak patinásítani kell, hogy ne üssön el a régi felületektől, a ronda rézcsavar helyett pedig kell egyet esztergálni eredeti anyagból és méretben.

Az egész folyamathoz nem kellett több, mint egy fél délután. Most pedig indul a felkészülés a fa restaurálásából.

Németh Balázs