Jelen cikkemben alapvetően arra teszek kísérletet, hogy megismertessem a kedves olvasót azokkal a hadipuska típusokkal, melyekkel ma lőtéren is találkozhat. Sajnos ennek megfelelően jelen írásom erősen “amerikománnak” tűnhet, pedig vannak szép számmal olyan fegyverek, melyek hasonlóan nagy hatással bírtak a hadifegyver történelemre, mint például a számunkra is igen fontos Lorenz puska, vagy a francia Minié puska. Sajnos azonban e fegyverek replikaformában nem léteznek, így a lövész számára egyelőre nem igazán elérhetőek. Ígérem, hogy ezt a cikket természetesen azonnal bővíteni fogom, amint e témakörben kedvező változás áll be.

Korabeli elvárások a hadipuskákkal szemben

A huzagolás és a huzagolt hadipuskák gyors terjedése a 19. század derekán forradalmasíthatta volna a harcászatot… de nem tette. A hadseregek borzasztóan lassan adaptálódtak a fejlett haditechnikai képességeihez. Ennek több oka is volt, melyek közül a legfontosabbnak a legénységi és tiszti képzés tehetetlenségére vezethető vissza. Egy gyalogos katona beoktatása hosszú hónapokat, de inkább éveket vett igénybe, ahogy egy jó tiszt kinevelése is több évben mérhető időtartam. A 19. század derekának háborúira készülő hadseregek ugyanakkor még mindig azokból a szabályzatokból készültek, melyek a napóleoni háborúk tapasztalatai alapján születtek meg. A gyalogsági harcászat ebben az időben a lőfegyverre mind tűz- és vífegyverre egyaránt tekintett, a csata eldöntésének fő eszközét pedig a szuronyrohamban látták. A harcászat a vonal, oszlop és csatárlánc harcászatának elegye volt, mely csak lassan volt adaptálható a tűzfegyverek megnövekedett pontosságához, hatékony lőtávolságához. Az 1850-60-as évek európai háborúi mind magukon viselik e jegyeket, bizonyítva, hogy hiába fejlettebb a haditechnika, ha az azt kiszolgáló beoktatási rendszer lassan mozdul. Különös képet fest az amerikai polgárháború is: itt hatalmas számban jelennek meg a haditechnikai újítások, melyek rendre elbuknak csata- és ütközet döntő szerepekben, legyen szó akár a hátultöltő fegyverekről, akár a szórólövegekről, akár más számunkra modernnek tűnő harci eszközről. Az amerikai polgárháború izoláltsága, alul képzett, sokszor tehetségtelen tisztikara, és gyöngén kiképzett legénységi állománya sokszorozta a veszteségeket. De e veszteségek oka nem elsősorban a hatékonyabb haditechnikában keresendő, hanem a hibás vezetői döntésekben.

A 19. század derekán a gyalogsági puskáktól általánosan elvárható volt, hogy 300 lépésen egy ellenséges katonát, 600 lépésen pedig egy ellenséges lovaskatonát el tudjon találni velük a katona. Ez nem is teljesíthetetlen megfelelő kiképzési és harcászati elvek esetén. A problémát azonban szinte minden esetben az okozta, amikor a modern tűzfegyverekkel felszerelt egységek 19. század eleji harcászati elveknek megfelelően harcoltak.

Modern kori elvárások a hadipuskákkal szemben

Az elöltöltő fegyveres sportlövész számára a maximális pontosság elérése a cél. A 300 lépéses (225 m) ember nagyságú szórás nekünk már nem lehet kihívás. Huzagolt, csappantyús, elöltöltő hadipuskával jellemzően 50 és 100 m-es távolságra lövünk. Az általunk használt céllap 5 cm-es tízessel bír, amit szeretnénk is eltalálni. Ehhez a fegyvernek képesnek kell 50 m-en feltámasztva szinte lyukat lyukba lőni. Töltetünket tehát addig kell fejlesztenünk, amíg ezt teljesíteni tudjuk.

Enfield P53, P58, P61

Felül: Baker puska, középen: Brunswick Type I, alul: Brunswick Type II.

John Norton (lásd: lövedékekről szóló cikkünk) százados 1820-as években lezajlott kísérleteinek nem volt folytatása hosszú ideig. A napóleoni háborúk győztese, Wellington hercege, a „Vasherceg” erősen hitte, hogy a sima csövű Brown Bess még a katonái unokáit is ki fogják szolgálni. Ez időszakban huzagolt puskát elsősorban a könnyű gyalogság használt csak, a hadsereg gerincét képező sorgyalogság muskétáinak leváltása fel sem merülhetett. Az 1837-ig szolgálatban állt kovás Baker puska 0,625” űrméretű volt, tapaszolt gömbgolyót tüzelt és hosszú kardbajonettel volt szerelhető. A Baker kitűnő puska volt, egyesítette magában a klasszikus Jäger puskák minden jó tulajdonságát, azonban a kémiai gyújtás elterjedésével szükségessé vált felváltása.

1836-ban kezdődtek meg a Brunswick puska hivatalos tesztjei. A csőbe speciális gömblövedéket töltöttek, mely egy körbefutó övvel rendelkezett. Ez az öv éppen illeszkedett a huzagolás két mély barázdájába, így a lövedék megforgatásához szükséges mechanikai kapcsolatot a flastrom és a barázdákba illeszkedő öv együttesen biztosította. A lövedéket flastromba helyezve csomagolták a papírtölténybe. A flastromon fekete csík jelezte a körbefutó öv pontos pozícióját, hogy a katona pontosan illessze a golyót a csőbe. Az új fegyver Wellington hatására 0,7”-es űrmérettel bírt, és nagyobb távolságon pontosabbnak, koszolódásra érzéketlenebbnek bizonyult, mint a Baker puska. A 0,70-es űrméretre azért volt szükség, hogy a standard 0,75”-es sima csövű muskétákhoz rendszeresített töltény is tölthető legyen a csőbe. A szokatlan huzagolás és lövedék megoldás azonban hamar elavulttá tette a típust.

A kémia gyújtás terjedése is megállíthatatlan volt: a hadsereg 1842-ben csappantyús sima csövű hadipuskát rendszeresített, hogy leválthassa az összes kovás lakattal szerelt fegyvertípust. Wellington utolsó éveiben már támogatta az új huzagolásokkal, lövedékekkel kapcsolatos kutatását, de az új fegyvertípus rendszeresítését már nem érhette meg, 1852-ben meghalt. Az Vasherceg halála felgyorsította az eseményeket. Az angol fegyvertervezők nem mentek messzire az új ötletért: a nagy kontinentális rivális, Franciaország mintáját követték, és a szoknyás lövedék mellett döntöttek.

Az 1850-től folyó lőkísérletek sikerein felbuzdulva 0,70”-es űrméretű puskát rendszeresítettek, mely már Minié lövedéket tüzelt. A 0,70”-es űrméret azonban túl nagy volt a kúpos lövedékekhez, de a hadvezetés – Wellington hagyományit követve – túl keményfejű volt ahhoz, hogy lemondjon a 0,75”-ös standard töltény betöltésének lehetőségéről. Az angol Pattern 1851 vagy P51 Minié puskák komoly szolgálatot tettek a krími háborúban (1852-54), a katonák 75%-a harcolt e típussal, míg csak a maradék harcolt a későbbi P53 „Enfield” puskákkal.

A kírmi háború bizonyította a huzagolt puska fölényét a sima csövű fegyverekkel küzdő ellenséggel szemben, ahogy arra is rávilágított, hogy a laposabb röppálya, és a katona terheltségének csökkentése érdekében kisebb űrméretre van szükség. A kisebb lövedék ugyanis kisebb lőportöltetet, kisebb visszarúgást, és több tölténytáskában elhelyezhető lőszert jelentett. 1853-ban létrehozzák a Hythe-i Lövésziskolát, mely nem csak a lövészképzés legfontosabb központja, hanem a fejlesztések központja is lesz. A Hythe-i iskolában hosszútávlövészetet oktattak az ezredek tisztjeinek, katonáinak, akik miután visszatértek alakulatukhoz, átadhatták a megszerzett tudást.

A kalibercsökkentés eredményeként 1853-ban rendszeresítették a Pattern 1853, vagy P53 puskát, vagy ahogy azt ma ismerjük, az Enfieldet. A fegyver 0,577”-es űrmérettel, 1:78”-es huzagemelkedéssel, eleinte hagyományos, majd progresszív huzagmélységgel és 39” hosszúságú csővel rendelkezett. Az új fegyver nagyszerűen teljesített a teszteken: a papírtapaszolt Metford-Pritchett Minié lövedékkel egy fegyverrel 16000 lövést adtak le tisztítás nélkül. A fegyvernek készült rövidebb változata is. A különleges alakulatok, mint például a haditengerészet, tengerészgyalogság, igényeinek megfelelően kurtítottak a hosszú P53 puskákon. Eleinte egyszerűen lerövidítették az ágyazást és csövet 33”-esre, később azonban a rövidebb puskák hatékonyabb huzagolást is kaptak. A Pattern 1858 (P58) tengerészeti puskák 1:48”-es huzagemelkedéssel, öt huzaggal és progresszív huzagmélységgel bírtak. Hasonló huzagolást kapott a tüzérség számára 24”-es csővel készített Pattern 1861 (P61) „Enfield Musketoon” rövid puska is.

Enfield replikák

Ha új Enfield puskát szeretnénk vásárolni, akkor két lehetőségünk van. A Pedersoli cég, mind a három említett típust gyártja üregelő tüskés huzagolású versenycsövekkel, az eredetinek megfelelő huzagprofilokkal. Ugyan ezek a típusok megtalálhatóak a Chiappa kínálatában is, ők azonban 1:65”-es emelkedésű, három barázdás mángorolt huzagolást hazsnálnak minden típusnál. További különbség, hogy a Pedersoli cég az eredeti 0,577”-es kalibert másolta, míg az egyszerűbb gyárthatóság kedvéért a Chiappa 0,58”-as kaliberű csöveket használ.

Ha a használt fegyver piacon keresgélünk, úgy érdemes egy-egy pillantást vetni az Euroarms puskákra. Ezek esetében a csövek 0,58” űrméretűek, a huzagprofilok viszont az eredetinek megfelelőek. E gyártó gyengéje a lakat, így jól vizsgáljuk meg mit veszünk. Ha nagy szerencsénk van, belefuthatunk angol gyártású Parker Hale replikákba is. Ezek nagyszerű minőséget képviselnek. Meg kell azonban jegyezni, hogy a három pántos P53 modelljük huzagolása 1:48” huzagemelkedéssel bír, ami semmiképpen sem tekinthető korhűnek.

Semmilyen fegyvert ne vásároljunk úgy, hogy kézbe nem fogtuk, és ez hatványozottan igaz az Enfieldekre. Az Enfield tusa kisebb letörésű, mint a többi hadipuska típus esetében, ezért könnyen megtörténhet, hogy nehéz az irányzékképet kényelmesen rendezni. Az eredeti darabok és a Pedersoli modellek e téren kényelmesek, mint a többi replika esetében, de ezeket is érdemes vállba venni, mielőtt döntést hozunk.

Az 1857 Württembergischen „Mauser” puskák

Az 1850-es években Poroszország és a Habsburg birodalom a német fejedelemségek irányításáért vetélkedett. A politikai harcnak egyik vetületét jelentette a legfontosabb fejedelemségek hadseregének felszerelése is. Az északi tartományokra erős vonzást fejtett ki Poroszország, nem véletlen, hogy itt a 15,43 mm-es űrméretű gyútűs puskák terjedtek el inkább. A délnémet államocskák esetében azonban egyértelműen az osztrák vonzás volt erősebb. A birodalom célja az volt, hogy olyan 350.000 fős haderő álljon rendelkezésére, mely minden tagja a „dél német konvenciós kaliberre” (süddeutsche Conventions-Kaliber) csövezett fegyverekkel harcol. A hadsereg a következő lépcsőkben épült fel:

• 1854-től a Habsburg birodalom adta az I., II., és III. hadtestet.

• 1856-57-től Württemberg, Baden és Hessen-Darmstadt nagyharcegsége adta a VIII. hadtestet.

• 1858-tól a Bajor Királyság adta a VII. hadtestet.

• 1860-tól a Nassaui Hercegség adta a IX. hadtest egy részét,

• 1861-től pedig a Szász Királyság adta a IX. hadtestet másik részét.

A hadtestek minden katonája 13,9 mm űrméretű, 25-30 g tömegű lövedéket 4-4,5 g lőportöltettel tüzelő kézifegyverrel volt felszerelve, mely nagymértékben növelte a logisztikai hatékonyságot. Az azonos kaliberű fegyverek családjának első tagja a Lorenz puska volt. A Lorenz puska – megfelelő replika híján – most nem képezi részét e cikksorozatnak, de ígérem, hogy hamarosan pótolni fogom ezt a hiányt!

Az a puska, amit ma „1857 Mausernek” vagy „Württenbergishen” puskának ismerünk, hivatalosan „Vereinsgewehr” azaz „szövetségi vagy közös puska” néven futott, ami sokkal jobban kifejezi a fegyver valódi rendeltetését. A fejlesztések irányítója valóban Württemberg volt, azonban e típust rendszeresítette Baden és Hessen-Darmstadt is.

Württemberg a fejlesztéseket éppen úgy kezdte az 1850-es években, mint ahogy azt más államok tették: a 17,5 mm-es űrméretű sima csövű kovás és perkussziós muskétákat huzagolták meg. 1855 júniusában azonban két darab osztrák M 1854 Jägerstützent (vadászkarabélyt) kaptak tesztelésre 198 db tölténnyel, majd az év folyamán további négy darab 1854 M Infanteriegewhert (gyalogsági puskát) 2000 db tölténnyel. Az új típusú fegyverek meggyőző képességekkel bírtak. Az oberndorfi fegyvergyár 1856-ra készítette el az osztrák minta alapján tervezett új puska prototípusát. A fegyver 13,9 mm-es űrmérettel, 140 cm-es teljes hosszal, 100 cm-es csővel, 5 huzaggal és 1:143 cm-es huzagemelkedéssel bírt (1 teljes fordulat 143 cm-es csőhosszon, vagyis a könnyebb hasonlíthatóság kedvéért 1:56”). A fegyver 1200 lépésig állítható precíz lövészirányzékkal bírt.

1856 április 26-án az érintett három fejedelemség hadügyminisztere Heidelbergben találkozott, hogy döntést hozzanak a VIII. hadtest katonáinak szánt puskáról. A konferencia legfontosabb eredménye, hogy elfogadták a közös, 13,9 mm +/- 0.05 mm űrméretet, valamint meghatározták a leendő lövedék fő paramétereit és töltési módját is: a lövedék 13,5 mm átmérővel kell bírjon, melyet a töltény papírpalástjával együtt kell betölteni, s így kell 13,85 mm-t adjon a teljes átmérő. A cső és lövedék között így mindössze 0,025 mm rés maradt oldalanként.

A tölténykérdés

Az új és a régi típusú lövedék 1857 M puskához

A fegyverhez közös töltényt is rendszeresítettek: 27,5 g tömegű, három horonnyal bíró, 13,5 mm átmérőjű Minié lövedéket és 4 g finom szemcseméretű lőport tartalmazott a közös töltény. A lövedék szoknyáját – francia minta alapján – fém kupak feszítette szét, a katona a lövedéket a töltény papírpalástjával együtt töltötte a csőbe. 1858-ban darmstadti nagyhercegség új lövedék rendszeresítését javasolta. Wilhelm von Polennies őrnagy javaslatára egy 28 g-os, 13,5 mm-es, sima oldalú, és kereszt alakú szoknyaüreggel rendelkező lövedékre cserélték a francia mintájú Minié lövedéket. E lövedék gyártása egyszerűbb, gyorsabb, olcsóbb volt, miközben a fegyver ballisztikai képességei nem romlottak.

Elindul a gyártás

Az új puska a keresztségben a fantáziadús M 1857 Infanteriegewher nevet kapta, s a gyártás az oberndorfi királyi fegyvergyárban indult meg 1857-ben. Az első rendelés 5000 darabra vonatkozott, 29 gulden darabonkénti áron. 1866-ig mindösszesen 30000 darabot gyártott le a gyár. Az oberndorfi gyár e fegyverek gyártásának köszönhetően nőtt fel a vezető hadiipari cégek közé, s ezt a gyárat vásárolja meg később Peter és Wilhelm Mauser 1874-ben, hogy egy újabb fegyvertörténeti legenda indulhasson el.

A Pedersoli 1857 Würtembergischen puska

Azt hiszem kevés olyan elöltöltő fegyver létezik, mely annyi nemzetközi érmet tudhat magáénak, mint a Pedersoli 1857 M puska. Nem véletlen, hogy e fegyverrel tartják 50 méteren a világcsúcsot, és az sem véletlen, hogy éppen e típussal nyert világbajnoki bronzérmet hazánk egyik legjobb hadipuskása, Nyitrai József.

Az ágyazás olajozott dió, a tusa letörése és a tusatalp formája jó átmenet a fekvő és álló lövészet igényei között. Az irányzék a szemtől kellő távolságban van, precízen állítható, de néha hajlamos elmozdulásra, s ezért érdemes kezünk ügyében tartani a fegyverhez tartozó irányzékállító eszközt. A puska szereti a szorosan illeszkedő 0,547”-es Pedersoli Minié lövedéket és a jó minőségű kenőanyagot. Ez utóbbi azért is fontos, mert a hadipuskás lövészet közben a csövet nem húzhatjuk ki, vagyis a koszréteget folyamatosan kontroll alatt kell tartanunk. A cső egyébként „Match Grade”, vagyis verseny minőségű üregelő tüskés huzagolással bír. A fegyver egyetlen ismert negatívuma az első csőrögzítő gyűrű, mely tekintélyes tömegének köszönhetően lövéskor általában leugrik a rögzítő rugóról. Sokan próbálkoztak már azzal, hogy ezt orvosolják – sikertelenül: ha ugyanis szorosan odarögzítik a pántot, akkor bizony a cső szórása romlik. A típus két legjobb hazai ismerője – Nagy Imre és Nyitrai József – mindketten úgy lőnek, hogy minden lövés után visszaillesztik a pántot a helyére. A puska szereti az alacsony töleteket: 35-40 gr 2Fg vagy 3Fg Swiss lőporral is szépen muzsikál, de Sramek Tamás lövésztársunk Vesuvittal is rá tudta bírni 98 feletti eredményekre.

Németh Balázs

(folytatjuk!)