Az ember – szerencsére – nem gép. Lesz, amikor sikerül győzni, de még több alkalommal lesz arra példa, hogy nem. Ennek lehet számos oka: fizikai vagy mentális állapot megbicsaklása, de néha még a szerencse is közbeszólhat. A lövészet – de tulajdonképpen minden sport – csodája kettős: megtanít ugyan győzni, de még fontosabb, hogy megtanít emelt fővel veszíteni.

2005-ben lőttem életemben először magyarországi versenyen 100 kört máig szeretettett, és több ezer lövés után is tűpontos Bristlen Morges puskámmal. 100 körrel akkor is lehetett egyéni VB, EB érmet nyerni, ez nekem sokáig mégsem sikerült. Csapat érmeket ugyan elkezdtünk nyerni, képes voltam mindig stabil pontot biztosítani a csapatnak, ugyanakkor a 4-6 helyezésnél feljebb kúszni nem tudtam. Lőni már megtanultam, nyerni még nem. Hatalmas élmény volt, amikor az 2005. évi pforzheimi EB-n 100 méteren sikerült 97 körrel 11. helyet szerezni. Nagyon távol volt a dobogótól, mégis bizonyíték volt arra, hogy oda lehet érni Magyarországról is, ahol a nagyok vannak.

A 2007. évi Olaszországban, Parmaban rendezett EB-re elkísért minket csapat edzőként dr. Gombos László. Igazi tűzrőlpattant edző ő, aki úgy tud beszélni a lövészet bármely ágáról, hogy a libabőrös lett közben a hátunk. Jó egy évet készültünk erre a versenyre közösen. Akkoriban minden héten háromszor, munka előtt jártam lőtérre hidegben, melegben, esőben szárazságban, futottam, erősítettem.

Nagyon stabilan lőttem a Vetterli számot. A gyakorláson csak tízeseket lőttem, ha jól emlékszem hatot vagy hetet egy lőlapba, hiba nélkül. Mészáros Gyula barátom elismerően jött oda hozzám, és jelezte, hogy jobban lőttem, mint az aktuális világbajnok. Milyen kár, hogy a versenyt nem a gyakorlónapon lehet megnyerni…

Erős volt a hitem, hogy meg tudom csinálni, mégis feltettem a kérdés Lacinak: „Mi lesz, hogyha mégsem sikerül?” Laci nevetett, és csak annyit mondott: „Mi lenne? Semmi. Elvégezted a munkát, húzd ki magad! Nyerj vagy veszíts emelt fővel! Mindkettő jó.” Másnap lecsúsztam a dobogóról. Azt hittem, hogy a legrosszabb történt. Tévedtem.

Ha mindent megtettél, akkor is egy győzelemre tíz eset jut majd, amikor nem te leszel az első. Ha boxmeccs lenne, 10 ütést kellene állni, hogy egyet bevigyél. Nos ez bizony felkeményíti a lelket, a vereség elviselése olyan képességet ad, ami az élet számos területén igen hasznos.

Ha nyerünk, örüljünk, ha veszítünk mert aznap másnak sikerült, pedig a munkát elvégeztük, akkor pedig fejet fel, legyél büszke magadra! Odamentél, beleálltál, megmérettettél. Ez önmagában győzelem. Tehát az első feladat: meg kell tanulni emelt fővel veszíteni ahhoz, hogy győzni tudj. Ehhez ugyanakkor kell a tiszta lelkiismeret, vagyis a munkát el kell előtte végezni.

Ahhoz, hogy egyszer elérjük, nagyon fontos kimondani, hogy mi a célunk. Ha ezt nem határozzuk meg, akkor egészen biztosan nem fogjuk elérni. Nem kilőni a feketéből, dobogón lenni, győzni, országos bajnoknak lenni, Európa bajnoknak lenni, világbajnok akarok lenni. Ha ezt nem mondom ki, soha nem érek oda.

A célnak ugyanakkor harmóniában kell lennie azzal, amire az adott állapotban képesek vagyunk. El kell fogadjuk, hogy a végső cél elérése nem megy egy nap alatt, addig rész célok vezetnek, folyamatosan kell építkezni amíg mind lövésztechnikai, mind mentális oldalról megalapozott lesz az eredmény. Hiába várom el magamtól, hogy megnyerjem a VB-t, ha gyakorláskor, sörmeccsen még nem tudtam meglőni a 100 kört. Elérhető rövid és középtávú, és maximális hosszútávú célok szükségesek. Aztán a létrán felfelé haladva, ha a kormányt nem rántjuk félre soha csalódás, vagy kudarc miatt, egyszer csak odajutunk. Jellemzően nem akkor, amikor mi akarjuk, tervezzük.

A megérkezés egyszerre csodálatos érzés, és egyszerre ijesztő. Csodálatos a dobogó tetején állni és hallgatni a magyar himnuszt. Soha nem fogom elfelejteni, amikor az első csapat világbajnoki aranyérmet nyertük Nyitrai Jóskával, Tar Misivel Sarlóspusztán. Az esti bankettre korábban érkezett a cigányzenekar és ők húzták a magyar himnuszt nekünk. Hát az transzcendens élmény volt, örök emlék, máig libabőrös lesz tőle a hátam.

A cél elérése ugyanakkor ijesztő is: és innen hová tovább? Emlékszem a 2022-es VB utáni hetekre. A versenyen egy bronz csapat, két bronz egyéni, és egy egyéni világbajnoki érmet szereztem. Utána hetekig csak tébláboltam, hogy „Oké, akkor most mi lesz? Mi az új cél?” Érdemes tehát „B” célokat is megjelölni magunknak, és annak nem szükségszerűen a lövészettel kell kapcsolatosnak lenni. Engem ezeken az időszakokon a történelem segít át. Az eredmények hajhászása jól megfér a hadművészet történetének elmélet és gyakorlati kutatásával, a kísérleti régészet pedig igaz örömlövészet. Persze ha a feketelőpor rabja vagy, akkor igazából mindegy mi az eredmény, úgysem hagyod el a közösséget, tehát az első VB érem után jöhet a második, aztán pedig a mesterhármas. Aztán ha már úgyis ott vagy, jöhet a többi. És ez így megy, ameddig a kaszás ki nem csavarja a kezedből a füstös puskát.

Ebből a szempontból szerencsések vagyunk, mivel a lövészet, a sport nem a megélhetésünk, a versenyzés mellett az élet számos területén állunk helyt nap, mint nap. Erre önmagában is büszkének kell legyünk, hiszen minden erőforrást szinte magunknak teremtünk meg, közel sem áll mögöttünk olyan szakmai stáb, anyagi támogatás, mint az olimpiai sportokat űző versenyzők mögött.

Fontos még pár gondolatot papírra vetni arról is, hogyan kellene kezelni a győzelmet és vereséget olyan versenyen, mely több napon keresztül zajlik. Az elöltöltő fegyveres lövész nem egy számban versenyez jellemzően, a VB-k, EB-k pedig több napon keresztül zajlanak, ami azt jelenti, hogy egy győzelem vagy vereség után is kell tudni teljesíteni. A győzelem veszélye az, hogy kielégül az ego és másnap már nem teszi oda úgy magát a lövész, ahogy kellene. Ez különösen kínos abban az esetben, ha ezzel csapattársait éremtől fosztja meg. A vereség veszélye pedig az összeomlás lehet, ami hasonló eredményt hoz. Akár jó, akár rossz az eredmény tehát, el kell azt engedni, ha van még tétmeccs a nap, vagy a hét folyamán.

Persze könnyű ezt mondani, hiszen mind a csalódottság, mind az öröm hajlamos felülírni az agyi folyamatokat. Ilyenkor nekem mindig segítséget jelentett, ha belemerülök a következő versenyszámba: ellenőrzöm a felszerelést még egyszer – akkor is ha azt már aznap megtettem -, előveszem a lövészjegyzeteimet, és átolvasom a következő versenyszámról feljegyzetteket. Szép lassan tehát kizárok minden mást a gondolataimból, mint ami a soron következő feladat elvégzéséhez szükséges, megyek szépen a flow felé ismételten.

Agyunk csodálatos szerkezet. Elképesztő erőforrásokat tud mozgósítani. A következő részben erről a képességről, és a mentális teher elviselésének kérdéséről szedem össze a tapasztalataimat.

Németh Balázs, 2024. július

Borítókép: Kapócs Pista, Szabó Árpi és Meszesi Lalika, hazánk utolsó EB érmének büszke tulajdonosai (2003, Franciaország), valamint Dobos Tomi és Neuherz Jani csapattagok, akik szintén nagyszerűen teljesítettek.

I. rész: A motiváció

II. rész: Emelt fővel veszíteni