Cikksorozatom következő részeit már gondolom sokan várták. És végre, elöltöltő fegyverekről lesz most szó jó néhány cikk erejéig. A mini sorozat megismerteti majd a kedves olvasót a revolverek történetével, harcászati jelentőségével, de természetesen megismerjük majd használatának modern kori fortélyait is. Kezdjük is el a történetet, de bizony nem Coltnál és western hősöknél – ahogy azt mások általában teszik – hanem a 16. századi Európában.

Az elöltöltő fegyverek legnagyobb hátránya a lassú tölthetőség volt. A keréklakatos fegyverek – és főleg a pisztolyok – megjelenése óta a könnyen rejthető, tűzkészen viselhető pisztoly ott volt mind az útonállók, mind az önvédekezők keze ügyében, s természetesen a hadseregek is alkalmazták a rövid tűzfegyvert. Civil használatra az új fegyver jobban volt használható, s bár a 19. századra szinte minden hadsereg ellátta lovaskatonáit egy, vagy egy pár egylövetű pisztollyal, e fegyverek harctéri használhatósága erősen megkérdőjelezhető volt pontatlanságuk, nehéz újratölthetőségük miatt. A tűzgyorsaság növelése így már korán fontos fejlesztési iránnyá vált.

Az egyik kézenfekvő megoldás a csövek számának növelése volt. Az önvédelmi fegyverek között szép számmal találunk hagyományos és bock csőelrendezésű zseb- és normál méretű pisztolyokat is. Nincs tudomásom arról, hogy hadi fegyverként bármely hadsereg rendszeresített volna ilyen pisztolyt, tehát ez inkább  a civil fegyverhasználatban jelentett plusz egy lövés előnyt, mely szorult helyzetben életet vagy halált jelenthetett.

A perkussziós gyújtás előtt…

Forgódobos kanócos fegyver 1550, Nürnberg (forrás: Wikipedia)

A revolverek története olyan mese, mely tulajdonképpen ma is tart, hiszen az alapelv éppoly megbízható és kedvelt működési mechanizmus ma is, mint amilyen a 19. század derekán volt. A közhiedelemmel ellentétben ez a történet nem a 19. század közepén és Sam Colt nevével kezdődik, hanem sokkal régebbi, egyidős a kézi tűzfegyverek történetével. Az első több töltényűrrel ellátott forgódobbal rendelkező fegyverek Nürnberg környékén születtek a 16. század második felében. Ezek a puska méretű fegyverek még kanócos lakattal rendelkeztek, s a dobot kézzel kellett forgatni, dobforgató mechanizmust még nem építettek a fegyverbe. Revolverek hasonló működési elven, de már kovás gyújtással is születtek. Az első ismert ilyen jellegű fegyvert 1597-ben készítették Nürnbergben.

E fegyverek egy kakassal és töltényűrönként egy serpenyővel és acéllal rendelkeztek. Ilyen fegyvert tervezett a 17. században londoni John Dafte is. Az első pisztoly méretű és valóban használható kovás revolver azonban a bostoni Elisha Collier nevéhez köthető.

Collier igazi vállalkozó kedvű amerikai volt. Bostonban működtette fegyverkészítő műhelyét, de a ma Collier néven ismert kovás revolverek megtervezése mégsem az ő érdeme. Egy másik Massachusettsben működő fegyvermester szabadalmaztatta azt a szerkezetet, melyet Collier saját neve alatt vitt sikerre. Artemus Wheeler – a társ – végül 1818-ban szabadalmaztatta szerkezetét, mely egy csővel, öt kamrával rendelkező forgódobbal és önfelporzó rendszerrel rendelkezett, mely tartálya a serpenyőfedélben kapott helyet. Wheeler pisztolya így mindössze egyetlen serpenyővel és acéllal bírt. A fegyver űrmérete 0,47” volt, a dobot pedig még mindig kézzel kellett elforgatni. A fegyvert a haditengerészet is hivatalos teszteknek vetette alá, de komoly, átütő sikert nem aratott. Collier ugyan ezt a szerkezetet Európában, Angliában is szabadalmaztatta – saját neve alatt. 1818-27 között saját vállalkozást működtetett Londondban, de nagy valószínűséggel fegyvereit nem maga készítette, hanem olyan nagy nevű cégekkel gyártatta mint a Rigby, Nock, vagy Mortimer. Collier nagy mennyiségben gyártotta fegyverét, mely a birodalom minden sarkába eljutott, bár korántsem volt megbízható.

Gilles Mariette és a Pepperbox, vagy borsszóró pisztolyok, az első csappantyús revolverek

Mariette Pepperbox (forrás: icollector)

A kovás lakatnál azonban fejlettebb, biztonságos gyújtásra volt szükség ahhoz, hogy a revolver minden önvédelmi helyzetben megállja a helyét. A kémia gyújtás 19. század eleji felfedezése új horizontot nyitott a fegyverkészítők előtt. Az elfordítható csőköteggel bíró revolverek egy sajátos változatát szabadalmaztatta a belga Gilles Mariette 1837-ben. A csőköteggel bíró revolverek szerkezete igen fejlettnek volt tekinthető: az elsütőszerkezet kettős működtetésű volt, vagyis nem kellett külön megfeszíteni a kakast, a csövek az elsütőbillentyű elhúzásával automatikusan elforogtak, a fegyver csappantyús szerkezettel bírt, lőkúpok pedig a kamrák tengelyével azonos irányban álltak, ami biztosabbá tette a gyújtást. Mariette rendszerét sokan, sokféleképpen másolták, léteztek mind SA, DA, mind kézzel forgatható csőköteggel bíró változatok is. A csövek száma 4 – 18 között mozgott, űrméretük .32-.45 között mozgott. A fegyvertípus általában sima csővel rendelkezett, s irányzékok, valamint megfelelő csőhossz híján alapvetően kis távolságból volt csak alkalmas önvédelemre.

Érdekességként jegyzem meg, hogy borszórók Magyarországon is készültek. A Nemzeti Múzeum fegyvertárában található egy „Devecserben Prusa” felirattal rendelkező ötlövetű 12,2 mm-es űrméretű borsszóró gyűrűs elsütőbillentyűvel, 72 mm-es csőhosszal. Találkozhatunk olyan borszóróval is, melyen „Kirner és Fia Pesten” felirat és „Mariette-Brevette” felirat együttesen látható. Ezeket a fegyvereket a Kirner család importálta és forgalmazta az 1832-51 közötti időszakban.

Az átmeneti revolverek

Wesson & Leavitt átmeneti revolver (forrás: College Hill Arsenal)

A Pepperbox revolverek és Collier fegyvere továbbfejlesztésén persze sokan ügyködtek Európában. Az első jelentős lépés a dob hosszának lecsökkentése volt, hogy könnyítsék a töltést. A megfelelő pontosság és energia érdekében azonban szükség volt némi csőhosszra is, ezért az éppen tüzelésre befordított kamra elé egy csövet illesztettek. E revolverek nem rendelkeztek reteszelési mechanizmussal, így a fegyver akkor is elsüthető volt, ha a kamrák nem álltak egy vonalban a csővel. Szintén gyermekbetegségként tarthatjuk számon, hogy a kamrák lőkúpjai között nem voltak tűzvédő pajzsok, így a lőkúpok irányából könnyen kialakulhatott a láncgyújtás látványos, ám igen veszélyes jelensége. A fegyverek kétségtelen előnye volt, hogy mivel nem kellett nagy csőhosszon át lenyomni a porra a lövedéket, lehetett túlméretes golyót használni, ami lehetővé tette, hogy a fegyver huzagolt csővel rendelkezzen, s mindeközben ne kelljen flastromot használni a golyó betöltéséhez.

E fegyvertípus minden tekintetben a korszerű revolver előfutárának tekinthető. 1837-ben az amerikai Daniel Leavitt partnerével, Edwin Wessonnal közösen szabadalmaztatott – Samuel Colttal szinte egy időben – egy .40-es űrméretű, hatlövetű revolver koncepciót, melyet éppen ezen átmeneti típusokra alapoz. Fegyvere megjárta az 1830-as, 1840-es évek csatatereit is, a mexikói háborúban Winfield Scott tábornok – a későbbi polgárháborús gyalogsági szabályzatok egyik legfontosabb teoretikusa – is ilyen revolverrel az oldalán harcolt. Az új típusú fegyver kitűnően volt használható rosszabbul felszerelt, gyöngébben kiképzett ellenséggel szemben – mint bennszülöttek, indiánok – s ezen a téren nagyszerűen megfelelt mind katonai, mind civil felhasználási céloknak.

Németh Balázs

A cikksorozat további részei:

Az elöltöltő revolverek története II. rész: Samuel Colt első revolverei

A londoni Colt és az angol csappantyús revolverek