Egy 19. századi mesterlövész puska tusájának restaurálása

2016. december 5.

wilkinson022

A képen látható puska igen különleges darab. Egy 1860-as évekből származó .451 kaliberű nagy távolságú lövészetre tervezett céllövőpuska, mellyel 600-1200 yardos versenyeken vettek részt. Akkoriban a .45-ös körüli kaliber igen kicsinek minősült, maga volt a technika csodája a fegyver. A huzagolás 1:20”-es, a profil pedig az Alexander Henry-féle rendszer.

Nagy ritkaság egy versenyképes, jó szórásképű „long range” puska e típusokból, korszakból. Őszintén szólva rég vadásztam ilyesmire, de a csillagászati ár mindig elrettentett. Egy antik fegyver vásáron találkoztam egy öreg lövésztárssal, akinél volt azonban végre egy kellemes darab. A puskát a londoni a Wilkinson & Sons cég gyártotta, mely arról volt híres, hogy kitűnő acélt használt. E cég volt a Wilkinson Sword közvetlen elődje, s bizonyítandó az 1772-óta vallott minőséget, a cső huzagolása még mindig tükrös, igen szép. A fegyvergyárat ebben az időben Henry Wilkinson vezette, aki kötődik a mi hadtörténelmünkhöz is, hiszen Joseph Lorenzzel egy idében találták fel a Lorenz-féle hadipuksa kompressziós lövedékét, melyet a szakirodalom azóta is Lorenz-Wilkinson lövedéknek aposztrofál.

A fegyvert igen jó áron tudtam megvenni, mivel volt egy „kis” szépséghibája, ami miatt a gyűjtők kerülték, mint a forró kását: a felülete olyan ocsmány volt mintha egy náthás elefánt prüszkölt volna rá egy forró szavannai napon, s utána hagyta a végterméket megszáradni a felületen… a szép múltú fegyvert valószínűleg az egyik előző tulaj sugárzó hőforrás mellé tette, aminek köszönhetően a politúr szinte a teljes felületen megolvadt, felhólyagosodott, telement szösszel, aztán pedig jól össze is tapizták a biztonság kedvéért. Egy szóval: gusztustalan volt.

A fa szerencsére teljesen ép, vagyis nincs sehol törés, repedés, tehát itt most nem volt más feladat, mint azon gondolkodni, hogy mi legyen a felülettel. A követező alapgondolatokat fogalmaztam meg:

  • ez így nem maradhat
  • az eredeti patinát, ütődéseket nem szabad eltüntetni esetleges felületkezelés után
  • a fa eredeti érett színét nem szabad megváltoztatni
  • a fából elvenni (csiszolni, reszelni) tilos
  • el kell távolítani a teljes politúrréteget
  • az eredetinek megfelelő fényű új bevonatot kell kapjon a puska, és ez nem lehet lakkozás

Ilyen esetekben nem okoskodok, nem kísérletezek, úgyhogy egy bútor restaurátor ismerősömet kértem meg, hogy adjon nekem egy technológiai itinert, ami alapján ismét visszaadhatom a fa régi szépségét. Legyűrve alapvető türelmetlenségemet, el is határoztam, hogy végigcsinálom a 4 napos folyamatot.

Alapvetően persze azt javaslom mindenkinek, hogy ilyesmit ne csináljon otthon, hanem vigye el a tust szakemberhez. Én is csak úgy vágtam bele, hogy tudtam, ha gáz van, a szakit hívhatom tanácsért.

Előkészítés

Alapgondolatomnak megfelelően a csiszolás szóba sem jöhetett, úgyhogy a megcsúnyult politúrt vegyi úton terveztem leszedni, hogy ismét megnyíljanak a fa pórusai. Ehhez festékleszedő szert kell tehát használni, amely kiválasztása igényel némi figyelmet. A régi kromofágok brutális cuccok voltak. Nekem van eltéve ilyen, tudom, hogy mindent leszed a fáról, s a végén fura színű, de nagyon tiszta valamit hagy. Mivel az eredeti színt is meg akartam őrizni, ezért olyan festékleszedő kellett, amely ennél kíméletesebb, de a politúrral elbánni. Ismerősöm javaslatára választottam tehát a Poli Farbe gélt, mely tényleg úgy működött, ahogy azt vártam: fel kell hordani a felületre, hagyni pár percet, majd finom acélgyapottal le kell húzni szigorúan szálirányban a feloldott trutyit. Az acélgyapottal persze nem csiszatolunk, hanem finoman húzunk! Ha valahol ragaszkodó a festék, inkább adjunk még a festékleszedőnek időt! Halkan jegyzem meg, hogy bármilyen vegyszert, felületkezelő anyagot is próbálunk ki, mindig kezdjük azzal, hogy egy nem látható helyen teszteljük!

A Wilkinson-féle puska előágya és az agynyak bordázott, amely rétegeiben is felgyűlt az olvadt, koszos politúr. Ez sem maradhatott így, úgy sziszifuszi munkával, fa fogpiszkálóval toltam ki a mocskot egyenként a vájatokból. A letisztított ágyazás:

A teljes előkészítés viszonylag gyorsan megvolt. Nem kellett hozzá több, mint 1,5-2 óra.

Olajozás

wilkinson027

Tung olaj = jó cucc

A régi fegyverágyak nem lakkozva voltak – főleg nem szintetikus lakkal -, hanem olajozva vagy politúrozva. Mindkét eljárással lehet matt, félfényes és fényes felületeket is csinálni. A Wilkinson puska politúrja magas fényű lehetett, úgyhogy ennek megfelelően kerestem bevonatot is.

A hadifegyverek ágyazását általában olajozni szoktam. Ez is feltölti a pórusokat, valamint térhálósodva alkot keményebb bevonatot. Az én puskám azonban nem egyszerűen olajozva volt hanem politúrozva, ami egy sokkal kifinomultabb – és igényesebb – eljárás. E folyamat során denaturált szesszel hígított sellakkot dörzsölnek a felületbe, addig ismételve a folyamatot, amíg a felület el nem éri a kellő fényességet. Én ezt szerettem volna rekonstruálni. Ismerősöm javaslatára ehhez egy politúrhoz hasonlóan működő faolajat vásároltam. A természetes, növényi alapú Minwax tungolaját ajánlotta, mely olajként hordható fel, bedörzsölhető a pórusokba, de 5-10 perc után elkezd kikeménydni. Teszi ezt úgy, hogy nem csak egybefüggő, lakk-szerű felületet hoz létre, hanem felkeményíti, ellenállóbbá teszi magát a fát is.

A letisztított, portalanított felületre puha ronggyal érdemes felvenni, körkörös mozdulatokkal beledörzsölni a fába. A szert vékonyan kell felvinni, sőt a felesleget le is kell törölni 5-10 perc után. A száradással 24 órát kell várni, s ha még nem érte el a kellő fényt a fa, finom – 1200-as vászon – végigcsiszolás és tisztítás után, jöhet a hasonló módon felvitt újabb réteg. Addig kell ismételni, amíg a felület el nem éri a szükséges fényességet. Nekem ehhez 3 rétegre, tehát 3 plusz napra volt szükségem.

A végeredmény

wilkinson021

A puska felülete nagyon kellemes, kemény, sima tapintású lett, a felület pedig szép, egyenletes. A tungolaj nagyon szép erezetet hozott ki, miközben az eredeti színárnyalat egyáltalán nem változott. Azt hiszem a képek magukért beszélnek. Az itt látható felvételek nem frissen olajozott állapotot mutatják, hanem a már teljesen száraz, kikeményedett felületet:

Németh Balázs