Big Jack Davis, a vonatrabló

Andrew Jackson Davis, ismertebb nevén „Big Jack” vagy „Mosolygós Jack,” nem volt mindennapi figura. Magas volt, jókötésű, emellett szívélyes, intelligens és iskolázott, főleg aa környezetéhez képest. 1859-ben érkezett Virginia Citybe, azt remélvén, hogy munkát kap a nemesfémérc-bányában.

Korabeli ércbánya

Jack eszes volt, hamar belátta, hogy bányászatnál könnyebb pénzszerzési módot is választhat. Lovak bérbadásával kezdett hát foglalkozni, de hamar belefáradva a lovak ellátásának munkájába, később inkább egy saját ércfeldolgozót vett a Six-Mile Canyon-ban, Virginia City közelében.

A Wells Fargo épülete Virginia Cityben (1866)

A Wells Fargo épülete Virginia Cityben (1866)

Egyszerű, helyi üzletembernek tűnt, de már ekkor bandát szervezett bűnözőkből, és rablásokhoz fogott. E bűncselekmények kárvallottjai rúdaranyat szállító vonatok és a Virginia Citytől nyugatra, a Sierra Nevada keskeny útjain közlekedő postakocsik voltak. A rabolt aranyat aztán saját kohójában olvasztotta be.

Mivel Mosolygós Jack több aranyat hozott forgalomba, mint amennyit az ércfeldolgozójában elvileg feldolgozott, a helyiek gyanakodni kezdtek rá, de főleg a Wells Fargo vonta magára az emberek haragját azzal, hogy csillagászati szállítási díjakat kezdett el felszámítani, ezért szemet hunytak Jack üzelmei felett.

Azt beszélték, hogy Jack a rabolt ezüst és arany nagy részét a Six-Mile Canyonban ásta el, nehogy valaki rájöjjön, hogy milyen hatalmas vagyonra tett szert. Halála után ezért történetek keltek szárnyra az ő elveszett kincséről. Egyesek szerint egyenesen kísértetek őrizték a rabolt aranyat.

Big Jack egy alkalommal majdnem pórul járt, amikor egy rablás során az egyik utas felismerte őt a hangjáról. Le is tartóztatták, de behízelgő modora megóvta attól, hogy elítéljék. Az egyre gyakoribb postakocsirablások miatt a Wells Fargo vállalat sörétes puskával felszerelt kísérőket kezdett alkalmazni. Jack, mivel semmi kedve nem volt szemben találni magát egy 10-es kaliberű duplacsövűvel, ekkor nyergelt át a vonatrablásra.

Vonatrablás

Vonatrablás

1870. november 4-én Big Jack és bandája feltartóztatta a Central Pacific vasútvonalon közlekedő szerelvényt Reno városától öt mérföldre, nyugati irányban. A Sziklás-hegységtől nyugatra ez volt a legelső vonatrablás.

A rablók már akkor felugrottak a vonatra, amikor az éppen kihúzott a Verdi vasútállomásról. Ketten a vezérálláshoz mentek, ott sakkban tartották a mozdonyvezetőt és a fűtőt. Egy másik bandatag lekapcsolta a személyszállító kocsikat az értékes rakományt szállító tehervagonról. Ez bevett szokás volt a vadnyugati vonatrablások során: az utasok kocsijai így hamarosan megálltak, míg a szerelvény többi része az értékekkel és a rablókkal még ment egy darabig, mielőtt megállították és kifosztották.

A banda körülbelül 40.000 dollárnyi értékkel oldott kereket. Egyik haramia elkövette azt a hibát, hogy feltűnő módon és mértékben kezdett költekezni, magára vonva ezzel a törvény embereinek figyelmét. Sikerült őt vallomásra bírni, és ezáltal felderíteni a bűncselekményeket.

Az eltulajdonított értékek legnagyobb része megkerült, de a rablások nyomán hamar szárnyra kaptak történetek a banditák által elrejtett, sok ezer dollár értékű kincsről. Ahogy az elveszett-elrejtett kincsekről szóló történeteknél szokás, minden meséléssel csak nőtt és nőtt a mesebeli vagyon.

Végül mind az öt törvényen kívülit elfogták és a nevadai állami börtönbe zárták. Big Jacket, mint bandavezért tíz évre, míg a többieket öt-öt évre ítélték. Mosolygós Jack – jó magaviselete miatt – 1875-ben szabadult. Big Jack a börtönben sem javult meg, szabadulása után hamarosan ismét postakocsikat rabolt ki a Sierra Nevadában. Beszélnek arról is, hogy egy alkalommal pezsgővel vendégelte meg az utasokat, míg társai a széfet vették kezelésbe.

Jacket 1877. szeptember 3-án, Warm Springsnél, úgy negyven mérföldre Eurekától délre érte el a végzete, amikor a rablás során súlyos lövést kapott. Egy nagy szemű „őzsöréttel” töltött sörétes puskával lőtte hátba egy postakocsi-kísérő. Másnap lehelte ki lelkét, miközben Eurekába szállították – postakocsin…

Pedersoli Wyatt Earp "coach gun"

Pedersoli Wyatt Earp “coach gun”

Az aranyat állítólag valahol a Truckee River északi gátjánál ásták el, Reno és Hot Springs között. Mások szerint a Six Mile Canyon rejti az elrabolt kincseket… Ki tudja?

forrás és képek: True West Magazine, wikimedia.org, Legends of America