Az 1841 M Mississippi vagy Harper’s Ferry puska volt az amerikai hadsereg első olyan csappantyús elöltöltő fegyvere, mely csereszabatos alkatrészekből készült, és a második olyan fegyver volt, mely kémiai gyújtással rendelkezett.

A képeken látható fegyvert Eli Whitney gyártotta 1855-ben, a cég története pedig ezer szállal kötődik a Mississippi puska történetéhez. Gyakran ismétlődő tévhit az idősebb Eli Whitney-ről, hogy fegyvergyárában elsőként érte el a teljes csereszabatosságot. Jelen cikkünkben és filmünkben ennek járunk utána.

A Mississippi puska megszületése

A fegyverzeti ügyekért a Fegyverzeti Hivatal (Ordnance Department) felelt. 1839-ben a Harper’s Ferry arzenál fő-fegyvermesterét, Benjamin Moor-t kérték fel az új puska megtervezésére. Akkoriban a gyalogság nagy többsége sima csövű kovás puskákkal volt felszerelve, huzagolt puskát pedig csak a különleges rendeltetésű egységek katonái kaptak. Szolgálatban több típus állt. Az elöltöltő kovás változatokat „common rifle”-nek nevezték, de rendszerben állt a kitűnő Hall-féle 1819 M hátultöltő kovás puska is. Minden típus űrmérete .54”-es volt, lövedékük pedig .525” átmérővel rendelkezett.

Moore 1812-től állami arzenálokban szolgált. Utolsó munkával töltött két évtizedét 1830-től a Harper’s Ferry arzenálban töltötte. Hozzá tartozott a gyártási folyamatok kidolgozása, tökéletesítése. Praktikus gondolkodású gépész volt, aki ismerte és alkalmazta az új francia gyártási rendszert. Azt igyekezett megvalósítani a teljes arzenálban, amit John Hancock Hall elért a huzagolt puska gyártó részlegnél hátultöltő puskája gyártása során.

Amikor 1830-ban megérkezett az arzenálba, egyáltalán nem volt elragadtatva attól, amit ott látott. Előtte Springfieldben, a másik nagy állami gyártóközpontban töltötte be ugyanezt a beosztást, és az ott elért eredményektől igen messze volt, amint a Potomac-menti fegyvergyárban látott.

Nagy elánnak fogott a munkába. Modernizálta a gyártási eljárásokat és új gépeket vásárolt. Munkája nagy megbecsülésnek örvendett. Ízig-vérig civil volt, aki nem tűrhette a katonai irányítás sarkosságát. Az arzenál egyébként hol polgári, hol katonai irányítás alatt állt. Amikor 1854-ben a Kongresszus egy önálló bizottságot nevezett ki, hogy azt vizsgálja mely irányítási rendszer hatékonyabb, Moor egyértelműen a polgári irányvonal mellett állt ki. Véleménye szerint a katonák ritkán rendelkeztek azzal a szaktudással, mely egy ilyen intézmény vezetéséhez szükséges volt, a hierarchikus döntéshozatal pedig szembe ment azzal, amit a kreatív gondolkodás megkívánt a hatékonyság érdekében.

Moor 1839-40-ben több mintafegyvert is készített. Mindegyik esetében megtartotta a .54-es űrméretet, valamint az angol rövidített puskák 33”-es csőhosszát. 1841-ben a Fegyverzeti Hivatal ezek közül választotta a ki a Mississippi puskát.

Moor nem csak megtervezte a modellt, hanem előkészítette annak gyártását is: elkészítette a csereszabatosságot biztosító idomszerkészleteket is, valamint nyolc darab mintafegyvert is készített, melyeket a különböző gyártóhelyeknek lehetett átadni szükség szerint.

Harper’s Ferry

Az új fegyver gyártására mind a Harper’s Ferry, mint a Springfield arzenált felszerszámozták, de mivel a gyártás lassan indult, magánvállalatokat is bevontak. A két állami gyár ugyanis elsősorban a sima csövű puskákra koncentrált. 1842-től ugyanis megindult a kovás fegyverek kapszlisra alakítása, ahogy a Mississippi puska mintáját követve megindult az 1842 M csappantyús sima csövű hadipuska gyártása is.

Az új fegyver gyártására szerződtek a Whitney fegyvergyárral (1842-ben 7500 db, majd 1853-ig újabb két rendelés 20100 db puskára), John Griffith Cincinnati-i vállalkozóval (5000 db puska 1842-ben, az szerződést később a Remington cég vette át), a windsori Robbins, Kendall & Lawrence fegyvergyárral (1845 és 1848-ban két rendelés 10000 és 15000 puskára), valamint Edward K. Tryonnal (1845-ben 5000 db puska). Az első rendeléseket magánvállalkozók teljesítették, mivel az állami arzenálban a gyártás csak 1846-ban indult meg.

Minden esetben alapvető feltétel volt a gyártók felé a teljes csereszabatosság biztosítása.

Whitneyville története

Eli Whjitney Sr., (wikipedia)

Idősebb Eli Whitney a Massachusetts államban található Westbro városban született 1765-ben. Elvégezte a Yale-t 1792-ben, jogász lett, de ügyes gépészként tehetségesebbnek bizonyult. Phineas Millerrel alapított közös vállalkozást egy általa konstruált gép értékesítésére, mely el tudta választani a gyapottól a magokat, ezzel könnyítette, gyorsított a gyapot termelésének folyamatát. A gépet 1794-ben szabadalmaztatta. Praktikus, egyszerű szerkezet volt. Olyannyira, hogy azonnal másolni kezdték, melyből bevétele természetesen nem született Whitney-nek. A folyamatos jogi küzdelem a tönk szélére sodorta a vállalkozást 1797-98-ra.

Whitney-nek mentőövre volt szüksége. Éppen kapóra jött, amikor a kongresszus 800.000 USD értékű fegyverbeszerzési programot fogadott el. Whitney megragadta a lehetőséget. Nem akart ő fegyvergyáros lenni, de szüksége volt tőkésítésre, hogy gépének ügyét tovább vihesse.

A Yale-en töltött éveknek köszönhetően kitűnő kapcsolatai voltak magas politikai körökben, így amikor a semmiből jövő Whitney 10-15000 db kovás gyalogsági puska legyártását ígérte a kormánynak igen rövid szállítási határidővel, senki nem kérdőjelezte meg, hogy ez megvalósítható-e. Kapcsolatainak, elsősorban Thomas Jeffersonnnak köszönhetően 134.000 USD értékű szerződéshez jutott. Ezen felül kétszer 5000 USD előleget is felvehetett, mellyel a gyártás beindítására használhatott fel. Ő volt az egyetlen, aki előleget kapott. A szerződés alapján 1799. szeptember 30-ig 4000 db, 1800. szeptember 30-ig 6000 db puskát kellett szállítani. A csereszabatosság nem volt feltétel, a francia 1763 M „Charleville” puskákat kellett lemásolni mintafegyverek alapján.

Ekkor Whitney nem, hogy gyárral, munkásokkal, de még normális telephellyel sem rendelkezett. 1798-ban Connecticatban, a Mill River két partján vásárolt földeket. A keleti parton alakították ki az öntödét, a nyugati oldalon pedig az egyéb részlegeket.

A gyártás manufakturális jelleggel indult meg. A munka megosztására ekkoriban két módszert alkalmaztak: a gyárak többségében egy munkás egy alkatrészre koncentrált. Whitney-nél azonban más volt a helyzet: nála egy munkás egyféle feladatot látott el több alkatrészen. Vagyis volt, aki csak fúrt, volt, aki csak reszelt és így tovább.

A gyártás azonban nem indult egyszerűen. Először is hiányzott a képzett munkaerő. Ezt úgy próbálta orvosolni, hogy megpróbálta lefizetni a springfieldi állami arzenál dolgozóit, hogy menjenek át hozzá, és készítsék el a fegyvergyártáshoz szükséges célszerszámokat, gépeket is.

A gyártás olyannyira lassan indult, hogy 1801 szeptemberére, vagyis egy évvel a határidő után is mindössze 500 db puskát tudott leszállítani. A teljes szerződést csak 1809-ben tudta teljesíteni.

1801-ben sötét felhők gyülekeztek feje felett, amikor a Kongresszus elé rendelték, hogy nyilatkozzon arról, miért nem teljesítette a szerződést. Ekkor a Whitney fegyvergyár nem volt több, mint egy nagyobb műhely, sem gépparkja, sem a rendelkezésre álló munkaerő nem volt alkalmas arra, hogy többezer puskát gyártsanak.

Whitneynek szüksége volt valamire, ami elterelni a figyelmet kudarcáról. Ez volt a csereszabatosság. Az új gyártási rendszert ismerhette már korábban, hiszen jó kapcsolatot ápolt Thomas Jeffersonnal, a későbbi elnökkel, aki már 1785-ben megismerte a francia gyártási rendszert. De elemeit láthatta 1799-ben is, amikor meglátogatta a springfieldi arzenált, ahol annak részleteit már bevezették.

Elhatározta hát, hogy átveri a Kongresszust. Gondosan kiválasztott 10 db puskát, azok minden alkatrészét kézimunkával csereszabatossá tette. A tárgyalás során a képviselők előtt szétszedte a fegyvereket, összekeverte alkatrészeiket, majd összeépített belőlük 10 db működőképes puskát kijelentve, hogy feltalálta a csereszabatos gyártás.

És hogy ez mennyire volt igaz? Hát semennyire. Az 1825. évi haláláig gyártott fegyverei kis mértékben sem voltak csereszabatosak. A trükk azonban működött, a Kongresszusnak tetszett, amit látott, és amikor Jeffersont elnökké választották, már biztos lehetett benne, hogy nyert ügye van. Megmenekült ismét.

Halála után unokaöcséi, Philos és Blake Whitney vitték tovább a vállalkozást. Fejlesztették a termelést, új gépeket vásároltak, de a gyár aranykora csak 1842 után jött el, amikor idősebb Eli Whitney fia, ifj. Eli Whitney vette át a cég irányítását. A fiú első nagy állami rendelése volt az 1841 M Mississippi puska.

Mivel a teljes csereszabatosság alapvető elvárás volt, azonnal belefogott a gyár modernizálásba. Whitneyville az ő idejében fejlődött ipari központtá. A munkát a megfelelő szakértelem megvásárlásával kezdte. A springfieldi állami fegyvergyár fő fegyvermesterét, Thomas Warnert vette fel művezetőnek. Warner javaslatára modern gépparkot vásároltak: Thomas Blanchard másolómaróin készítették a puskaágyakat, a fémmegmunkálásban pedig az új fémmarógépeket alkalmazták.

A gyár képességeire jellemző, hogy amikor Samuel Colt megkereste Eli Whitneyt, hogy gyártson le számára 1000 db Walker Coltot, mindössze hat hónap alatt teljesíteni tudta a rendelést úgy, hogy pisztolyt előtte soha nem készítettek.

A marógép feltalálójaként is szokták emlegetni idősebb Eli Whitney-t-. Ez sem igaz sajnos, ugyanis a gép, melyet ma a legrégibb marógépként ismerünk ifjabb Whitney gyárában működhetett, nem apjáéban.

Fiatalabb Eli Whitney már a visszavonuláson gondolkodott, amikor 1861-ben kitört a polgárháború. A gyártat felszerszámozták az 1861 M huzagolt gyalogospuska gyártására, és az északi hadsereg egyik legfontosabb beszállítója maradt a konfliktus végéig. 1888-ig vitte a vállalkozást, majd eladta azt.

Németh Balázs, 2024. augusztus

Mississipi puska vs kovás puska (cikk és film)

A Mississippi puska töltényei (cikk és film)

Borítókép: Whitneyville a Mill River két partján.  Forrás: Wikipedia